Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. december 5.

Nyomtatás

Részletek: 2012. december 07. péntek, 02:49; Megbeszéljük

Bolgár György kérdései 2012. december 5-ei műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy a kormány egészen brutálisan, mindössze tízezerre akarja csökkenteni az állami ösztöndíjasok számát a felsőoktatásban. Hamarosan megvalósul Orbán Viktor álma, hogy senki sem tanulhasson ingyen az egyetemeken? De akkor milyen ország lesz Magyarország?

Másik témánk, hogy tovább foszlik a Jobbik. Ma is kilépett a frakcióból egy képviselő, és függetlenként folytatja. Csak nem a Gyöngyösi-ügy hullámai zilálják szét a pártot? Merre van előre a Jobbiknak? A még szélsőségesebb irányba?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy teljes erővel Bajnai Gordonra rontott a kormánypárti Civil Összefogás Fórumnak nevezett szervezet, illetve az általa összehozott békemenet. Ugyanis most egy tizenhat oldalas Tény című kiadványt szentelnek Bajnai lejáratására. Idézek belőle. „Kicsoda Bajnai Gordon? Kérdezi Fritz Tamás a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője. Először is a múlt embere méghozzá a posztkommunista múlté. Bajnai Gordonnal nem a jövő jönne el, hanem a múlt és vele Gyurcsány Ferenc. Nem a demokrácia erősödne meg, hanem újra a posztkommunizmus és annak hálózatai. Ha Bajnai újra visszajönne, mint ahogy egyszer már visszajött Horn Gyula, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc, akkor mindent elveszítenénk, amit az elmúlt két évben elért az ország a szabadságért, függetlenségért, demokráciáért és a jó erkölcsért.” Hát ez utóbbi talán nem volna olyan nagy tragédia ha ezt mind sikerülne elveszíteni. Mindenesetre Fritz Tamás írja ezt a posztkommunista Bajnairól. Az a Fritz Tamás aki a rendszerváltás előtt az ifjúságkutató intézetben dolgozott, az pedig a KISZ Központi Bizottsága alá tartozott. Amivel egyébként semmi baj nincs. Na de ennyi pénze van ennek a Civil Összefogás Fórumnak? Honnan?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy megszüntetik a közszolgálati rádió körzeti stúdióit és a helyükön Dankó rádiót fognak majd üzemeltetni magyar nótákkal és operettel. A közszolgálat és a helyi tájékoztatás nagyobb dicsőségére?

Végül beszéljük meg, hogy az Európa Tanács továbbra sem elégedett a magyar médiatörvénnyel és az egypárti médiatanáccsal. Ezért változtatást vár a kormánytól. Hiába?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

A Jobbiknak szót kell adni
Polyák Gábor jogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője

Bolgár György: - A Médiatanács a Jobbiknak adott igazat egy olyan ügyben, amely látszólag apróság. A Jobbik megszólalási lehetőséget követelt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arra az interjúra, amelyet Hajdú János a Terrorelhárítási Központ vezetője adott még a nyáron. Ott tett néhány kijelentést a Jobbik nemzetbiztonsági kockázataira. A Jobbik válaszolni akart, az ATV ezt elutasította, mondván, hogy a műsorvezető következetesen ismertette a Jobbik álláspontját. A Médiahatóság első fokon elmarasztalta az ATV-t aztán az ATV fellebbezését ismételten elutasította, és másodfokon is a Jobbiknak adott igazat. Ezek szerint az ATV-nek, nem tudom pontosan milyen formában, de közölnie kell a párt álláspontját. Így van ez rendjén?

Polyák Gábor: - Eljárási szempontból feltétlenül. Azért azt mindjárt az elején le kell szögezni, hogy a beadott, kiegyensúlyozottsággal kapcsolatos panaszoknak jelentős része származik a Jobbiktól. Távol álljon tőlem, hogy a Médiahatóságot bármilyen ügyben megvédjem, de azt azért látni kell a statisztikából, hogy ezeknek a panaszoknak a túlnyomó többségét – nem tudok számot mondani, de mondhatnám, hogy a 90 százalékát – a Médiatanács elutasította, tehát nagyon ritkán engedi, hogy a Jobbik alapvetően politikai marketingcélokra használja ezt a jogintézményt. Ez most egy olyan eset, ahol úgy látszik, a hatóság megítélése szerint jogilag nem volt elkerülhető az intézkedés.

- Mi a szabály? Milyen módon kell a kiegyensúlyozottságnak érvényesülnie?

- Az az igazság, hogy a műsort nem láttam.

- Vagy ha látta volna is, már nagyon régen volt, három hónapja legalább.

- Igen. Tehát alapvetően nem elképzelhetetlen az, hogy a műsorvezető legyen egy beszélgetésben az, aki az ellenkező álláspontot képviseli, és aki kiegyensúlyozza a megszólaló egyoldalú közléseit. Egy megfelelő riporteri magatartás alkalmas lehet egy ilyen panasz kivédésére. Ahhoz pontosan látnom kellett volna a beszélgetést, hogy meg tudjam ítélni, hogy a Médiahatóság jelen esetben túl szigorú volt-e és a riporter tényleg megpróbálta – a lehetőségeihez mérten – kiegyensúlyozni a beszélgetést vagy az egésznek mégis maradt egy kiegyensúlyozatlan érzete. Van olyan értelmezés, sőt van olyan döntés is, ami szerint elegendő, ha a riporter vállalkozik arra, hogy kiegyensúlyozza a beszélgetést.

- Ebben az esetben ráadásul nem egy egyszerű politikai vitáról van szó, különböző véleményekről, nézetekről, azok ütköztetéséről és valami ilyen fajta egyensúlyról, hanem egy hatóság vezetője, méghozzá egy erőszakszervezet vezetője, nemzetbiztonsági ügyekkel kapcsolatban vetette fel a Jobbik bizonyos felelősségét. Ebbe ráadásul nem lát bele senki. A Jobbik persze tudja, hogy mi lehet vagy mi nincs az ő rovásán, de nehéz úgy vitatkozni valakivel, mondjuk egy rendőri vezetővel vagy a Terrorelhárítási Központ vezetőjével, hogy nem tudjuk, hogy pontosan mi történik. Ilyen esetben hogyan kell értelmezni ezt a bizonyos kiegyensúlyozottságot? Hogy valaki mondja el azt, hogy én kérem szépen nem vagyok bűnös? Mintegy az ártatlanság vélelmét kell fenntartani a Jobbik esetében akkor is, ha ilyen gyanúsítás elhangzik egy rendőri vezető részéről?

- Van előírva a jogszabályban egy olyan kötelezettség, hogy kiegyensúlyozottan kell tájékoztatni. Azt lehet látni a Médiatanács eddigi gyakorlatából, hogy ennek az alapvető tartalma az, hogy ha megjelenik egy álláspont, akkor az állásponttal ellentétes álláspontnak teret kell adni. E tekintetben sajnos nincs jelentősége annak, hogy az az ellentétes álláspont a Jobbiké vagy sem, és még csak annak sincs jelentősége, hogy egy egyébként valóban nehezen ellenőrizhető titkosszolgálati információval szemben próbál meg az érintett fél ellenkező véleményt nyilvánosságra hozni ezen a panaszon keresztül. Tehát miután létezik ez az intézmény, és itt létezett egy elhangzott álláspont, ezt jelen esetben nem értékelhetjük másként, mint álláspontként, bármennyire is hivatalos személytől elhangzott közlés volt. De ezzel az állásponttal szemben ebben a nagyon egyszerű matematikai logikában van egy ellenkező álláspont, és miután itt van ez az elvárás, hogy legyünk kiegyensúlyozottak és szerintem a lényeg az, hogy kell-e ilyen elvárás, ami jelenleg van, ezért tényleg távol álljon tőlem, hogy a Médiahatóságot megvédjem.

- Értem. Akkor úgy járt el, ahogy kell. Akkor nézzük meg azt, hogy kell-e ilyen kiegyensúlyozottság. A közszolgálat esetében azt hiszem, hogy többé-kevésbé kell, bár ott is azért konkrétan meg lehet nézni, hogy mire és hogyan is érvényes ez. Nem közszolgálati adók esetében ezt a kiegyensúlyozottságot egyáltalán miért tették be? Hiszen nagyon jól tudjuk, a tények ezt mutatják, a hallgatók, a nézők ízlése is ezt mutatja, hogy nagyon is egyfajta véleményt vagy bizonyos beállítottságot várnak egy-egy bizonyos adótól. Azért nézik vagy azért hallgatják őket.

- Egyetértek ezzel az állásponttal. Tekintettel különösen arra, hogy ez a kiegyensúlyozottság mint jogi elvárás olyan technikai időszakból, olyan médiakörnyezetből származik, amikor nagyon kevés számú rádió és televízió állt rendelkezésre, és egyáltalán nem álltak rendelkezésre mondjuk internetes hírforrások. Egy egyoldalú tájékoztatás valóban a közönség széles körében kárt tudott okozni. Azért ez már nagyon régóta nincs így. Tehát már valójában a 90-es évek második felében sem volt igazán alkotmányos oka annak, hogy ez a kiegyensúlyozottság minden rádiótól és televíziótól elvárt követelményként jelenjen meg a jogszabályban. De a 96-os médiatörvény is szövegszerűen ezt az elvárást tartalmazta, amit aztán a 2010-es médiatörvény átvett, sőt egyébként ki is terjesztett lekérhető, online videotékára vagy például az Index videotárára, olyan videotartalmakra, amelyek lekérhető módon férhetők hozzá. Ezt az Európai Bizottság vetette ki a jogalkotóval a törvényből. Egyébként teljesen nonszensz lett volna, hiszen hogy lehet kiegyensúlyozni egy ilyen videotárat, elképzelhetetlen, hogy ez működött volna a gyakorlatban.

- Mindenesetre alkalmat adott volna a hatóságnak arra, hogy beavatkozzék és az általa nem kívánt tartalmakat valamilyen módon szankcionálja.

- Nem lett volna egyszerű dolga. Lemérték volna, hogy az adott videotárban x percnyi jobboldal van, akkor x percnyi baloldal is kell? Ez teljesen nonszensz elképzelés volt. A Bizottság is így gondolta hála istennek, ezért ez elég rövid úton kikerült a törvényből. Ez lett volna általában a helyes a televíziós, rádiós műsorszolgáltatásokra vonatkozóan is. Abban egyetértünk, hogy a közszolgálati médiával szemben legyen egy ilyen elvárás, hiszen a közszolgálati média – ha ez jelent még nálunk bármit – fontos tartalmi összetevője az, hogy valóban egy elfogulatlan tájékoztatást, olyan összképet nyújtson a nézőknek, hogy megismerhessenek minden álláspontot. Azt, hogy ez nem így van, azért világosan látjuk. De hogy a Klubrádiónak, az ATV-nek vagy a Hír TV-nek miért kell kiegyensúlyozottnak lennie – mikor tudjuk, hogy nem az és a néző sem várja el –, erre jogi indokot már nem tudnék mondani.

- Bár hozzáteszem, hogy mi például törekszünk arra, hogy megszólaltassunk több véleményt, egyrészt a híreinkben is, másrészt a megszólaltatottakban is, azonban, ha nem is a Jobbik, de mondjuk a fideszes megszólaltatottak nem mindig kívánnak élni a lehetőséggel. Az más kérdés, hogy a véleményekben, kommentárokban természetesen nagyjából kivehetően és meghatározhatóan egyfajta vagy bizonyos fajta gondolatkörben és állásponti körben vagyunk, és bár adunk lehetőséget más véleményre is, de azért nagyjából le lehet szűrni, hogy a Klubrádió hol áll.

- Igen. Ugyanakkor, ahogy mondja, a hírekben egy tisztességes újságírói magatartás mindenféle jogi elvárás nélkül is törekszik arra, hogy objektív, kiegyensúlyozott, hiteles tájékoztatást nyújtson.

- Így van. Hitelesek akarunk lenni. Azt szeretnénk, ha elfogadnák, hogy ez így történt és nem torzítjuk a híreket csak azért, mert nekünk jobban tetszik úgy. Nem?

- Számomra ez etikai, újságírói szakmai elvárás, nem pedig egy jogi követelmény. Ha ilyen módon működne minden, akkor nem is lenne semmi gond vele.

- Akkor még egy dolgot ezzel az egész kiegyensúlyozottsággal kapcsolatban, ami most felvetődött, különösen a Gyöngyösi-ügy után, hogy karanténba kellene helyezni a Jobbikot. Hogy ezen pontosan ki, mit ért az egy dolog. De egyfajta értelmezés mégiscsak lehetséges, ami kézenfekvő és meglehetősen gyakorlati a médiában. Hogyan lehet, lehet-e és egyáltalán szabad-e a mai törvények szerint azt mondani akár a közszolgálatban, akár máshol, hogy a Jobbik véleményére nem vagyunk kíváncsiak? Persze ha mondanak valamit, mondjuk a Parlamentben, akár botrányosat, akár érdekeset, akár fontosat, az egy más kérdés. De külön valamiféle terepet adni az ő propagandájukra – éppen azért mert olyan párt amilyen – nem kívánunk.

- Én ezt is nagyon veszélyesnek tartom, mert ha megnézzük, hogy a Jobbik hogyan került be a Parlamentbe viszonylag magas támogatottsággal, akkor azért azt látjuk, hogy ebben nem nagyon kapott médiahátszelet azoktól a hagyományos médiumoktól, amelyek a legszélesebb közönséget elérik. Mégis meg tudta csinálni ezt a politikai értelemben vett bravúrt. Szerintem sokkal nagyobb hiba úgy csinálni, mintha a Jobbik nem létezne és az általa képviselt – nyilván számunkra – vállalhatatlan ideológia nem létezne. Egyszerűen olyan helyzetekbe kell hozni a Jobbik álláspontját, a képviselőket, ahol megfelelő ellenvélemények ténylegesen nem kiegyensúlyozzák, hanem egy olyan kontextusba helyezik ezt a párbeszédet, ahol teljesen világossá válik a közönség számára, hogy amit a Jobbik mond, az lehetetlen, vállalhatatlan vélemény és út. Tehát nem karanténba zárni kell, hanem igenis megmutatni, hogy az, amit ő mond, nem helyes, és azzal szemben vannak olyan alternatívák, amelyek járhatók egy demokráciában. A karantén csak elfedi a problémát, az önmagában nem orvosolja szerintem a Jobbik-problémánkat.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Húsipari csődök: az Orbán-féle családi gazdasággal kő kövön nem marad az élelmiszeriparban
Raskó György agrárközgazdász

Bolgár György: - A héten demonstrációt tartanak húsipari dolgozók, mert úgy látszik, hogy valami komoly katasztrófa sújtja a magyar húsipart. Nemrégiben bezárt a kapuvári húsüzem, aztán a híres gyulai kolbászt előállító gyár, a Gyulai Húskombinát is csődben van, úgyhogy lényegében azt is biztosra lehet venni, hacsak a kormány meg nem menti, bár ezt ígérik, hogy annak is vége. És az ember nem érti. Hiszen tudjuk, hogy Magyarországon szeretik nemcsak a magyar kolbászt, hanem az összes többi magyar húsárut. Ezek a magyar ízlésnek megfelelően készülnek. És közben egymás után mennek tönkre ezek a magyar húsfeldolgozó üzemek. Mi a baj? Mi az oka annak, hogy miközben ez az ágazat évtizedekkel ezelőtt is sikeres volt, most egyik kudarc éri a másikat?

Raskó György: - Hát összetett a probléma, de azért elég jól lehet számszerűsíteni, hogy mik vezettek a magyar húsipar csődjéhez. Kezdeném azzal, hogy a húsfogyasztás Magyarországon az utóbbi évtizedben jelentős mértékben csökkent, azon belül a minőségi hústermékek, márkatermékek iránti kereslet pedig még nagyobbat zuhant. Tehát ez például a gyulai kolbász esetében igaz. Mondjuk öt évvel ezelőtt dupla ennyi gyulai kolbászt adtak el Magyarországon, mint most. Tehát egyrészt van egy erős keresletszűkülés. A második probléma az, hogy az importhúsok jellemzően olcsóbbak, mint a hazai előállításúak. És sertéshúsnál például az import eredetű sertéshús a teljes felhasználásnak már közel ötven százalékát teszi ki. Ami, ha összevetjük azzal, hogy a rendszerváltás idején ez 1 százalék körül volt, ez egészen megdöbbentő negatív fordulat.

– Mi az oka ennek? Mitől olcsóbb a dán vagy akár a szlovák hús?

– A dán elsősorban azért olcsóbb, mert maga az alapanyag-előállítás, tehát a vágósertés előállítási költségei sokkal alacsonyabbak, a dán sertés minősége azonos, egyöntetű, tehát az ottani húsiparnak egy nagy tömegben előállított, azonos minőségű alapanyagból könnyebb jobb kihozatali mutatókkal különböző hústermékeket előállítani. Másrészt a dán húsipar, ha már ezt a példát vesszük, feldolgozó kapacitása sokkal nagyobb, mint a magyar húsipari vállalatoké. Tehát nagyjából öt-tízszeres kapacitáskülönbség van az ő javukra. Vagyis a fajlagos költségek, mármint a feldolgozás költségei alacsonyabbak. És akkor még hozzáteszem azt, hogy a finanszírozási költségek pedig számottevően alacsonyabbak, mint Magyarországon. És ha már ez utóbbiról beszélünk, a szlovák és a lengyel húsipar ezért előzi meg Magyarországot, mert ott a húsipar forgóeszköz-szükségletét harmadakkora kamattal lehet finanszírozni, mint a magyart.

– Magyarán a bankrendszer tönkretétele például ebben is megmutatkozik?

– Hát az, hogy Magyarországon ilyen magas kamatszint van, az mindenképp egy olyan ágazatban, aminek azért a hozzáadott értéke eléggé szerény, a finanszírozási igény pedig óriási, tehát még inkább sújtja a magas kamat az előállítási költségeket. Vagyis a versenyképességet mindenképpen le is rontja. Tehát nagyon összetett problémakörről van szó. Az látható, hogy a közeljövőben javulás nem lesz. A magyar húsiparból menekül mindenki, tehát aki itt volt külföldi befektető, ők mind hagyják el Magyarországot, költöznek át elsősorban Lengyelországba. És akik pedig itt maradtak, azoknak nincs saját tőkéjük, átlagban hitelből vásárolták meg az adott húsipari vállalatot, és magukra vettek akkora kamatterhet, amit ugye a saját tőke szűkössége miatt aztán forgóeszköz-hitellel kellett még tovább növelni. És ez aztán elúsztatta a Kapuvárt és a Gyulát is. De mondhatom, hogy rövid időn belül a pápai húsüzem hasonló problémával fog szembenézni, tehát ott is komoly gondok vannak, pont a saját tőke alacsony volta miatt. És mehetnék tovább, csak már nem akarok megnevezni más cégeket, mert…

– De azt mondja, hogy nincs itt a vége ezek szerint.

– Nincs itt a vége. Tehát ez folytatódni fog tovább.

– Nyilvánvalóan versenyképességi problémáról van szó. De a kormány politikája meg agrárpolitikája egyértelműen a kis vagy családi gazdaságok erősítése. Ha jól értelmezem a szavait, akkor mondjuk Dániában azért nem feltétlenül ilyen az agrárpolitika, és éppen az, hogy nagy mennyiségben azonos minőségben tudnak termelni és így a feldolgozás is egyszerűbb, könnyebb, nyilván olcsóbb és hatékonyabb, ez azt mutatja, hogy Magyarországon is ebbe az irányba kellene menni. Tehát olyan sertéstenyésztő telepeket kellene létrehozni, ahol megteremthető az azonos minőség és a viszonylag költséghatékony tartás és a húsipar kiszolgálása.

– De ugye a kormány pont az ellenkezőjét teszi. Vannak Magyarországon korszerű sertéshizlaló telepek, döntően nagygazdaságoknál. Csak hát éppen ezt a nagy vállalkozói kört a mezőgazdaságban szeretné a kormány megszüntetni, és helyette életképtelen kisvállalkozásokat létrehozni. Valószínűleg szociális foglalkoztatás okán. Ha a gyakorlatban is megvalósul ez a kormányzati politika, akkor a magyar húsipar még tovább fog erodálni, még több húsipari vállalkozás fog csődbe jutni.

– És nem csak a húsipariak gondolom, hanem az összes többi élelmiszer feldolgozó is.

Raskó György: - Más élelmiszeripari ágazatra hasonlóan igaz. Ugye ne felejtsük el a dán családi gazdaságban a méretek akkorák, mint Magyarországon mondjuk egy termelőszövetkezet vagy egy átalakult állami gazdaságnál.

– Komolyan? Ilyen nagyok?

– Igen. Tehát négy-ötezer és tízezer hízót tartanak. De egyébként magukat családi gazdaságnak nevezik. Tehát ha a kormány arra a családi gazdaságra gondol, akkor nekem ezzel semmi problémám nincsen. De ha az egy koca, egy porta, és a tartsunk a háztájiban néhány malacot és hizlaljuk meg koncepciót komolyan gondolja a kormány, akkor itt kő kövön nem marad ebben az ágazatban. És a húsipar konszolidációja egészen biztosan nem fog megvalósulni.

– Ráadásul ugye ezek nemzeti büszkeségek. Hát ha a gyulai kolbász is az, meg nyilvánvalóan a téliszalámi is, és bár ott mondjuk speciel a pikk esetében tudjuk, hogy elég erős a tulajdonos anyagi háttere [Csányi Sándorról van szó], adott esetben ő is úgy gondolhatja, hogy ebből neki elég volt, hogy veszteséget veszteségre halmozzon. Tehát a dolog még akkor sem biztos, ha valakinek sok tíz- vagy százmilliárdja van. Visszatérve azért az alap kérdéshez, vagyis hogy milyen fajta mezőgazdaságot képzel el a kormány, emögött egy tudatos szakmai agrárpolitika van, tehát van ilyen szakmai koncepció a magyar gazdasági vagy agrárgazdasági gondolkodásban vagy ebben elsősorban ideológia és politika van? Tudom, hogy néhány hete egy egyetemen volt egy vita, amelyen Ön is részt vett meg Ángyán József, a néhány hónappal ezelőtt lemondott államtitkár is és az ő kisgazdasági, családi gazdasági koncepcióját lelkesen üdvözölték a hallgatók, míg Önt, aki a hatékonyság mellett foglalt állást és amellett, hogy Magyarországnak fel kell vennie a versenyt a többi mezőgazdaságban kiváló eredményeket mutató országgal, azt meg meglehetősen hűvösen vagy tán ellenérzéssel is. Szóval nem lehet, hogy sokkal könnyebb megnyerni még az intelligens embereket is azzal, hogy igen, kisgazdaságok, családi gazdaságok, ez jobban áll, közelebb áll a magyar társadalomhoz a mi életvitelünkhöz, a mi szokásunkhoz és sokkal több embert lehet így eltartani?

– Hát ugye az Ángyán volt államtitkár úr koncepciója teljesen hamis premisszákra épül. és egyéb ilyen hobbitermelőket nagyszámban fenntartsanak, amelyek rendkívül gazdagok. Tehát Svájcban ez így van, Norvégiában vagy éppen a szomszédos Ausztriában. Ahol a mezőgazdaságnak, tehát a nemzetgazdaságnak olyan töredékrésze és olyan lényegtelen része ez, hogy különösebb problémát a fenntartása nem okoz. Már csak a szereplők számát tekintve is. Tehát Ausztria, ahol az egy főre jutó GDP háromszorosa a magyarnak, ott ezt a luxust maguknak megengedik. Persze hozzáteszem azért, mert a turizmushoz, ami Ausztriának óriási bevétel, legyen szó tavasz, nyár vagy télről, sízésről vagy hegymászásról, ahhoz ez az úgynevezett családi gazdasági idilli, a néhány Milka-tehénnel belepasszol. Magyarországon az alacsony nemzetijövedelem-termelő képesség eleve nem engedi meg, hogy sok százezer életképtelen mezőgazdasági kisvállalkozást a költségvetésből, a tisztelt adófizetők pénzéből fenntartsanak. Tehát ez egy teljesen zsákutca. És akkor még nem beszéltem arról, hogy Magyarországon a természeti adottságok alkalmasak arra, hogy Dániához, Hollandiához hasonló versenyképes mezőgazdaságunk legyen. Hát itt mindenki, Ángyán úr is büszke arra, hogy milyen csodálatos termőképességű a magyar föld. Ugye szántóterület aránya majdnem 50 százalék. Tehát itt lehet európai méretekben is versenyképes vállalkozásokat létrehozni, amelyek, feltételezem, ha hatékonyak és minőséget állítanak elő nagy tételben, azáltal az élelmiszeriparunkat is jobb helyzetbe tudjuk hozni. És sokkal több embert tudunk foglalkoztatni, mert jövedelemtermelés történik, az a jövedelem ott marad vidéken, ott marad a falun. Amit normál esetben az ott élők saját környezetükben történő fejlesztésekre fordítanak. Egy olyan modell, amely az állam mindenkori támogatási készségére alapul és csak így tud fennmaradni, és ez a kisgazdasági modell döntően ezt jelenti, az elképesztően rossz agrárpolitikai üzenet. És lassan már a magyar értelmiség, városban lakó értelmiség is bedől ennek az álromantikának, hogy tartsanak őshonos állatokat, foglalkozzanak biotermeléssel és legyen egy idill a magyar falun. Amennyiben a tisztelt budapesti vagy nagyvárosi értelmiség hajlandó a saját zsebéből ezt megfinanszírozni, ez is lehet egy modell. De azt gondolom, hogy ma semmiképp sem egy aktuális és életképes modell, ismerve a magyar gazdaság általános problémáit.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

A felsőoktatás tönkremegy, mindenki fél és hallgat
Manherz Károly egyetemi tanár, volt oktatási államtitkár

Bolgár György: - Nem tudom, hogy mi lesz belőle igaz, de egyelőre úgy látom, nem cáfolta senki, hogy a jövő évtől döbbenetes mértékben csökkentenék az államilag támogatott felsőoktatási helyek számát, és mindössze 10,5 ezer fiatal ember vehetne részt 100 százalékos állami ösztöndíjjal az egyetemi, illetve főiskolai képzésben a mostani 27 ezer helyett. Ha ez így történik, akkor milyen felsőoktatás lesz Magyarországon?

Manherz Károly: - Hát ijesztőek a hírek valóban. És még semmi új hírt nem hallunk, hogy a kormány mit fogadott el és mit nem. De amennyiben ezt elfogadja, hát ez jelentős vágás természetesen a felsőoktatás területén, hiszen ez most akkor azt jelenti, hogy végül is mégiscsak fizetős lett a felsőoktatás, mert 10 480 teljes ösztöndíjas hely egyrészt nagyon kevés, de hát az egyéb vágásoknál az látszik még, hogy azért itt egy komoly struktúraváltás van előkészítve, mert ha az államilag támogatott hallgatók létszáma csökken, majd a kormányzat fogja eldönteni, ha szakonként megvizsgálja a képzési költségek finanszírozását, hogy melyik szakot nem akarja indítani. Ebben van ráció annyiban, hogy Magyarországon sokszor mondják azt, hogy bizonyos szakokat nagyon sok helyen tanítunk. Mindig a kommunikációt hozták elő példának. De gyakorlatilag ha minden egyes szakot felülvizsgálnak és ha ez igaz, ahogy a tervezetből lehet hallani, hogy akkor a szerint határozzák majd meg, hogy melyik intézmény, főiskola, egyetem jó, kiváló – nem tudom, hogy a kiválóságot persze hogyan határozzák meg –, de hogy jó a képzése, amelyiknél pedig nem jó, ott ugye hagyják elsorvadni a képzést, tehát nem indíthatnak mondjuk egy évfolyamot. Ez lehet az, hogy kevés a létszám vagy csak 8-an jelentkeznek egy szakra vagy nem érik el az intézmények azt a minimális létszámot amelyet jelöltek a felvételi tájékoztatóban. Ha ez igaz és ha ehhez még igaz az is, hogy az OECD-átlagokat nézik, hogy ugye egy oktatóra hány hallgató jut, akkor bizony ennek az egyik következménye nyilvánvalóan az lesz, hogy meg fog változni a felsőoktatás struktúrája, kevesebb helyen fognak bizonyos szakokat tanítani. A finanszírozás ehhez fog igazodni. Tehát ez azt jelenti, hogy akkor bizonyos helyeken oktatókra nincs szükség. Illetve hogy mi lesz azokkal az intézményekkel, vidéki felsőoktatási intézmények, főiskolák, kihelyezett karok például, amelyek azért több szempontból is szerepet játszanak.

– És ez mondjuk a vidéki városok kulturális életére, társadalmi összetételére is komoly hatással van. De ezek, ha tetszik távolabbi következmények. Mi a következménye annak, hogy a felsőoktatásban résztvevőknek csak egy kis százaléka maradhat meg állami támogatással? Tehát az ingyenes oktatási körön belül. Mennyire állítja le ez a mobilitást a magyar társadalomban. Az első ránézésre szinte teljesen.

– Hát igen, mert ha nézzük a tavalyi számokat is, ugye, ez a részösztöndíjas dolog igazán nem vált be. Tehát ha most egy nagy összegű, nagy létszámú részösztöndíjas képzést is biztosít a kormányzat, ahol a felét fizeti a költségeknek a hallgató, a másik felét fizeti az állam, és ugyanolyan elbírálás alá esik a hallgató, hogy alá kell írnia a megfelelő szerződést, hogy az országban marad és itt fog dolgozni.

– És tegyük hozzá, hogy ez a felét fizeti, ez is évi több százezer forint.

– Hát ez több lehet, mert ez változik intézményenként.

– Még több is lehet.

– Ugye a képzési költség, amit megállapítottak, az 320-tól felmehet 1 millióra, az orvosoknál 1,2 millióra vagy még magasabbra. Akkor ez azt jelenti, hogy ugye valahol a felsőoktatásból ki kell vonni pénzt. Ez teljesen egyértelmű. Az hallatszik már, meg hát az tudható, hiszen a rektorok is nyilatkoztak már erről, hogy a következő évben megint legalább 24–25 milliárddal kevesebbet kap a felsőoktatás. Ez a mostani 13-as támogatás a 2010-es évhez képest majdnem a felét jelenti a felsőoktatási támogatás-elvonásának. Tehát a régi 189 milliárdhoz képest marad 120 vagy 130. Ez komoly következményekkel jár természetesen. Mert az intézmény hogy tudja előteremteni azt a plusz pénzt, amivel mondjuk a nemzeti vagyont kell neki fenntartania. Egy csodálatos műemléképületet ugye.

– Hát szénszünet. Szénszünettel tartják fenn. Nem?

– Hát igen, most ez van, de hát ez olyan, hogy most mindenki három napot hozzátett még ahhoz a szünethez, amit amúgy is általában bezárással szokott tölteni, de a hallgatókat azért csak vizsgáztatni kell egy épületben. Valamit hoz, mert mondjuk az ELTE szintjén ez, tehát hogy három nappal tovább zár be az ELTE, ez hoz egy olyan 70 millió forintot.

– Csak hát milliárdokat vonnak el.

– Hát pontosan erről van szó. Tehát nyilván nyugtalanság is van a felsőoktatásban dolgozók között, az oktatók között, hogy vajon most hány hallgatóm lesz. Jelentkezik-e költségtérítéses képzésre vagy jelentkezik-e részösztöndíjasra vagy jelentkezik-e térítéses képzésre.

– Lehet azt mondani, hogy ez ugye egyrészt komoly súlyos társadalmi következményekkel jár, másrészt az oktatás színvonalát is károsan befolyásolja?

– Mind a kettő igaz, amit mondott. A másodikkal kezdeném. Ugye a színvonal: jó lenne, ha kisebb csoportokba lehetne az egyetemeken oktatni, de gyakorlatilag ezt nem engedi részben az EU meg az OECD, és akkor itt a színvonallal már gond van, mert ha nagy évfolyamokon kell órákat tartanom, az nem egészen ugyanaz, mintha esetleg 15-18 fővel tudok foglalkozni. Főleg az idegennyelvi szakokon. De ez a műszaki területen vagy az orvosi területen is így van. A másik meg az, hogy hogy jutnak hozzá akkor a magyar állampolgárok a felsőoktatáshoz, hogyan fognak bejutni, egyáltalán mit tehetnek. Mert jó, hogy sokfajta képzés van, ugye van felsőoktatási szakképzés meg van alapképzés, meg van mesterképzés. De hát például a mesterképzések ugye nem nagyon népszerűek pillanatnyilag a felsőoktatásban a hallgatók között, a hallgatók a rövidebb távot szeretik. Három év után elmennek, felvesznek még bizonyos specialitásokat és utána kimennek a pályára.

– És ha a továbbtanulásért súlyos pénzeket kell fizetni, akkor még kevésbé lesz népszerű.

– Akkor még kevésbé jönnek. Viszont ha nincs elég hallgató, akkor elképzelhető, hogy 5 fővel egy bölcsész mesterszak nem indítható. Mert ezt ugye meg kell gondolnia az intézménynek, mert 5 főhöz is kell legalább 4 tanár.

– Akkor még egy dolgot. Ugye lehet úgy is megközelíteni ezt az egészet, hogy még mindig nem következett be az, amit Orbán Viktor nyíltan kimondott nem is egy interjújában, hogy ő olyan felsőoktatást szeretne, ahol mindenki fizet. Itt még tízezer ember marad, aki nem fizet.

– Igen. Hát önfinanszírozó felsőoktatásról beszélt a miniszterelnök úr. Ami most azt jelenti, hogy tulajdonképpen 60 százalékban ez megtörténik. Marad ez a 10 ezer teljes ösztöndíjas és maradnak azok, gondolom, arról ugye nem hallunk semmit, de nyilván akik már bent vannak a képzésben és akiket tavaly is felvettek teljes állami ösztöndíjas helyre. De hát ezek kimennek két-három-négy-öt év múlva. Ez azt jelentené, csak senki nem tudja pontosan ennek a technikáját, hogy ez az önfinanszírozás, mert hát ha nézem a számokat, azért a diákhitel 2-t is, ahogy a rektori konferencia elnök asszonya nyilatkozott, körülbelül 5500-an vették november 30-ig igénybe. Hát ez egy eléggé kis szám. Bár biztos, hogy egy jó hitelkonstrukció. De hát vissza kell fizetni.

– Így van. Még talán annyit, hogy miután Ön nagyon közelről ismeri a felsőoktatás állapotát, az ott dolgozókat meg az ott tanulókat, gondolja, hogy a felsőoktatásban résztvevők egyetemi tanárok, adjunktusok, tanársegédek, docensek az ott segítségükre lévő egyéb alkalmazottak és maguk a tanulók minden további nélkül lenyelik ezt? Mert korábban minden ilyen változás, ami valamiféle hozzájárulást sürgetett volna a tanulók részéről, lényegében nagyon határozott elutasításban részesült. Most mintha nagyobb volna a csend vagy a belenyugvás. Vagy csak a félelem nagyobb.

– Hát igen, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetétől sem lehet olyan sok mindent hallani, most egyedül a HÖOK kezdett el egy kicsit tiltakozni, és megpróbálja azt, ami a mi időnkben a felsőoktatási kerekasztalon-tárgyalásokon csiszolódott, valamilyen formában, akár egy megmozdulással is vagy valami tüntetéssel, gondolom, megakadályozni. Az oktatók esetében ugye már eleve ez a zárolás is, ami most folyt ugye még ebben az évben a felsőoktatásban, hiszen volt egy nagy zárolás, 7,5 milliárdos összegben, már ez is nyugtalanságot szült. Ebből sokfajta következtetést lehet levonni. Az egyik az, hogy fiatal oktatók, akiknek nincs meg az előrelépési lehetőségük, tehát tanársegéd, doktori fokozata van, de úgy látja, hogy nem lesz belőle mondjuk adjunktus, tehát nincs továbbmenet, mert nincs pénz arra, hogy adjunktusi fizetést kapjon, az esetleg elmegy. Van egy ilyen is. Elmegy külföldre, főleg akkor, ha egy-két nyelvet jól tud. Ez az egyik. Azt nem látom még, hogy lenne egyfajta tiltakozás, csak egyfajta morgolódás van most itt a területen, mert a felsőoktatási dolgozók bérét most még nem érintik ezek a változtatások. De a jövő év, amennyiben bejön ez a 23-24 milliárdos elvonás, akkor könnyen lehetséges, hogy az intézményeket arra ösztönzi, hogy építsenek le vagy csoportosítsanak át vagy szüntessenek meg szakokat. Hogy megmozdul-e a felsőoktatás, nagyon nehéz ezt megmondani, mert most egyelőre a rektori konferencia nyilatkozatát várja mindenki, hiszen a rektori konferencia is szeretne majd állást foglalni a végleges kormányhatározathoz. De nem látom még azt, hogy most ki akarnak menni az utcára vagy azt mondják, hogy ez felháborító. De magukban mondják. Tehát egyelőre mindenki csöndben van. Nyilván mindenki félti az állását, és szakmailag megpróbál mindent megtenni, minden intézmény vagy tanszék, vagy intézet, hogy valamilyen módon mentse át azt a tudományos potenciált, amire úgy látszik, senki nem figyel oda.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!