„Nemzetek Európája” – Az etnonacionalista nemzetkoncepció és annak demokratikus alternatívája – 3/1. rész
- Részletek
- 2013. január 31. csütörtök, 05:39
- Marsovszky Magdolna
Első rész – Második rész - Harmadik rész
A fasizmusok kultúrájának lételeme a népnemzeti, etnikai nemzetkoncepció, vagy az etnonacionalizmus (a fasizmus definíciójával kapcsolatban vö. pl. GRIFFIN 2003). A magyarországi kultúrának központi eleme az a felfogás, amely szerint létezne egy „magyarság” mint etnikailag homogén népnemzeti közösség (újabban vérközösség), amelynek lenne összetartó, kohéziós ereje. Az etnonacionalista, etnikai nemzetkoncepció-kutatások szerint fajelméletes koncepció részeként fogható fel (HOLZ 2001:145). Az Orbán-kormány és a Jobbik nemzetkoncepciója etnonacionalista, amelyben a nép mint etnikai nemzetközösség (németül: Volksgemeinschaft, angolul: national-racial community [Roger Griffin fasizmuskutató forditása]) jelenik meg, s ez a társadalom gyűlöletes, kirekesztéses kultúráját erősíti.
Mint három részes írásomban részletesebben is bemutatom, az utóbbi években a Fidesz és a Jobbik táborából többen is kifejtették, hogy Európát a „nemzetek Európája” koncepció alapján szeretnék viszontlátni. Nyilvan sokan nem értik, miért nem demokratikus a „nemzetek Európája” koncepció (angolul Europe of the Nations, németül Europa der Nationen, Europa der Vaterländer, Nation Europa), különben élesebben tiltakoztak volna. Az Orbán-kormány és a Jobbik ellen fellépö csoportokban és pártokban, illetve kommunikációikban eddig nem láttam az etnonacionalista koncepció határozott visszautasítását és demokratikus alternatíváját. Ellenkezőleg: sokan azt hiszik, osztályharc folyik, s közben kitárják az ajtót a fajelmélet előtt. Pedig amíg ennek a nemzetkoncepciónak a méregfogát ki nem húzzuk, addig nem lesz demokrácia Magyarországon, ugyanis automatikusan erősödik a fajelméletes gyűlöletkultúra, ami viszont újratermeli a kirekesztést, a gyűlöletbeszéd forrása és a nyílt erőszak vagy az etnikai tisztogatások számára készíti elő a talajt. Írásom első két részében leírom, miért fajelméletes és ezért nem demokratikus az etnonacionalista nemzetkoncepció, majd a harmadik részben demokratikus alternatívát kínálok.
Előrebocsátom, hogy bár köznyelven kifejezve szélsőjobboldali koncepcióval és jelenséggel állunk szemben, a „szélsőjobb” kifejezést a kutatások egyre inkább kerülik, s inkább más szakkifejezésekhez fordulnak, mint például fasizmusteóriák, autoriter társadalom, népnemzeti közösség, új jobboldal stb., mert ezek jobban kifejezik a társadalmakban uralkodó azon struktúrákat, amelyek a társadalmak kvázi jobbszélén a terrorizmusra hajlamos csoportok energiáit mozgósítani képesek (vö.: KOOB/MARCKS/MARSOVSZKY 2013). A „szélsőjobb” kifejezés bagatellizáló, és azt feltételezi, mintha létezne a társadalom szélére szorult extrémista kisebbség. Ezzel szemben a kutatások mindinkább a társadalmi közép-, vagyis a mainstream ideológiát vizsgálják, mert a kirekesztő vagy fajelméletes tendenciák és struktúrák a magát demokratikusnak tartó társadalmi középből indulnak ki. Valójában a társadalom középrétegei teremtik meg a szélsőséges csoportok ideológiai bázisát. Én ezért nem dolgozom a „szélsőjobb” kifejezéssel, és írásomban sem használom.
Nemzetek Európája
A Fidesz, a KDNP, valamint a Jobbik hosszú évek óta deklaráltan a „nemzetek Európája” koncepció híve.
A saját kutatásaim szerint Orbán Viktor elöször 2002-ben, a Vasárnapi Újság című rádióműsorban említette meg először a nemzetek Európája koncepciót, amikor a következöket mondta: „Mi egy, a magyar nemzetet erösitő, egységes Európában szeretnénk részt venni [...]. Ez a gondolkodási irány a nemzeti elkötelezettségűeké [...]. Magyarországon a baloldal internacionalista, az MSZP–SZDSZ-kormány internacionalista, míg a polgári ellenzék pedig egy nemzetek Európájában gondolkodó politikai erő.”
Szegedi Csanád 2010-ben megfogalmazott 10 pontjában szintén a „nemzetek Európája” gondolatot hirdette: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom EP-delegációja a rendelkezésére álló összes eszközzel azon lesz, hogy a magyar EU-elnökség a magyar nemzeti érdekérvényesítés mellett komoly lépés legyen a nemzetek Európája megvalósítása felé.”
2012 májusban Matolcsy György gazdasági miniszter a Heti Válaszban azt írta: „Az Európai Birodalom még létrejötte előtt megbukott. Térjünk vissza a Nemzetek Európája gondolathoz!”
A gondolatot Semjén Zsolt is részletesen kifejti beszédeiben. Ő is a „nemzetek” egymásmellettiségét feltételezi Európában, amikor a következőket mondja: „Senki nem adhatja azt a sajátos értéket mondjuk, ami a lengyel kultúra, csak a lengyelség, ami a horvát kultúra, csak a horvátság, ami a francia, csak a franciák, és a németet csak a német. És senki nem adhatja azt [...], ami a magyar kultúra, a magyar történelem, a magyar nyelv, magyar művészet, csak a magyarság, csak mi. [...] Éppen ezért nekünk, magyaroknak az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelességünk a saját magyarságunk megőrzése, kimunkálása és felmutatása, mert ez az [...], amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek. A legfontosabb állítás az, amit Szabó Dezső fogalmazott meg talán a legpontosabban, hogy „A nemzeti lét az emberiség termő formája’.”
Sokszínűség? – Etnopluralizmus
A „nemzetek Európája” koncepció szakmai terminológiával völkisch-népnemzeti, etnikai, fajelméletes, és kimeríti azt a terminus technicust, amit etnopluralizmusnak nevez a kutatás. Az etnopluralizmus kifejezés a görög ethnos és a latin pluralis szavakból jött létre, jelentése tehát „etnonacionalizmusok, népközösségek egymásmellettisége”.
Az etnopluralizmus szembenáll az egyetemes emberi méltóság tiszteletével, tehát a humanista eszmerendszerrel. Míg az univerzális, egyetemes, humanista eszmerendszer az egyének egymásmellettiségét, illetve a kultúrák bonyolult és folyamatosan változó módon egymásba szövődő sokszínűségét hirdeti, az ethnopluralizmusban népek, népnemzetek, népcsoportok, vagy népközösségek mint etnikumok jelennek meg, amelyeket egymástól földrajzi, származási vagy kulturális és szellemi, leggyakrabban nyelvi, vallási sajátságok, valamint egy posztulált közösségi tudat különböztet meg. Az etnopluralizmus a különböző népcsoportok vagy etnikumok homogén, tehát zárt kultúráinak egymásmellettiségét jelenti. Az etnopluralista felfogás szerint a népnemzetek vagy népcsoportok csak akkor képesek krizishelyzeteket megoldani, ha a saját kulturális, földrajzi, vallási vagy származási adottságaikra koncentrálnak. Ez az ideológia azt feltételezi, hogy az egyes népnemzeteknek, népcsoportoknak vátozatlan, egységes kulturális identitásuk van, és hogy ezt a kulturális identitást az „idegen befolyás”-sal szemben meg kell védeni. Hogy a kölönböző népnemzetek, népcsoportok meg tudják őrizni belső egységes kultúráikat, egymástól el kell határolódniuk. Ily módon a „tiszta” kultúráért folytatott harcuk a felvilágosodás és az emberi jogok elvei ellen indított hadüzenetté válik. Az etnopluralizmus a kirekesztő nacionalizmusok egymásmellettisége: az „univerzalizmus” és az „egalitarizmus” alternatívája kíván lenni, ezzel azonban újratermeli, automatizálja a kirekesztést és a belső terror, valamint a külső háborúk számára készíti elő a talajt. Az az európai mozgalom, amelyet „Új Jobboldal”-nak nevezünk (Neue Rechte, New Right, Nouvelle Droite), ebből az ideológiából táplálkozik. Bár „szélsőjobb” koncepcióról van szó, a tudományosan használt kifejezés: az Új Jobboldal (és nem Új Szélsőjobb).
Új Jobboldal – Etnopluralizmus – fajelmélet
Az etnopluralizmust azért is nagyon komolyan kell venni, mert fajelméletes koncepció, és újratermeli, automatizálja a kirekesztést. A kutatások Etienne Balibar (BALIBAR/ WALLERSTEIN 1990) nyomán úgy is nevezik, hogy fajok nélküli rasszizmus (németül: Rassismus ohne Rassen), mivel azt feltételezi, hogy léteznének egymástól kulturálisan és/ genetikailag elkülöníthető közösségek. Ebben a koncepcióban a „faj” kifejezést a „kultúra” vagy a „nemzeti identitás” helyettesíti. Ezért az etnopluralizmus manapság neorasszizmus néven is fut.
Claudia Globisch antiszemitizmuskutató szavaival az etnopluralizmus „rasszista világnézet, amely az embereket a ‚nép’ kategóriájába tömöríti és a ‚népek’ térbeli elhatárolódását követeli. A ‚nép’ alatt származás által meghatározott partikuláris embercsoportot ért. Az etnopluralizmus a ‚nép’-nek megvátozhatatlan ‚kulturális identitást’ tulajdonít, s a ‚nép’-ben egy lényegében megváltozhatatlan ‚magot’, vagyis ‚népiséget’ feltételez. E szerint a világnézet szerint a ‚népek sokszínűsége’ az etnikai/népnemzeti államok sokszínűségét jelenti“ (GLOBISCH 2008: 66).
Amikor az etnopluralizmus protagonistái népnemzeti kultúrák egyenjogú egymásmellettieségéről beszélnek (magyar kultúra–magyarság, lengyel kultúra–lengyelség, horvát kultúra–horvátság), akkor ez végső soron a fajok egymásmellettiségét jelenti. Az Új Jobboldal az etnopluralizmusban kulturálisan érvel, a hagyományos biológiai értelmezést kerüli, ezért a rasszizmus benne mint kevésbé támadható, kultúrába bújtatott ideológia jelenik meg. Az ideológia középpontjában sokkal inkább a nemzeti kultúrák különbözösége és a népek, népnemzetek, vagyis a vélten egymás mellett létező homogén népcsoportok saját identitáshoz való joga áll, mint a fajok alacsonyabb- vagy felsőbbrendűsége.
Magyarországon is hasonló a Fidesz-KDNP, valamint a Jobbik érvelési rendszere, de szemben az Új Jobboldal ideológiájával, amelyben tehát a hagyományos biologisztikus rasszizmus nem játszik szerepet, Magyarországon a tradicionális biologisztikus rasszizmus is megjelenik. A biologisztikus rasszizmusnak vagy fajelméletnek a következő a logikája: az a feltételezés, hogy léteznének egymástól jól elkülöníthető, kulturálisan tiszta (etnikailag homogén) népnemzeti egységek vagy népcsoportok, nem igaz, ezért – mint kutatásokban is ismert – az önmagát népnemzeti (vagyis etnikai) közösségként meghatározó nemzet automatikusan belekerül abba a bizonyítási kényszerbe, hogy önmagát ősi vagy a legősibb kulturális származási és vérközösségként határozza meg. Mint tudjuk, emberi fajok nincsenek, egy emberi faj van, az emberiség maga. Az a feltetelezés, miszerint léteznének fajok, nem más, mint hiedelem. A fajelmélet sem biológiai, hanem biologisztikus vagy biopolitikai kategória, amely az eredetileg kulturális jelenséget a biológia segítségével igyekszik meghatározni. A fajelmélet tehát nem biológiai, hanem kulturális probléma. Ezt igazolja, hogy amikor Szőcs Géza 2010-ben kulturális államtitkár lett, ebben a minőségében olyan kutatócsoportot akart létrehozni, amely genetikai kutatásokkal igyekezett volna a magyarság eredetének utánajárni.
A magyarországi etnopluralista felfogásban tehát egyre inkább megjelenik a vérközösség létezését vizionáló fajelméletes gondolkodás is, például amikor Semjén Zsolt „véreim”-nek nevezi a határon túli magyar kisebbségeket, mint 2010. május 29-én a Kossuth téren elhangzott ünnepi beszédében: „Soha nem látott nemzeti egység valósult meg, amikor 97,7 szazalékkal a magyar országgyűlés megadta az állampolgárságot határon túli véreinknek.”
Orbán Viktor 2012. szeptember 29-én Ópusztaszeren továbbfűzte Semjén logikáját, amikor a következőket mondta: „A turul őskép, a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onanntól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, ami [...] a magyarok nemzeti azonosságának jelképe.”
Ezekben az idézetekben egyértelműen kimutatható a völkisch-népnemzeti, vagyis etnonacionalista ideológia klasszikus eleme: a vér és föld mítosza (Blut und Boden Mythos, Blood and Soil), amelyre a következő összetevők jellemzők: (a) vérségi származás, a vérközösség feltételezett létezése, a (b) földrajzi származás és az élettér igénylése, valamint (c) a kulturális tényezők, ezen belül pedig a nemzeti azonosság és a közösségi magatartásminták, a közös nyelv és a történelmi hagyományok említése (PUSCHNER 2001). Mindezek az Új Jobboldal ideológiájának is fontos strukturális elemei (BOTSCH: 60 ff).
Völkisch-népnemzeti idelógia
A völkisch-népnemzeti ideológia az etnikai vagy etnonacionalista kultúrnemzet ideológiája, amely etnikailag homogén kultúrnemzetek egymás mellett létezését (tehát az etnopluralizmust) feltételezi. A „völkisch” kifejezés, amely a német Volk (nép) szóra vezethető vissza, a „népnemzeti” kifejezés német megfelelője, s azért használom a kétnyelvű megjelölést, hogy ezzel is alátámasszam a kutatásaimmal bizonyított tényt, hogy az ideológia Magyarországon azonos strukturájú, mint Németországban kb. a 19. század végétől a Weimari Köztársaságon át a Harmadik Birodalomig (MARSOVSZKY 2006). Magyarországon (és a volt szocialista országokban) nagyon elterjedt a völkisch-népnemzeti gondolkodásmód ma is, pedig ez nem más, mint annak az ideológiának a kifejezője, amelyből az összes szélsőjobb csoport táplálkozik.
A völkisch-népnemzeti, etnonacionalista ideológiának a nemzeten belül ugyanazok az elemei, mint az etnopluralista ideológiának a nemzetek között. Alapja a nemzet etnizálása, vagyis az a felfogás, amely szerint létezne egy etnikai népnemzeti közösség, pl. „magyarság”, azon belül pedig kisebb etnikai egységek, pl. a „zsidóság”, vagy a „ciganyság”. Ebből az etnikai felfogásból születnek olyan mondatok, mint amit nemrég Orbán Viktortól hallottunk, hogy „mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat”.
A etnikai-kulturális közösségről alkotott elképzelés azonban éppen abban különbözik a pluralista társadalomtól, hogy feltételezik róla: homogén és végső soron megváltoztathatatlan. Benne az egyén nem számít semmit, a kollektívum a minden. A szabadságot ily módon felfüggesztik, az embert egy etnopolitikai kollektív börtönbe zárják.
A Magyar Köztársaság átalakítása népnemzeti ideológia alapján Orbán deklarált vágya volt évek óta. Így már 2008 áprilisában is az Az ország lelke és az egyház című konferencián a nemzetkoncepcióról definíció értékű nyilatkozatot tett: „Mit is akartunk 1988-ban, amikor Magyarországon a politikai és közéleti rendszert megváltoztató társadalmi folyamatok megindultak? Ha jól belegondolunk, és a dolgok mélyére nézünk, akkor valójában egy valóságos népi, nemzeti egységre épülő rendszerváltást akartunk, egy valóságos népi, nemzeti egységre épülő berendezését akartuk a megújuló Magyarországnak. Mindannyian emlékezhetnek arra, hogy ez akkor nem jött létre. Szóval a rendszerváltás nem egy valóságos népi, nemzeti egység létrejöttén, kialakulásán keresztül nyerte el mai formáját, hanem az akkor tárgyalóképes politikai csoportok egymással kötött megállapodásának révén. Hogy lehetett volna-e ez másképpen, az átmenetnek más forgatókönyvek is elképzelhetők és kivitelezhetök lettek volna-e? Ezt most már nehéz megválaszolni. Én azonban nem is ezzel próbálkoznék, hanem csak arra szeretném Önöket emlékeztetni, hogy nem fogunk tudni kijutni a mai nehéz helyzetből, ha nem jön létre az a valóságos népi, nemzeti egység, amely ahhoz szükséges, hogy ebből a mély válságból Magyarország kirúghassa magát. Persze mindannyian tudjuk, hogy ha politikusok, különösen ha pártvezetők beszélnek a nemzeti egységről, az logikai kérdőjeleket rajzol az elménkbe. Hiszen a párt, mint szó is mutatja, az nem az egész, hanem a része valaminek. Lehet-e a részből kiindulva egészet teremteni? Vállalkozhat-e egy rész arra, hogy a teljes egész számára adjon programot, jövőképet, mutasson irányt? A március 9-én megtörtént népszavazás [...] visszaigazolta a résznek, a párt-nak a törekvését, miszerint lehetséges egy jó program segítségével a részből kiindulva, a rész vezetésével teljes nemzeti egységet is létrehozni. Vagy legalábbis ebbe az irányba mi hétmérföldes csizmákkal tehetünk együtt lépéseket.”
Orbán beszéde egyértelműen sugallja, hogy szerinte (is) csak az etnikai kultúrnemzet képes arra, hogy igazi közösségi érzéseket hozzon létre, és hogy csakis az etnikai kultúrnemzet képes a közösségnek védelmet és azon belül szolidaritást biztosítani.
Azonban az etnonacionalizmus vagy az etnikai kultúrnemzet koncepciója, ami azonos a völkisch-népnemzeti idológiával, pont az ellenkező hatást éri el. Miközben tehát szándéka szerint a „nemzeti egységet” igyekszik elősegíteni, addig hatásában megosztja a nemzetet, ugyanis ez az ideológia csak ellenségképek segítségével képes a saját identitását megszilárdítani. Ez egy előítéletekkel teli ideológia, mert ellenségképekre van utalva, hogy fennmaradjon. Egyúttal azonban, legalábbis ideig-óráig, eredményesen képes a hétköznapok irányítására, mert orientációs sémaként szolgál a rendszerváltás után megélt identitásválságban, amelyben a nemzetvallási és vérségi származási kategóriák lassan új életre keltek (CLAUSSEN 2000). Evilági metafizikai értelemben vett nemzetmegváltást ígér, amelyben eljön az „árja népiség” boldog egysége. Ez nem más, mint a „földi paradicsom” illúziója. Azonban épp ez az az elem az etnonacionalista felfogásban, amely miatt ekkora húzóerőt képes kifejteni, s pont ez a hosszú évek óta folytatott és demokratikus ellenállás nélküli etnopolitikai mobilizálás tette lehetővé a Fidesz–KDNP-koalíció fölényes választási győzelmét 2010-ben. A 2010-es választási győzelem nem hárítható át a „gyurcsányi hazugságbeszédre” és nem hárítható át az Európai Unió gazdasági válságára. A választási győzelem a társadalomban uralkodó etnikai szemlélet kvázi beteljesülése.
Első rész – Második rész - Harmadik rész
Fotó: Fábián Éva
Marsovszky Magdolna a Fulda University of Applied Sciences óaradója, a Villigster Forschungsforum zu Nationalsozialismus, Antisemitismus und Rassismus e.V. tagja és a magyarországi Polgárjogi Mozgalom a Köztarsaságért vezetőségi tagja. Kultúrpolitikus, korábban tíz éven át a Németországi Kultúrpolitikai Társaság Bajor szekciójának vezetőségi tagja.
Korábban a Galamusban:
– Hol vannak az antifasiszták Magyarországon?
– Antiszemitizmus Magyarországon, avagy hogyan csaphat át egy ideológia erőszakba?
– G-7
– Daniel Cohn-Bendit, Orbán Viktor: ellentétes demokráciafelfogások
– „Magyar identitás kontra nem magyar identitás” I-II. rész
– Nem mindegy, ki tapsol a magyar kormánynak
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
