rss      tw      fb
Keres

Iszlám kötvények bevezetését tervezik Egyiptomban

MTI 2013. április 1., hétfő 4:19

Iszlám kötvény bevezetését tervezi Egyiptomban Mohamed Murszi államfő.

A Reuters hírügynökség vasárnap esti jelentése szerint az erre vonatkozó tervezetet az elnök jóváhagyásra elküldte az iszlám szunnita ágát képviselő, nagytekintélyű Al-Azhar egyetem vallástudósainak.

Az egyiptomi parlament a Murszit hatalomra segítő, iszlamista Muzulmán Testvériség többségével még a múlt hónapban hagyta jóvá a kötvény bevezetésére vonatkozó javaslatot, az Al-Azhar egyetem tudósai azonban ellenezték azt. Mindenekelőtt azt kifogásolták, hogy az elnök, illetve a Muzulmán Testvériség mozgalom előzetesen nem konzultált velük, noha a szigorú iszlám jogrend, a saría alkalmazásával kapcsolatos tervezetről van szó.

A törvénytervezet értelmében Egyiptomban első alkalommal vezetnék be a sukuk néven ismert iszlám kötvényt. A szóban forgó kötvény után - a saría elveinek megfelelően - semmifajta kamat nem fizethető.

Az egyiptomi fővárosban a hét végén jelentették be, hogy a kormány felújítja a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az Egyiptomnak szánt 4,8 milliárd dolláros hitelkeretről. A hitel után Egyiptomnak kamatot kellene fizetnie.

A két éve tartó politikai felfordulás közepette megfogyatkozott az ország devizatartaléka, pénzügyei romokban hevernek, ezért van szükség külső támogatásra.