Négy üres szék
- Részletek
- 2013. január 09. szerda, 04:20
- Huszár Ágnes
Üresen maradt négy szék az ELTE Bölcsészettudományi Karán 2013. január 7-én megrendezett diákfórumon. Orbán Viktor miniszterelnöké – ő, mint tudjuk, egy FIFA-rendezvényen vett részt –, Balog Zoltán EMMI miniszteré, Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkáré és Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkáré. A kormányfő és Hoffmann Rózsa nem méltatta válaszra a diákságot, Maruzsa Zoltán kimentette magát, Balog Zoltán pedig közölte, hogy pénteken amúgy is tárgyal a HÖOK képviselőivel.
Amiben kommunikációs stílusuk különbsége is megnyilvánul. A kormányfő változatlanul nem hajlandó tárgyalópartnernek tekinteni a diákokat, a zürichi Aranylabda-átadást pedig összehasonlíthatatlanul fontosabb eseménynek tekinti, mint azt, hogy szóba álljon nemzete jövendő értelmiségi polgáraival. Hoffmann Rózsa nem képes elszakadni a pikírt tanerő szemüvegvillogtató pózától, Orbánt követve igyekszik kivárni, amíg a „rendetlenkedő nebulók” maguktól megjuhászodnak. Maruzsa Zoltán igyekszik fenntartani a civilizált kommunikációs partner szerepében rejlő lehetőségeket. Balog Zoltán pedig megkezdte az oszd meg és uralkodj stratégiájának alkalmazását. Csak a HÖOK képviselőit fogadja el legitim tárgyalópartnernek, és a diákság hat pontjából csak kettőről, az ötödikről és a hatodikról (az egyetemi autonómia kérdéséről és a hallgatói szerződések ügyéről) hajlandó tárgyalni. A hallgatókhoz, az ország fiatal nemzedékéhez való viszonyát egyébként remekül jellemzi a tájékoztató honlap elnevezése: „felvételi szájbarágó”. Ez az elnevezés azt sugallja, hogy a felvételi körül már régen minden részlet kialakult, minden világos és tiszta, csak bizonyos gonosz emberek által a háttérből uszított, csekély értelmi képességű fiatalok nem képesek ezt felfogni. De nem baj, a gyógypedagógiai vénájú minisztériumi emberek előre megcsócsálják nekik.
A Múzeum körúti épület nagytermében összeülő emberek nagyon világosan látják ezt a miniszteri taktikát és határozottan fellépnek ellene. Azt követelik, hogy a miniszter ne csak a HÖOK-kal, hanem az Országos Felsőoktatási Érdekegyeztető Fórummal tárgyaljon. Ennek tagjai a HÖOK mellett a spontán szerveződött Hallgatói Hálózat, a Magyar Rektori Konferencia és a pedagógus szakszervezetek is.
Ők – a miniszterrel és az államtitkárral ellentétben – ugyanis csakugyan az eredeti egyetemi eszme (universitas) képviselőiként lépnek fel. Az egyetem szóban etimologikusan a hallgatók és az oktatók egysége nyilvánul meg. A hallgatók világosan látják azt is, hogy az egész magyar felsőoktatás csődjét fogja jelenteni, ha az egyetem megszűnik a humboldti koncepciónak megfelelően a kutatás és az oktatás egységeként működni.
Éppen ezért hat pontjukban nyomatékosan követelik a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, a forráskivonás megállítását is. Ezek a fiatalok ugyanis sokkal racionálisabban és erkölcsösebben viszonyulnak az egész kérdéskörhöz, mint a kormány és az állam vezetői. Az Országgyűlés elnöke pár hete még azon csodálkozott, miért tiltakoznak a hallgatók olyasmi ellen, ami „őket már nem is érinti”. Kövér László szellemi horizontjába nyilvánvalóan nem fér bele az a jelenség, hogy valaki képes a partikuláris érdekein felülemelkedve másokért is tenni valamit. Azóta az igazán „érintettek”, a középiskolások is hallatták a hangjukat, és az egyetemisták sem lustultak el a karácsonyi bejglievésben. Hat pontjuk közül pedig kettő azt célozza, hogy a hátrányos helyzetű családokból jövő fiatalok se legyenek kizárva a társadalmi mobilitás lehetőségeiből. Ne váljanak bizonyos területek – a jogászi szakmák például – kizárólag a tehetős családok gyermekei számára hozzáférhetővé. Amivel ezek a kormányzati szereplők által sokszor nyilvánosan megalázott „gyerekek” leckét adtak tevékeny együttérzésből a „nemzet” főméltóságainak.
A hallgatói hálózat fóruma Budapesten, január 7-én – Index/Huszti István
Létrejött tehát hétfőre az oktatóknak és a hallgatóknak, a középiskolásoknak és a szakszervezeteknek közös célokon és szolidaritáson alapuló egységfrontja. Ez pedig nem hagyja magát egyszerűen ledarálni, amint azt a kormányzati „stratégia” célozza. Miután megállapították, hogy hat pontjukból lényegileg egyet sem teljesített a kormányzat, ultimátumot fogalmaztak meg. Február 11-ét jelölték ki a végső határidőnek. Ha addig nem vezetnek megnyugtató eredményre a tárgyalások, össztársadalmi tiltakozásra számíthatnak az uralkodó kétharmad képviselői. Ennek részleteiről – nagyon okosan – egyelőre nem árultak el többet.
Kérdés persze, hogy még eredményes tárgyalások esetében is mire lesz pénz. Az Országgyűlés környékén ugyanis csak az utóbbi pár hétben viharos sebességgel sikerült elkölteni azt a pár milliárdot, amelyet az év végén „zároltak” az egyetemek költségvetéséből. Az Országház előtt folyik a tér visszaalakítása az 1944-es formára. Ennek része volt a „vörös gróf” – Károlyi Mihály – szobrának elszállítása, és a „jó gróf” – Tisza István – lovasszobrának, Zala György elpusztult művének rekonstrukciója. Az Országházon belül felavatták az őrséget, amelynek „küldetése” az Országgyűlés elnökének, a parlament épületének és munkatársainak védelme. Zöld-fekete egyenruhájuk, amelyet bordó alapon aranyszínű vállfődíszítés és csillogó díszgombok tesznek egyedivé és összetéveszthetetlenné, sokat elvisz a közpénzekből. És a mintegy négyszáz tagú őrség fenntartása – a tagoknak az átlagbér dupláját meghaladó fizetésével együtt – szintén. De ki is gondol a kiadásokra azokban a felemelő pillanatokban, amikor a házelnök által adományozott csapatzászlóra felesége, Bekk Mária zászlóanyaként felköti a díszszalagot, a történelmi egyház képviselői pedig áldásra emelik a kezüket?
És ki gondol a milliárdos költségvetésre, amikor végre létrejött a száz főt foglalkoztató Nemzetstratégiai Intézet, az igazgatói székben az érdemdús faipari mérnökkel, Szász Jenővel, a romániai választásokon csúfosan leszerepelt Magyar Polgári Párt elnökével?
Komoly esély van rá, hogy mire befejeződnek a tárgyalások a felsőoktatás képviselőivel, kiürül a kassza. Akkor pedig a kormányzat képviselői zsebüket kifordítva állhatnak eléjük és mondhatják: Adnánk mi szívesen, de látjátok, nekünk sincs!
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
