Női hátrány a munkaerőpiacon
- Részletek
- Napi apró
- 2012. október 12. péntek, 03:15
- Huszár Ágnes
„Egyenlő bér – kinek fontos?” A nemek közötti bérrés megszüntetése a visegrádi országokban címmel rendezett konferenciát a Friedrich Ebert Alapítvány, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központja és a MONA Magyarországi Női Alapítvány 2012. október 9-én.
A „bérrés” (pay gap) a női és férfi munkavállalók jövedelme között minden európai országban megfigyelhető. A szakemberek különbséget tesznek a „kiigazítatlan” és a „kiigazított” értékek között. Az előbbi, nyers adat csak a férfi és a női bérezés százalékos különbségét mutatja, az utóbbi, alacsonyabb szám kialakításánál figyelembe veszik az életkornak, a gyermekszámnak, a szakmai végzettségnek a hatását, valamint a munkahelyi kontextust – szolgálati idő, beosztás stb. – is. A ténylegesen megvalósuló hátrányos megkülönböztetést ez utóbbi szám mutatja.
A konferencián részt vevő külföldi kutatók: Dorota Szelewa (Varsó, Odense), Alena Kŕížková és Nina Bosničová (Prága), Barbara Stiegler (Bonn) a nemzetközi tapasztalatokról számoltak be. Ennek fényében kiderült, hogy az európai, azon belül a visegrádi országok között is jelentős különbségek vannak a női bérhátrány tekintetében. Nemzetközi összehasonlításban a magyar adatok a középmezőnyben helyezkednek el.
A magyar kutatók: Sik Endre (TÁRKI), Lovász Anna (MTA), Kolonnay Csilla (CEU) előadásai sokban árnyalták a képet. Felhívták a figyelmet arra, hogy a női jövedelemhátrány másként alakul az egyes régiókban, településtípusokban és korosztályokban, de mindenekelőtt a verseny- és a közszférában. Utóbbiban átlagosan jobb ugyan a helyzet, de a pozitív hatás mégsem tevődik át a versenyszférára. Ennek törvényhozási okai is vannak, de jelentős szerepet játszanak a szubjektív tényezők is. Mégpedig a magyar nők gyenge érdekképviseleti ereje, illetve az a közfelfogás, amely a jogaiért határozottan fellépő nőket „agresszívként, nőietlenként” bélyegzi meg.
A nőket másodosztályú munkaerőként számon tartó közfelfogás elemei fellelhetők még a GE-tulajdonban levő Budapest Bank egyébként példamutatónak tekinthető vállalati gyakorlatában is. Ez a bank – ahogy Rolek Ferenc vezérigazgató-helyettestől megtudtuk – belső képzések szervezésével tesz sokat a nők „helyzetbe hozásáért”.
A legtöbbet persze a törvényhozás tehetné. Az a törvényhozó testület, amelynek létszámában a nők aránya a rendszerváltás óta még sohasem haladta meg a 11 százalékot, jelenleg pedig még a 10-et sem éri el. A nemzeti alaptörvényből kikerült az „egyenlő munkáért egyenlő bért” alapelve, ez pedig súlyosan érinti az amúgy is hátrányos helyzetben levő csoportokat: idős munkavállalókat, peremvidéken élőket és a nőket is. A kormányzó kétharmad nőpolitikáját az jellemzi, hogy a nőket biológiai szerepükbe – anyaság – helyezi akkor is, amikor munkavállalóként, értékteremtő állampolgárként kéne róluk beszélni. Ez a szempontváltás jellemezte a konferencián a Fideszt képviselő Czunyiné Bertalan Judit hozzászólását is. Az „elmúlt negyven év” okozta társadalmi értékvesztésre és az „elmúlt nyolc év” kormányzati hibáira való utalások nem magyarázzák a nők mai hátrányos munkapiaci helyzetét. Ertsey Katalin (LMP) és Simon Gábor (MSZP) próbálták a fideszes képviselőnő ad hominem érvelését – „magam is kétgyermekes anyuka vagyok” – tárgyilagosabb síkra terelni, kevés sikerrel.
A tudományos háttértanulmányok feltárják a jelenlegi helyzet bonyolult összetevőit és javaslatokat fogalmaznak meg egy igazságosabb rendszer kialakítása érdekében. Ez a feladatuk, ennél többet nem is tehetnek. Az igazságosabb helyzet megvalósításáért azonban mindnyájunknak dolgoznunk és harcolnunk kell: az érdekvédelmi szervezeteknek, a pártoknak és minden egyes embernek a maga kisebb és nagyobb sugarú társadalmi hatókörében.
(Huszár Ágnes)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
