Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. február 13.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2013. február 15. péntek, 04:26
- Megbeszéljük
Egy fáradt társadalomban marad a virrasztás
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke
Bolgár György: - Tegnap este elkezdték a virrasztást az oktatási államtitkárság épülete előtt, ma folytatják és holnap fejezik be, ha jól tudom. Kérdésem pedig az, hogy lehet-e ilyen a politika és jó-e ha ilyen? Vagyis, hogy virrasztásos. Nem mindennapi, szokatlan, akciózós, performanszos. Mit mondjak még?
Gyurcsány Ferenc: - Hát ilyen is a politika, nemcsak ilyen. Közben működik a törvényhozás, működnek a szervezetek, tartunk sajtótájékoztatót, indulunk polgármesteri választáson. Tehát sok minden történik és közben pedig, amikor nehéz, bonyolult, fontos ügyekről van szó, akkor erős politikai gesztusokkal is élünk, mint az éhségsztrájkkal és novemberben az élőlánccal. Ugye akkor a választási regisztráció ellen tiltakoztunk. Most pedig mindaz ellen, ami itt történik az oktatásban.
– Úgy hallom, hogy ez némi kis megfázással is járt, ezt már ott szedte össze tegnap éjszaka? Hideg volt.
– Igen. Igen. Hát nézze, dacoltunk persze a hideggel, bár jól felöltöztünk. Volt két ilyen gázmelegítőnk, hát mégiscsak este hattól reggel hatig az ember kint van, nem ez a szokásos élete. Bár nem tudom politikailag mennyire korrekt, de a hallgatók érteni fogják, hát nem bírja a cigány a szántást na. Hát nem arra születtünk, hogy kint legyünk egész éjszaka. De ez a legkisebb probléma.
– Mit szóltak az oktatási államtitkárság mondjuk portásai vagy őrei, vagy hát mondjuk este hattól reggel hatig azért nem olyan nagy a hivatali forgalom gondolom, de volt ott valaki aki figyelt Önökre vagy kinézett vagy odaszólt, bármi történt?
– Hoffmann Rózsa akkor hagyta el az épületet, amikor mi odaérkeztünk, háromnegyed hatkor. Hát nem volt neki jó napja a tegnapi, de becsületére legyen mondva, nem látszott rajta. És olyan hétig, fél nyolcig mentek haza hivatalnokok. Nagyon normálisan, korrekten viselkedtek, legfeljebb odabiccentettek, és ültek be az autóikba vagy elindultak a metró felé. Semmilyen atrocitást nem volt, két-két rendőr volt az utca egyik és másik sarkán, hogy biztosítsa azért a nyugalmat. De hát ők is unatkoztak, mint ahogy hajnal kettő, három óra felé mi is unatkoztunk, sokadik órája beszélgetve az ember időnként kifogy a témából, és már csak inkább a fáradtságára figyel.
– Mikor aludt?
– Hát hazajöttem, akkor a család készülődött a normális napi rutin szerint iskolába, dolgozni. Fél nyolc felé mentek el, azt még megvártam, és akkor aludtam egy-két órát. Azóta újra dolgozni kellett egy picikét, ettől nem áll meg az élet. És kora délutánig dolgoztam, utána még egy órát aludtam.
– És akkor hamarosan megy vissza az éjszakai műszakba. Érdemes? Mert kétségtelenül felkelt valamilyen figyelmet, de rögtön megkapja például a Fidesz szóvivőjétől, hogy nagyon örülünk, hogy Gyurcsány Ferenc kiköltözött a villájából, kiköltözhetne örökre is. Jó feladni ilyen labdákat nekik?
– Hát nézze, ha a Fideszre vagy a szóvivőjére szerettem volna hatni vagy szerettünk volna hatni ezzel az akcióval, akkor valóban nagyon csalódott lennék, hogy ők nem értik a mi gesztusunkat. De eszembe se jut, hogy rájuk tudnék hatni. Azt viszont gondolom, hogy ahogyan korábban más akciókkal, most ezzel az akcióval a pártot nem választó sokaság vagy a baloldal szerint nyitott sokaság egy része legalábbis elgondolkodik, hogy tényleg ekkora lehet a baj, hogy ilyen önfeláldozó, drámai gesztusokat is kell tenni, hogy felhívják a figyelmet. Nagyon őszintén azt mondom, hogy ha pár száz, pár ezer ember elgondolkodik azon, hogy miért csinálják ezt, hogy mi lehet a mögötte húzódó valóságos szándék, hogy tényleg ekkora baj van-e, akkor egyik oldalról megéri. Meg van egy másik dolog. Hát ha az ember a háta közepére kívánja ezt a rezsimet, és én azok közé tartozom, aki a háta közepére kívánja ezt a rezsimet, akkor egy pont után érzékeli, hogy nem elégedhet meg azzal, hogy írok még két közleményt. Hát mintha magamnak is tartoznék annyival, hogy megmutatom, hogy nemcsak a diákokban van annyi elszántság, hogy küzdenek, bennünk is van elszántság, és nem maradok csöndben, nem vagyok hajlandó csak meleg irodákból jópofa szövegeket kiadni a sajtónak, mert én is nagyon fel vagyok háborodva.
– Az nem frusztrálja, hogy ezek a tiltakozások a legkülönbözőbb politikai erők, rétegek, emberek részéről, akik a hátuk közepére kívánják ezt a rezsimet, egymás mellett is maradnak. És nem adódnak össze. A tiltakozó diákok többedszer mondják, hogy nem akarják, hogy a politika vagy valamelyik párt odaálljon mögéjük, melléjük, amúgy is rájuk kenik a kormányközeli médiában meg a kormánypártokban, de ezért mindenféle közvetett vagy közvetlen támogatást elutasítanak. De akkor az oktatástól egy kicsit eltávolodva, ezt látja az ember az éhségmenetnél. Azok, akik valóban sok száz kilométert a télben végiggyalogolnak, szinte egyedül maradnak az utolsó összejövetelen és tüntetésen. És lényegében ez van még az egyeztető ellenzéki tárgyalásokon is, az egyik ezt mondja, a másik azt mondja. Egyeztetünk, egyeztetünk, de közben építjük a saját imázsunkat is, hogy amikor a választások eljönnek, akkor mindenki tudhassa rólunk, mi ilyenek vagyunk, olyanok vagyunk, majd aztán remélhetőleg a végén megegyezünk. De a tiltakozások addig is valahogy elszigeteltek maradnak, különállók maradnak, és nem egyesülnek. Nem tudnak igazán erőssé válni. Miért?
– Én úgy látom, hogy az ország egy része nagyon fáradt, egy másik része fél. És hát én ma már nem ostoroznám azokat, akik nem emelik fel a hangjukat a rezsim ellen, mint egy pár éve azt hiszem, megtettem volna. Jobban értem az embereket, hogy belefáradtak ezekbe a küzdelmekbe, és végtelenül féltik a még meglévő kis egzisztenciájukat, ami nagyon fontos nekik, ki kell fizetni a számlákat. De tudja, ha külön-külön is vannak ezek a megmozdulások, demonstrációk, és sokan csak távolról figyelik ilyen belső szimpátiával, csak azért dolgozunk, hogy valamikor majd egyesüljön az ilyen ellenállás, legkésőbb jövő áprilisban vagy májusban. Azok, akik szemben vannak ezzel a rendszerrel, és mi szemben vagyunk, a Demokratikus Koalíciót támogatói, vezetői, nekünk ébren kell tartani az ellenállás ügyét. Mi azt választottuk élethivatásként, hogy politikusok vagyunk. Hogy valakiket képviselünk. Ebbe a képviseletbe ma az tartozik benne, hogy ellenállunk és megmutatjuk az ellenállást. Én nem várom el a Tesco pénztárosától, nem várom el egy pedagógustól, hogy ugyanezt tegye, mert még a jövő héten is akar dolgozni, haza akarja vinni a kis fizetését. És nem gondolom, hogy mártírokra van szükség. Az önmagában probléma, hogy lehet-e a rendszert demokratikusnak nevezni, ha mártíromság kell ahhoz, hogy valaki elmondja a véleményét. Ez szerintem azt jelenti, hogy Magyarországon nincsen érdemben demokrácia.
– De ahhoz, hogy legyen, megpróbálnak hozzájárulni akár egy virrasztással is, hogy lássák mások, hogy lehet ilyen szokatlan módon is tiltakozni elfogadhatatlan intézkedések ellen. Körülbelül így foglalható össze az üzenete ennek az akciónak?
– Igen. Tiltakozz, tiltakozz, álljál ellen, mutassál példát. Legyél legalább hű önmagadhoz, mutasd meg, hogy nem szabad belenyugodni mindabba, amit tesztek az oktatással, ha úgy tetszik, támogasd azoknak a szabadságharcát, akik a magyar iskola szabadságért vagy a felsőoktatás önállóságáért és szabadságáért küzdenek. Mert sokan vannak, mi meg ne legyünk tétlenek.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
