rss      tw      fb
Keres

Viszontválasz Mihancsik Zsófiának



Nagyon sajnálom a szerkesztő asszonyt. Valamit nem tud, információi hiányosak, viszont egy félrefordított (fél)mondatból hosszú következtetéseket von le. Ő is tudja, mások is tudják, hogy Jeszenszky Géza egyszer, véletlenül, talán nem is tudva, hogy mit cselekszik, „elkövette” azt, amire még október 27-én és 28-án e-mailekben kértem: elismerte, hogy rosszul (ma már tudjuk: rasszistául, tudománytalanul stb.) fogalmazott, majd azóta, kb. két hosszú hét alatt, újra és újra elismétli, hogy ő bizony jól, pontosan, tudományosan fogalmazott, neki igaza volt, van és lesz. A tények makacs dolgok: nekem október 27-én, szombaton este kellett volna Oslóba érkeznem, az oslói magyar nagykövetség által vásárolt repülőjeggyel. Jeszenszky nagykövet úrral 27-én késő délután közöltem, hogy „lázas beteg vagyok”, és csak akkor olvas(tat)hatja fel Raoul Wallenberg 1944-es budapesti zsidómentő tevékenységéről szóló előadásomat az október 30-i konferencián, ha elismeri, hogy rosszul, tudománytalanul, rasszistául fogalmazta meg egyetemi jegyzetében a cigányok szexuális életéről szóló részét, sőt, ha még bocsánatot is kér mindazoktól, akiket megsértett. Mihancsik Zsófia „elegánsan” átsiklik főbb állításaimon: aki a levelemben megjelölt internetcímre kattintott, az elolvashatta Jeszenszky rasszista, tudománytalan stb. cigányozó oldalait. A Magyarországon élők, és a kérdés iránt érdeklődők (kivétel: Mihancsik) jól tudják, Jeszenszky és a jobboldali sajtó azóta is azt vallja, hogy neki(ik) igazuk(igaza) volt, van és lesz, a cigányok vérfertőző állatok. Mihancsik valamiféle budapesti tisztázó vitára várt volna. Én a vitát Jeszenszkyvel október 27-én és 28-án sűrű e-mailekben lefolytattam, anélkül, hogy a nyilván Mihancsik Zsófia által vezetett Budapesti Központi Véleménynyilvánító Bizottság engedélyt adott volna nekem arra, hogy egy konferencia-részvételt lemondjak. Jeszenszky nekem azt írta, hogy igaza volt, neki még soha életében egyetlen szavát, egyetlen mondatát sem kellett visszavonnia. November 21-én az ELTE-n nyilván ugyanezt az álláspontot fogja képviselni. Szeretettel várom (én is) a Galamus szerkesztőit (is) erre a „vitára”.

(Karsai László)

***

Karsai László és Zsigmond Gáborék válaszával, illetve a mai olvasói levelekkel a Galamusban a vitát lezárjuk.

Mihancsik Zsófia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!