rss      tw      fb
Keres

1984 eszméi


George Orwell 1984 című regényében a kormányzást mindössze négy összevont szuperminisztériumban intézik, ezek: Első az Igazság-minisztérium (Minigaz), amelyhez a hírszolgálat, a szórakoztatás, az oktatás és a szépművészetek tartoznak, második a Béke-minisztérium (Minipax), amely a háborút intézi, harmadik a Szeretet-minisztérium (Miniszer), amely a törvényeket hozza és a rendet tartja fenn (beleértve a gondolatbűnt elkövető foglyok kínzását), negyedik a Bőség-minisztérium (Minibő), amely a gazdasági ügyekért felelős. Az Igazság-minisztérium hatalmas épületére a Párt három jelmondata van kiírva:

A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ

­*

Az IMF megállapodás vagy létrejön, és akkor nagy siker lesz, vagy nem jön létre, és akkor még nagyobb.

A korrupció elleni küzdelemben új fejezetet nyitottunk: egy szűk körre szorítottuk vissza, a kormányközeli oligarchák körére.

Ha államosítjuk az energiaszolgáltatást, az a lakosság érdekeit fogja szolgálni, hiszen csökkentett árakon nem fog gázt és áramot kapni.

*

Nyugaton rosszul látják, hogy mi lebontjuk a demokráciát; ellenkezőleg, a demokrácia formális intézményeinek lebontása a demokráciát formátlanná teszi.

A regisztráció szélesíti a demokráciát, hiszen ha kevesebben szavazhatnak, mint akiknek választójoguk van, akkor nyilvánvalóan többen fognak szavazni.

A regisztráció rendkívül egyszerű dolog, mert Magyarországon mind az informatikai rendszerek, mind a jegyzői hivatalok tökéletesen működnek.

*

Ha valakit alapos gyanú alapján meggyanúsítanak, hogy plágiumot követett el, az keresztényüldözés.

Ha bebizonyosodik, hogy a plágium gyanúja jogos volt, az fekete PR és karaktergyilkosság.

Ha valaki idegen szöveget ír be a dolgozataiba, az csak akkor plágium, ha rögtön észreveszik és figyelmeztetik rá, s főleg csak ha jogi következményei is vannak.

*

Az új felsőoktatási rendszer igazságosabb, mint a szociké volt, mert ők tandíjat vezettek be, hiába volt az csak a fele a most bevezetendő legolcsóbb nem-tandíjnak.

A részösztöndíj is alapvetően különbözik a szocik által elképzelt képzési hozzájárulástól, hiszen ezt még csak nem is úgy hívják.

Az igazságtalanság, hogy valaki vagy állami helyen jut be, vagy jómódú, megszűnik: ezután az állami helyekre is az extra követelményeket teljesítő jómódúak jutnak be.

*

Ha a szülők a család – állítólag! – rossz anyagi helyzete miatt nem akarják egyetemre járatni a gyereküket, akkor végül is nem az anyagi helyzet a bűnös, hanem a szülők.

A fölvételi keretszámokat azért csökkentjük, hogy így többen kerülhessenek be az egyetemre. Ez ugyanaz a fülkeforradalmi matematika, mint a regisztráció esetében.

Így 3 év alatt – egyetemi számítások szerint – kb. harmadára növekedhet negatíve a hallgatók száma. Ezzel jelentősen előrehaladunk, hogy elérjük az európai szint alját.

*

Az oktatók folyamatos elküldése és a szakok bezárása éppígy hozzájárul majd a szellemi kapacitások negatív bővítéséhez.

Az egyetemek gazdasági helyzetét kiegyensúlyozzuk: a kevesebb pénz mellé nagyobb állami beleszólást fognak kapni.

A szocik gazdasági tanácsot ültettek volna a nyakukra, amelyben teljes egyharmadot elfoglalt volna az állam, mi viszont külön kancellárokkal ajándékozzuk meg őket.


Mindez Orwell művében így hangzana:

AZ IGAZSÁG: HAZUGSÁG – A HAZUGSÁG: IGAZSÁG



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!