Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. december 5.
- Részletek
- 2012. december 07. péntek, 02:49
- Megbeszéljük
Húsipari csődök: az Orbán-féle családi gazdasággal kő kövön nem marad az élelmiszeriparban
Raskó György agrárközgazdász
Bolgár György: - A héten demonstrációt tartanak húsipari dolgozók, mert úgy látszik, hogy valami komoly katasztrófa sújtja a magyar húsipart. Nemrégiben bezárt a kapuvári húsüzem, aztán a híres gyulai kolbászt előállító gyár, a Gyulai Húskombinát is csődben van, úgyhogy lényegében azt is biztosra lehet venni, hacsak a kormány meg nem menti, bár ezt ígérik, hogy annak is vége. És az ember nem érti. Hiszen tudjuk, hogy Magyarországon szeretik nemcsak a magyar kolbászt, hanem az összes többi magyar húsárut. Ezek a magyar ízlésnek megfelelően készülnek. És közben egymás után mennek tönkre ezek a magyar húsfeldolgozó üzemek. Mi a baj? Mi az oka annak, hogy miközben ez az ágazat évtizedekkel ezelőtt is sikeres volt, most egyik kudarc éri a másikat?
Raskó György: - Hát összetett a probléma, de azért elég jól lehet számszerűsíteni, hogy mik vezettek a magyar húsipar csődjéhez. Kezdeném azzal, hogy a húsfogyasztás Magyarországon az utóbbi évtizedben jelentős mértékben csökkent, azon belül a minőségi hústermékek, márkatermékek iránti kereslet pedig még nagyobbat zuhant. Tehát ez például a gyulai kolbász esetében igaz. Mondjuk öt évvel ezelőtt dupla ennyi gyulai kolbászt adtak el Magyarországon, mint most. Tehát egyrészt van egy erős keresletszűkülés. A második probléma az, hogy az importhúsok jellemzően olcsóbbak, mint a hazai előállításúak. És sertéshúsnál például az import eredetű sertéshús a teljes felhasználásnak már közel ötven százalékát teszi ki. Ami, ha összevetjük azzal, hogy a rendszerváltás idején ez 1 százalék körül volt, ez egészen megdöbbentő negatív fordulat.
– Mi az oka ennek? Mitől olcsóbb a dán vagy akár a szlovák hús?
– A dán elsősorban azért olcsóbb, mert maga az alapanyag-előállítás, tehát a vágósertés előállítási költségei sokkal alacsonyabbak, a dán sertés minősége azonos, egyöntetű, tehát az ottani húsiparnak egy nagy tömegben előállított, azonos minőségű alapanyagból könnyebb jobb kihozatali mutatókkal különböző hústermékeket előállítani. Másrészt a dán húsipar, ha már ezt a példát vesszük, feldolgozó kapacitása sokkal nagyobb, mint a magyar húsipari vállalatoké. Tehát nagyjából öt-tízszeres kapacitáskülönbség van az ő javukra. Vagyis a fajlagos költségek, mármint a feldolgozás költségei alacsonyabbak. És akkor még hozzáteszem azt, hogy a finanszírozási költségek pedig számottevően alacsonyabbak, mint Magyarországon. És ha már ez utóbbiról beszélünk, a szlovák és a lengyel húsipar ezért előzi meg Magyarországot, mert ott a húsipar forgóeszköz-szükségletét harmadakkora kamattal lehet finanszírozni, mint a magyart.
– Magyarán a bankrendszer tönkretétele például ebben is megmutatkozik?
– Hát az, hogy Magyarországon ilyen magas kamatszint van, az mindenképp egy olyan ágazatban, aminek azért a hozzáadott értéke eléggé szerény, a finanszírozási igény pedig óriási, tehát még inkább sújtja a magas kamat az előállítási költségeket. Vagyis a versenyképességet mindenképpen le is rontja. Tehát nagyon összetett problémakörről van szó. Az látható, hogy a közeljövőben javulás nem lesz. A magyar húsiparból menekül mindenki, tehát aki itt volt külföldi befektető, ők mind hagyják el Magyarországot, költöznek át elsősorban Lengyelországba. És akik pedig itt maradtak, azoknak nincs saját tőkéjük, átlagban hitelből vásárolták meg az adott húsipari vállalatot, és magukra vettek akkora kamatterhet, amit ugye a saját tőke szűkössége miatt aztán forgóeszköz-hitellel kellett még tovább növelni. És ez aztán elúsztatta a Kapuvárt és a Gyulát is. De mondhatom, hogy rövid időn belül a pápai húsüzem hasonló problémával fog szembenézni, tehát ott is komoly gondok vannak, pont a saját tőke alacsony volta miatt. És mehetnék tovább, csak már nem akarok megnevezni más cégeket, mert…
– De azt mondja, hogy nincs itt a vége ezek szerint.
– Nincs itt a vége. Tehát ez folytatódni fog tovább.
– Nyilvánvalóan versenyképességi problémáról van szó. De a kormány politikája meg agrárpolitikája egyértelműen a kis vagy családi gazdaságok erősítése. Ha jól értelmezem a szavait, akkor mondjuk Dániában azért nem feltétlenül ilyen az agrárpolitika, és éppen az, hogy nagy mennyiségben azonos minőségben tudnak termelni és így a feldolgozás is egyszerűbb, könnyebb, nyilván olcsóbb és hatékonyabb, ez azt mutatja, hogy Magyarországon is ebbe az irányba kellene menni. Tehát olyan sertéstenyésztő telepeket kellene létrehozni, ahol megteremthető az azonos minőség és a viszonylag költséghatékony tartás és a húsipar kiszolgálása.
– De ugye a kormány pont az ellenkezőjét teszi. Vannak Magyarországon korszerű sertéshizlaló telepek, döntően nagygazdaságoknál. Csak hát éppen ezt a nagy vállalkozói kört a mezőgazdaságban szeretné a kormány megszüntetni, és helyette életképtelen kisvállalkozásokat létrehozni. Valószínűleg szociális foglalkoztatás okán. Ha a gyakorlatban is megvalósul ez a kormányzati politika, akkor a magyar húsipar még tovább fog erodálni, még több húsipari vállalkozás fog csődbe jutni.
– És nem csak a húsipariak gondolom, hanem az összes többi élelmiszer feldolgozó is.
Raskó György: - Más élelmiszeripari ágazatra hasonlóan igaz. Ugye ne felejtsük el a dán családi gazdaságban a méretek akkorák, mint Magyarországon mondjuk egy termelőszövetkezet vagy egy átalakult állami gazdaságnál.
– Komolyan? Ilyen nagyok?
– Igen. Tehát négy-ötezer és tízezer hízót tartanak. De egyébként magukat családi gazdaságnak nevezik. Tehát ha a kormány arra a családi gazdaságra gondol, akkor nekem ezzel semmi problémám nincsen. De ha az egy koca, egy porta, és a tartsunk a háztájiban néhány malacot és hizlaljuk meg koncepciót komolyan gondolja a kormány, akkor itt kő kövön nem marad ebben az ágazatban. És a húsipar konszolidációja egészen biztosan nem fog megvalósulni.
– Ráadásul ugye ezek nemzeti büszkeségek. Hát ha a gyulai kolbász is az, meg nyilvánvalóan a téliszalámi is, és bár ott mondjuk speciel a pikk esetében tudjuk, hogy elég erős a tulajdonos anyagi háttere [Csányi Sándorról van szó], adott esetben ő is úgy gondolhatja, hogy ebből neki elég volt, hogy veszteséget veszteségre halmozzon. Tehát a dolog még akkor sem biztos, ha valakinek sok tíz- vagy százmilliárdja van. Visszatérve azért az alap kérdéshez, vagyis hogy milyen fajta mezőgazdaságot képzel el a kormány, emögött egy tudatos szakmai agrárpolitika van, tehát van ilyen szakmai koncepció a magyar gazdasági vagy agrárgazdasági gondolkodásban vagy ebben elsősorban ideológia és politika van? Tudom, hogy néhány hete egy egyetemen volt egy vita, amelyen Ön is részt vett meg Ángyán József, a néhány hónappal ezelőtt lemondott államtitkár is és az ő kisgazdasági, családi gazdasági koncepcióját lelkesen üdvözölték a hallgatók, míg Önt, aki a hatékonyság mellett foglalt állást és amellett, hogy Magyarországnak fel kell vennie a versenyt a többi mezőgazdaságban kiváló eredményeket mutató országgal, azt meg meglehetősen hűvösen vagy tán ellenérzéssel is. Szóval nem lehet, hogy sokkal könnyebb megnyerni még az intelligens embereket is azzal, hogy igen, kisgazdaságok, családi gazdaságok, ez jobban áll, közelebb áll a magyar társadalomhoz a mi életvitelünkhöz, a mi szokásunkhoz és sokkal több embert lehet így eltartani?
– Hát ugye az Ángyán volt államtitkár úr koncepciója teljesen hamis premisszákra épül. és egyéb ilyen hobbitermelőket nagyszámban fenntartsanak, amelyek rendkívül gazdagok. Tehát Svájcban ez így van, Norvégiában vagy éppen a szomszédos Ausztriában. Ahol a mezőgazdaságnak, tehát a nemzetgazdaságnak olyan töredékrésze és olyan lényegtelen része ez, hogy különösebb problémát a fenntartása nem okoz. Már csak a szereplők számát tekintve is. Tehát Ausztria, ahol az egy főre jutó GDP háromszorosa a magyarnak, ott ezt a luxust maguknak megengedik. Persze hozzáteszem azért, mert a turizmushoz, ami Ausztriának óriási bevétel, legyen szó tavasz, nyár vagy télről, sízésről vagy hegymászásról, ahhoz ez az úgynevezett családi gazdasági idilli, a néhány Milka-tehénnel belepasszol. Magyarországon az alacsony nemzetijövedelem-termelő képesség eleve nem engedi meg, hogy sok százezer életképtelen mezőgazdasági kisvállalkozást a költségvetésből, a tisztelt adófizetők pénzéből fenntartsanak. Tehát ez egy teljesen zsákutca. És akkor még nem beszéltem arról, hogy Magyarországon a természeti adottságok alkalmasak arra, hogy Dániához, Hollandiához hasonló versenyképes mezőgazdaságunk legyen. Hát itt mindenki, Ángyán úr is büszke arra, hogy milyen csodálatos termőképességű a magyar föld. Ugye szántóterület aránya majdnem 50 százalék. Tehát itt lehet európai méretekben is versenyképes vállalkozásokat létrehozni, amelyek, feltételezem, ha hatékonyak és minőséget állítanak elő nagy tételben, azáltal az élelmiszeriparunkat is jobb helyzetbe tudjuk hozni. És sokkal több embert tudunk foglalkoztatni, mert jövedelemtermelés történik, az a jövedelem ott marad vidéken, ott marad a falun. Amit normál esetben az ott élők saját környezetükben történő fejlesztésekre fordítanak. Egy olyan modell, amely az állam mindenkori támogatási készségére alapul és csak így tud fennmaradni, és ez a kisgazdasági modell döntően ezt jelenti, az elképesztően rossz agrárpolitikai üzenet. És lassan már a magyar értelmiség, városban lakó értelmiség is bedől ennek az álromantikának, hogy tartsanak őshonos állatokat, foglalkozzanak biotermeléssel és legyen egy idill a magyar falun. Amennyiben a tisztelt budapesti vagy nagyvárosi értelmiség hajlandó a saját zsebéből ezt megfinanszírozni, ez is lehet egy modell. De azt gondolom, hogy ma semmiképp sem egy aktuális és életképes modell, ismerve a magyar gazdaság általános problémáit.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!