rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. február 17.

Bolgár György kérdései a 2010. február 17-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy több évtizedes egypárti kormányzás, illetve a jelenlegi kettős politikai rendszer megszüntetésének szükségességét hangsúlyozta Orbán Viktor egy most nyilvánosságra került tavaly őszi beszédében. Mint mondta, kérdés, hogy milyen alternatívát ajánlunk: a kétpárt rendszer folytatását, egy duális erőtérben, állandó értékvitákkal, vagy azokat megfelelő helyre irányítjuk és egy nagy kormányzó pártra jellemző, állandó kormányzásra törekvő politikai erő magatartását, céljait jelenítjük-e meg a közvéleményben. Csak nem valamiféle formális demokratikus egypártrendszert célzott meg a Fidesz elnöke? Jön a hazafias népfront? A Fidesz szóvivője Cser-Palkovics András mindenesetre visszautasította Lendvai Ildikó kijelentését, hogy Orbán rendszervisszaváltó beszédet mondott. A szóvivő szerint Lendvai féléves fáziskésésben van, mert a kötcsei beszédről tavaly szeptember 6-án már beszámolt az egész magyar sajtó. Benne azokkal a mondatokkal, amelyekre Lendvai Ildikó „rávetődött”. Nos, megnéztem. A lényegi mondatok az akkori tudósításban nem szerepeltek. És ami mégis, az pontosan fordítva. A beszámoló tudniillik így hangzott: „A jelenlegi politikai erőtér jellemzője, hogy centrális. Megszűnt a dualitása.” Legalábbis ezt írta akkor a fidesz.hu. Holott Orbán éppen a dualitást a kétpártrendszert kifogásolja. Most akkor ki nem tud olvasni?

Mit szólnak továbbá ahhoz, hogy Kövér László is radikálisan továbbfejlesztené a magyar demokráciát. Egy Békés megyei fórumon közölte, a demokráciában sajnos nem sajnos mindenkinek van szavazati joga. De ezt az állam vehesse meg tőle. Mondjuk a mindenkori nyugdíjminimum összegéért, és így mindenki jól járna, mert megszabadulunk azoktól, akik másképp adják el a voksukat. Nem tudom pontosan, kikre és hogyan gondolt, de meghökkentő. Mindenesetre először számoljunk utána. A nyolcmillió választópolgár közül körülbelül két és fél millió nem szokott szavazni. A minimálnyugdíj összege 28 500 forint. Két és fél millióval szorozva az nagyjából hetvenmilliárdra jönne ki. Ami körülbelül a 13. havi nyugdíj fele. És ha az állam pénzt ígér a tartózkodásért, akkor bizonyára többen is hajlandók volnának lemondani demokratikus jogaikról. Tessék mondani, hallottak már ilyet? És mi lenne akkor, ha senki nem szavazna, csak mindannyian mennénk a pénztárhoz?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy Bokros Lajos visszalépéssel fenyegette meg Dávid Ibolyát ha nem tesz rendet az MDF-ben. Lehet hogy vége a merész kísérletnek?

És végül, ha van még kedvük máshoz is, mit gondolnak arról, hogy óriási hadművelettel, kommandósokkal vették őrizetbe tegnap a Nemzetvédelmi Egyetem rektorát, aki állítólag befolyásával üzérkedett. Nem lett volna elég három diszkrét civilruhás rendőr?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!