Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. február 19.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. január 28. csütörtök, 07:44
- Bolgár Gy. - Megbeszéljük
Bolgár György: - Tegnap a Népszavában megjelent Andrassew Iván kollégámtól egy cikk, és ebben Andrassew arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor évértékelő beszédében több olyan mondat hangzott el, amelyet néhány nappal korábban Róna Péter, az ismert közgazdász írt a Magyar Nemzetben. Gyakorlatilag szó szerint, a legjellemzőbb szófordulatokat többször is használva, 6-7 ilyen mondat is található benne, talán egy kicsit a sorrendet megkeverve. A kérdésem, hogy a plágiumnak ezt a fajtáját az újságírásban észreveszik, nehezményezik, büntetik, szankcionálják-e? Mi a következménye annak, ha egy újságíró mástól átemel egy konkrét szöveget, tehát nem csupán egy gondolatot?
Halák László: - Az a helyzet, hogy újságíróra, politikusra, magánemberre, tehát mindenkire vonatkozik a szerzői jogi törvény, amely kimondja, hogy amikor valaki valamit elmond, nyilvánosan megír, közzétesz, akkor ezzel elvitathatatlan és elvehetetlen szerzői jogot szerez a saját szerzeményére. Azt pedig a különböző irodalmi munkásságokban, politikai tevékenységekben, tehát máshol is lehet - a szabad felhasználás keretében - idézni tőle.
- Ha egy olyan jó mondatot ír valaki, hogy az másnak a figyelmét fölkelti, és ez a másik úgy gondolja, hogy ennél jobban nem is lehet megfogalmazni, akkor azt kell írnia, hogy „mint XY megfogalmazta, írta, kijelentette stb.”, és akkor így már felhasználhatja, idézheti?
- Így van. A dolog tulajdonképpen attól válik kifogásolhatóvá, és szolgál adott estben kártérítés alapjául vagy lesz belőle a plágiumnak nevezett etikai vétség, ha ezt elmulasztja. Azt most e pillanatban nem tudom megmondani, hogy büntetőügy lehet-e belőle, de azt hiszem, ez elsősorban inkább polgári ügyként, tehát kártérítési ügyként vagy az eredeti szerzői jog visszaállítása iránti igényként jelentkezik. Ellenben ha a felhasználó pontosan megjelöli a forrást, vagyis, hogy kitől és honnan idéz, akkor értelemszerűen bárkinek a nyilvánosságra hozott véleményét idézheti.
- A MÚOSZ Etikai Bizottság előtt voltak, vannak ilyen ügyek, és ha igen, mennyire gyakoriak?
- Nem gyakoriak, mert az újságírók tudják, hogyan lehet idézni. Inkább a főiskolán tapasztalom, ahol tanítok, hogy nagyon gyakran idéznek anélkül, hogy feltüntetnék a forrást és a szerzőt.
- Az egyetemekre, főiskolákra, a dolgozatírásra sajnos egyre inkább jellemző, hogy átemelnek bizonyos részeket, mintha a saját kútfejükből merítették volna őket.
- Ezt általában nem is kifogásolom, hiszen minden egyetemista és főiskolás hozott anyagból dolgozik, tehát a tanárától meg az irodalomból tanul, és ha a forrásokból értelmesen idéz, jól megszerkeszti az anyagot, az nagyon korrekt, nagyon normális munka lehet. Az a lényeg, hogy mindig fel kell tüntetni azt, hogy honnan és kitől idézi. Politikusoknál, a politikai beszédben nem tudok róla, hogy ilyen jellegű probléma a gyakorlatban miként merül fel. Kétségtelen, hogy nincs is a politikusoknak etikai bizottságuk, ahol lehetne ezt kifogásolni. Ha azonban az adott szerzőnek bántja az önérzetét, a szerzői jogát, hogy valaki sajátjaként idézi azt, amit ő írt és közzétett, akkor egész nyugodtan fordulhat a bírósághoz, hogy az megállapítsa azt, hogy abba kell hagyni a jogsértést, hogy meg kell téríteni az okozott kárt és így tovább. A törvény egész pontosan felsorolja, hogy mit lehet kérni a bíróságtól ilyenkor. Kérdés, hogy egy Magyar Nemzetből idéző fideszes politikus okoz-e ezzel bármiféle felháborodást a szerzőnél, vagy nem.
- Így van, lehet azt mondani, hogy ez az idézet becsület és dicsőség dolga, de lehet, hogy a szerző – ha esetleg megtiszteltetésnek érezte ezt – örült volna, ha azt mondja az évértékelő beszédben a Fidesz elnöke, hogy „mint Róna Péter a Magyar Nemzetben a minap megállapította”. Aztán vagy örül neki a szerző, vagy nem.
- Az, hogy kifogásolja-e a név nélküli felhasználást, a szerző személyes dolga, de attól még a politikus elköveti a szerzői jogsértést, ha úgy idéz, hogy nem tudjuk, kitől. Nem áll mindenki mellett egy Andrassew Iván, aki meg tudja állapítani, hogy amit valaki most mond, azt már máshol, mástól lehetett olvasni.
- A politikusok esetében a dolog annál kicsit bonyolultabb, mint két újságíró esetében. Ott ugyanis lehet tudni, hogy X újságíró ezt írta, Y pedig ellopta, de a politikus beszédét nem biztos, hogy a politikus írta. Lehet, hogy fogalma sincs, minek alapján készítette azt a beszédírója vagy több beszédírója. Nem tudhatja, hogy azok hozott anyagból dolgoztak, és tetszett nekik az egyik cikk, beemeltek mondatokat belőle, és az elnök szájába adták. Lehet akkor a politikust felelősségre vonni?
- Úgy gondolom, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk a beszédíró szerzői jogáról, mert ő Orbán Viktor számára írt egy beszédet, amit a Fidesz elnöke elmondott, vagyis ebben az esetben nem a beszédíró felelős azért, hogy ha átemel valamit, megemlíti-e a forrást vagy nem, hanem az, aki a szerzői jogot birtokolja. Adott eseten Orbán Viktor az, akinek a szerzősége a közfelfogás szerint is vitathatatlan, mivel azt az évértékelő beszédet ő mondta. Itt legfeljebb annyit tudnak a hallgatók, hogy vannak neki emberei, akik segítik, akik aládolgoznak, de ez nem jelenti azt, hogy azt is idéznie kellene a beszédében, hogy ezt nem én mondtam ám, hanem ez meg ez a munkatársam javasolta. Tehát a beszédíróknak, szakmai szlenggel „négereknek” nincs szerzői joguk a beszédre, csak annak van, akinek a négerei, akire dolgoznak.
- Ezeket az úgynevezett négereket érthető módon nem nevezik meg, hiszen a lényeg az, hogy a politikus mondja a gondolatokat, amelyeket nyilván neki kell jóváhagynia.
- Ő felvállalja azokat, így a saját gondolataként felértékelődnek, mert ha Gipsz Jakab mond valamit, az kit érdekel, de ha ugyanazt Orbán Viktor mondja, akkor az érdekli az emberek elég nagy részét. Tehát az ő szerzősége a saját beszédével kapcsolatban – még ha négerei vannak, akkor is – elvitathatatlan, és nem lehet a négereket felelőssé tenni azért, hogy ők nem pontosan idéztek, vagy az idézetet nem használták a szerzői jognak megfelelően.
- Az utóbbi időkből egy olyan eset maradt meg az emlékeimben, amikor ilyenfajta plágium miatt egy újságírónak, sőt egy újságírással foglalkozó neves magyar írónak távoznia kellett az újságból, mégpedig Temesi Ferencnek a Magyar Nemezettől. Át is ment a Magyar Hírlaphoz… Neki azért kellett otthagynia a lapot, mert több esetben úgy vett át példamondatokból apró átalakításokkal különböző szövegeket, hogy a forrást nem jelölte meg, és a Magyar Nemzet – érdekes módon – nehezményezte ezt, és megköszönte Temesi Ferenc – egyébként hosszú – ott végzett munkásságát. Tehát furcsa módon, mintegy saját elhatározásból döntöttek így, és nem mentek el az üggyel a MÚOSZ Etikai Bizottságához. Te emlékszel hasonló esetekre?
- Az ilyesmit nemigen szokták nyilvánosságra hozni. Van egyfajta kollegialitás – ezt nagyon idézőjelbe teszem: megszabadultak tőle és el van intézve. Nekem – ismételten idézőjelbe teszem – kedvenc újságíróm Bayer Zsolt. Nem tudom, hogy ő miért cserélgette a munkahelyeit, és ment egyre inkább jobbra, hogy most már főmunkatársa az Echo TV-nek. Soha nem mondták azt, hogy azért ment el, mert az neki kevés, amit ott megengednek, vagy azért, mert ott sokallták már azt, amit ő megenged magának. Ezeket „kollegiálisan” elintézik, tehát nem gyakori, hogy a nyilvánosság előtt kiderülne az oka.
- Valószínű, hogy Temesi esetében a lap figyelmét felhívták a plágium gyanújára és ezek szerint ilyen szigorúan döntöttek az egyik legnevesebb, legjobb magyar íróval. Ami a politikusokat illeti, velük kapcsolatban nem kérdezlek. Róluk jutott eszembe, hogy még a 80-as évek, vagyis még a Reagan-éra végén, amikor az USA mostani alelnöke, Joe Biden, akkori ismert szenátor indult az elnökjelöltségért, és végül Dukakis lett az elnökjelölt a demokratáknál, Bidennek azért kellett visszalépnie a versenyből, mert kiderült, hogy a brit munkáspárti Neil Kinnock egyik kampányfilmjéből emelt át szófordulatokat. Ezek abszolút jellegzetesek voltak, és valakinek feltűnt, hogy pont ugyanezt a mondatot, ugyanazt a példát használja Biden. Így rövid úton végül is távoznia kellett a politikai versenyből. Tehát furcsa módon azért a demokratikus világban is vannak plágiumok, és ott megvan a következményük is sok esetben.
- A plágiumot az újságíró etikában a legrútabb bűncselekménynek, a legrútabb etikai vétségnek lehet tekinteni. Általában mindenki elítéli. Én úgy gondolom, hogy nem kisebb a jelentősége annak sem, ha egy politikus más tollával büszkélkedik. Ez a jellemhibák körébe tartozó probléma, mert olyan nincs, hogy én nem tudom, hogy kinek a gondolatát vettem át. Annyira ugyanis nem lehetek gondatlan, hogy ne tudjam, kinek a szavait, gondolatait használom fel.
