„Nemzetek Európája” – Az etnonacionalista nemzetkoncepció és annak demokratikus alternatívája – 3/3. rész
- Részletek
- 2013. február 02. szombat, 05:48
- Marsovszky Magdolna
Első rész – Második rész - Harmadik rész
Írásom első két részében leírtam, hogy az Orbán-kormány és a Jobbik nemzetkoncepciója fajelméletes koncepció, strukturálisan – szakkifejezéssel – az európai Új Jobboldal (köznyelven szélsőjobb) ideológiájába illik, és ezt a megállapításomat a jellemző strukturális elemek felsorolásával támasztottam alá. Ezek: az etnopluralizmus, a völkisch-népnemzeti ideológia és a vér és föld mítosza. A vér és föld mítoszának az összetevői a vérségi származás, vagyis a vérközösség feltételezett létezése, a földrajzi származás és az élettér igénylése, valamint az etnikai kultúra, amely azonban a társadalom etnikai bezáródásának, tehat zárt társadalom létrejöttének kedvez, kirekesztésekhez vezet és „etnikai tisztogatások”, valamint háborúk számára készíti elő a talajt. Az Új jobboldal a szociális kérdést nemzeti kérdésként, vagyis a „magyarság kérdéseként” határozza meg, s ezen a ponton találkozik a magyarországi „baloldal” nagy részében tapasztalható felfogással, amely ugyanabból a „népnemzet”-definicióból indul ki, s antiszemitizmushoz, a tettes-áldozati reláció megfordításához és ellenségképgyártáshoz vezet.
Írásom harmadik részében párhuzamba állítom az európai Új Jobboldal elveit és stratégiáját a Fidesz stratégiájával, majd demokratikus alternatívát kínálok.
Az Új Jobboldal és Magyarország
Az Új Jobboldal koncepcióját az 1970-es évek elején Németországban fektették le. A mozgalom az 1960-as évek új baloldali irányzatainak ellenében, „antiimperialista felszabadító, vagyis nemzetmegváltó, forradalmi” mozgalomként jött létre, s mint ilyen, elveti az 1968-as kulturális forradalmat, kvázi ellenforradalomként értelmezi.
Orbán Viktor a 2007-es tusdádfürdői beszédében utalt arra, hogy új jobboldalra van szükség, s hogy ő az 1968-as kultúrforradalmat ellenforradalomként értelmezi: „1968-ban tehát a politika alapját, egyfajta mélyrétegét jelentő kulturális forradalom vagy ellenforradalom zajlott le, amely sikerrel végződött, és majd 40 éven keresztül a hátterét adta az európai politikának.”
Az Új Jobboldal ideológiája a történelmi nemzeti szocializmustól elhatárolódik ugyan, de ahhoz hasonlóan a völkisch-népnemzeti megújulást hirdeti. Képviselői tudatosan hivatkoznak a Weimari Köztársaság néhány gondolkodójára, akiknek téziseit Armin Mohler 1949-ben megjelent disszertációja óta a „konzervatív forradalom” címszó alatt foglalja össze a kutatás. Ezt a kifejezést az úgynevezett Új Jobboldal gyakran használja és aktualizálja is (Weiß 2011).
A „konzervatív forradalom” kifejezés a 2010-es választási győzelem után egyrészt a levegőben volt, másrészt tudatosan is említette például egy beszélgetésben Nyíri Kristóf filozófus.
Az „Új jobboldal” jellemzője még, hogy átveszi a marxista értelmiségi, Antonio Gramsci „kulturális hegemonizálás”-ötletét, de a saját ideológiája szerint alkalmazza. A kulturális hegemonizálást a Fidesz 2002 óta a Polgári Körök létrehozásával szorgalmazta, s nagyon jól átgondolt „bottom up – top down” stratégiával a lokális népnemzeti körök kvázi alulról, míg a „nemzeti érzelmű” pártok felülről gyakoroltak a fent leírt Gramsci-féle stratégiával homogenizálási nyomást a társadalom liberális demokrata részére. Nagy segítségükre volt ebben a folyamatban a „nemzeti érzelmű” média, amely a „top” és a „bottom” közötti átjárhatóságot biztosították. A cél az egész ország völkisch-népnemzeti fordulata (national turn) volt, amely már 2006-ban, a TV székház ostromával majdnem sikerült is. Hasonló volt a helyzet (persze nem stratégiailag átgondoltan és nem Gramsci nyomában) Németországban a 20 század fordulója körül, amikor amolyan „germánhitű” csoportok egyesületeikkel a mai értelemben civil, parlamenten kívüli mozgalomba tömörültek, s völkisch-népnemzeti hálózatépítésükből egyenesen következett a társadalom folyamatos radikalizálódása és Hitler hatalomátvétele.
Nemzeti közösség versus társadalom – javaslat
Egy közösség attól lesz közösség, ha annak tagjai személyesen ismerik egymást, azonos értékrendet és világnézetet képviselnek. A közösség klasszikus példája a család vagy az apa, az anya és a gyerekek. De még a családra magára sem igaz a származási közösség feltételezése, vagyis a papa és a mama nem közös vagy azonos családból származnak, hiszen akkor tiltott vérfertőzést követnének el. Papának és mamának sem közös tehát a származása. Ennek ellenére a családok természetesen közösségeknek számítanak. A családon kívül vannak más közösségek is, például az osztályok az iskolákban vagy baráti körök, de ezeknél teljesen mindegy, hogy közös-e a származásuk vagy nem.
Egy közösség tehát nem attól lesz közösség, hogy tagjainak azonos lenne a származása. A meghatározó ebből a szampontból a szoros egymás mellett élés, a közvetlen, személyes kapcsolattartás és a hasonló világnézeti felfogások. Egy állam vagy egy nemzet soha nem lehet közösség. Egy állam sok millió tagja nem ismerheti egymást személyesen. Az, hogy ilyen nemzet létezne, nem más, mint illúzió (ANDERSON 1996).
Az a felfogás, hogy a származási és kulturális nép(nemzeti)-közösség tudna védelmet és szolidaritást nyújtani, egyenes ellentétben áll a nyugat-európai felfogással, elsősorban például a németországi voluntarista felfogással, amely ott „alkotmánypatriotizmus” néven terjedt el.
A voluntarista szemlélet kétségkívül absztraktnak és hidegnek tűnik egy olyan ember számara, aki úgy véli, hogy csak az etnikai nemzetközösségben vagy más etnikai közösségben érezheti magát otthon. De csak ez, vagyis a voluntarista szemlélet képes a pluralista társadalom megvalósítására és az etnikai tisztogatások, a nyílt erőszak, valamint a háborúk megelőzésére. Az állampolgárok között a legkülönbözöbb felfogások és világnézeti különbségek kell hogy létezzenek, s az egyetlen dolog, aminek össze kell tartani őket, a demokratikus alkotmányos elvek. Az állam mindig társadalom (demos) és sohasem közösség (ethnos). Ami összetartja az állampolgárokat, az a demokratikus politika. Ezt jelenti az alkotmányos patriotizmus.
Népnemzeti Alaptörvény versus demokratikus Alkotmány – javaslat
Magyarország mostani Alaptörvénye nemzetközpontú, középpontjában a nemzet mint „közösség”, tehát a népnemzet áll, ezért „nemzeti hitvallás” a bevezetése. Benne az ember nem mint individuum jelenik meg, hanem mint a magyarság kategóriájába tömörített, nemzeti azonosságú kulturális részelem. A történelmi hagyományok, vagyis a kulturális örökség „nemzeti” és „magyar”, meghatározói a közös „magyar nyelv” és a Kárpát-medence mint földrajzi egység, amely a vér és föld ideológia tipikus eleme. Az a kitétel, hogy „tiszteletben tartjuk a történeti alkotmányunk vívmányait” – a „Szent Korona” egyidejű megemlítésével – arra utal, hogy itt a 19. századi Szentkoronatanról van szó, ami az élettérideológia alaptörvénybe való beemelését jelenti. Az a mondat, hogy „tiszteljük más népek [...] kultúráját és együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével”, etnopluralista felfogás és a dolgozat elején és címéül szolgáló „nemzetek Európája” ideológiájának a lecsapódása.
Ez az Alaptörvény az etnonacionalizmust legitimálja, s a mai magyarországi kultúrafelfogás, az erre az Alaptörvényre felépített kultúrpolitikai stratégia automatizálja a kirekesztést, jövendő etnikai tisztogatások, nyílt erőszak és háborúk számára adja meg a törvényi legitimációt. Ebből az Alaptörvényből kiindulva kívülről meg lehet jelölni a kvázi nem a „magyar közösséghez” tartozó „antimagyar” ellenségképet és a hozzájuk tartozó embert vagy embercsoportot. Ebből az Alaptörvényből kiindulva lehet a közösség elleni izgatás tényállását a kisebbség helyett a többségre alkalmazni s a „nemzetet megsértőket” büntetni, mint ahogy Szili Katalin nemrégiben javasolta.
A magyarországi Alaptörvény értékeivel ellentétben áll a humanista, egyetemes emberi méltóság tisztelete. A humanista, egyetemes emberi méltóság minden egyes embert azért tisztel, mert ember. Az emberi méltóság tisztelete előbbre való, mint a közösségi és kulturális hovatartozás. Minden ember egyenlő, bármilyen kultúrájú, bármilyen „nemzetietlen”, bármilyen bőrszínű, bármilyen szexuális orientációjú, bármilyen beteg testileg, bármilyen sérült lelkileg. A kívülről jövő megjelölés nem összeegyeztethető az egyetemes emberi méltóság tiszteletével, amelynek az alapja a voluntarista önbevallás.
A Német Szövetségi Köztársaság Alaptörvényének a középpontjában – a nemzeti szocializmus következményéből levont tanulságok alapján – éppen ezért nem a „német nemzet”, vagy a „német nép” áll, hanem az emberi méltóság sérthetetlensége. „Az emberi méltóság sérthetetlen”, így hangzik az első mondata, s ebből következik a második: „Az emberi méltóság védelme az összes hatalmi ág kötelessége.”
Csak ez a humanista, az egyetemes emberi méltóságot szem előtt tartó felfogás lehet képes a társadalom demokratizálására. Csak az erre az alaptörvényre felépített demokratikus kultúrpolitikai stratégia képes automatizálni a befogadást és a toleráns társadalmi felfogás elterjedését, a nyílt társadalom létrejöttét.
Nem a „nemzet egysége”, hanem az univerzális emberi méltóság tisztelete az integratív elem a (demos alapú) demokratikus társadalomban. Csak ez a szemlélet képes arra, hogy befogadó társadalommá alakítsa a kirekesztő nemzetet. Csak az egyetemes emberi méltóság tisztelete képes a kirekesztett kisebbségek megvédésére és a gyűlöletbeszéd visszaszorítására. De alkalmas arra is, hogy gátat vessen a mostani ellenzékben tapasztalható és a kormány felé irányuló ellenségképgyártásoknak is. A demokratikus ellenzéknek csak demokratikusan szabadna fellépni a kormány politkája ellen, semmi esetre sem lenne szabad antidemokratikus eszközöket használni, mint például az Egymillióan Facebook-oldal egyik képén, ahol Orbán Viktor anticiganista sztereotip ábrázolásban jelenik meg szexista környezetben, mert ott Orbán emberi méltósága sérül. Az egyetemes emberi méltóság mindenkit megillet, meg az ellenségünket is.
Egymillióan Facebook-oldal, 2012. augusztus 27.
Jegyzet
Köszönöm Dr. Bródy Mihálynak a dolgozat lektorálásában és értelmezésében nyújtott tanácsait.
Irodalom:
ANDERSON, Benedict (1996): Die Erfindung der Nation. Zur Karriere eines erfolgreichen Konzepts. Campus, Frankfurt/ New York (eredeti cím: Imagined Community. Reflections on the Origin and Spread of Nationalism, Verso, London, 1983).
BALIBAR, Etienne/ WALLERSTEIN, Immanuel (1990): Rasse – Klasse – Nation. Ambivalente Identitäten. Hamburg: Argument.
BARKAI, Avraham: Einundzwanzigstes Bild: „Der Kapitalist”, in: Julius H. Schoeps/ Joachim Schlör, Antisemitismus. Vorurteile und Mythen, München/ Zürich: Piper, 1995, 265–272.
BEER, Mathias (Hrsg) (2007): Auf dem Weg zum ethnisch reinen Nationalstaat? Europa in Geschichte und Gegenwart, Tübingen: Attempto.
BOTSCH Gideon (2012): Die extreme Rechte in der Bundesrepublik Deutschland 1949 bis heute, Darmstadt: WBG, 60–81 (Teil II.: „Nationale Opposition” im Übergang).
CLAUSSEN, Detlev (2000): Das Verschwinden des Sozialismus. Zur ethnonationalistischen Auflösung des Sowjetsystems, in: Detlev CLAUSSEN/ Oskar NEGT/ Michael WERZ (Hrsg.), Kritik des Ethnonationalismus, Hannoversche Schriften 2, Verlag Neue Kritik, Frankfurt/ M, 16–41.
GLOBISCH, Claudia (2008): Warum fordert die NPD „die Türkei den Türken”? in: Fabian Vorchow, Christian Dornbusch (hrsg): 88 Fragen und Antworten der NPD. Weltanschauung, Strategie und Auftreten einer Rechtspartei – und was Demokraten dagegen tun können. Schwalbach: Wochenschauverlag, 65–67.
GLOBISCH, Claudia (2011): „Deutschland den Deutschen, Türkei den Türken, Israelis raus aus Palästina”. Zum Verhältnis von Ethnopluralismus und Antisemitismus, in: Claudia Globisch, Agnieszka Pufelska, Volker Weiß (Hrsg.) (2011): Die Dynamik der europäischen Rechten. Geschichte, Konsinuitäten und Wandel, Wiesbaden: VS., 203–255.
GRIFFIN, Roger (2003): Fascism. Article for The Encyclopedia of Community, Berkshire Publishing, Oxford.
HAURY, Thomas (2002): Antisemitismus von links. Kommunistische Ideologie, Nationalismus und Antizionismus in der frühen DDR, Hamburg.
HOLZ, Klaus (2001): Nationaler Antisemitismus. Wissenssoziologie einer Weltanschauung, Hamburg.
KOOB Andreas, MARCKS Holger, MARSOVSZKY Magdalena (2013): Mit Pfeil, Kreuz und Krone. Nationalismus und autoritäre Krisenbewältigung in Ungarn”, Münster: Unrast.
MARSOVSZKY, Magdalena (2006): Neue völkische Bewegung und Antisemitismus im heutigen Ungarn, in: SALZBORN, Samuel (Hrsg.), Minderheitenkonflikte in Europa. Fallbeispiele und Lösungsansätze, Innsbruck: Studien Verlag, 201–221.
NORDMANN, Ingeborg: Neunzehntes Bild: Der Intellektuelle, in: Julius H. Schoeps/ Joachim Schlör, Antisemitismus. Vorurteile und Mythen, München/ Zürich: Piper,1995, 252–259.
PUSCHNER, Uwe (2001): Die völkische Bewegung im wilhelminischen Kaiserreich. Sprache, Rasse, Religion. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt.
SCHLÖR, Joachim: Siebzehntes Bild: „Der Urbantyp”, in: Julius H. Schoeps/ Joachim Schlör, Antisemitismus. Vorurteile und Mythen, München/ Zürich: Piper,1995, 229–240.
WEIß, Volker (2011): Deutschlands Neue Rechte. Angriff der Eliten – Von Spengler bis Sarrazin, Paderborn: Ferdinand Schöningh.
WERZ, Michael (2000): Verkehrte Welt des short century. Zur Einleitung, in: Detlev CLAUSSEN/ Oskar NEGT/ Michael WERZ (Hrsg.), Kritik des Ethnonationalismus, Hannoversche Schriften 2, Verlag Neue Kritik, Frankfurt/ M, 6–15.
Első rész – Második rész - Harmadik rész
Fotó: Fábián Éva
Marsovszky Magdolna a Fulda University of Applied Sciences óaradója, a Villigster Forschungsforum zu Nationalsozialismus, Antisemitismus und Rassismus e.V. tagja és a magyarországi Polgárjogi Mozgalom a Köztarsaságért vezetőségi tagja. Kultúrpolitikus, korábban tíz éven át a Németországi Kultúrpolitikai Társaság Bajor szekciójának vezetőségi tagja.
Korábban a Galamusban:
– Hol vannak az antifasiszták Magyarországon?
– Antiszemitizmus Magyarországon, avagy hogyan csaphat át egy ideológia erőszakba?
– G-7
– Daniel Cohn-Bendit, Orbán Viktor: ellentétes demokráciafelfogások
– „Magyar identitás kontra nem magyar identitás” I-II. rész
– Nem mindegy, ki tapsol a magyar kormánynak
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
