A selejt bosszúja
- Részletek
- 2013. február 27. szerda, 04:20
- Huszár Ágnes
Huszonkét oktatójától válik meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara (ELTE BTK), írják az újságok. Nyugdíjba küld olyan nagy tekintélyű tudósokat, mint Horváth Iván, Joó Mária, Kálmán László, Margócsy István és Tverdota György. Olyan tanárok ők, akik nemcsak hazai és idegen nyelvű publikációkkal járultak hozzá szaktudományuk fejlődéséhez, hanem mindennapi munkájukkal bizonyították azt is, hogy képesek tudásukat a következő nemzedékeknek átadni. Az elmúlt évtizedekben munkatársakat neveltek maguknak és jó szakembereket a magyar közösségnek. Többeket ismerek közülük: nagy műveltségű, sziporkázóan szellemes, karizmatikus emberek. Képesek voltak arra, hogy kutatásuk tárgya iránt, legyen az az angol nyelv fonológiai rendszere vagy Simone de Beauvoir filozófiája, esetleg a reneszánsz poétikák minéműsége, lelkesedést keltsenek a fiatalokban. Százakat közülük juttattak el a képzőművészeti alkotások és a zene különféle műfajainak tudatos élvezetéig és ismeretéig.
Olyan tanárok ők, akik az egyetemet nem „bilincses iskola”-ként, hanem a képességek szabad kibontakoztatásának terepeként képzelik el. Szabadelvűek az élet más kérdéseiben is. Kormányzati szitokszóval: liberálisok.
A listák még nem véglegesek. Az egyetemi vezetők nyilatkozataiból kiderül, hogy az egyetemi docensek a hatvanötödik, az egyetemi tanárok a hetvenedik életévük betöltéséig külön, évenként felülvizsgálandó rektori engedéllyel taníthatnak tovább. Ha van rájuk szükség. Hogy ki dönti ezt el? Nyilván az egyetemek megfelelő tanszékei, intézetei, ezek kinevezett vezetői. Talán a gyakorlatnak megfelelően a hallgatói önkormányzatokat is megkérdezik. Márpedig ők a kari tanácsban a szavazatok 30 százalékát birtokolják. Az egyéni elbírálás szerepet juttathat a személyes érdekek érvényesítésének, a nemtelen bosszúvágy kiélésének. A selejt bosszújának. Vagy csak a tudatlanság, nemtörődömség, hajbókoló szervilizmus megnyilvánulásának. Kell nekünk feminista filozófia? Kell nekünk elméleti nyelvészet? Régen is megvoltunk nélkülük, nem?
Az oktatási kormányzat a felsőoktatás szereplőinek megosztását, egymás ellen való kijátszását veti be fegyverként. Mindenekelőtt a nemzedékek egymás ellen fordításával próbálkozik. Balog Zoltán a hallgatókkal folytatott egyik tárgyaláson az oktatók tömeges nyugdíjba küldésére vonatkozó felvetésre azt mondta: így kívánnak „helyet csinálni” a fiataloknak. Egymás ellen fordítják az állítólag „piacképtelen” diplomákat adó bölcsészettudományi és társadalomtudományi karokat a műszaki képzés helyeivel, a művészeti intézményeket meg az összes többivel. Leginkább pedig az állami egyetemeket Balog miniszter és Hoffmann államtitkár kedvenceivel, a felekezeti fenntartásúakkal.
Úgy tűnik, sikerrel járnak. A szolidaritás megnyilvánulásának elszigeteltsége mindenesetre ezt mutatja. Az Oktatói Hálózat az elbocsátások és nyugdíjba kényszerítések elleni tiltakozásában az értékpusztítás mellett éppen ezt a megosztást rója fel a kormányzatnak:
„A kormányzat nem megoldásra, hanem politikai sikerekre törekszik, és kétségtelen, hogy ezen a téren eredményeket ért el. Sikerült szembefordítani egymással az egyre szűkösebb erőforrásokért harcoló egyetemeket, karokat, szakokat. Sikerült elérni, hogy a felsőoktatás lebontását, az önfelszámolás visszafordíthatatlan, káros és méltatlan lépéseit maguk az intézmények hajtsák végre. Sikerült megakadályozni, hogy az intézmények egységesen és szolidárisan álljanak ki az elfogadhatatlan mértékű megszorítás ellen.”
A Hallgatói Hálózat éretten és bölcsen, higgadt tárgyszerűséggel kommentálja a hírt: „A legtapasztaltabb kollégáktól válik meg az intézmény, így sok fontos tudás átadása válik lehetetlenné a következő generációk számára. A speciális szaktudású professzorok megfelelő helyettesítése mindenütt nehéz, egy bölcsészettudományi karon pedig szinte lehetetlen.”
Kedden fél kettőkor néhány száz hallgató és pár oktató gyülekezett a BTK A épülete előtt. A kampuszon mindenütt falragaszok hirdették a Hallgatói Hálózat tiltakozását a „tanszéküket meghatározó, diákjaik által rajongva szeretett” oktatók nyugdíjba küldése miatt. Aztán összefogózva kimentek az utcára, és a Rákóczi úton a Puskin utca felé „bekerítették” az egyetemet. Játékosan, kedvesen. A járókelőket – „bújj, bújj, zöld ág”– áteresztették.
Véletlenül alakult úgy, hogy nap másik híre az lett, hogy Pócs Éva, a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkara Néprajzi Tanszékének professzor emeritája tekintélyes pénzt – több mint hatszáz millió forintot – nyert a magyar népi vallásosság kutatására az Európai Kutatási Tanács (EKT) Advanced Grants pályázatán.
A hírnek több tanulsága is van. Az egyik az, hogy az európai döntéshozók, minden ellenkező híreszteléssel szemben, fontosnak tartják a bölcsészettudományokat, a népi hagyományok értékeinek megőrzését. A jelenlegi kormánytöbbség kegyeskedő frázisokon kívül nem tett semmit a népi vallásosságért, amelynek kutatását most EU-s projekt támogatja. A döntésnek más tanulsága is van. Például az, hogy a szexizmus és ageizmus (nemi és életkor alapú hátrányos megkülönböztetés) hiányzik a brüsszeli döntéshozók szellemi horizontjáról. A tekintélyes megbízatást egy professzor asszony kapta. A hazai oktatáspolitika retorikája „professzor urakat” szokott emlegetni, kitakarva a felsőoktatásnak a nyilvánosság elé tárt képéből a csakugyan nem nagyszámú női vezető oktatót.
Magyarországon azt is furcsállhatják, hogy a tekintélyes projekt vezetője, a nagyszerű tudós Pócs Éva már (?) hetvenhét éves. Miközben az ELTE-ről hatvankét-hatvanhárom éves, kitűnő fizikai és szellemi állapotban lévő docenseket és professzorokat küldenek el „nyugállományba”, az európai döntéshozók bíznak abban, hogy a projekt lejártakor már a nyolcadik x-et is átlépő professzor asszony képes a feladat magas szintű ellátására. Ők ugyanis tudják azt, amit a HaHá-s fiatalok is megfogalmaztak a levelükben: a tudás átadása szükségszerűen együttműködésben, az egyik generációról a másikra történik. Pócs professzor asszony és kutatócsoportja a nyugati és keleti kereszténység határvidékein – Csíkban, Moldvában, Gyimesben – végez terepmunkán alapuló kutatásokat. Ez a közös tevékenység lehetővé teszi egy tucat tehetséges fiatal számára, hogy a néprajzi szakma doyenjének vezetésével érett kutatóvá váljon, s ezt magyar és angol nyelven megjelenő publikációkkal bizonyítsa. Nem mellékesen pedig megmentse, feltárja a népi vallásosságnak minden órával és nappal egyre kevesebb elemét, amelyet a „külhoni magyarok” – akiknek a szavazata olyan fontos a kormányzó kétharmad továbbregnálása számára – megőriztek és gyakorolnak.
Hogy mi lesz az ELTE-s hallgatókkal és „rajongásig szeretett” tanáraikkal?
Valami hathatós népi imádság talán még segítene rajtuk.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
