Hálaadás napján
- Részletek
- 2012. november 22. csütörtök, 02:57
- Hanák András
November első keddjén választanak, a ködös hónap negyedik csütörtökén pedig a hálaadást ünnepét tartják évszázadok óta az amerikaiak. Két évszázad alighanem kiforrott tradíciónak tekinthető. Amikor az amerikai elnökválasztásról a magyar sajtóban megjelent tudósítások, elemzések, kommentárok folyamát olvastam, felmerült bennem a kérdés: vajon mi köze van az európai konstellációban sem egészen magabiztos magyar közösségnek ahhoz, hogy miként alakulnak a dolgok Amerikában. Persze elmondható, százszor is elmondják, hogy ezer szálon kapcsolódunk ahhoz, ami az Egyesült Államokban történik, végtére is minden mindenre hat, minden összefügg. De ezzel együtt, mi közünk van ehhez a máig is új világhoz?
A további elemzések helyett inkább azt mondanám el, hogy szerény meglátásaim szerint milyen dolgokra érdemes egy magyar polgárnak figyelnie.
Legelsőként arra, hogy máig is az új világban születik meg az új felfedezések jelentős aránya, itt kapnak lábra az új termékek és a tömegkultúra alkotásai. Nem lehet nem észrevenni, hogy huzamosabb ideje az Egyesült Államok műhelyeiben születnek meg a korszakokat teremtő újítások, felfedezések, vállalkozások. Aligha kell sorolnom az elmúlt negyedszázad új termékeit, eszközeit, szolgáltatásait. Aki kezébe vesz egy okostelefont, aki keres a Google felületén vagy más rendszerben, aki gyógyszert szed vagy távdiagnózis alapján dönt orvosi kezeléséről, tudja, miről beszélek. A teremtő rombolás szelleme olyan új dolgokat hozott létre, amelyek megkönnyítik, jobbá teszik az életünket. A felfedezők és újítók egy része kétségtelenül bevándorlókból, az ő gyerekeiből rekrutálódott. Korábban Európából, mostanában egyre inkább az ázsiai kontinensről érkeznek a kreatív elmék. A legtöbb esetben mégis az amerikai pionír szellem volt az a lökés, amely az eredményekhez vezetett. Természetesen az emigráns helyzet hihetetlen energiákat képes felszabadítani, igen sok esetben olyan motivációt ad, amely segít a sikerhez vezető úton felbukkanó akadályok legyőzésében. Az emigráns ethosz, a pionír szellem, az újra, a megújításra való fogékonyság tapasztalataim szerint generációkon keresztül is érvényesülhet. Úgy vélem, hogy az újítás és a megújulás nem lenne elképzelhető a kontinensnyi piacon állandóan megújuló kapitalista intézményrendszer nélkül. Hiába születnek új és jó gondolatok másutt, a megvalósulás infrastruktúrája Amerikában teremt zöld utat tíz ötletnek ahhoz, hogy egy vagy kettő célba érjen. Számos európai, köztük magyar ötletet, felfedezést láttam az elmúlt negyed században, legalább ennyi elképzelésről értesültem fél füllel. Így vagy úgy, szinte mindegyik Amerikában landolt. Itt állt mögé befektetői, pénzügyi támogatás, kitartó kutatás egyetemi laboratóriumokban, itt találkozott a modern marketing és média eszközeivel, amelyek a vevőkhöz, a fogyasztókhoz vezető sikeres utat egyengették.
Másodjára talán arra figyelhetünk fel, hogy az új világ nem egyszer turbulens belső rendje rendre képes túljutni a nehézségeken, válságokon, a tragikus konfliktusokon. Az ország egyszer keveredett polgárháborús helyzetbe, amelyből végül is erősen került ki. És egyszer sem törekedett komoly mozgalom vagy politikai alakulat a fennálló rend erőszakos vagy egyébként populista módon történő megdöntésére. Voltak, sőt ismét vannak olyanok, akik egyfajta kiválást (szecessziót) hirdetnek, de amint belátják annak valamennyi következményét, rájönnek, hogy ezen a földön „élned, halnod kell”. Azok pedig, akik joggal sérelmezték alávetett, megalázó megkülönböztetésben megnyilvánuló helyzetüket, kitartó munkával képesek voltak a változás erőit a maguk oldalára állítani. Az ország alkotmányos rendje, a mögötte mindvégig látható szilárd alkotmányos koncepció úgy változott, nem egyszer igen éles konfliktusok közepette, hogy az alapvető humanista emberi jogi felfogás és a hatalom megosztására irányuló elképzelés végig kitartott. A szilárd alkotmányos keretek között nagyon sok útja, eszköze van a megújulásnak, a demokrácia kiigazításának. A szerzett jogok kiterjesztése – ha nem is egyenes az út – állandóan napirenden van. A választási rendszert reformáló erők inkább azon munkálkodnak, hogy miként lehetne minél több polgárt a legkevesebb akadály támasztása mellett a választóurnához csalogatni. A humanista emberi jogi ígéretet fokozatosan kiterjesztették, előbb a nőket, majd a fekete amerikaiakat fogadták be teljesen a jog és az alkotmány asztalához. És feltehetően így lesz ez a többi nációval, kisebbséggel, az azonos neműek iránt elkötelezett polgárok jogaival.
Továbbá azt sem árt tudni, hogy ebben a nagy országban azért nem annyira koncentrált a hatalom, mint más birodalmakban. Az, hogy mi történik Washingtonban, a fővárosban, nem határozza meg azt, hogy milyen az élet mondjuk Tucson Arizonában vagy történetesen Mobile Alabamában. És aki ezt az életet helyben nem érzi teljesnek, az változtathat sorsán, mint a Beatles Get Backjének magányos Jojója, aki a kaliforniai fű után vágyott, vagy John Brown, aki a faji megkülönböztetés világból a fagyos Chicagóba tartott. A tagállami, városi és helyi közösségek sok tekintetben inkább határozzák meg az életet, mint a szövetségi szintű döntések. És helyi szinteken is nagyon plurális világ veszi körül az embert. A helyi szellem nem egyszer olyan irányzatokat, életformákat fejleszt ki, amelyeket más közösségek is megvalósítandónak találnak. Ebben a világban az egyén mégis számít, és majdnem mindenkinek lehet sikerélménye.
Harmadsorban említem, hogy az olvasztótégely máig működik, a bevándorlók új hullámai állandóan próbára teszik a többség toleranciáját és önzését. Nem egyszer az érthető önzés kerekedik felül, de a demográfia végül is a toleranciát erősíti meg. Aki élt és dolgozott az Egyesült Államokban, az tudja, hogy a temérdek etnikai konfliktus ellenére a többség képes elfogadni, hogy a kisebb és nagyobb közösségek csak együtt lehetnek sikeresek. Néhány hónapja Arizonában egy nevezetes krátert látogattam meg. A helyszínt magyarázó tudós, Eduardo, remek iróniával foglalta össze a többségi előítélet és tolerancia működését a saját életében. Ma Latino a politikailag korrekt elnevezése annak a délről bevándorolt mexikói csoportnak, amelyet a többi spanyol ajkú bevándorlóval együtt néhány évvel ezelőtt még valamilyen rejtélyes ok miatt a Hispanic jelzővel illettek. Holott abban a texasi városkában, ahol Eduardo felnőtt, a többség – nem titkolva, lenéző módon – csak Chicanónak hívta a vele egy közösségben élő mexikói származású ifjakat és idősebb férfiakat. De még Eduardo életében megváltozott a világ, változnak a nevek, az erőviszonyok. Azt is megkockáztathatom, hogy az ország következő elnöke esetleg latino lesz. Talán Eduardo, esetleg Florida szenátora, Marco Rubio vagy San Antonio polgármestere, Julian Castro. És ki tudja, hogy akkor még kitart-e a latino meghatározás, vagy a politikai korrektség és a nyelvújításra hajlamos szellem ismét új nevet kreál a sikeres bevándorlókra.
De ez a világ, a sok újítás, a teremtő rombolás, a demokratikus alkalmazkodás másként működne, vagy talán nem is létezne, ha e kontinensnyi országban ne lenne legalább egy olyan ünnep, tradíció, szokásrend, amely majdnem mindenkit összeköt. Ez a hálaadás ünnepe és szokásrendje. A Thanksgiving. Ez a „nemzeti” ünnep nem a történelem során elszenvedett nagy vereségre vagy a dicsőségesen kivívott győzelemre rezonál, nem is a vallások által évszázadok alatt kialakított, egyébként szerethető ünnep, hanem olyan szekuláris ünnep, amelyet minden amerikai a magáénak érezhet. Ezen a napon a legtöbb amerikai család olyan materiális és szellemi menüből választhat, amely a szolidaritást erősíti. A menü fontos eleme az étrend, a hagyományos pulyka és áfonyalekvár-kompozíciók, bár a vegetáriánus és állatvédő szellem térnyerése miatt manapság már nem minden asztalra kerül pulyka.
Thanksgiving Dinner – finerthingsla.wordpress.com
Az elnök már nem áll ki a Fehér Ház gyepére, hogy bemutassa azt az élő pulykát, amelynek további sorsáról nem sokat lehet tudni és remélni. A hálaadás napján többnyire kegyes az időjárás, még a keleti partvidéken is gyakori a napsütés, amely kiemeli a késő őszi színek sokféleségét. Az ünnepen a bőséges ételek mellett mindenki megtalálja a maga kedvtelését. Van hagyományos futballmeccs a profi ligában és rengeteg helyi mérkőzés a kis közösségekben. A lüktető élet csütörtök délutánra megnyugszik. Minden család kialakítja a saját tradícióját. Aki ezen a napon család nélkül marad, nemegyszer a nélkülözők számára süt-főz és szolgálja fel iskolákban, templomokban a hálaadási vacsorát. Jól emlékszem egy kivételesen hideg estére Philadelphiában, ahol diákok, tanárok, otthon nélküli csavargók a kiadós vacsora után azzal töltötték az estét, hogy a kellemes bor mellett mindenki egy olyan dalt énekelt el, amelyet a saját közösségéből, országából hozott. Így ismerték meg a város szegényei és otthon nélkül maradt professzorai a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt.
Downtown Community Ministry Thanksgiving 2012 – flickr/USEmbassy New Zealand
A spirituális együttléttel jól megférnek a materiális élvezetek. Az ünnepet követő péntek szintén ünnep, sokak számára kiváló alkalom a kiadós vásárlásra az év végi bevásárló szezon első árkedvezményes napján. Ha nem tévedek, az árkedvezmények ellenére vagy éppen e miatt, ezen a napon vásárolnak, költenek a legtöbbet az amerikaiak. De lehet néhány órát dolgozni, új terveket szőni. A tőzsdék csütörtökön zárva vannak, pénteken pedig jóval korábban zárnak, de ha nagyon muszáj, néhány órára mégis lehet üzleti dolgokkal foglalkozni. Még így is jut idő a családra, az élet intim dolgaira. És senki, de senki nem tiltja meg, hogy ne lehessen hálaadás péntekén egy kisvárosi ház kertjében a barátaink által tartott hüpe alatt, rabbi előtt kimondani a boldogító igent, amelyet a kendőbe bugyolált üvegpohár lábbal tiprása tesz véglegessé, és amelyet ismét egy ételt-italt nem nélkülöző vacsora tetéz.
The first Thanksgiving, 1621 (Jennie A. Brownscombe, 1914) – Wikipedia
Ha megkérdezik az amerikaiakat, aligha tudják megmondani, hogy mit ünneplenek. Néhányan az egykori telepesek első sikeres évére emlékeznek, mások arra, hogy sikerült túljutni az új világba való megérkezésük nehézségein. Van, aki az indián törzsek egyikével kötött – átmeneti – békekötést említi, más csak a gyarapodást, a kemény munkával létrehozott termés betakarítását nyugtázza. Van, aki a házassági évfordulóját ünnepli minden évben eggyel több vörös rózsaszállal. Akit befogadnak Amerikában, és maga is befogadja Amerikát, az kétségtelenül elszenvedi az ízlésficamot. Nem meglepő tehát, hogy alig tudják pontosan megmondani a népek, hogy kinek és miért mondanak, adnak hálát. Mindenki sejt, gondol valamit, átveszi a hagyományt és alakít a tradíciókon. Mindez sohasem áll össze egységes, megkomponált kánonná, mivel ez a könyörtelen versenyre és belső szolidaritásra egyaránt törekvő ország az amerikai Egyesült Államok.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
