Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 8.
- Részletek
- 2012. október 10. szerda, 02:53
- Megbeszéljük
A soproni választási sikerről és a saját elfogadottságáról
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke
Bolgár György: - Egy pillanatig haboztam, hogyan is szólítsam Önt, elnök úrnak vagy esetleg tábornok úrnak. Mindjárt megmagyarázom, félre ne értse. Orbán Viktor egy szélsőkonzervatív amerikai lapnak nyilatkozott, és abban azt állította, hogy Magyarországot a legnehezebb kormányozni, ugyanis itt tízmillió szabadságharcos él. Ha tízmillió szabadságharcos van itt, akkor Ön egy szabadságharcos tábornok. No, mit szól ehhez?
Mesterházy Attila: - Hozzászoktunk ahhoz, hogy a miniszterelnök nemcsak a politikában kiszámíthatatlan, lassan már nem is beszámítható a politikája. Talán emlékszik rá, legutóbb a turulba is beleszeretett a miniszterelnök úr és arról is beszélt, hogy egy jó politikus a jelekből is tud olvasni. Most úgy látom, hogy megint az ezotéria irányába indult el. Sok sikert kívánok hozzá, mi inkább a reálpolitikában és a hétköznapokban maradnánk, van itt elég gond, amit meg kell oldani, turul nélkül is.
- Azért valami előrelépést tapasztalok, legalább nem labancozta vagy idegenszívűzte le Önöket. A szabadságharcos mégis jobban hangzik, nem?
- Igen, csak tudja ez a szabadságharc sokba került már az országnak, ha megnézi, akkor szinte minden ágon fizetnek a magyar választópolgárok – sajnos különösen a kisebb keresetűek – ezért a politikáért. Nem is beszélve a kis- és középvállalkozói szektorról. Már épp ideje lenne ezt az őrültséget befejezni, egy valódi gazdaságpolitikai fordulatot csinálni, amely munkahelyteremtésre és gazdasági növekedésre koncentrál. Egy új adórendszert kéne bevezetni, ezáltal el lehetne kerülni azt, hogy újabb és újabb megszorító csomagokat kelljen a kormánynak bejelentenie, amiben megint csak újra meg újra az átlag állampolgárról akarnak még egy bőrt lehúzni.
- Akkor ezzel a Matolcsy-féle megszorító csomaggal átfordultunk a hétvégi választásra és annak eredményére. Sopronban ugyanis időközi önkormányzati képviselőválasztást nyert meg meggyőző fölénnyel a szocialista jelölt. Ez bizonyos szempontból újdonság, bár volt a közelmúltban egy dunaföldvári polgármester választás, ahol szintén győztek, de azt megelőzően két évig akárhol, akármi történt, többnyire, illetve mindenhol a Fidesz győzelmét hozták a választások, ha nem éppen a függetlenekét. Úgy látszik, hogy valami megfordult. Ön ezt mivel magyarázza? Például azzal, hogy az emberek is lassan megértik, hogy ezek a különböző csomagok lényegében megszorítások és a Fidesz ígéretei ellenére egyre rosszabbul élnek?
- Szerintem is van jelentősége ennek a két választásnak, hiszen Dunaföldváron 58-42-re vertük meg a Fideszt. Sopronban pedig négy körzetből háromban szocialisták nyertek. Ennek az az üzenete, hogy a Fidesz igenis megverhető, Orbán Viktor pedig leváltható. Talán ez a legfontosabb, hiszen – ahogy Ön is utalt rá – a miniszterelnök nyakra-főre itthon és külföldön is állandóan arról beszélt, hogy nincs itt semmi gond, az ő támogatottságuk töretlen, hiszen az összes időközi választást megnyerte a Fidesz eddig. Itt van egy csattanós válasz, mind Dunaföldváron, mind Sopronban bebizonyosodott, hogy a Fidesz leváltható, ezt a példát a szocialista párt tudta hozni, ami természetesen nagy öröm a számunkra. Sopronban az is látszódott, hogy egy jó jelölttel, reális programmal és nagyon sok lábmunkával – hogy így fogalmazzak –, a választópolgárokkal való személyes találkozókkal lehet sikereket elérni. Még úgy is, és ez egy nagyon fontos dolog, hogy kiszorították a szocialistákat az ottani médiafelületekből. Ráadásul belekezdtek egy nagyon komoly osztogatásba, azt hiszem, pénteken még volt egy rendkívüli közgyűlés Sopronban, ahol a körzetet érintő projektekbe rögtön pozitív döntéseket hoztak, és ezt szórólapokon gyorsan tudatták is még szombaton az ott élő választópolgárokkal. Pénzt, paripát, fegyvert.
- Ne vicceljen, a helyi közgyűlés egy pénteki döntést rögtön elkezdett szórólapon propagálni? Vagy a Fidesz?
- Így van, ezt hallottam a helyiektől. Ráadásul a jelöltünkkel éppen arról beszéltünk a záró sajtótájékoztatón pénteken, hogy ha mást nem is tudtunk elérni, csak azt, hogy a Fidesz gőzerővel nekilátott a körzetben megvalósítani az eddigi ígéreteit, akkor már sikert értünk el. Akkor még persze nem tudtuk a választási végeredményt. De győzött a szocialista párt úgy, hogy volt fideszes, jobbikos, civil jelölt és LMP-s is, nagyon széles palettáról tudtak választani a soproniak. Ennek ellenére a szocialista pártot választották, látható módon egy erős pólusképző erővé is vált a szocialista párt Sopronban és az országban is.
- 2006-ban ugyanitt milyen eredmény született? 2010-ben mindent vitt a Fidesz.
- A 2010-es eredményt tudom, akkor mindent vitt a Fidesz. 2010-ben több mint kétszáz szavazattal kaptunk ki, egy körzetben a négyből, ilyen értelemben nagy változás volt a 2010-es eredményekhez képest.
- Sopron egyébként milyen hely a szocialisták szempontjából? Nem az elmúlt két évre gondolok, még talán nem is az 2006-os időszak óta eltelt évekre, hanem korábbra. Azt szokták gondolni, mondani, hogy Nyugat-Magyarország nem a szocialisták terepe. Régebben talán a szabaddemokraták mutattak ott némi erőt, de a Fidesz lényegében uralta ezt a területet. Ez mostanáig alapvetően így volt?
- Abszolút, azt szoktuk mondani, hogy Sopron nem a szocialisták fellegvára. Szerintem a rendszerváltás óta nem volt szocialista győztese az országgyűlési választásokon. Önkormányzatban egyszer volt, amikor egy független, de szocialisták által támogatott polgármestere volt Sopron városának, akkor az önkormányzati választásokon kicsit jobban szerepeltünk.
- Amikor 2002-ben átfordult sok minden a szocialisták oldalára.
- Így van, de azóta nem volt ilyen jelentős siker, és azért azt érdemes értékelni, hogy öt jelöltből a szocialista mégiscsak a legtöbb szavazatot tudta összeszedni. Ha jól megnézem, akkor a Fidesz és a Jobbik együtt ért el durván annyit, mint a szocialista párt egymagában. Ez mindenféleképpen egy meggyőző, bíztató, reményt adó eredmény mindazok számára, akik szeretnék már a történelem szemétdombján látni Orbán Viktort és a kormányát.
- Azért ahhoz még kell egy kis idő, jó másfél év. Ez persze lehetőséget ad a szocialistáknak is arra, hogy felkészüljenek a következő választásra. A soproni helyzetre visszatérve, Ön is ott járt és nehezményezte is, hogy nem hagyták szóhoz jutni Önt a helyi médiában, ezek szerint nemcsak Önt, hanem az MSZP-t úgy általában igyekeztek távol tartani attól, hogy szóba tudjon állni a közönséggel. Ezért kellett lábmunkát végezniük, hogy megtalálják a szavazóikat. Mi volt a benyomásuk, akár Önnek személy szerint, akár a képviselőjelöltnek, aki most önkormányzati képviselő lett, akár a többi aktivistának, mit mondanak az emberek Sopronban?
- Ugyanazt, amit az országban. Itt nemcsak a soproni tapasztalatokról tudok beszámolni, előző nap vagy pont aznap délelőtt Szombathelyen voltunk kihelyezett frakcióülésen, hogy egy másik nyugat-magyarországi települést mondjak. Mindenhonnan az a visszajelzés jön, hogy várják a szocialistáktól a programot, az alternatívát. Egyre többen akarnak nekünk segíteni különböző szakmai anyagok megírásában, például a Nyugat-Magyarország programunk elkészítésében helyi szakértők tömkelege vesz részt ebben az ottani országrészből. Azt látjuk, hogy nemcsak hogy kivárnak az emberek, hanem most már proaktív módon keresik is a velünk való kapcsolatot, és ez egy óriási változás az elmúlt két évhez képest. Önnek nem kell magyarázzam, hogyan indult ez a ciklus, teljesen gettóba volt zárva a szocialista párt, a kutya nem akart velünk se beszélni, se együtt mutatkozni, se a véleményét, tanácsát elmondani. Ez alatt a két év alatt sikerült ledolgozni ezt a hatalmas hátrányt, újjáépíteni, talpra állítani a szocialista pártot. Ma azt látjuk, hogy egyre többen adnak tanácsot, segítséget ingyen és bérmentve, hogy minél jobb, hatékonyabb és reálisabb programmal tudjunk előállni az emberek érdekében, hogy legyen gazdasági növekedés, legyenek munkahelyek, hogy az életminőség javuljon az országban, és hogy minél több demokrácia és kiszámíthatóság, jogbiztonság legyen.
- Mi az, amit elsősorban nehezményeznek az emberek? Hogy az élet rosszabb és a Fidesz becsapta őket vagy legalább ilyen sokat nyom a latban az is, hogy a Fidesz kormány szétverte a demokráciát? Mennyire tartják ez utóbbit fontosnak az átlagszavazók?
- Azt látom, hogy leginkább a drágulás nyomaszt mindenkit. A rezsiköltségek, az árak egyfolytában csak emelkednek, nincsenek munkahelyek. Ha vannak is munkahelyek, akkor nagyon rossz fizetésekkel. Ez az a rész, ahol a jövedelemmel, az egzisztenciával kapcsolatos kérdések az elsők, amelyek az emberek fejében felmerülnek.
- Ráadásul a fejükben visszhangzik az, hogy itt nincsenek megszorítások, hogy egymillió új munkahely lesz, tehát pont az ellenkezőjét kapták és kapják nap mint nap most is.
- Így van, Matolcsy úr még ma is azt mondta, hogy az embereket nem fogja érinteni ez a megszorító csomag, miközben csak a hülye nem látja, hogy bizony ez pont az emberekre, a kis- és középvállalkozókra, a legszegényebb rétegekre fog hatni, és például a szociális plafon okán ez a mostani csomag negatív hatással lesz. Aztán másodsorban érzékelik az emberek azt, hogy nincs jogbiztonság, hogy a jogállam nem működik normálisan, és természetesen egy kis beszélgetéssel az is hamar kiderül, hogy ez azért nagyon szoros összefüggésben van a gazdasági növekedéssel, a munkahelyteremtéssel is. Ahol nincs jogbiztonság, ott nincs beruházás, ahol nincs beruházás, ott nincs munkahely, akkor ott fizetés sincs és akkor nem lehet miből fizetni a család számláit. Nem kell Nobel-díjas közgazdásznak lenni ahhoz, hogy mindenki értse, hogy bizony a jogállam, a demokrácia szoros összefüggésben van a mindennapi, hétköznapi értelemben vett jólétünkkel is.
- Félelem van az emberek között? Olyanfajta félelem, hogy most mit fog szólni a főnököm vagy a hivatal, a hatóság? Egyáltalán mutatkozhatom-e egy MSZP-ssel a nyilvánosság előtt, nem lesz-e ennek valami káros következménye és hasonlók. Ilyesmik érezhető?
- Érezhető, főleg az államigazgatási és az önkormányzati szektorban vagy az olyan cégeknél, ahol az ügyfelek között van valamilyen önkormányzati vagy államhoz köthető cég, itt nagyon világosan kitapintható. Viszont pont ez a soproni kampányzáró rendezvény volt nagyon érdekes tanulság, ahol egy ilyen harminc, harmincöt közötti hölgy meg néhány fiatal is odajött hozzám, és azt mondták, hogy azért jöttek el, mert igenis akarják vállalni azt ezzel a sok mocsoksággal szemben, hogy a nevüket adják, odaállnak mellénk, hogy igenis legyen egy közös fénykép a pártelnökkel. Egyszerűen elegük van abból, ami Sopronban történik, elegük van abból, amit az országban művel a Fidesz. Igenis öntudatosan, dacosan és büszkén odaálltak és azt mondták, hogy mindenki menjen a csudába, ők vállalják azt, hogy baloldaliak, hogy MSZP-sek, és mernek véleményt mondani és ezt ki is nyilvánítják, büszkén.
- Az biztosnak mondható, hogy ez a két választási siker egyértelműen az Ön személyes sikere is és nyilvánvalóan megerősíti a helyzetét a pártban, bár ezt senki nem látszott kétségbe vonni mindeddig. De vajon a szavazók hogyan értékelik például az Ön szerepét, az Ön helyzetét? Elfogadják egyértelműen, mint az MSZP megkérdőjelezhetetlen irányítóját és egy olyan új arcot, aki ugyan indult a 2010-es választáson, de lényegében vezető kormányzati pozícióban még nem mutathatta meg magát? Elfogadják-e Önt egy olyan politikusnak, akire nem lehet rásütni az „elmúlt nyolc évezést” állandóan?
- Azért vagyok nehéz helyzetben, mert ezt a választók tudják elmondani.
- De azért biztos Ön is érzékel valamit a gesztusokból, nem?
- Nekem ilyen típusú problémám még soha nem volt, ha megnézi a közvélemény-kutatásokban a politikusi népszerűségi adatokat, az elmond valamit erről. Nekem se kell mindig ezt bújni, de azért titokban minden politikus azért ezt is nézi, nem szeretnék úgy csinálni, mint aki eljátssza, hogy nem érdeklik a közvélemény-kutatások meg a személyre vonatkozó felmérések. Már többedik hónapja én vagyok a legnépszerűbb ellenzéki politikus. Ez talán azt jelzi, hogy olyan elutasítottsága nincs a személyemnek, ami miatt ilyen típusú feltételeket szabnának a választópolgárok. 2010-ben azzal a tudattal vállaltam el a párt miniszterelnök-jelöltségét, hogy tudtam, veszíteni fogunk. Próbáltuk a veszteségeinket, amennyire csak lehet, minimalizálni, de nekem akkor már az volt a szándékom, hogy abban szeretnék részt venni, hogyan építjük újra a szocialista pártot, hogyan állítjuk talpra és mutatjuk meg ennek a bagázsnak, a Fidesznek, hogy igenis talpon fogunk maradni és számolniuk kell velünk a négy évvel későbbi választásokon. Építettem egy stratégiát, egy forgatókönyvet és egy időmenetrendet. E szerint haladunk és hála Istennek ebben – le kell hogy kopogjam – időarányosan úgy állunk, ahogy azt eredetileg, 2010-ben terveztük.
- Kétségtelenül nem szabad lebecsülni ezt a két választási győzelmet, de nem érzi-e annak az esetleges veszélyét, hogy talán túlbecsülik, túlértékelik, hogy úgy fognak dönteni saját maguk között, hogy na lám, megmutattuk egyedül is megy ez, és ezért az MSZP esetleg kevesebb energiát fektet abba, hogy megpróbálja a demokratikus erőket összehozni.
- Higgye el, hogy mi, akik két évig itt végigcsináltuk ezt a nagyon nehéz időszakot, amikor köpködtek bennünket, amikor elfordultak, amikor inkább csak megaláztatásban volt mindenkinek része, aki ki mert állni a Magyar Szocialista Párt mellett és egy baloldali értékrend mellett, bőven megtanultuk azt, hogy kellő alázattal és empátiával kell fogadni a sikereket, különösen a kudarcokat. Magyarul, mi nem szeretnénk túlértékelni ezt, én annyit látok ebben országosan, amit Önnek mondtam, hogy bebizonyítottuk, hogy a Fidesz megverhető, és ebben a szocialista párt tud egy világos alternatívát adni a választópolgároknak. Viszont a 2014-es választás még nagyon messze van, kicsit több mint másfél év van hátra. Nagyon-nagyon sok munka van még előttünk, amiből mindenkinek ki kell venni a részét, aki a demokratikus oldalon civil szervezetként, pártként működik és dolgozik. A következő nagyon fontos mérföldkő előttünk a gazdasági programunk lesz, amit most október végén fogunk meghirdetni, amiből látni fogják az emberek, hogy mi mit gondolunk a gazdaságról, hogyan csinálnánk másképpen, mint a Fidesz. Hiszen ez határozza meg az összes többi szakpolitikai mozgásteret az országban, így a szocialista párt számára is. Isten ments, nem akarunk sem elbizakodottak lenni, sem túlzó következtetéseket levonni. Talán Ön is megérti, hogy egy olyan pártnál, amelyik éveken keresztül csak szívott és látványosan, a választópolgárok számára is látható módon csak kudarcokban volt része és mindenki folyamatosan alulértékelte, akkor ebben az egy-két napban, amikor a választási győzelem után vagyunk, egy picit örülünk, talán egy kicsit jobban, mint egy külső szemlélő teszi. Ez azért van, mert nagyon nagy volt rajtunk a nyomás és nagyon kevésszer volt sikerben részünk, legalábbis látványos sikerben. De Isten ments, semmiféleképpen nem fogjuk túlértékelni, tesszük a dolgunkat, megyünk továbbra is előre.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!