Révész Sándornak nagyon nincs igaza!
- Részletek
- Napi apró
- 2010. június 28. hétfő, 05:08
- Lánczos Vera
avagy a demokrácia arról szól, hogy a normaszegés bármikor, bárki által számonkérhető
„A demokráciaromboló hatalomgyakorlás elleni fellépésnek a kilencvenes évek elején volt igazán hitele és ereje. Akkor, amikor olyan ellenzék állt mögötte, amely még nem gyakorolt hatalmat demokratikus keretek között.
Mostanra, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, elfogyott a hitel és az erő. Most már minden normasértő hivatkozhat arra, hogy az ő kárára is sértették a normát, és senki sem hivatkozhat arra, hogy kormányzó erőként példázatosan tiszteletben tartotta és megerősítette valamennyit, melyet ellenzékben számon kér(t).
A normasértés fokozatait lehet és fontos is megkülönböztetni, de az enyhébb normasértés nem ad hitelt a súlyosabb elleni fellépésre. Aki a normasértésre normasértéssel válaszol, felelős lesz a viszonválaszért.”
Ezt Révész Sándor írja a Népszabadság pénteki véleményrovatában, és nagyon, de nagyon nincs igaza.
Nekem elegem van az ilyen tetszetős moralizálgató áligazságokból, amelyek hangoztatása semmi másnak nem kedvez, mint a még nagyobb káosznak az értékrendben és a fejekben. Ráadásul sehova sem vezet.
Igaz, hogy ma már egyetlen volt kormányerő sem mondhatja el magáról, hogy az ő kárárára nem sértettek demokratikus normát. De nem igaz, hogy a normasértés elleni fellépés attól függ, hogy az, aki fellép ellene, korábban sértett-e normát.
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy nem tökéletes emberek és viszonyok közt élünk. Nem húsz éve van így, hanem évezredek óta. Nem jött létre egy csapásra a rendszerváltás után sem olyan hatalom, amely makulátlanul képes a demokrácia „építésére”, ez ugyanis csak folyamat lehet. Fájdalom, roppant földhözragadtan abból a helyzetből kell kiindulnunk, amelyben bizony nagy jelentősége van annak, hogy a normasértések milyen fokozataival állunk szemben, amikor morálisan (és/vagy politikailag) ítélkezünk. (Ha pedig a demokrácia jogi biztosítékaiból indulunk ki, akkor a mértékek és arányok helyes megítélése végképp kulcsfontosságú a folyamat szempontjából. Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki például fel óhajtja-e számolni a demokratikus jogállami garanciákat, vagy, mondjuk, csak néhányszor megsértette konszenzus elvét.)
Ha a normasértést csak makulátlanok kérhetik számon, akkor senki sem kérheti számon. Ha nincs jelentősége a normasértések súlyának – Révész szerint csak elemzők és történészek számára van –, akkor futóbolond az, aki legalább egy kicsit nem sérti meg a normákat, avagy nem hagyja akár teljesen figyelmen kívül őket, ha érdekei úgy kívánják.
Szögezzünk le néhány dolgot!
Először is a demokratikus normákat be kell tartani! Engem, mint a társadalom egy tagját, elsősorban ez érdekel. Hogy demokráciában élünk, az éppen azt jelenti, hogy mindig van, aki a normaszegésre felhívhatja a figyelmet. Továbbá azt jelenti, hogy e tekintetben nincsenek kivételek: a normaszegés bárkin számon kérhető és bárki által. Pontosan definiálható, hogy mi volt a normaszegés, ezért a mértéke egyáltalán nem közömbös. Csak így biztosítható ugyanis, a társadalom előbb-utóbb tudatosan védje a demokratikus értékrendet.
Másodszor, ha a normaszegés történt, akkor demokráciában, ahol vannak demokratikus választások, ahol nem számolják fel a jogállami garanciákat, ennek következménye is van. Ha túl sok hibát vétett egy kormányzó hatalom vagy nem volt elég ügyes, akkor leváltják. A morálisan hibás vagy akár csak annak minősített (egyre megy) politikának is ez a politikai következménye egy demokráciában. De ettől a ponttól kezdve a politikai erőtérben jelen lévő, leváltott politikai erő lesz - adott esetben másokkal együtt - jogosult ellenőrizni az új kormányzó hatalmat. S ezt a jogot elvitatni tőle, akár morális elvekre hivatkozva, a demokrácia működésének egyik alapvető garanciáját, magának a demokráciának a működését kérdőjelezi meg. Azt gyengíti.
A parlamenti demokrácia értelmében ugyanis a mindenkori kormány nem az ellenzéknek köteles referálni, nem neki felelős, hanem a parlamentnek, ahol a magyar állampolgárok által megválasztott képviselők ülnek. A magyar állampolgárok joga, hogy a mindenkori kormány felett kontrollt gyakoroljanak, a képviselőiken keresztül. Az állampolgárok ma ezt nem tudják. Nem érzékelik, hogy az ellenzéki jogosítványok elvitatása az ő jogaik elvitatása.
Harmadszor: ez az nézet, hogy a morált nem lehet kicsit megsérteni vagy nagyon megsérteni – mert csak az számít, hogy sértés történt, és ettől kezdve mindenki egyformán „bűnös normaszegő” – morális alapon is fals igazság. Ennek az áligazságnak szankcióként a politika világába való átültetése pedig egyenesen életveszélyes. Olyan tévképzet, amelynek praktikus eredményét a mára kialakult közhangulatban láthatjuk, amely elfogadja, hogy az egészen konkrét, érdemi kérdésekben születő penetráns kormányzati eljárások és döntések miatt emelt kifogásokra olyan, egyáltalán nem érdemi válaszokat lehet adni, hogy az ellenzék csak hallgasson. Ha a mértékek és arányok nem számítanak, ha azt a tévképzetet erősítik meg a fejekben, hogy a kormányon hiteltelenné lett vagy tett politikus, párt stb. ellenzékként is hiteltelen, annak csak egy következménye lehet, hogy a nyomába lépő kormányzó hatalom kontroll nélkül működhet, így nyugodtan lehet felelőtlen.
Hogy ennek milyen morális és politikai következményei lesznek, abba jobb bele sem gondolni. A morális dilemmák már rövid távon is bizonyosan megszűnnek.
(Lánczos Vera)