Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. december 4.



Bolgár György kérdései 2012. december 4-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy változott-e valami a magyar közéletben a vasárnapi antirasszista, náciellenes tüntetés után. Sikerült-e a Fideszt valamennyire eltávolítani a Jobbiktól? Vagy ha van is ilyen látszat, az csal?

Ezzel kapcsolatban mit szólnak ahhoz, hogy Orbán Viktor megígérte a szocialista Steiner Pálnak, hogy meg fogják őt védeni. Személyesen őt is, illetve a magyarok általában zsidó honfitársaikat. Ez megnyugtató?

Következő témánk, hogy a Jobbik viszont szakadozik. Ma újabb képviselője, bizonyos Bödecs Barna jelentette be, hogy távozik a Jobbik frakcióból, sőt a parlamentből is. Elhatározását személyes okokkal indokolta, de azért valamit mégiscsak jelez, hogy már négyen váltak ki a Jobbikból és a mostani távozás ráadásul egy héttel követte csak a Gyöngyösi-botrányt. Van valami a háttérben?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy Orbán Viktor újabb alkotmánymódosítást helyezett kilátásba, ezúttal a hajléktalanok ügyében hozott alkotmánybírósági határozat miatt? Amely nem engedi, hogy az önkormányzatok eltakarítsák a hajléktalanokat a közterületekről. Orbán szerint ez életszerűtlen, és hajlandó akár az alaptörvényt is megváltoztatni, bár előbb nemzeti konzultációt tart. A legjobb mindig a néppel takarózni?

És végül beszéljük meg, hogy a Bajnai féle Együtt-2014 Mozgalom először nem szakpolitikai kérdésekről, hanem a korszakváltás erkölcsi alapelveiről, köztük a 2006 őszén elkövetett kormányzati hibákról és bűnökről tárgyalna az MSZP-vel. Ettől vajon mit várnak?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Orbán megvédi őt, a magyarok meg zsidó honfitársaikat
Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselő

Bolgár György: - Hányan szóltak Önnek ma a parlamentben, hogy szegény Steiner, olvasva a Népszabadság mai vezércikkének címét?

Steiner Pál: - Én még sajnos nem tudtam elolvasni a Népszabadság vezércikkét, de valóban nagy figyelmet váltott ki miniszterelnök úrnak ez a kijelentése. És hát minden féleképpen kommentálták az eseményt.

– Ne mondja nekem, hogy nem olvasta el délután negyed ötig azt a vezércikket aminek a címe az, hogy szegény Steiner! Hát mennyi dolga van egy képviselőnek? Annyi csak nincsen, hogy ne tudna két percet rászánni a Népszabadság címoldalára?

– Azonnal pótolni fogom, de az a helyzet, hogy késő éjszakai órákban fejeztük be a Polgári Törvénykönyv általános vitáját.

– Ne mondja! Mi olyan sürgető ebben a Polgári Törvénykönyvben? Én úgy emlékszem, hogy az előző parlamenti ciklusban már egyszer elfogadták.

– Nem fogadták el. Előkészítettük a Polgári Törvénykönyvet. És az új kormány, a Fidesz-KDNP kormánya nem helyezte hatályba.

– Na ez az. Így van. Nem helyezte hatályba. Ez volt a dolog lényege. De hátha egyszer nem volt nekik olyan sürgős akkor, tudtak várni két és fél évet, akkor most mitől olyan sürgős?

– Nem, ez a parlamenti menetrendbe ment egyébként, csak az volt a probléma, hogy a részletes vitát a késő éjszakai órákra helyezte szándékosan a Fidesz többségű házbizottság. És ugye ezért nekünk ott képviselni kellett a véleményt.

– És miért csinálják ezt? Most nem, nem Steiner Pálról van szó, hanem úgy általában erről, hogy miért jó az a Fidesznek, hogy még a Ptk-ról sem lehet fényes nappal beszélni?

– Hát egyrészt azért jó, mert akkor úgy vélik, hogy a nyilvánosságot elkerülik ezek a viták. Ami a Ptk-t illeti, itt pedig azért tették nagyon későre, mert válság van. Egy kisebb válság van a KDNP és a Fidesz között. Ugyanis a KDNP nagyon furcsa módosító indítványaival gyakorlatilag ki akarja seprűzni a családjogi fejezetből, a családi vitrinből az élettársi és a bejegyzett élettársi viszonyokat.

– És ez még a Fidesznek sem tetszik?

– Ez még a Fidesz jelentős részének sem tetszik, és annyira nem tetszik, hogy a kormány mint előterjesztő nem foglalt még állást a kérdésben. Úgyhogy eléggé rosszízű vita folyt éjszaka.

– Értem. Na akkor a felmentést megadom, de azért pótolja.

– Köszönöm. Azonnal pótolom. Ahogy leteszem a telefont.

– De térjünk át a tegnapi azonnali kérdésére, illetve az arra adott miniszterelnöki válaszra. Itt mi a menetrend? Tehát az azonnali kérdést Önnek írásban meg kell fogalmaznia, be kell nyújtania, a miniszterelnök azt látja, és úgy válaszol, vagy másképpen megy ez?

– Nem, az azonnali kérdést hétfőn 11 óráig kell beadnunk, és csak a címet kell beadnunk, és ez a műfaja, hogy az azonnali kérdésnek a tartalmát nem ismerheti meg a válaszadó. A válaszadó egyébként három alkalommal elháríthatja a válaszadási kötelezettséget, de aztán kötelező számára.

– Mi volt az Ön kérdésének címe?

– Az én kérdésemnek az volt a címe, hogy miniszterelnök úr szerint a felmérés, a listázás és a kutatás azonos fogalmak-e, és én az azonnali kérdésemben azt fogalmaztam meg és ezt elemeztem, hogy az én véleményem szerint Németh Zsolt külügyi államtitkár, aki ennek az elképesztő náci kérdésnek a címzettje volt, rosszul válaszolt.

– Gyöngyösi Mártonnak válaszolt rosszul egy héttel ezelőtt.

– Így van. Én nem szerettem volna kimondani a nevét, de igen, valóban Gyöngyösi Mártonnak. Elhaló hangon, lagymatagon, miközben neki kellett volna figyelni a magyar parlamentben a legjobban erre a kérdésre abban az adott pillanatban, hisz ő volt a kérdezett államtitkár. Mindösszesen annyit tudott kifejteni, hogy ő nem támogatja ezt a kutatást, mert ez a kutatás nem befolyásolja a térségben kialakult konfliktust. Miközben neki azonnal fel kellett volna háborodnia, figyelmeztetni kellett volna a parlamentet, hogy ő milyen kérdést kapott. Kellett volna kérnie az elnök intézkedését, és nagyon sok mindent meg kellett volna még tenni Németh Zsolt államtitkár úrnak.

– Tegyük hozzá, hogy a Fidesz egyik legtapasztaltabb, legrégebbi politikusáról van szó.

– Pontosan. És éppen ezért nekem egy picit gyanús is az ő válasza. És ha megnézzük a Gyöngyösi Márton és Németh Zsolt feltett kérdését és adott válaszát, magát ezt a témát, hogy Izraelben hány magyar származású ember él, és Magyarországon hány izraeli és zsidó származású ember él, magát a témát Németh Zsolt vetette fel, és pontosan erre kapta ezt a náci alapvetést, ami ott megfogalmazódott. És az én véleményem szerint ezzel Németh Zsolt azt mutatta be, hogy alkalmatlan a külügyminisztériumi államtitkári posztra. És azt kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnök úrtól, hogy miért nem menti fel Németh Zsoltot, miért nem meneszti, miért nem kezdeményezi a köztársasági elnöknél az ő menesztését. Hisz lehet látni, hogy amióta ez a megdöbbentő kijelentés elhangzott, Németh Zsolt hallgat, egyetlenegyszer sem nyilatkozott meg. És ha én sima képviselőként megtettem azt, hogy bocsánatot kértem azért, mert nem vettük észre azonnal ezt a náci provokációt, akkor neki mint kormánytagnak, mint külügyi államtitkárnak fokozott, sokkal fokozottabb a felelőssége.

– Mint a kérdés címzettjének.

– Így van. Sokkal fokozottabb felelőssége van, és neki már rég meg kellett volna fogalmazni a magyar parlamentben, hogy elnézést kérek, bocsánatot kérek és a mai nappal lemondok.

– Na de a miniszterelnök megvédte Németh Zsoltot, de ami ennél több, Önt is megvédte személyesen. Azt mondta a miniszterelnök, ha egyszer Önt megtámadták a származása miatt itt a parlamentben, akkor megígértem Önnek, hogy bármi is történik rám számíthat. Most hiába beszél kettős beszédről, hiába nem fogadja el a gesztusunkat, akkor is ránk számíthat, ha Önt bármilyen bántódás ért éri, mi meg fogjuk Önt védeni. Meg van nyugodva?

– Egyáltalán nem vagyok megnyugodva egyrészt, másrészt persze értékelem a miniszterelnök úrnak a gesztusát, de engem nem kell megvédeni. Tudja, az a furcsaság, hogy én életemben nem beszéltem a nyilvánosság előtt az én származásomról, én ezt az én magánügyemnek tekintem. Ezt én többször kifejtettem már. Én nem ezért lépek fel az antiszemitizmus és egyáltalán a fasiszta beszéd és a fasiszta magatartás ellen, amióta ez a párt bejutott a magyar parlamentbe. Csak emlékeztetném szerkesztő urat, nem dicsekvésként mondom, hanem tényként. Én kérdeztem meg először Orbán Viktor miniszterelnök úrtól, hogy hová lett a pofonosztó szigor, én kértem számon Pintér Sándortól, hogy miért ült le Vona Gáborral békésen vitatkozni az egyetemen. Én tettem szóvá nagyon sokszor a Jobbik magatartását és természetesen ebből következően, finoman szólva, engem nem szeretnek a legkevésbé a parlamentben és ezért folyamatosan sértegetnek. Legutoljára például Pörzse Sándor is megsértett.

– Hogyan? Mivel?

– Azt mondta, szintén egy ilyen kérdés csak az nem azonnali volt, hanem sima írásbeli kérdés, hogy képzelje el a válaszadó, hogy Mika Häkkinen és én unokatestvérek vagyunk. Ugye ez elképzelhetetlen lenne. Valami ilyesmit mondott. Én valóban a parlamenti eszközeimmel felléptem, és ez egészen a parlament plenáris üléséig eljutott, és akkor egyetlenegy fideszes politikus sem szólalt fel, egyetlenegy fideszes politikus, beleértve a miniszterelnököt, sem fejtette ki a véleményét.

– Mert hogy nem volt kötelező ezt a csúnya származási célzást megérteni. Ugye? Nem volt kimondva.

– Nem, nem, ez megállapította az ügyrendi bizottság, ezért került a plenáris ülésre. Ez önálló napirend volt a parlament ülésén. És a Fidesz figyelmen kívül hagyta, mint ahogy arról sem beszélt miniszterelnök úr, hogy miközben ő megígérte nekem a parlament ülésén, hogy létre fogják hozni az etikai bizottságot, amely pontosan arra lett volna hivatott, hogy ilyen és hasonló ügyeket kezeljen, a nagy ígéret után Berényi László módosító javaslatával, aki a Fidesz képviselője, egyszerűen kiherélték. És semmi mást nem hagytak ki a javaslatból, mint magát ezt az etikai bizottságot. Ezért mondtam miniszterelnök úrnak, bár éreztem, hogy meg volt bántva, hogy kvázi nem hatódtam meg az ő gesztusától, hogy hagyja abba a kettős beszédet és ezért emlékeztettem arra, hogy Rogán frakcióvezető úr 2006-ban polgármesterjelöltje volt ténylegesen a Jobbiknak, és 2010-ben ugyan formálisan nem volt jelöltje a Jobbiknak, de nem indított az V. kerületben a Jobbik polgármesterjelöltet. Hát mindenki gondolja végig, hogy miért nem.

– Egy dolgot még képviselő úr. Gondolja, hogy a vasárnapi, hétfői események után, tehát egyrészt a demonstráció, másrészt Orbán megszólalása után valami azért változik a Fidesz és a Jobbik viszonyában vagy minden fog menni tovább az eddigi úton?

– Ezt a jövő eldönti. Ezért kérdeztem a miniszterelnök úrtól, hogy például a kormánytöbbség elfogadja-e azt az irányvonalat, hogy a Jobbikot politikai karanténba szorítsuk, hogy elfogadja-e azt az irányvonalat, hogy megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy parlamenti funkciókat ne lássanak el. De kétségkívül azt el kell ismerni és el kell fogadni, hogy vasárnap óta új időszámítás kezdődött Magyarországon. Mert egy nagyon komoly, nagyon fenséges, nagyon magasztos tömegdemonstráció volt, amelyen a kormánypártnak kényszeredetten, finoman, de ott kellett lenni.

– Ahogy Kövér László mondta, kötelező volt ott lenni.

– Igen. És ha vissza tetszik gondolni Rogán képviselő úr, frakcióvezető úr beszédére, ő végig azt hangsúlyozta, hogy ő azért van ott, mert hívták. Nem azt mondta, hogy a Fidesz-KDNP-t képviseli, nem azt mondta, hogy azért van ott, mert erkölcsi kötelességének tartotta, hanem lényegében egyes szám első személyében fogalmazta meg az ő jelenlétének az okát. De mégiscsak azt gondolom, hogy egyfajta erkölcsi összefogás megindult, és remélem, hogy a Fidesz és miniszterelnök úr következetes lesz ebben a kérdésben. Engem meg természetesen nem kell neki megvédenie, már csak azért sem, mert én magyar állampolgár vagyok, elsősorban magyar ember vagyok, a magyar törvények szerint nekem és minden magyar honfitársamnak rendelkezésére áll az erkölcs és a jog mindaddig, amíg Magyarországon jogállam van. Bár egyre jobban feszegeti pontosan ez a kormány a jogállam kereteit.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A regisztráció technikailag megvalósíthatatlan
Schmuck Andor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke

Bolgár György: - Az imént egy hallgató felvetette aggodalmasan, hogy szerinte ezt a regisztrációt technikailag lehetetlen megcsinálni, hogy nincs annyi idő, nincs annyi jegyző, nincs tér, nincs annyi hely, hogy a jelentkezőket fogadni tudják akárhány hónap alatt. És ahogy hallottam ma délután, Ön nemcsak elvben, hanem gyakorlatilag is megpróbálta ezt végigjátszani. Meséljen!

Schmuck Andor: - Így van. Nagyon egyszerű a dolog, mi is erre jutottunk, amire a hallgató. Hogy egy nagyon egyszerű matematikai példát mondjak, körülbelül 160 munkanap áll rendelkezésre, hogy valaki regisztrálni tudjon. Ezt szorozzuk be 8 órával, szorozva 60 perccel és ezt osszuk el mondjuk úgy, hogy 3 perc van egy regisztrációra. Ebből kiderül, hogy egy jegyző 25 400 főt tud regisztrálni akkor, ha éjjel-nappal, pontosabban a teljes munkaidejében, biológiai szükségleteket nem számítva, ezzel foglalkozik. Ez pedig azt jelenti például a IX. kerületben, ahol 133 ezer választópolgár van, hogy körülbelül ennek az egynegyede vagy még annyi sem tud regisztrálni. És akkor mindenki minden egyes nap ott van, és sorba áll. És azt gondoltam, hogy próbáljuk ezt ki a valóságban. Ez pedig úgy zajlott, hogy felkértem negyven szépkorút, akinek jelen pillanatban nincsen ügyfélkapuja, hogy áldozzanak rá néhány órát, és próbáljunk meg csak időpontot kérni a mostani rendszer alapján az okmányirodában, hogy ügyfélkaput nyissunk. Jelentem tisztelettel, hogy két óra sem volt elég arra, hogy negyven fő csak időpontot kapjon az okmányirodákba.

- Mert az nem olyan egyszerű, hogy bemegyek egy okmányirodába és kérek egy belépési lehetőséget az internetes ügyfélkapura?

- Mondok nagyon érdekes információkat. A) először is időpontot kell kérni. B) a IX. kerületben ez úgy működik, hogy az ember felhívja őket, hogy szeretne időpontot kérni, mire közlik, hogy ügyfélkapun keresztül lehet. Erre mondtuk, hogy rendben van, de mi ügyfélkaput szeretnénk nyitni. Erre mondták, hogy akkor találjunk valaki olyat, akinek van ügyfélkapuja, és azon keresztül kérjünk időpontot, hogy utána ügyfélkaput tudjunk nyitni. Ezek után, ahol viszont személyesen voltunk ott, ott is az volt, hogy bement az ember, és ha talált egy ilyen automatát, akkor azon értelemszerűen végig kellett nyomkodni, hogy egy fő, hogy ügyfélkaput szeretne nyitni, akkor adott egy időpontot, hogy azt elfogadja-e vagy nem fogadja el. Természetesen a rendszer elég lassú, mondom, négy perc alatt sikerült ilyen időpontokat szerezni. És ami nagyon érdekes, és ez mutatja azt is, hogy a kormányzat mennyire nincs tisztában azzal, mit jelent az, hogy regisztráció, hogy valamelyik kormányzati tisztségviselő talán az ATV-ben azt mondta, hogy egy perc egy ilyen regisztráció. Ehhez képest mi csak ügyfélkaput szerettünk volna regisztrálni, és tisztelettel jelzem, hogy az automata harminc percekre adott időpontot. Tehát 9-re, 9,30-ra, 10,30-ra.

- Magyarán egy emberre úgy számoltak, hogy harminc perc alatt végez az ügyfélkapu nyitásával.

- Így van. Aztán mondok még valamit, ami megint csak azt mutatja, hogy ez technikailag elképesztően érdekes szituációt adhat ki. Tovább folytattuk a játékot a számokkal, és azt mondtuk, hogy rendben van, előfordulhat, hogy nemcsak a jegyző maga van, hanem mondjuk megbíz még tíz embert, hogy egy ilyen okmányirodában fogadják az ügyfeleket. Tisztelettel jelzem, három vagy négy okmányirodán megszámoltuk, hogy összesen talán tíz ablak van vagy tizenegy. Ez azt jelenti, hogy a következő hét hónapban, ha ezalatt a 160 nap alatt mindenki ezzel foglalkozik egy nagyobb városban vagy kerületben, akkor nincsen útlevél, nincs személyi, nincs jogosítvány, nincs születés, nincs halálozás, nincs építési engedély. Akkor semmi nincs, akkor mindenki csak regisztrálhat. És akkor még nem beszéltem arról a butaságról, egyébként mindenki tudja, hogy az APEH-nál is megnéztük, most már Nemzeti Adó és Vámhivatal, hogy a személyi jövedelemadónál is az elején adják be sokan, mert szeretnének pénzt visszakapni, meg a végén, mert nem szeretnének hibát elkövetni.

- Szóval nem egyenletes lesz ennek a lezajlása, mert a regisztráció elején majd hirtelen nagy tömegek lepik el a jegyzői hivatalokat vagy az ügyfélkapu megszerzésével megbízott okmányirodákat, meg a végén, amikor elkezdik érezni az emberek, hogy lejárt az idő. Most vagy regisztráltatom magam vagy nem.

- Igen. És még egy nagyon fontos dolog van, most mi ezzel úgy számoltunk, hogy minden nap automatikusan azért csak odamegy 160 ember. Tehát azt számoltuk, hogy minden nap teljes kapacitáson dolgoznak. Ezért fordult az MSZDP Áder János köztársasági elnökhöz, hogy eszébe ne jusson aláírni ezt a törvényt. Nemcsak az alkotmányos aggályok miatt, hanem egyszerűen technikailag nem látszik, hogyan lehet ezt lebonyolítani.

- Lehet, hogy be fogják látni ennek a tarthatatlanságát, hiszen végül is ez a saját szavazóikat is sújtani fogja, és egyszerűen úgy másznak ki belőle, hogy módosítják a frissen elfogadott törvényt. Például úgy, hogy ne csak a jegyző legyen jogosult, hanem bármelyik hivatalnok az önkormányzati hivatalban.

- Azt én értem, csakhogy ezeknek le kéne ülni, kéne számítógép stb. És még egy dolgot mondok. Mi úgy számoltuk ezt a három percet, hogy ebbe a három percbe az fér bele, hogy ebben a téli esős zimankóban valaki bemegy, magán tartja a kabátot, kezében tartja a lakcímkártyát és a személyi igazolványát, leül a hivatalnokkal szemben, átnyújtja, az gyorsan bepötyögi, majd el sem köszön, és ki is löki az ajtón. Tehát azért tetszik érteni ennek a teljes hülyeségét. Ilyet nem lehet. Effektíve az, hogy a kormányzat azt mondja, hogy egy perc lesz egy regisztráció, ezt én elképzelni nem tudom.

- Azt senki nem tudja elképzelni, ez természetesen nem lehet így.

- Azért gondoltuk, hogy akkor leteszteljük így, hogy egyszerűen azt mondjuk, néhány szépkorú szeretne ügyfélkaput nyitni, hogy ne kelljen majd sorba állnia.

- De még az sem olyan egyszerű. Ha ez valóban így lenne és valóban képtelenek technikai megoldást találni arra, hogy az emberek könnyen, gyorsan, különösebb sorba állás és nehézség nélkül regisztráltathassák magukat, akkor a saját híveik is ugyanezzel a problémával fognak küzdeni. Hát ott nem tudnak előnyt biztosítani a Fidesz-támogatóknak.

- Nyilván lesz ilyen VIP sor.

- Áhá. Igen.

- De szerintem ez biztos hogy nem fog menni, és azt gondolom, ezt tényleg be kell látni mindenkinek. Egyszerű matematika, a kis kockás füzetet elő kell venni, be kell szorozni a napokat, időpontokat, helyeket és hogy hány szavazó van.

- De el tudja képzelni, hogy még ezt sem gondolták végig? Hónapok óta megy ez a cirkusz a regisztrációról.

- Ne haragudjon Bolgár úr, a hallgatón meg rajtam kívül valaki felvetette az elmúlt három hónapban, hogy gyerekek, akkor ezt számoljuk ki?

- Felvetették, de nem ennyire részletesen és nem ennyire bizonyítva, hogy az praktikusan lehetetlen lesz. De lesöpörték ezt természetesen és inkább az elvi kérdésekről folyt a vita, hogy önmagában a regisztráció, mint olyan, a választást és az alapjogokat súlyosan korlátozó lépés. És ez így is van.

- Igen. Ezzel mélyen egyetértek.

- De ha ráadásul gyakorlatilag is korlátozza a jogainkat, akkor még súlyosabb a dolog.

- Teljesen súlyos. Mondom még egyszer, hogy a mostani felállási szabályozás szerint jelen pillanatban ez azt jelenti, hogy ha egy jegyző mindent elkövet, amit lehet, akkor ő 25 600 főnél becsukta az ajtót. Tudjuk, hogy egy választókörzetben általában 60 ezer szavazó van. Akkor ez most hogy gondolták?

- Köszönöm szépen, hogy elmondta ezt a kis gyakorlati próbát az ügyfélkapu megnyitásának nem túl könnyű módjáról. Kíváncsi vagyok, hogy a köztársasági elnök figyel-e az MSZDP levelére.

- Majd kiderül.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Fidesz-Jobbik összefogás Szegeden sorozatban, az önkormányzati cégekért
Botka László, Szeged szocialista polgármestere

Bolgár György: - A város legszörnyűbb közgyűlésének nevezte a szegedi képviselőtestület szombati ülését, amelyen leváltották Bátyai Edinát, a szabadtéri játékok igazgatóját. Miért volt ez olyan szörnyű? Előre lehetett látni, hogy ez lesz a vége, nem?

Botka László: - Ugye Szegeden nagyon különleges helyzet alakult ki a 2010-es önkormányzati választások után. Patthelyzet volt abból a szempontból, hogy a 29-es közgyűlésben egyik pártnak sincs többsége. Van 14 fideszes képviselő és 13 szocialista. A döntéshozó többség 15 fő. Én a választások után együttműködést kínáltam a fideszes képviselőknek, fideszes képviselőket jelöltem alpolgármesternek, ők azonban ettől elzárkóztak, és az egy szem ilyen esetben a mérleg nyelvét jelentő jobbikos képviselővel fogtak össze. Lényegében ez zajlik az elmúlt két évben Szegeden. És ennek nagyon szimbolikus megjelenése volt a legutóbbi szombati közgyűlés, ahol is két döntést hoztak. Egyrészről a Fidesz napirendre sem tűzte a jobbikos képviselő felmentését a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági bizottság elnöki posztjáról, aminek azért lett volna létjogosultsága, mert időközben egy garázda bűncselekménybe keveredett, és a bíróságon ezt elismerte. És felháborítóan törvénysértő módon a közgyűlés előtt néhány nappal a jogszabályokat teljesen figyelmen kívül hagyva szavazták meg a szabadtéri játékok igazgatójának leváltását.

- Mi van emögött? Mert ugye azt az újságcikkek, tudósítások mind megjegyezték az első pillanattól kezdve, hogy Bátyai Edina az egyetlen a városban, aki még a korábbi szocialista és szabaddemokrata kormányzás idején kapta meg a pozícióját. Ő az egyetlen, akit Szegeden például nem váltottak le a különböző városi intézmények éléről. De ez önmagában nehezen magyarázza, hogy akkor miért éppen most? Miért mostanra telt be az a bizonyos pohár, ha volt ilyen pohár?

- Hát gátlástalan zsákmányszerzés van mögötte, hiszen ez a Fidesz-Jobbik összefogás Szegeden az elmúlt két évben kizárólag az önkormányzati cégekre korlátozódott. Tehát azzal kapcsolatban, hogy a város mit fejleszt, hogyan gazdálkodik, a részletkérdéseket továbbra is rám bízták. 14 önkormányzati cég van, köztük a szabadtéri játékok is, ami kft-ként működik. Négyre a jobbikos képviselő tett javaslatot, a másik tízre pedig a Fidesz. És ez a szövetség működik akkor is és annak ellenére is, hogyha ezek a döntések a városnak kárt okoznak. Több dolog is volt egyébként ebben a leváltásban, mármint a szabadtéri játékok igazgatója elleni támadásban. A jogszabályokkal nincsenek tisztában. Attól függetlenül, hogy egy színház – a szabadtéri színházat is beleértve – milyen formában működik, önkormányzati intézményként vagy pedig gazdasági társaságként, az előadóművészeti törvény, a színháztörvény értelmében igazgatót csak és kizárólag pályáztatás útján lehet kinevezni.

- Ehhez képest azonnal ki akarták nevezni az újat.

- Olyannyira, hogy meg is jelent a kulturális bizottság ülésén egy úriember, aki közölte, hogy neki azt mondták, ő lesz itt két napon belül a szabadtéri játékok igazgatója. Amikor szocialista képviselők rákérdeztek, hogy mégis hogy került oda, akkor azt válaszolta, hát hogy került volna, hát ő a fideszes képviselő barátja. Tehát valami egészen elképesztő nemcsak a törekvés, hanem a stílus is. A lényegről nem is beszélve, hogy a szegedi szabadtéri játékok nemcsak Szeged, hanem egész Magyarország kulturális életének zászlós hajója. A legnagyobb befogadóképességű és a legsikeresebb szabadtéri játékok immáron nyolc évtizedes múlttal. És nálunk Szegeden az elmúlt években azért az volt jellemző, és ez óriási értéke a városnak, hogy egyrészt a politika nem szólt bele a kultúrába, másrészt pedig törekedtünk a sokszínűségre. Erre csak egy példát hadd mondjak. Az idei évadban egyaránt rendezett a szabadtéri játékokon Alföldi Róbert és Vidnyánszky is, tehát ebből a szempontból mindennel lehet vádolni a szabadtéri játékok ügyvezetését és igazgatóját, csak ideológiai vagy kultúrpolitikai elfogultsággal nem. Óriási felháborodást keltett egyébként maga az ügy is, és leginkább az eljárás módja és kulturálatlansága a szegediekben. Úgyhogy ha valami pozitívumot tudok említeni, az az, hogy azt tapasztalom, hogy a kulturális élet – és nemcsak a szegedi, hanem a magyar kulturális élet – meghatározó szereplői világnézettől függetlenül fogtak össze és álltak ki ez ellen az elképesztő eljárás ellen. Csak egy példát hadd mondjak, pénteken közös sajtótájékoztatót tartott Szegeden Szörényi Levente, Bródy János és Alföldi Róbert, és egyaránt elítélték ezt az eljárást. És kaptam mind a négy színházi szakmai szövetségtől tiltakozó levelet, szinte ugyanazon szavakkal utasítják el ezt az eljárást, követelik a jogszerűséget és állnak ki a szabadtéri játékok mellett. Pedig ez a négy színházi szövetség is azért értelemszerűen ideológiai alapon szerveződik, benne van a Vidnyánszky-féle teátrumi társaság, a színházi társaság és a többiek is. Azért nagy örömmel tapasztalom, hogy az ilyen fajta, a kultúra és a józan ész ellen irányuló agresszív támadás ellen nemcsak Szeged, de Magyarország is összefog.

- Mégis mi a magyarázata? Ez egy ideológiai, politikai jellegű akció, egy újabb példa a Fidesz, a KDNP és a Jobbik összefogására, és a kiszemelt jelölt egyike volt azoknak, akik annak idején kiálltak a nyilvánosság előtt Dörner György újszínházbeli kinevezése mellett. Szóval nem nagyon lehet titok, hogy ő hol áll ideológiailag. Vagy pedig egyszerűen a barátok, üzletfelek előtérbe tolása, hiszen az illető is hivatkozott Kohári Nándorra, a kezdeményező fideszes képviselőre, mint barátjára. Szóval melyik az erősebb, a barátok, üzletfelek vagy az ideológia?

- A Szegeden kialakult Fidesz-Jobbik koalíció kizárólag a szegedi önkormányzati cégekkel foglalkozott. És látva, hogy milyen színvonaltalan szereplőket emeltek be az ügybe esetleges jelöltként, én azt gondolom, hogy ezek helyi kezdeményezések és inkább a zsákmányszerzésről szólnak. Most, hogy az önkormányzati törvényből eredő jogkörömnél fogva nem írtam alá ezt a döntést, jövő hét csütörtökön, 13-án megismételjük a közgyűlést, és a közgyűlésnek újra döntenie kell, csak akkor léphet ez hatályba. Én úgy gondolom, az, hogy segít-e a fideszes országos vezetés, hogy valamilyen módon ebből a helyi mutyiból kiragadjuk Magyarország vezető kulturális intézményét, megértve és meghallva a magyar kulturális élet egyhangú tiltakozását ez ellen az eljárás ellen, az el fog dőlni a következő időszakban. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a Fidesz ezt az egész balhét a saját nevére veszi.

- Gondolja, hogy van erre esély? Mondjuk a vasárnapi tiltakozó gyűlés Budapesten, ahol Rogán Antal is felszólalt, azt sejtette, hogy a Fidesz azért valamennyire kénytelen elhatárolódni a Jobbiktól. De ha ez a mindennapokban mégsem történik meg, akkor mindjárt észben hitelteleníti ezt a bizonyos nagy közös kiállást a rasszizmus, az antiszemitizmus ellen. Van Ön szerint a Fideszben olyan erő, amelyik úgy gondolja, hogy nem volna szabad ennek az együttműködésnek létrejönnie Szegeden sem a Fidesz és a Jobbik között?

- Nézze, nekünk demokratáknak a legfontosabb eszközünk és fegyverünk most, 2012 végén Magyarországon, a remény. Én azt gondolom, hogy van remény. Bízom benne, hogy a Fidesz megérti, hogy önmagában nem elég kiállni egy-egy nagy rendezvényre, bármennyire is példamutató és fontos, és tiltakozni közösen a szélsőségek, a fasizmus, a nácizmus és a Jobbik ellen, utána pedig a hétköznapok valóságában szoros együttműködést fenntartani az őket képviselő politikai erőkkel. Úgyhogy én bízom benne, hogy a következő napokban meg fogja érni a Fidesz nemcsak Szeged város polgárainak a felháborodását, hanem a magyar kulturális élet meghatározó képviselőinek is a felháborodását. Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy mindaz, ami történik, nem Szeged szégyene. Szeged mindig arról volt híres, hogy egy sokszínű kultúrájú, befogadó, toleránst város. Tehát bízom benne, hogy jövő hét csütörtökig a 15 fideszes és jobbikos képviselő a szegedi közgyűlésben képes lesz korrigálni korábbi döntéseit.


Lásd ehhez hírösszefoglalónkat: A Fidesz és a Jobbik nemzeti szellemet, nemzeti darabokat akar Szegeden



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!