Orbán Viktor elrendelte…

…hogy a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozatot a középületekben ki kell helyezni (beleértve a köztársasági elnök hivatalát, a parlamentet, a bíróságokat, az országgyűlési biztosok hivatalát, a Magyar Nemzeti Bank helyiségeit és az önkormányzatokat). Mint a kormányhatározat melléklete írja: „A színes formátumban, méltó minőségben nyomtatott, nyomdai kivitelezésű Nyilatkozatot legalább 50×70 cm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni.” A kormányrendelet szövegéhez mellékeltük a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján megjelenő „megfelelő minőségű nyomtatáshoz alkalmas” formátumot.

A kormányhatározat szövege

A Kormány 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozata

a Nemzeti Együttműködésről szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat egyes középületekben való kihelyezéséről

1. A Kormány – a Nemzeti Együttműködésről szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat (a továbbiakban: Nyilatkozat) jelentőségére és az Alkotmány 35. § (2) bekezdésére figyelemmel – a következő határozatot hozza.

a) A központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei (a továbbiakban együtt: szerv) által feladatuk ellátása során használt középületekben – a melléklet szerinti formában – a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetője által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen ki kell helyezni a Nyilatkozatot.

b) A Kormány – tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét – felkéri a köztársasági elnököt, az Országgyűlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetőit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetőit, hogy az általuk feladatuk ellátása során használt középületekben gondoskodjanak a Nyilatkozat megfelelő kihelyezéséről.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök

Melléklet az 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozathoz
A Nyilatkozat leírása

1. A színes formátumban, méltó minőségben nyomtatott, nyomdai kivitelezésű Nyilatkozatot legalább 50×70 cm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni.

2. A Nyilatkozat hozzáférhetőségéről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium gondoskodik. A Nyilatkozat 2010. július 1-jétől a megfelelő minőségű nyomtatáshoz alkalmas formátumban letölthető a http://kim.gov.hu/nyilatkozat honlapról.

3. A tábla megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell.


A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján megjelenő „megfelelő minőségű nyomtatáshoz alkalmas” formátum képe, 2010. július 3-án, 10 óra 20 perckor (ahogyan az Internet Explorer és a Firefox legújabb változataiban a PDF-állomány megjelenik):


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!