rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. január 8.

Nem indul újra országgyűlési képviselőként
Lendvai Ildikó az MSZP országgyűlési képviselője

Bolgár György: – Ön a mai Népszabadságban közölte, hogy nem indul a következő parlamenti választáson. Egyidősek vagyunk szinte napra, Ön fiatal asszony. Miért döntött így?

- Biztosan nem azért döntöttem így, mert elfáradtam. Talán a hallgatók is hallják, hogy sajnos mindig gyorsan beszélek, reményeim szerint gyorsan is gondolkodom és felszaladok az emeletre gyalog is. Még azt sem mondhatom, hogy elvesztettem a parlament iránti egyre reménytelenebbé váló szerelmemet. De van olyan helyzet, amit az embernek be kell látnia. Ez nem a saját állapotommal kapcsolatos, mert mondom, én frissnek és érdeklődőnek érzem magam, még ha mások nem is feltétlenül így látnak. Amit be kellett látnom – és nem e percben, mert körülbelül már egy éve meghoztam ezt a döntést –, az két dolog. Az egyik az, hogy ha én teljes erőmből, teli szájjal száz vidéki fórumon és körülbelül ugyanennyi belső pártrendezvényen egy széles demokratikus együttműködés mellett agitálok, akkor ezt sokkal szabadabban, könnyebben és hitelesebben tehetem, ha közben nem motoszkál bennem az a gondolat, hogy persze, működjünk együtt, de az én körzetemtől el a kezekkel. Tehát itt mondhatni azt, hogy önző ok vezetett, a saját érvelési szabadságom önzése. A másik ok talán már nem nevezhető ennyire önző oknak. Ha egyszer fele akkora létszámú lesz a parlament, ráadásul, ahogy az előbb utaltam rá, az MSZP igazán nem vindikálhat magának jogot az összes demokratikus férőhelyre, ha olyan nagyon tudjuk, hogy szükség van új arcokra, akkor az embernél egyszerűen a jó ízlés diktálja azt, hogy ha ő megteheti életkori és egyéb okokból, hogy ne kapaszkodjon a parlamenti székért, akkor tegye meg, hogy lemond róla. Biztos ismeri a mondást, hogy vagy a probléma, vagy a megoldás része vagy. Ha választani lehet, akkor én nem szeretek a probléma része lenni, inkább a megoldásé.

- Úgyis fel lehet persze tenni a kérdést – és nyilván sokan ezt is teszik, sőt vannak, akik meg is válaszolják magukban –, hogy most akkor Ön magától ment vagy rájött arra, hogy mennie kell?

- Nem hiszem, hogy mennem kellett volna. Nagyon sok cikluson át indultam egyéni körzetben Budafokon. Igazából csak utoljára, 2010-ben nem, akkor is azért nem, mert éppen pártelnök voltam, és nyilván országos kampány mellett nem vállalhattam jó szívvel egy helyi kampányt. Tehát ha a választókerületemben azt jelzem, hogy gyerekek, én ismét szívesen elindulok, nem hiszem, hogy azt mondták volna, hogy ne. De azt sem hiszem, hogy ha azt mondom Mesterházy Attilának vagy bárkinek az új vezetésből, hogy azért én ezt még megpróbálnám, akkor azt mondták volna, hogy nem, ez lehetetlen. Persze értem a kérdést…

-… Látjuk azért, hogy a Mesterházy féle vezetés tudatosan cseréli ki a régebb óta jelenlévő MSZP-s vezetőket olyanokra, akik mondjuk egy generációval vagy legalább fél generációval fiatalabbak, vagy eddig nem voltak annyira az előtérben.

- Azt kell mondanom, hogy néha pocsékul esett, mikor ilyet hallottam. Volt, amikor vissza is riposztoztam, házon belül természetesen. Nem is állítom, hogy mindig jónak tartom a szelekciót, de az alaptörekvést azért értem. És azzal az alaptörekvéssel egyetértek, hogy minden politikai elit vérfrissítésre szorul, pláne a magyar, ahol a pártok elleni utálat sajnos általános, pláne az MSZP-é, amely komoly választási vereséget szenvedett két-két és fél éve. Így meg kell értenem, hogy egy színesebb, frissebb, részben új személyi garnitúrára is szükség van. Én fontos helyet szánnék azért a jövőben néhány tapasztalt politikusnak, de ha én meg tudom tenni, hogy ezt a folyamatot ne nehezítsem, ha ez növeli a saját szabadságfokomat is ezer más vitában, és ráadásul úgy gondolom, hogy fogok találni magamnak a parlamenten kívül is politikai-közéleti szerepet – mert nem ilyen értelemben akarok nyugdíjba menni –, akkor miért ne tegyem könnyebbé akár ezt a törekvést is?

- Mit gondol, az Ön lépése jelzés lesz-e egyrészt a pártvezetésnek, hogy akár szabadabban vagy bátrabban léphetnek, hiszen lám, a másik oldalról is vannak olyanok, akik maguktól is veszik a lapot és meglépik azt, amit esetleg ők nem mernek mondani, hanem csak szeretnének így vagy úgy megcsinálni, másrészt meg azoknak is jelzés lehet, akik Önhöz hasonlóan vezető szerepeket töltöttek be az MSZP-ben az elmúlt huszonkét évben. De sokan úgy érzik róluk, hogy elég volt, jöjjenek mások, mert ők ezzel a 2010-es vereséggel tulajdonképpen már a múlt emberei és – nem azért, mert személyileg nem volnának képesek, de mégiscsak annyira lejáratták őket, hogy nem lehet tőlük megújulást várni.

- Nézze, nem egészen így gondolom, noha látok olyan vélekedést is, hogy mindenki, aki az elmúlt nyolc év kormányában vagy vezető politikusként más testületében szerepelt, az végképp lejáratódott. Vannak persze, akik annyira elöl voltak, hogy gondolkodniuk kell azon, mikor mi a jobb. De úgy általában azzal, hogy valaki miniszter volt – és esetleg jó miniszter volt –, ezért most akkor tűnjön el a politikai porondról, ezzel semmiképpen sem értenék egyet. Ez is baj volna, mint ahogy nagy baj volna az is, ha kizárólag a régi kormányok összetétele állna helyre és szerepelne régi-újként 2014-ben. Azt hiszem, hogy mint mindenben, most is a kevert képességek és kevert élettapasztalatok a legjobbak. Kell majd egy kormányban vagy egy parlamenti politikában 2014 után is olyan, aki már hallott csatazajt politikai értelemben, sajnos többet is, mint amit szeretnénk a magyar közéletben, és kell olyan is, aki talán jobban magához tudja vonzani a közbizalmat, mert nem tudnak még róla rosszat. Igaz, jót sem, de néha ez előny a politikában.

- Az ember azt gondolná, hogy viszonylag könnyű volna kifogni a szelet a Fidesz meg a jobboldal vitorlájából azzal, hogy az állandó komcsizás célpontjait, azokat, akik életkoruk miatt még az előző rendszerben is működtek, és mondjuk az MSZMP-ben ha nem is magas, de kisebb-nagyobb pozíciókat betöltöttek, leveszik a politikai színtérről vagy hátrébb húzzák, és akkor majd nem lesz kit komcsizni. De nagyon jól tudjuk, hogy nemhogy MSZMP-tagnak nem kellett hozzá lenni, de negyvenévesnek sem kell hozzá lenni, elég harmincnak. Ha valakit le akarnak komcsizni, akkor bizony komcsi lesz.

- Ez így van. Nem is ez vezetett. Annak idején Újhelyi István, aki most a parlament alelnöke, huszonéves volt, tán 22-23, amikor mesélte nekem, hogy egy szegedi koszorúzáson azt üvöltötte neki az odamozgósított szélsőjobbos csapat, hogy „komcsi, komcsi”. Pedig ő legfeljebb úttörő lehetett, de lehet, hogy az sem. Tehát nem ezen múlik. Nyilván erre én is példa vagyok, aki nemcsak tagja voltam a múlt rendszerben az MSZMP-nek, hanem valóban dolgoztam is benne. Furcsa dolog, hogy a kommunistázás vádját meg egyéb, alapvetően totál hamis vádakat nem rögtön akkor kaptam meg, amikor közel voltunk a rendszerváltáshoz, amikor még lehetett volna mondani, mert több volt az indulat. Akkor a világon semmi baj nem volt velem és a hozzám hasonlókkal.

- És akkor még nagyobb lehetett volna a gyanú Önökkel szemben, hogy tulajdonképpen szívük mélyén még mindig igazi komcsik.

- Persze.

- De eltelt huszonkét év és kiderült, hogy semmi nincs a politikájukban, ami kommunizmust jelentene.

- Sőt, majdhogynem az ellenkezőjével szoktak minket vádolni vagy kritizálni. Soha nem azzal kritizálták az MSZP-t, hogy mániákusan vissza akarta állítani az állami tulajdont. Volt, aki azzal kritizálta, hogy túlságosan privatizált. Nem értek egyet vele, de a kritika pont az ellenkező volt. Nem azzal kritizálták, hogy túlságosan Keletre orientálódik, hanem hogy „lefekszik a nyugatnak, az Európai Uniónak”. Tehát ami vádat vagy kritikát kaptunk, jogosan, nem jogosan, még az sem a kommunista múlt valamilyen reinkarnációjának vádja volt. Ezek nagyon is aktuálpolitikai vádak, azért is soroltam az előbb, hogy velem kapcsolatban ez egyáltalán nem merült fel, amikor még közel voltunk a rendszerváltáshoz. Minél fontosabb vagy ismertebb pozíciót töltöttem be az MSZP-ben 2002 után, annál inkább váratlan gyorsasággal előbukkantak ezek a vádak és rágalmak.

- Visszatérve az előző kérdésemhez, lehet-e ez valamiféle jelzés, hogy Lendvai Ildikó – aki mégsem akárki, az MSZP elnöke is volt – visszalép. Ha nem is távozik a közéletből, de a parlamenti életből igen. Lehet-e ez jelzés a pártvezetésnek, hogy esetleg szorgalmazzon hasonló lépéseket, vagy lehet-e ez jelzés a saját kortársainak az MSZP-n belül, hogy gyertek utánam, nem olyan veszélyes, életben tudunk maradni így is?

- Az még nem biztos, mert lehet, hogy belehalok a parlament nélkül. Ezt persze csak viccből mondom, mert, ahogy mondtam, találok más szerepet és nem fogok azért belehalni. Ami a jelzést illeti, szerintem a pártvezetés már annyi jelzést leadott e tekintetben, hogy milyen típusú elitváltást szeretne, hogy újabb jelzések sem tapintatosak, sem célra vezetőek nem volnának. Nézze, valószínűleg én is kikapartam volna annak a szemét, aki azzal jön hozzám, mielőtt én egy éve ezt a döntést meghoztam, hogy menj már arrébb, mert csak ártasz. Ennek nem ez a módja, és talán nem is ez az igazságtartalma. Azt mindenképpen gondolom persze, MSZP-n belül és kívül, hogy kinek-kinek át kell gondolnia a saját szerepét. Senkinek sem tanácsolnám, aki kedvet, tehetséget érez és nem terheli semmiféle bűn, hogy vonuljon vissza teljesen a politikától. A külső hatást és a közvéleményre gyakorolt hatást is megfontolva kell eldöntenie, hogy azt a politikai szerepet hol akarja betölteni. Mert erre vonatkozólag nagyon sokféle szerep, lehetőség van. És akár igazságosnak tartjuk, akár nem, ebben figyelembe kell venni azt is, hogy a közvélemény abban az ügyben, amit mindnyájan szolgálunk, akarunk, melyik helyen tart minket jó és sikeres szolgájának, és melyik helyen teszünk esetleg rosszat.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái