rss      tw      fb
Keres

Babaruha



Tisztelt Miniszter úr!
Kedves Lelkésztestvérem!

Tegnap, március 19-én, e máskülönben nagyon tragikus emlékeket idéző napnak az estéjén, 21 óra 35 perckor hivatalosan is felkérted Szaniszló Ferencet (nyilván nem csak úgy, a lassú és örömöt is jelentő belátás önmagában véve értékelhetőnek tekinthető gyümölcseként, hanem a Rád nehezedő politikai nyomás rettenetes kényszerlépéseként), hogy szíveskedjen „visszaadni” a nemzeti ünnep alkalmával általad neki ítélt Táncsics-díjat.* Érvelésed szerint ugyanis ebben az elismerésben őt munkásságának ködbe vesző régmúltból ápolt értékeire emlékezve részeltetted, anélkül, hogy bármit is tudtál volna az általad elutasított, újabban képviselt emberellenes nézeteiről, kijelentéseiről.

A „tévedés”-teóriára épített magyarázkodásodat szíves engedelmeddel még „jáccásiból” sem hinném el (indokaimat egy tegnapi bővebb írásban ugyanezen a fórumon részletesen is kifejtettem). Fogadjuk el azonban munkahipotézisként! És ennek alapján hadd tegyek is föl néhány idevágóan megkerülhetetlen egyszerű kérdést, egyszersmind tisztázandó is babaruhás fellépésed őszinteségét és micélúságát:

a) Visszakéred-e vajon a kitüntetést a nyilvánvalóan náci, félnáci, szélsőjobboldali, agresszív nacionalista-irredenta, horthysta-neohorthysta, szálasista és egyéb gyűlölködő, közéletfertőző értékeket hirdető, képviselő Petrás Jánostól és Bakay Kornéltól is?

b) Meglehet, mindeddig kínos gondossággal ügyeltél arra (a számtalan ismerhető észrevétel ellenére is), hogy a mostani viharban problematikussá vált ügy az üzemei baleset látszatát ölthesse – vagyis hogy a Szaniszló-afférként elhíresült skandalum igazi lényege, a szellemi piszoknak az ország elsőszámú szimbolikus tereiben való megjelenése az elsőképpen reflektorfénybe került Szaniszló Ferenchez tapadjon csak –, kész vagy-e arra, hogy a félnótás TV-s médiumhoz hasonló elveket valló, az általa képviselt nézetekkel rokon felfogású, az ilyen szellemi ördögváladékok terjesztését segítő más tényezőktől is visszakérd a babaruhát, sőt, hogy az ilyesféle hitványságok producereit és támogatóit a rád rótt felelősség mértéke szerinti eréllyel és ütemben tartsd távol az ország életét meghatározó centrumoktól? Különösen is elkötelezetten e magatartásnak arra tekintettel, amit nagy örömömre és örömünkre nem szűnsz meg hangsúlyozni, hogy a Szaniszló személyében most botrányos körülmények között tetten ért szellemi pornográfia kormányod egészének nézeteivel is egyértelműen ütközik.

c) Felhívod-e, minden félresandítás, kétfelé sántikálás nélkül a kormányod előterjesztése alapján a kormányod akaratából megválasztott köztársasági elnök által kitüntetett Széles Gábor vállalkozót is hasonló „bölcs döntésre” (ezt kérted a „Tisztelt Szaniszló úrtól”), annak az egyértelmű ismeretében (ha netalán erről sem tudnál, mert Széles Gábort illetően csak az ő szocialista időkben végzett liberális gazdasági projektjeiről hallottál, szívesen tájékoztatlak), hogy jelenleg ő tartja fenn, pénzeli és működteti a magyarországi újnáci-rasszista szellemi fertő legfontosabb műhelyeit (ő alkalmazza, fizeti, és ő engedi képernyő elé Szaniszló Ferencet is); felhívod-e őt a babaruhás gesztusra, tudva, hogy ő ezekre a „szellemi” állomáshelyekre külön is rendkívül büszke,* és hogy ezeket a humanista alapvetésű kritikákkal szemben rendre védelmébe is veszi.

d) Szándékozol-e visszakérni továbbá az ECHO TV-s szennytelep oszlopelemeinek adott békemenetes hálanyilvánítást: az ugyancsak általad odaítélt és átadott „A Polgári Magyarországért Díj”-at is az érintettektől?

e) És megtérve tehát eddigi szellemi-lelki bizonytalanságaidból (szándékosan nem írok tévelygést), a jövőre nézve is elhatárolódsz-e ezektől a tényezőktől, és javaslod-e ugyanezt pártcsaládodnak, elvtársaidnak, kebelbarátaidnak is?

f) Megkezded-e a Szaniszló, Petrás, Bakay, Széles és a hozzájuk hasonló nézetű egyének értékrendjétől semmiben sem különböző szellemiség megerősítését és terjesztését szolgáló Wass Albert és Nyirő József meg másoknak a NAT-ból való mielőbbi eltávolítását?

g) Amennyiben az említett kérdésekre netalán nemleges lenne a válaszod, adnál-e magyarázatot arra, hogy miért. Mindenekelőtt is arra, hogy mennyivel kevésbé és mivel, miben áll közelebb Hozzád és kormányodhoz a nevezettek értékvilága (amely őket így immár a magyar kulturális kánonba is integrálhatóvá teszi), mint Szaniszló Ferencé.

Barátsággal,

Majsai Tamás



* Balog Zoltán levele Szaniszló Ferencnek itt olvasható.

** „Gazdasági sikerei nem elégítették ki, úgy látta, a magyar médiában is tennie kell valamit, mert aránytalanul nagyobb a súlya a balliberális sajtónak, mint a jobboldalinak. Ezért 2005-ben elindította az Echo Televíziót, rá egy évre megvásárolta a Magyar Hírlap napilapot. [...] Az Echo Televízió és a Magyar Hírlap mára megkerülhetetlen a sajtóban, sőt elsőként szerzett információival egyre gyakrabban tematizálja a magyar közéletet. Mindkét médium a nemzethez elkötelezett, jobboldali, polgári gondolkodású, a Fidesz 2010-es kétharmados győzelmében elévülhetetlen érdemeik vannak” – írta a kitüntetés „pótlólagos” indoklásként saját tulajdonosáról a Magyar Hírlap.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!