Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. február 12.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2013. február 14. csütörtök, 04:14
- Megbeszéljük
Mi hangzott el Bécsben?
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója
Bolgár György: - Ön egy kis vitába keveredett az elmúlt napokban. Ara-Kovács Attila a Magyar Narancs blogjában bírálta Önt egy bécsi újság beszámolója nyomán. Arról írtak, hogy Ön részt vett januárban, Bécsben egy Wallenberg-emlékkonferencián. Úgy értékelte ez a lap, hogy az Ön előadása meglehetősen politikai ízű volt, ellentétben a többiekével. Később ebből Ara-Kovács levont néhány következtetést, mire Ön válaszul feltette a német nyelvű előadásának a szövegét.
Schmidt Mária: - Nem így volt. Az előadásom szövege már november óta fent van a honlapon.
- Akkor csak senki nem nézte meg, amíg ez a vita ki nem robbant.
- Azért az elég szomorú, hogy valaki úgy ír egy újságban valamiről, hogy még annyi fáradságot sem vesz magának, hogy legalább kiderítse, meg lehet-e tekinteni az adott dolgot.
- Igen. Aztán a dolgot korrigálandó, a Magyar Narancs készített egy interjút azzal a bécsi újságírónővel, aki a kritikus megjegyzéseket tette az Ön előadásáról. Az illető szerint az volt a probléma, hogy bár az előadásában is látott kifogásolható részeket, de Ön néha megállt előadás közben, és hozzáfűzött kommentárokat. Ez így volt?
- Ön is tudja, hogy működik ez. Ez így nem életszerű, mert ha az embernek rövid idő alatt egy bizonyos tematikát el kell mondania, akkor megírja a dolgozatot, majd német nyelven begyakorolja, és pontosan azt mondja el, amit leírt. Miért kommentálnám saját magamat előadás közben úgy, hogy azok a kommentárok ellentmondjanak annak, amiről beszélek? Ez abszurd.
- Azt biztosan nem gondolja az ember, hogy ellentmondjon, inkább azt, hogy kiegészíti. Az már más kérdés, hogy a kiegészítés tetszett-e a hallgatónak vagy nem tetszett.
- Egyébként nem is így történt, sőt, utólag azt kifogásolták, hogy túl gyorsan beszéltem.
- Akkor lehet, hogy ezért nem értették, vagy ezért értették félre, nem?
- Nem hiszem. Én azt hiszem, az a hölgy eleve azzal a szándékkal jött, hogy bebizonyítsa, én politikai előadást tartok, és a Horthy-rendszert védem. Nem tudom, miért, hiszen semmi ilyesmi nincs a szövegben, ezért nem is értettem az ő felháborodását. Senkinek másnak nem volt semmiféle kifogása. Nemcsak Wallenbergről beszéltem, mert akik meghívtak, azoknak az volt a kérése, hogy beszéljek egy kicsit az előzményekről és a magyar zsidóság a helyzetéről. Ezért próbáltam, a rövid idő alatt is, visszamenni egészen a kiegyezés időszakáig.
- Értem. Amikor átnéztem az előadását, arra gondoltam, hogy nyilván ebben semmi szándékosság nincs, de ha valaki más füllel hallgatja vagy bizonyos elfogultsággal, akkor beleláthat bizonyos dolgokat. Ha valaki úgy látja, hogy Magyarországon az elmúlt három évben megjelent bizonyos restaurációja, méghozzá kormányzati támogatással, a Horthy-rendszernek és az ahhoz kapcsolódó gondolatoknak és szimbólumoknak, akkor ezt figyelembe véve mégiscsak tűnhet úgy, hogy Ön politikát vitt az előadásába. Ön úgy tért rá egyébként Wallenberg szerepére, hogy a svéd diplomata 44. július 9-én érkezett a titkosszolgálat és különböző amerikai zsidószervezetek megbízásából. Ez első hallásra talán úgy tűnhet, hogy most Wallenbergről beszélünk, és Önnek az első, vagyis kiemelt mondata az róla, hogy Wallenberg az amerikaiak ügynöke. Nem biztos, hogy ezzel azt akarja mondani, hogy ez baj, de mégis úgy tűnik, mintha meglenne erről a véleménye. Olyan, mintha ezzel máshova helyezné a hangsúlyt, nem arra, hogy Wallenberg hogyan, milyen eredményesen és hősiesen cselekedett. Kicsit úgy is lehet hallani, hogy nahát, ez is az amerikaiak műve volt! Nem lehet kicsit így is értelmezni ezt?
- Nem, pont az ellenkezője volt. A dolgozatomban több olyan emberről is megemlékeztem, aki idejött, és az életét kockáztatta vagy esetleg feláldozta azért, hogy a magyar zsidókon segítsen. Olyan akciókat is ismertettem, amelyeket különböző amerikai kormányszervek tervezgettek, még azelőtt, hogy Wallenberget ideküldték volna. Aztán levontam azt a következtetést, hogy milyen tragikus, hogy ezektől csak ennyire tellett. Hiszen végül is egyetlenegy embert küldtek ide, a majdnem egymilliós magyar zsidóság megsegítésére. Aztán idéztem hosszasan Roosevelt elnököt is, aki pontosan tudta, milyen veszélyekkel jár, és mit fog jelenteni valójában a magyar zsidóság számára, amit a náci megszállás hoz Magyarországnak. Tehát felvetem azt a kérdést is, hogy vajon miért nem tettek többet. Igenis azt gondolom, hogy nagyon kevés volt az, amit ők a magyar zsidóság legtragikusabb időszakában segítségként tettek.
- Igen, ezzel egyet is értek, de lehet, hogy van, aki úgy értelmezte ezt, hogy furcsa, hogy nem a magyar hatóságokat és a magyar kormányzatot bírálta és kritizálta elsősorban. Hiszen az ő bűnük volt végső soron az egész.
- Természetesen többször hangsúlyoztam az előadásban – ha elolvasta, akkor biztos emlékszik is rá – a numerus clausust, a zsidótörvényeket. Tehát mindent megemlítettem. Azonban amikor Wallenbergről beszélünk, akkor látni kell, hogy ő mekkora tettet hajtott végre azáltal, hogy idejött. Feláldozta az életét olyan emberekért, akiket nem is ismert. Az ő hősiességét, és a többiekét, akiket még megemlítettem rajta kívül, pont az teszi naggyá, hogy egy olyan időszakban tették meg, amit tettek, amikor gyakorlatilag halálra ítéltek egy teljes közösséget.
- Volt más, ehhez a bécsi lapéhoz hasonló, kedvezőtlen vagy kritikus hangú kommentár? Akár a résztvevők részéről, akár máshol a sajtóban.
- Nem, egyáltalán nem. Sőt, a svéd kollégák is mind amellett érveltek, hogy természetes, ahogyan elmondtam a dolgokat. Én megkérdeztem a kritikus hölgytől, hogy ő mégis hogy képzeli, 1944-ben, a háború alatt, hogyan máshogy lehetett volna csinálni. Adtak valakinek pénzt, amit segélyre szántak, megvesztegetésre és arra, hogy az itteni embereken segítsen, és őket, ha kell kivásárolja, vagy megszervezze a szökésüket. Tehát pénz nélkül azért nehéz lett volna segíteni. Nem tudom, ő mégis, mit gondol, hogy az a pénz hogyan jutott el Magyarországra az Egyesült Államokból a háború kellős közepén, ha nem az ottani hírszerző szervek segítségével. Mégiscsak nevetséges azt gondolni, hogy bementek, átutalták a pénzt, aztán mondták, hogy majd Budapestre jön egy svéd állampolgár és felveszi.
- Az mondjuk a történész szakmában már ismert tény volt, hogy Wallenberg nem egy egyszerű svéd diplomata volt, hanem amerikai háttérrel és megbízásból dolgozott itt.
- Ez természetes!
- Ez nem baj. Miért volna ez baj?
- Sőt, én azt is mondtam, hogy bár lett volna több ilyen ember, és bár sikerült volna több ilyen akciót elindítaniuk, hiszen minden egyes emberéletért kár.
- Ez így van. Mikor beszélt ezzel a bécsi újságírónővel, rögtön az előadás után?
- Nem beszéltem vele külön, csak ott a konferencián szólt hozzá az előadáshoz. Olyan ingerült és támadó volt, hogy egyszerűen nem is értettem, mi ennek az oka.
- Tehát ő nem egyszerűen csak megírta ezt a cikket, hanem már ott a konferencián Önnek szegezte a kérdéseit.
- Igen, de tényleg nem értettem, hogy miért vannak ilyen indulatai, és miért kéri ezeket számon. Lehet, hogy neki új információ volt, bár a kollégák számára természetesen nem volt az, hogy többek között az OSS is segítette az akció lebonyolítását. Hiszen háború volt, hogyan lehetett volna másképp intézni ezeket a dolgokat. Épp az a legnagyobb problémám nekem, hogy gyakorlatilag nem nagyon beszélünk arról, hogy a szövetségesek sem álltak annyira a helyzet magaslatán, ami a mentést illeti. Nem tettek olyan sokat. Lehet, hogy tehettek volna többet. Hiszen az Amerikai Egyesült Államok nem is fogadott be menekült zsidókat, végig a háború alatt. Magyarországra több menekült zsidó érkezett, mint az Egyesült Államokba. Azért ezt is látni kell. Tudom, hogy ez nem is az ő feladatuk volt, hanem elsősorban a mi feladatunk lett volna, de azért ezt jó tisztán látni, mert az ő oldalukról olyan sok kritika fogalmazódik meg, miközben ezt szeretik elfelejteni.
- Igen, ebben teljesen igaza van. A nyugati szövetségesek felelőssége sem elhanyagolható. Még akár a magyar televízió nézői is láthatnak néha olyan dokumentumfilmeket, amelyek erre rávilágítanak. Tehát nemcsak a szűkebb szakma foglalkozik már ezzel, hanem ismeretterjesztő műsorok is.
- Így van. Ez nem titok, és nem új a szakirodalomban.
- Igen, azonban valószínűleg sokak elvárása – itt országon belül is és a környező országokban is –, hogy a magyar történészek viszont a magyar történelmi felelősséggel foglalkozzanak elsősorban. Nem lehet, hogy az váltotta ki a kissé ingerült reakciót, hogy Ön nem így tett?
- Én nem tudom, hogy mi váltotta ki, hiszen a dolgozat első fele pont erről szól. Pontosan arról szól, hogy milyen szörnyű tragédia történt a magyar zsidósággal. Az első mondata is az a dolgozatnak, hogy a magyar zsidóság az emancipáció kivívásától napjainkig tartó, több mint száz éves, modernkori története folyamán, a holokauszt évében, 44 és 45 márciusa között szenvedte el legnagyobb tragédiáját. Azért is szoktam egyébként leírni az előadásokat, hogy az utána következő félreértések elkerülhetők legyenek. Tehát ha a hölgy vette volna a fáradságot, és elolvasta volna az előadás szövegét, akkor talán megértette volna, ami le van írva.
- Örülök, hogy ezt tisztázni tudtuk.
- Az előadás utolsó részét is elmondanám, mert az egésznek jellemzi hangulatát. Azt írom, hogy Wallenberg budapesti küldetése azt bizonyította, hogy az ember soha nem tehetetlen. Egyetlen ember is számít, ha bátor, ha szembe mer szállni az emberellenes erőkkel. Az életét adta Wallenberg a honfitársainkért, és ezt nem felejtjük el neki. Őt és a többi hőst is a szívünkbe zártuk, az Isten áldja meg őket. Tehát én nem tudom, hogy egy ilyen szöveg után miért kell az embernek teljesen alaptalan és nemtelen támadásokat elviselnie.
- Nem tudom, hogy ez a bécsi újságírónő ismerte-e Önt vagy hallott-e Önről.
- Én nem ismertem őt, és még soha nem beszéltem vele ezelőtt.
- Lehet, hogy ez az egész csak arra példa, hogy az érzékenységek nagyon sokfélék lehetnek. Van, aki olyan dolgokra is érzékeny, amire az ember nem is számít, és eszébe se jutott volna megsérteni senkit. Ez egy olyan téma és egy olyan fajta tragédia a magyar történelemben, hogy különösen át kell gondolni, ki mire érzékeny, mert olyasmi is előjön, amire nem is számít az ember.
- De itt nem az történt, hogy valakinek az érzékenysége lett megsértve, hanem az, hogy két ember – ez a hölgy, meg az Ara-Kovács Attila – egyszerűen megrágalmazott engem. Olyan dolgokat adtak a számba, amiket nem mondtam, nem írtam, és amiknek semmilyen alapjuk nincs. Emellett azután, hogy már valószínűleg elolvasták az előadásom szövegét, sem kértek bocsánatot, pedig annyival el lett volna az ügy intézve. Tehát én azt gondolom, hogy az egymás iránti tiszteletnek helyet kéne adni az egymás közötti érintkezésben is.
- Ebben tökéletesen igaza van.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
