Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. december 13.
- Részletek
- 2012. december 15. szombat, 03:09
- Megbeszéljük
Bolgár György kérdései 2012. december 13-ai műsorban
Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy már a középiskolákban is tiltakozni kezdtek a diákok az egyetemi tandíj szinte általános bevezetése miatt. Az oktatási jogok biztosa egy nyilatkozatában azt mondta, hogy a diákoknak joguk van a demonstrációra, és a maga részéről megérti a családok és a gyerekek dühét. Vajon a kormány hajlandó lesz-e megérteni?
Másik témánk, hogy a Magyar Diáksport Szövetség jubileumi ünnepségén Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár kijelentette, saját nemzeti hittanunk a sport. Megerősítéséért tenni, cselekedni szükséges. Hogy egészségesebb nemzet épüljön, alakuljon ki. A sport a saját nemzeti hittanunk? Önök hisznek a fülüknek?
Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Magyar Narancs friss összesítése szerint már több mint háromszáz milliárd forint értékben nyert el közbeszerzési pályázatokat a Simicska-Nyerges-féle Közgép vállalat. Egyedül vagy valamilyen konzorcium részeként. Van itt vasúti rekonstrukció, útfelújítás, hulladékkezelő, árvíztározó, városközpont rehabilitáció, mi szem szájnak ingere. Ha egy üzlet beindul?
Mi a véleményük továbbá arról, hogy nem kaphatnak drága gyógyszeres kezelést a reménytelennek ítélt rákos betegek az egészségügyi kormányzat tervezete szerint. Több orvos ezt felháborítónak tartja. De ha nincs pénz minderre?
Végül beszéljük meg, hogy másodfokon kétszázezer forint büntetésre ítélte a bíróság Dániel Péter ügyvédet, aki néhány hónapja vörös festékkel leöntött egy frissen felállított Horthy-szobrot. Dániel közölte, hogy inkább leüli a büntetést, a nyolcvan napot, de nem fizet. A kaposvári törvényszék az ítélet indokolásában mellőzte az elsőfokú véleményt, amely szerint a szobor állítás elleni tiltakozás erkölcsileg pozitív tartalmú, társadalmilag hasznos figyelem felhívás. Vajon miért?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Az 1995-ös tandíjellenes tüntetés egyik főszervezője, később a Fidesz főtisztviselője a diáktüntetésekről
Szabó László főiskolai adjunktus
Bolgár György: - Ön nemrégiben még a közszolgálati médiumok, az MTVA kommunikációs igazgatója volt, aztán előzőleg az Orbán-kormány helyettes államtitkára, azt megelőzőleg a HÖKOSZ, a mai HÖOK volt elnöke, az 1995-ös tandíj-ellenes tüntetések egyik fő szervezője.
Azért gondoltam, hogy megkérdezem Önt, mert Ön akkor vált országszerte híressé, amikor Bokros Lajos előállt a tandíjjal, Ön pedig előállt az egyetemistákkal és országos hírnevet szerzett. Na mit szól most, tizenhét évvel később?
Szabó László: - Nyilván déja vu érzése van az embernek. Abban az időszakban is, amikor én hallgatói vezető voltam és most is azt látom, hogy az egyetemisták az érdekeikért harcosan és intelligensen képesek fellépni, és ez szerintem mindannyiunkat örömmel kell hogy eltöltsön. Olyan fiatalságunk volt és van, aki felismeri a saját érdekeit és azokért fel tud szólalni. Ez az én időszakomban is így volt és most is úgy látom, hogy így van. Kulturáltan és legfőképpen szellemesen teszik, és ez szerintem helyes.
- Vagyis ha most Ön volna a HÖOK vezetője vagy egyik vezetője, ugyanazt csinálná, mint ezek a mai fiatalok?
- Ez nehéz kérdés. Ma már messze nem ismerem annyira a felsőoktatási helyzetet, mint annak idején ezt kénytelen voltam tenni hallgatói vezetőként. Egy dolgot biztosan látok, és nekem ebben a mai helyzetben ez a legrémisztőbb, hogy bármelyik szereplőjét is hallgatom ennek a vitának, ami most a tandíj körül zajlik, mintha mindegyik szereplő pontosan ugyanazokat a mondatokat mondaná, mint tizenhét évvel ezelőtt. Ugyanazt mondják a rektorok, ugyanazt mondják a hallgatók, ugyanazt mondja a kormány. Mintha úgy telt volna el tizenhét év a magyar felsőoktatás környezetében, hogy nem történt semmi. Mintha mindenki ugyanazon érdekek mentén, ugyanolyan sérelmeket felemlegetve és ugyanolyan lehetetlen finanszírozási helyzetről beszélve kommunikálna. Ez kicsit szomorú.
- De egy dolog azért mégis történt a tizenhét évben, méghozzá egy nagyon súlyos és szimbolikusan is rendkívül fontos dolog, a 2008-as népszavazás, ahol a Fidesz és mögötte a szavazók hatalmas többsége elutasította a tandíj bevezetését a felsőoktatásban. Ez alapvetően más helyzetet kellett volna hogy eredményezzen, és Önnek mégis déja vu érzése van és jogosan, hiszen minden ugyanúgy történik. Ugyancsak bevezetik a tandíjat, ráadásul sokkal súlyosabbat, mint amikor Gyurcsányék próbálkoztak vele. Ráadásul, ha nem is teljesen váratlanul, de mindenféle előkészítés, vita, konzultáció nélkül. Vagyis mindenki itt áll néhány héttel az egyetemi jelentkezések beadása előtt. Miért nem okul a Fidesz legalább a saját történelméből, a saját sikereiből, miért nem arra épít és úgy próbálja meg átalakítani a felsőoktatást?
- Ha én tanácsot adhatnék ebben a kérdésben bárkinek, aki ebben a vitában részt vesz – nem adok ilyen tanácsokat egyébként hála a jó Istennek...
-… Ha már ezt említette, nem is kéri senki?
- Nem. Szóval akkor két dolgot mondanék. Az egyik az, hogy én úgy olvasom a mostani megszólalók nyilatkozatait és annak idején is így volt ez, hogy önmagában a tandíj létjogosultságát vagy lehetőségét senki nem veti el, a hallgatók sem vetik el. 95-ben sem tettük. Hanem azt mondtuk akkor, és úgy érzékelem, hogy most is azt mondják a hallgatók, hogy szeretnék látni azt, hogy mi minden történik a felsőoktatásban annak érdekében, hogy az immár tandíjas felsőoktatás az ő céljaikat, az ő boldogulásukat szolgálja. És talán ezt nem látják világosan. Hogy aztán ebben ki a hibás, ennek az elemezgetésébe most én nem mennék bele, de az egészen biztos, hogy abban Önnek teljesen igaza van, hogy az önmagában egyedüliként bevezetendő tandíj intézménye mindig is elutasításra fog találni. A múltban is így volt, most is így van, a jövőben is így lesz. A másik pedig, amit én talán tanácsként adhatnék bárkinek, az az lenne, hogy én úgy tapasztaltam – persze ebben a kérdésben elfogult vagyok –, hogy a felsőoktatás átalakításában és megreformálásban, megújításában, modernizálásában igazából mindig csak a hallgatók voltak érdekeltek. Más a felsőoktatás szereplői közül nem érdekelt ebben valójában. És ezért szerintem nagyon fontos lenne, hogy a kormányzat találja meg azokat a pontokat, ahol szövetséget tud kötni a hallgatókkal. És szerintem ezt meg is fogja találni. Most a helyzet kibékíthetetlennek tűnik, de én azt hiszem, hogy meglesznek ezek a pontok, és a hallgatók józan felismerésére támaszkodva igenis meg lehet újítani a felsőoktatást.
- Ön életkorát tekintve is nagyjából a fideszes politikusnemzedékéhez tartozik, talán három-négy évvel fiatalabb náluk. De jól is ismeri őket a közigazgatásból is, politikából is. Mi magyarázza Ön szerint azt, hogy egy ilyen párt, amelyik szinte az egyetemről került be a politikai életbe, a közéletbe, ennyire elfelejtette a saját múltját és úgy lép ebben a felsőoktatási helyzetben, mintha senkire nem volna tekintettel?
- Én ebben nem értek egy Önnel. Ezt nem a bennem lévő lojalitás és kooperáció miatt mondom a jelenlegi kormányzat és annak vezetői iránt, amire személyes okom is van, hanem azért, mert azt hiszem, hogy azt helyesen ismerte fel a kormány, hogy a kétharmad azzal a felelősséggel jár, hogy ilyenkor nem lehet lustán végignézni, hogy mi történik az országban, hanem ami rosszul működik, azt meg kell változtatni. A felsőoktatás is egy olyan terület, amelynek rendkívül sok eleme rosszul működik és ezt meg kell változtatni. Abban már valóban egyetértek Önnel, hogy jó néhány ponton ez nem kellőképpen végiggondoltan történik. De abban én maximálisan támogatom a kormányzatot, ha ez bármit is számít egyébként, hogy a felsőoktatás megújítását el kell végezni. Valóban nap, mint nap látunk olyan elemeket és olyan hallgatókat a felsőoktatásban, amik és akik nem oda valók. Ezen biztosan változtatni kell. Nekem most úgy tűnik, hogy ez a tandíj-ügy, ha nem sikerül nagyon gyorsan normalizálni a helyzetet, akkor sajnos az egész felsőoktatás modernizációjának a gátjává válhat.
- Én azt hiszem, hogy mégiscsak egyetértünk, mert én is úgy gondolom, hogy kétharmad birtokában a kormánynak még nagyobb felelőssége van, mint egy szimpla többség esetében.
- Így van.
- Hiszen meg tud mindent csinálni. Csakhogy ez a kormány úgy értelmezi a kétharmadot, hogy mindent meg tudunk csinálni és ezért mindent meg is csinálunk, ami az eszünkbe jut. És nem egyeztetünk, nem konzultálunk, nem vizsgálódunk, nem próbálunk kompromisszumokra jutni, nem kérdezzük meg se az ellenzéket, se az érintetteket, hiszen meg tudjuk csinálni legálisan. És ebből következnek a hibák. Vagyis a felelősség mellé, hogy csinálni kell valamit, nem társul egy másfajta felelősség, hogy az ország sorsát is figyelembe kell venni, nemcsak azt, hogy egy törvényt hogyan lehet elfogadni.
- Messzire vezetne ez a beszélgetés ebben a formájában. Én maradnék a tandíj kérdésének témakörében. Nem lehet, hogy azért is szerencsés, hogy a hallgatók most artikulálják a véleményüket és elmondják, hogy mit gondolnak erről a helyzetről, mert így éppen hogy rá tudják döbbenteni a kormányzatot arra, hogy bizonyos kérdések és a felsőoktatás húsbavágó kérdés, nemcsak a hallgatók számára, hanem a családjaik, a testvéreik, a barátaik számára?
- Magától nem tudja a kormányzat vagy Orbán Viktor? Persze, hogy tudja, csak nem veszi figyelembe.
- Én nem hiszem. Le fog ülni a kormányzat, kénytelen lesz leülni a hallgatókkal.
- Nem lett volna jobb, ha valamiféle külső nyomás nélkül, demonstráció nélkül ül le? Hiszen tudja, hogy vannak más érdekek is, és azokat figyelembe kell valamennyire venni.
- De, biztos. Az nyilván valóban nem hiányzik senkinek, hogy ezresével, tízezresével sétáljanak fiatalemberek az utcákon és tüntessenek. Egyébként szerintem ez sem baj néha.
- Nem baj, persze. Főleg, ha ilyen normálisan és civilizáltan történik, mint most.
- Meg még egy dolog, ami nekem mindig nagyon fontos szempontom volt. A magyar közélet egy görcsbe rándult közélet, itt mindenki állandóan ideges, kiabál, káromkodik, hisztizik. Végre látunk egy olyan társadalmi csoportot, amelyik szellemesen, néha saját magán is nevetve tudja megfogalmazni a gondolatait. A magyar közéletből a humor hiányzik a legjobban egyébként. Tudom, hogy közben nehéz helyzetben vagyunk, de mégis a humor nagyon fontos eleme a közbeszédnek szerintem. És az egyetemisták mindig behozzák ezt az elemet, amit én mindig örömmel látok.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Nem biztos hogy a jogba ütközik a diákvezetők személyes adatainak nyilvánosságra hozása
Jóri András ügyvéd, volt adatvédelmi biztos
Bolgár György: - Arról szeretném kérdezni, hogy vajon ütközik-e bármilyen törvénybe szabályozásba az, hogy a kormányszóvivő a minap a tiltakozó egyetemi hallgatókról beszélve előadta, hogy kérem szépen van olyan hallgatói önkormányzati vezető, aki például tizenkét éve lépett be az egyetem falai közé, és még ennyi idő sem volt elég, hogy elvégezze ezt az egyetemet. Aztán egy kamarai vezető tett olyan kijelentést, hogy egyesek közülük már nem is járnak egyetemre. Szóval azon kívül, hogy politikai célra felhasználható természetesen egy-egy ilyen kijelentés, de ez a személyes adat nyilvánosan közzétehető adatnak minősül-e vagy esetleg valamilyen szempontból jogosulatlan adatkezelésnek, vagy csak akkor, ha nevet is társítanak melléje.
Jóri András: - Hát nem egyszerű a kérdés. Ugye egyrészt ezeket a személyes adatokat, a hallgatói viszonyra vonatkozó adatokat maguk az egyetemek, felsőoktatási intézmények, illetőleg egy központi állami nyilvántartás is kezeli, a felsőoktatási informatikai rendszer. Az, ha esetleg a kormányzat ilyen forrásokból jutna konkrét személyeket illető adatokhoz, nyilvánvalóan jogszerűtlen lenne. Ha viszont veszek egy olyan másik esetet, nem tudom, hogy ez így történt-e vagy nem, de ha például lenne egy olyan HÖOK-elnök vagy hallgatói tisztségviselő, akiről mindenki tudja az egyetemen, hogy már tíz éve ide jár és ez egy kvázi egy nyilvános tény, akkor én különösebben nem látom ezt aggályosnak. Ugye a közügyek megvitatása, a véleményszabadság egyébként is nyilvános adatról van szó. Tehát ilyen értelemben ez ez az adott körülményektől függ nagyon erőteljesen.
– Tehát azt mondja, hogy nem igazán lehet eldönteni, hogy ez sértett-e bármilyen törvényt, csak akkor, de ezt meg nyilván nemigen lehet kideríteni, hogy ha kiderülne, hogy a kormány ezekből a nem rá tartozó adatbázisokból forrásokból merített, és nem olyan mindenki számára nyitott információ forrásból, mint hogy xy már régóta idejár, mindenki ismeri őt, ez szóbeszéd tárgya is és így tovább. Vagy bebizonyítható, hogy egy nem számára fenntartott vagy nem ilyen célra használható adatbázisból merít, a dolog akkor nem törvénysértő.
– Igen. Ez, ez az álláspontom jól összefoglalva. A magyar adatvédelmi jog azért nagyon érdekes egyébként, mert a legtöbb európai adatvédelmi jog eleve a nyilvános adatokat kiveszi. Tehát ha már valami nyilvánosságra került, az már nincsen az adatvédelem hatálya alatt. A magyar törvény alapján ez nem egyértelmű, de mivel itt kifejezetten olyan személyekről van szó, akik ugye közfeladatot látnak el, nyilvánvalóan hozzá vannak szokva az ilyen nyilvános vitákhoz, ezért ha ez az információ egyébként már nyilvános volt róluk, akkor én itt nem látok különösebb jogi aggályt. Még egyszer azt mondom, abban az esetben természetesen igen, ha állami vagy egyetemi adatbázisokból szereztek ilyen adatokat jogszerűtlenül.
– Egyáltalán bárki ki tudná ezt deríteni? Tegyük fel, hogy az egyik vagy másik hallgatói önkormányzati vezető azt mondja, hogy ő találva vagy sértve érzi magát, és úgy gondolja, hogy róla olyan adatot hoztak nyilvánosságra, ami nem tartozik a kormány hatáskörébe, nem a kormány dolga, egyébként pedig nem is igaz, ezért feljelenti a kormányt vagy a kormányszóvivőt, hogy jogosulatlan adatkezelésért feleljen. Akkor kideríthető volna? Vagy a bíróságnak egyáltalán megvan erre az apparátusa vagy talán a rendőrségnek, hogy kiderítse, ez hogyan történt?
– Természetesen igen. Ugye ezt még megelőzheti egy hatósági eljárás, amelyben az adatvédelmi hatóság is megkísérelheti ezt tisztázni. Egyébként meg bűncselekmény esetén a nyomozó hatóság kell hogy a tényállást tisztázza. Azért azt hozzá kell tenni, hogy visszaélés személyes adattal bűncselekményt abban az esetben lehet elkövetni, ha ez valamilyen jelentős érdeksérelmet okoz vagy pedig haszonszerzési célból történik meg. Azért én itt ezeknek a megállapítását elég valószínűtlennek tartom.
– Igen, hát mondjuk azt, hogy politikai lejárató célból tesznek közzé egy ilyen adatot, ez egyértelmű, de hát aki a politikába valamilyen módon belép, az számíthat arra is, hogy le fogják járatni. Vagy megpróbálják lejáratni.
– Pontosan ez a helyzet. Nyilván annak is vannak korlátai. Tehát mondjuk valótlan tényt nem lehet állítani, tehát azt nem mondhatja a HÖOK-elnökről, hogy tíz éve jár az egyetemre, miközben három éve jár az egyetemre. Ez nyilvánvalóan jogsértő lenne. De amennyiben valós információt állít, akkor már az állampolgárokra tartozik, hogy ennek a lényeges vagy lényegtelen voltát megítéljék.
– És ha egy valós információt általánosítva tesz közzé, akkor ugyan csóválhatjuk a fejünket, hogy ez nem szép, de még önmagában nem válik törvénysértővé.
– Ez a helyzet. Igen.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
3200 felmentett volt kormánytisztviselőről tudunk – uniós eljárást indítottak
Gál Csaba ügyvéd
Bolgár György: - Azzal kapcsolatban fordulok Önhöz, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottságához, illetve a Parlament elnökéhez fordult petíciós beadvánnyal tíz, indoklás nélkül felmentett volt magyar kormánytisztviselő. Kérdéseim a következők. Mi az Európai Parlament Petíciós Bizottsága? Mi van a petíciós beadványban, és hogy kerül az egészbe Ön? Kezdjük az utóbbival.
Gál Csaba: - Ez a legegyszerűbb kérdés. Jómagam is indokolás nélkül felmentett volt kormánytisztviselő vagyok, tehát a személyes érintettségem fennáll. Az Unió Petíciós Bizottsága az Európai Parlament nagyon fontos szerve. Gyakorlatilag bármelyik uniós polgár fordulhat ehhez a szervhez, az Európai Unió működését érintő bármilyen olyan kérdéssel kapcsolatban, amelyben személyesen érintett. Ez az a Bizottság, amely megtárgyalhatja az uniós polgárok panaszait, beadványait, javaslatait az Unió jogalkotásával kapcsolatban, illetve magának az uniós jognak az alkalmazásával kapcsolatban.
- De mit tud tenni a Parlament, illetve annak Petíciós Bizottsága? Hiszen különböző jogsérelmekkel, az otthoni jogi lehetőségek kihasználása után, az emberek Strasbourghoz az Emberi Jogi Bírósághoz fordulhatnak.
- Itt két dolog körvonalazódik. Több szálon futtatjuk ezeket az ügyeket, és az egyik vonal az uniós jog megsértésével kapcsolatos. Mint uniós polgár személyesen – illetve a többi kolléga, akik érintett ezekben az ügyekben – a luxemburgi Európai Bírósághoz csak az Európai Bizottságon keresztül tudunk eljutni. Tehát arról van szó, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottsága, miután megtárgyalja a beadványunkat és elfogadhatónak minősíti, egyrészt az Európa Parlament plenáris ülését is tájékoztathatja a kezdeményezésünkről, és ott határozatot hozhat – ez egy kvázi képviseleti jellegű tevékenység –, illetve az Európai Bizottsághoz fordulhat, annak eljárását kezdeményezve. Az Európai Bizottság, ha a beadványunkat alaposnak találja, az eljárását követően – ez egy több lépcsős eljárás – fordulhat egyezménysértésre való hivatkozással az Európai Bírósághoz.
- Tehát ezt próbálják Önök elérni ezzel a petíciós beadvánnyal, hiszen ez az ügy talán nem keltett akkora figyelmet és nem kavart akkora vihart, mint például a magyar bírák kényszernyugdíjazása, amely ügyben az Európai Bizottság többször is fellépett, többször kérte a változtatásra a magyar kormányt. Többször figyelmeztette, és végül, amikor semmi sem segített, az Európai Unió luxemburgi bíróságához fordult, és az ugyan ítéletet hozott, de a magyar kormány még mindig nem lépett. Ezt csak zárójelben jegyzem meg.
- Így van. Igen, a luxemburgi bíróság november 6-án hozta meg a C286/2012-es számú ítélet. Gyakorlatilag ugyanezt az eljárási modellt követi a mi ügyünk is, hiszen a bírók ügyét az indokolás nélkül felmentett volt kormánytisztviselők és köztisztviselők ugyanúgy érinti, sőt, időrendben megelőzte. Ha a jogszabály keletkezésének körülményeire utalhatok néhány szóban, ezt már 2010. május 20-án, még a második Orbán-kormány megalakulását megelőzően benyújtották – a T45-ös számú törvényjavaslatról volt szó –, és 2010. július 6-án hatályba lépett az indokolás nélküli felmentés jogintézménye. A köztisztviselőkre nézve pedig 2011. január elsején.
- A dolgot az bonyolítja, hogy 2011. május végétől az Alkotmánybíróság kimondta az indoklás nélküli elbocsátás alkotmánysértő voltát.
- Igen, 2011. február 18-án jelent meg a Magyar Közlönyben ez az Ab-határozat.
- Csak adott néhány hónap átmeneti időt a kormánynak, hogy ha még akar, akkor kirúghat indokolás nélkül másokat, mert május 31-étől vált ez alkotmánysértővé érdekes módon.
- Igen, tehát február 18-ai az Ab-határozat kihirdetése, és május 31-ig időt kíván biztosítani a jogalkotónak arra, hogy megfelelő módon szabályozza ezt a kérdést. A gyakorlatban ez további tömeges elbocsátásokhoz vezetett. 3200 körüli felmentett volt kormánytisztviselőről tudunk. A köztisztviselők számát nem ismerjük, de az is ezres nagyságrendű.
- 3200 kormánytisztviselőt rúgtak ki indoklás nélkül?!
- Igen. Az összlétszám öt százalékát. A sajtóban korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által kiadott adatokra hivatkozok, amikor ezt a számot mondom.
- És akkor ezres nagyságrendben még köztisztviselőket is utána.
- Igen. Akik az önkormányzatoknál vagy egyéb autonóm hatóságoknál dolgoztak. Náluk rövidebb volt ez az időszak, mert 2011. január elsejétől – az Alkotmánybíróság következő hasonló döntése alapján – április 26-áig lehetett ezt megtenni. Nálunk viszont még hatályban tartottak egy súlyosan alkotmányellenes jogszabályt is.
- Hogyan befolyásolta ez az alkotmánybírósági határozat – még ha furcsa halasztással, csúsztatással is – azokat a munkaügyi pereket, amelyeket nyilván az elbocsátott kormánytisztviselők, illetve köztisztviselők egy része indított a saját korábbi munkáltatója ellen? Mit csináltak a munkaügyi bíróságok?
- Az Alkotmánybíróság, bár megsemmisítette ezt a törvényi rendelkezést, csak a jövőre nézve, pro futuro hatállyal, és hatályban tartotta. A későbbiekben – tavaly májusban – meghozta a 35/2011-es Ab-határozatot parkolási ügyekben, amely egy olyan meghatározó jelentőségű alkotmánybírósági határozat, ahol ki van mondva, hogy a bírónak az előtte folyamatban lévő bírósági ügyben csak alkotmányos jogszabályokat kell alkalmaznia, tehát kötelessége az eljárást felfüggeszteni és az Alkotmánybírósághoz fordulni annak érdekében, hogy egy már korábban megsemmisített, de az adott ügyben még alkalmazandó jogszabály vonatkozásában kimondja az Alkotmánybíróság az alkalmazási tilalmat. Itt kapcsolódik be a mi ügyünk a képbe, ugyanis az történt, hogy idén július 16-án meghozta az Alkotmánybíróság a 34/2012-es és a 35/2012-es Ab-határozatot. Az első 47 bírói indítványt bírált, egyesített egy ügyiratszám alatt, a második pedig 15-öt. A 47 indítvány a volt kormánytisztviselők perére vonatkozott, míg másik 15 a köztisztviselők ügyeire vonatkozó indítványt tartalmazta. Az Alkotmánybíróság elutasította a bírói indítványokat, és akként foglalt állást, hogy a jogbiztonság, illetve a törvény előtti egyenlőség biztosítása érdekében a bíróságok, a magyar munkaügyi bíróságok továbbra is kötelesek alkalmazni ezt az egyébként Alaptörvénybe, nemzetközi szerződésbe, illetve az unió jogába ütköző rendelkezést is.
- Elég faramuci helyzet.
- Igen. De hagyott egy kiskaput az eljáró bíróknak: az Alkotmánybíróság a határozatának a végén úgy rendelkezett, hogy az eset összes körülményeinek a figyelembe vételével alkalmazható. Tehát a bíróság úgy ítélheti meg, hogy adott esetben rendeltetésellenesnek minősítheti azt a tényt, ha mondjuk valakinek február 18-át követően került sor a felmentésére és a munkáltató tudott arról, hogy ez a munkáltatói intézkedés alkotmányellenes, ám mégis alkalmazta azt. A gyakorlatban ez úgy nyilvánult meg, hogy nagyon sokáig nagyon sok elutasító határozat született. Az utóbbi két-három hétben sikerült kettő per vonatkozásában eredményeket elérnünk a Fővárosi Törvényszéken.
- Tehát most már a bírók mintha figyelembe vennék, hogy ez egy alkotmánysértő törvény volt.
- Igen. Egyes tanácsok legalábbis így gondolják, a Fővárosi Törvényszéken két ítéletről tudunk, illetve a Szegedi Munkaügyi Bíróság is hozott négy darab elsőfokú, tehát még nem jogerős ítéletet.
- De közben a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon meg úgy döntöttek egy indoklás nélkül elbocsátott kormánytisztviselő ügyében, hogy jogtalan volt, az európai joggal szemben álló és kártérítést is ítéltek neki. Ez milyen hatással kell hogy legyen a magyar ügyekre? Elvileg ezt azonnal át kellene vezetni a magyar joggyakorlatba.
- Igen, ez egy autonóm ítélkezési fórum, egy nemzetközi bíróság, nem az Unió bírósága, hanem az Európa Tanácsé, 27 tagállam egyezménye alapján létrehozott bíróság, az Európai Emberi Jogi Egyezmény alapján ítélkezik. Ez a bíróság kimondta a K.M.C. kontra Magyarország ügyben, hogy az Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkelyébe – amely a tisztességes eljáráshoz való jogot szabályozza – ütközik ez a típusú eljárás, amit velünk szemben alkalmaztak. Ugyanis az a mód, ahogy megszüntették a jogviszonyunkat, kiüresíti a jogorvoslathoz való jogunkat, gyakorlatilag formálissá teszi a jogorvoslatot, hiszen a perbe vitt jogok vonatkozásában nincs mit a bíróságnak igazán felülvizsgálni. Sok kolléga a mai napig nem tudja, hogy miért került sor a felmentésére. Így gyakorlatilag nem tud mit bizonyítani.
- Akkor visszatérve a kiinduló ponthoz, vagyis az Európai Parlament Petíciós Bizottságához küldött beadványukhoz, illetve az esetleges strasbourgi perekhez, mert gondolom nem ez az egyetlen, hanem majd jönnek utána mások is. Ezek hogyan kapcsolódhatnak össze? Van-e arra bármilyen esélyük, hogy akár az Európai Parlamenten és az Európai Bizottságon keresztül az Unió luxemburgi bíróságában és vele párhuzamosan az Európa Tanács Emberi Jogi Bíróságán is elégtételt kapnak az indoklás nélkül elbocsátott kormány-, illetve köztisztviselők?
- Azt gondolom, hogy igen, ugyanis két szálon fut a történet, mint már említettem. Az első lehetőség uniós polgárként az Európa Parlament, illetve a Bizottságon keresztül a luxemburgi bíróság ítélete lenne, de előbb nyilvánvalóan kell a bizottság állásfoglalása és támogatása is adott esetben. Ez egy lassabb folyamat, de elindulhat. Ha a luxemburgi bíróság ítéletét így el tudjuk érni, akkor ebben az esetben ez minden magyar munkaügyi bíróságra kötelező lesz.
- És aki nem fordult magyar munkaügyi bírósághoz, az semmiképpen nem profitálhat már ebből?
- Profitálhat belőle, mert a petíciónkat támogatólag, csatlakozóan aláírhatja. A személyes érintettséget kell igazolni egy ilyen típusú eljárásnál az uniós jog szerint.
- Tehát aki nem fordult magyar bírósághoz, még az is csatlakozhat az Önök petíciójához?
- Igen, a petícióhoz, illetve a szerveződő perközösséghez pedig gyakorlatilag olyan volt kollégák csatlakozhatnak – indokolás nélkül felmentett volt kormány- vagy köztisztviselők –, akik a magyar munkaügyi bíróságokhoz fordultak harminc napon belül a felmentő okirat átvételét követően normál jogorvoslattal. Teljesen mindegy, hogy most hogy áll a jogorvoslatuk, első-, másod- vagy harmadfokon vannak, az a lényeg, hogy vagy legyen folyamatban az ügyük jelenleg is valamilyen szakban, vagy pedig hat hónapon belül legyen mondjuk egy jogerős elutasításuk, egy másodfokú jogerős ítéletük. Ebben az esetben szeretettel várjuk őket a társaságban, mert párhuzamosan jelenleg ez a júliusi Ab-határozat lehetővé teszi azt – legalábbis úgy ítéljük meg –, hogy párhuzamosan megindítsuk az Európai Emberi Jogi Bíróságon is a pert. Ugyanis azt állítjuk, hogy nincs hatékony jogorvoslat továbbra sem Magyarországon, hiszen a minimum alapjogvédelmi sztenderdeknek sem felel meg sajnos sok esetben a bírósági gyakorlat.
- A dolog bonyolult, de ezek szerint nem reménytelen.
- Még egy mondatot szeretnék mondani, aki szeretne csatlakozni a kezdeményezésünkhöz, létrehoztam egy email postafiókot, ide várjuk a jelentkezését: indokolasnelkül@gmail.com
- Ez az indokolás nélkül remélem bevésődik mindenkinek, bár már biztos benne van a fejükben az érintetteknek régóta, amióta indokolás nélkül rúgták ki őket.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!