A pezsgős beszéd
- Részletek
- Napi apró
- 2013. január 02. szerda, 03:19
- Huszár Ágnes
Államfői beszéddel kezdődik az új év. Volt olyan államelnökünk, aki ragaszkodott hozzá, hogy beszéde az új esztendő első napjának delén hangozzék el. Sólyom László az időpont megválasztásával is jelezte, hogy beszédében fontos erkölcsi és politikai kérdéseket tárgyal. Ezekhez kívánta hallgatósága teljes figyelmét.
Áder János visszatért a hagyományokhoz. Beszédét a régi szokás szerint éjfél után közvetítették a közszolgálati csatornák. Pezsgős dugók pukkanása, újévi trombiták sivítása közben hallhattuk, hogy „mennyi személyes és közös reménnyel vágunk neki az új évnek”. A pezsgős poharak csilingelésekor pedig azt, hogy ebben a pillanatban „nagy erő van... ami életünket és világunkat is formálni képes”. Az „egymás iránt érzett szeretet és jóakarat” perceiben kívánt az államfő a nagypapáknak és nagymamáknak, édesapáknak és édesanyáknak sok boldogságot unokáikhoz, gyermekeikhez. A fiataloknak pedig azt üzente, hogy „élvezzék önfeledten szilveszter ünnepét”.
Az össznemzeti családi giccsé fagyasztott közösség tagjainak pedig azt, hogy „sohase adjuk fel álmainkat. Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan elterveztük, mindig legyen erőnk ismét talpra állni”.
A falu végi putrikban éhező gyermekek, a felsőoktatás szétverésével életcéljukat vesztett fiatalok, a kenyérkereső munkájukkal emberi méltóságukat vesztett felnőttek, a kihűlt szobában didergő öregek nem kerültek be az állami hivatalosság pezsgős-konfettis újévköszöntőjébe. Talán csak egy ügyetlen fogalmazás által alig takart elszólásba szüremkedett be némi lelkifurdalásnak is értelmezhető rossz közérzet. Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan elterveztük – mi az ország, a nemzet megválasztott vezetői –, akkor legyen mindig legyen erőnk (értsd: erőtök) ismét talpra állni.
Ezt kívánjuk mi is az éhező gyerekeknek, a jövőkép nélküli fiataloknak, a munkahelyüket elvesztőknek, a didergő öregeknek. Mindnyájunknak.
(Huszár Ágnes)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!