Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. január 8.
- Részletek
- 2013. január 10. csütörtök, 03:57
- Megbeszéljük
Kötelező nyugdíjba vonulás: kaphat-e az egészségügy ágazati felmentést?
Iván László professzor, a Fidesz parlamenti képviselője
Bolgár György: - Éppen nézem az életrajzát, látom, hogy idén lesz 79 éves.
Iván László: - Nem. 80.
- Ja, bocsánat, 2013 van. 80 éves, és ehhez képest rendkívül aktív, a közélet rendszeres szereplője. A kormány mégis kényszernyugdíjazni akarja azokat a közalkalmazottakat, akik Önhöz hasonlóan nagyon sok mindent tudnának még tenni az ország érdekében. Egyetért Ön ezzel?
- Én talán másképpen fogalmazok, de ennek megvan az oka, hiszen én lélektanász is vagyok meg idősgyógyász is. Én inkább azt mondom, hogy a nyugdíjazási folyamatnak, amely évekkel ezelőtt elindult, különböző fázisai voltak. Jelenleg a nyugdíjkorhatár és a nyugdíjkorhatár után való munkavállalás, valamint a nyugdíjkorhatár utáni munkában maradás kérdése csúcsra járatottan előtérbe került, hiszen a miniszterelnök úrnak az állásfoglalása az volt, és ezt a kormány is elfogadta, hogy egyrészt kettős jövedelem ne legyen, másrészt pedig, aki betölti a nem általunk hozott, de általunk is elfogadott nyugdíjkorhatár időpontját, annak kötelezően nyugdíjba kell mennie. Hacsak nem olyan státuszt tölt be a közszférában, amely az ő távozásával megakadályozná és lehetetlenné tenné annak működését.
- De megindokolta a miniszterelnök, hogy miért kell kötelezően elküldeni ezeket a nyugdíjkorhatárt betöltött embereket? Hiszen hatvankét éves korban azért, ha valakinek az egészsége megengedi, akkor tapasztalatai, tudása teljes birtokában nagyon hasznos munkát végezhet. Mivel magyarázta ő azt, hogy erre szükség lesz?
- Erre azt mondanám, hogy ha valaki, akkor én tényleg megéltem ezt a 80 évemet, és hatvankét éve megállás nélkül már diplomásként tevékenykedem és dolgozom. Tehát pontosan tudom, hogy mit jelent. És azóta, mint gerontológusnak, idősgyógyásznak és időskutatónak, és mint pszichiáternek is, az a véleményem, hogy az élethosszon keresztül felhalmozódott ismeretek, gyakorlati és elméleti tudás az olyan, amelyet mindenképpen érdemes érvényesíteni.
- Ez jó az egyénnek is, és jó a társadalomnak is.
- Mindenkinek jó. Persze. Csak vannak bizonyos helyzetek, amikor a foglalkoztatás-stratégiai szempontok, a finanszírozási, gazdasági stratégia összehozhat olyan állásfoglalást, amelynek most az a leglényegesebb vonása, amit elmondtam, hogy a nyugdíjkorhatárhoz érkezőknek mentesítést kell kapniuk. Mégpedig egyéni mentesítést, és ez folyamatban van, tehát ez a kérdés nincs lezárva. A kormányhatározat megszületett január elsejétől, de folyamatban vannak azok az egyedre szabott és intézményre szabott felmérések, vizsgálódások sürgős formában, hogy ki az és milyen státuszban, aki a közszférában feltétlenül kell hogy még tovább tevékenykedjen.
- Mindjárt visszatérnék erre a kérdésre, de azért még egyszer megkérdezem, hogy a miniszterelnök ezek szerint konkrétan valami olyasmivel indokolta ezt a lépést, hogy egy, nincs az államháztartásnak pénze arra, hogy tízezreknek fizessen nyugdíjat is és munkabért is, kettő, a fiatalok közül viszonylag sokan vannak ezekben a válságos időkben munka nélkül, vagy nem olyan munkához jutnak, amilyet szeretnének és amihez megvan a képesítésük, ezért nekik teret kell adni, például úgy, hogy a hatvankét évnél idősebbek elmennek nyugdíjba és akkor legalább a közszférába fel lehetne ezeknek a frissdiplomásoknak egy részét felszívni.
- Három héttel ezelőtt volt az idősügyi tanácsülésünk, ahol ezt a miniszterelnök meg is fogalmazta.
- De valahogy így fogalmazta meg, ahogy én megpróbáltam összefoglalni?
- Lényegében a háttérben gazdasági, pénzügyi, fiatal nemzedéki kérdések húzódnak meg. De ez egy stratégiai töltet és a stratégia kivitelezéséhez folynak most a végső tárgyalások.
- És próbáltak Önök, vagy például személy szerint Ön ezzel ellenérveket szembeszegezni? Hiszen ez is egy elfogadható érvrendszer, de az Öné is legalább annyira.
- Igen. Az érvek és ellenérvek kérdésében nyilvánvaló, hogy mi azt szeretnénk elérni, hogy ez harmonikusan menjen végbe és igazából ne sérüljenek olyan alapszempontok, amelyek a mindennapi életben az egészségügy biztonságát, az egészségügyi ellátás szolgáltatásainak minőségét mindenképpen megtartják.
- Márpedig az egészségügyben ez komoly rendszerproblémákat okoz.
- Nagyon komolyakat.
- A Kórházszövetség azt mondja, hogy mintegy tízezer orvosnak és ápolónak kellene kötelezően nyugdíjba vonulnia. És ugye az idő sürget, mert január 31-éig meg kell szüntetni a munkaviszonyt. Azért az itt van a nyakunkon.
- Bolgár úr, a következő a helyzet. Ma körülbelül harmincezer orvos dolgozik Magyarországon, ennek körülbelül egynegyede nyugdíjasként. Ez az egyik része a dolognak. A másik, hogy tíz éven belül körülbelül az orvosok negyven-negyvenöt százaléka beér abba a korba, amikor nyugdíjkorhatáros lesz. Tehát addig még sok víz lefolyik a Dunán. De pillanatnyilag nyilvánvaló, hogy az ország gazdasági, pénzügyi és úgynevezett foglalkoztatási stratégiájában kiemelt helye van az egészségügynek. A többinek is fontos szerepe van, de az egészségügynek biztos, hogy nagyon komoly érvei, ellenérvei vannak amellett, hogy ne a fűnyíró elv valósuljon meg, hanem mentsük azt az értéket, amit az idősödő és időskorú orvosok, nyugdíjas orvosok betöltenek a mai egészségügyben.
- De akkor talán itt azt kellett volna kérniük a miniszterelnöktől és a kormánytól, hogy ha máshol nem is, legalább az egészségügyben ezt az egyedi mentességet váltsa fel ágazati mentességgel, mondván, hogy az egészségügyre ez nem vonatkozik.
- Igen. Ezt mondtuk is és elmondtuk az érveinket, gondolatainkat. Ezen a héten és a jövő héten ez végbe fog menni intézményenként, személyre szabottan, mert rendkívüli sokféleség van az egészségügyi státuszokban. Vannak ugye közszférában működő kórházak, azon belül vannak Bt-k, azon belül vannak különböző kombinált formák, és az ide tartozó státuszok között is többféle van. És nyilvánvaló, hogy az alapszempont a közszféra-státusz, de az egészségügyön belül ez egy külön mérlegelést, külön felmérést, külön egyénre szabást igényel, és lehet, hogy változik majd a kritériuma.
- Tehát Ön optimista, hogy esetleg mégsem kell egyénenként ennek a tízezer embernek külön kérni, mert lehet, hogy akkor azt mondják, hogy a fene vigye el, engem nem érdekel, ha engem el akarnak küldeni, inkább maradok otthon, nem kezdem el ezt a kálváriát, hogy azt várjam, hogy megadják-e.
- Én lélektanilag sok tapasztalat alapján merem mondani – én sokkal inkább az árnyaltabb, differenciáltabb dolgok híve vagyok –, hogy ezt a kemény kényszert hagyjuk ki, mert nem erről van szó. Arról van szó, hogy valamilyen kényszere mindig mindennek van. Az, hogy Bolgár úr ott ül a stúdióban…
-… Ez nem kényszer.
- De az intézmény maga egy kényszerítő körülmény, ott hajtja végre a feladatait. Én most nem cikizni akarom vagy visszavágni, hanem azt mondom, hogy igenis az egészségügyben ez egy nagyon komoly kérdés, hogy minden szempontból árnyaltabban, differenciáltabban vizsgáljuk, és ez elindult most. Én bízom benne, hogy lesz eredménye.
- Tehát azt reméli ezek szerint, hogy az egészségügyi kormányzatnak sikerül elérnie a hátralévő néhány hétben, hogy legalább ennek az ágazatnak adjanak kollektív mentességet, hogy ne kelljen egyenként tízezer embernek beadnia ezeket a papírokat a főnökeiknek, ne kelljen ellenjegyezniük, támogatniuk, ne kelljen elküldeniük a miniszterelnökségre, mert a miniszterelnök adhatja meg a mentességet.
- Igen.
- El tudja képzelni, hogy legalább itt ezt még vissza lehet csinálni?
- Hát nem elképzelem, hanem remélem.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!