Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 5.

• Nyomtatás

Részletek

2012. október 08. hétfő, 03:29

Megbeszéljük

Örményországban járt
Juszt László újságíró

Bolgár György: - Az ATV televízió portálján olvastam, hogy exkluzív interjú készült az örmény elnökkel, melyet vasárnap fognak vetíteni és Te vagy a riport készítője. Az ember azt hitte volna, hogy nem szívesen adnak interjút egy magyar televíziós riporternek, hiszen Örményország felfüggesztette Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot, bekerültünk a világhírekbe azzal a lépéssel, hogy elengedtük az azeri baltás gyilkost, újraélesztettük a feszültséggóc közepén az indulatokat és ki tudja milyen konfliktusokat. Hogy sikerült az interjú?

Juszt László: - Mit mondjak, nem is szívesen tették, de megtették, nagyon sok barátom van arrafelé. Azt tartom a leglényegesebbnek, hogy tulajdonképpen több mint hatvan éve, a második világháború óta nem fordult elő az a szégyen, hogy egy ország megszakítsa hazánkkal a diplomáciai kapcsolatait, sőt nemcsak diplomáciai kapcsolatokról van szó, hanem minden egyéb hivatalos kapcsolatról, az akadémiák, különböző szervezetek, állami szervezetek is megszakították a kapcsolataikat Magyarországgal. Tehát ez a szégyen nem fordult elő több mint hatvan éve, ezért aztán nagyon kíváncsi lettem a helyzetre, arra, hogy milyen indulatok mozognak ott, hogyan gondolkodik az elnök.

- És akkor felvetted a telefont – mondjuk nem a kagylót, mert manapság az ember csak a mobiltelefonját veszi fel –, és kit hívtál? Azt mondod, sok barátod van, kit hívtál, hogy szeretnél az örmény elnökkel egy interjút csinálni?

- Te pontosan tudod, hogy az ember az informátorokat és a közvetítőket nem nagyon szokta kiadni. Éppen azért, hogy ez a jövőben is működő forrás maradhasson.

- Na, jó, akkor közelítsük meg egy kicsit távolabbról a dolgot. Miféle embereket hívtál?

- Volt régen egy műsorom, a Kriminális, akkoriban nagyon sok rendőrt és nemzetközi rendőri szervezetet megismertem, ezek behálózzák az egész világot. Innen hívtam fel valakit, akiről tudtam, hogy közel van az elnökhöz. Egész egyszerűen közel áll az elnökhöz, a szervezet örmény parancsnoka volt az, aki segített létrehozni ezt az interjút. Nem volt könnyű, azért is tartott ennyi ideig, majd egy hónapig a bejelentést követően, mert az elnök úr és az egész örmény közvélemény sem túl barátságos mostanában velünk. Mondok egy példát. Elmentem abba a hősi temetőbe, ahol Gurgen Margaryant, ezt a meggyilkolt fiút eltemették. Ott találkoztam azzal a katonatársával, aki azt a bizonyos éjszakát megúszta – mert hogy ott volt még egy örmény fiú a laktanyában, de azt már nem tudta megölni a Safarov, mert addigra már lefogták –, és beszélgettünk a sírnál, ahol pillanatok alatt kialakult egy kisebb tömeg, ez látszik is majd a képeken is. Nem volt egyszerű eljönni onnan, tényleg segítségre volt szükségem.

- Komolyan?

- A legkomolyabban mondom, de az is látszódott és érződött, hogy Szerzs Szargszjan, az örmény elnök önmagában is komoly indulatokkal küzd, ennek ellenére politikus maradt és szeretné megoldani ezt a helyzetet. Abban viszont igazat kell hogy adjak neki, hogy ő ebben a helyzetben nem tehet és nem tud lépéseket tenni arra, hogy a helyzetet valamiképpen rendezzük, ezt Magyarországon kéne megtenni.

- Tettek vagy ő tett célzást arra, hogy miféle lépéseket várna el Magyarországtól?

- Nem, erre nem tett, de kimondta azt, hogy olyan nagyon nem is vár ilyen lépéseket, mert érdekes módon teljesen tisztában vannak a helyzettel, minden információval tisztában volt az elnök úr is. Azzal is például, hogy a két igazságügyi minisztérium illetékes a nemzetközi kiadatási egyezmény szerint is a dologban és nem a miniszterelnök, tehát a tárgyalásokat is nekik kellett volna az egyezmény szerint folytatni, nem pedig a miniszterelnöknek. Az interjúban pedig kimondta az elnök úr, hogy nem ez történt, sőt a két miniszter hivatalos véleményével abszolút tisztában volt, ők azt javasolták, hogy Magyarország ne adja ki Azerbajdzsánnak a gyilkost, és az örmény elnök tudja, hogy Orbán Viktor állapodott meg az azeri elnökkel. Innentől kezdve én a magam részéről nem tudom pontosan elképzelni, hogy mi lehet az a nagyon komoly gesztus, amire azt mondanák az örmények, hogy jó, akkor fátylat rá. Arról nem is beszélve, hogy ha tetszik, ha nem, rettenetesen belepancsolt Orbán Viktor a béketárgyalásokba, ráadásul az utolsó szakasznál tartottak, most viszont leálltak.

- Lett volna reális esélye a nagorno-karabahi válság megoldására?

- Igen, az elnök úr szerint megvolt a megállapodás realitása, de azt, hogy most mi fog történni, nem tudják. Úgy fogalmazott mindenki, akivel beszéltem – szalagra kerültek ezek a vélemények –, hogy ők nem akarnak háborút, de adott esetben meg fogják védeni magukat. Azt látják, hogy az azeriek készülnek, sőt pont a halott fiú a katonatársa mondta azt szó szerint, háromszor egymás után, hogy készülnek, készülnek, készülnek.

- Igen? Szóval van egy ilyen félelem Örményországban, hogy Azerbajdzsán esetleg katonai lépéssel válaszol a feszültség növekedésére, lehet, hogy egy ilyen előcsapással? Ebbe bele se menjünk, mert remélem, hogy semmi ilyen nem fog történni.

- Nem, előcsapásról nincs szó, úgy fogalmazott az elnök úr, hogy ha a karabahi örményeket bármilyen támadás éri, akkor Örményország minden eszközzel meg fogja őket védeni.

- Ezek szerint attól tartanak, hogy Karabahban Azerbajdzsán esetleg lép.

- Így van.

- Arról például érdeklődtél, hogy Örményország egyáltalán képes-e megvédeni magát? Hiszen létszámában kisebb, sokkal kevésbé gazdag, az örmény hadsereg jóval kevésbé erős, mint az azerbajdzsáni, tehát ez egy egyoldalú fegyveres konfliktus volna, hacsak – a dologban ez a pláne – Oroszország nem segítené Örményországot, mert ebben az ügyben Oroszország a fő szövetségesük.

- Próbáltam, de természetesen az elnök úr erről nem beszélt, ő egy taktikus ember, nem beszél. Az viszont tény, amit te is mondasz, hogy ők a kisebbek, talán nem is olyan gazdagok és a „talán”-on van itt a hangsúly, mert azt nem szabad elfelejteni, hogy ugyan Örményországban hárommillióan élnek, de a diaszpórában még hétmillióan és igen befolyásosak nagyon sokfelé a világban, a pénzügyi világban is rettenetesen otthon vannak. Bevallom neked őszintén, hogy én nem tudnám eldönteni, hogy melyik a gazdagabb ország.

- Azért Azerbajdzsán lehetőségei mostanában az olaj miatt nagyon nagyok. Hogy jutottál be az országba? Kell vízum, egy magyar útlevélre könnyen adtak?

- Kell vízum, de őszinte leszek, nem tudom a körülményeket, mert engem már vártak ott, kész volt a vízum.

- Akkor nem kellett elmenni érte Bécsbe, mert ott van a legközelebbi nagykövetség.

- Nem, a reptéren adják egyébként a vízumot, mint ahogy nagyon sokfelé a világban.

- Igen. Ezek szerint kérvényezted és ott meg is kaptad.

- Ez történt. Nagyon izgalmas a beszélgetés, és számomra azért érdekes még, mert pontosan nem értem, hogy mi az az érdek – és ezt kérdi az elnök úr is –, ami miatt Magyarország beleereszkedik egy ilyen távoli konfliktusba. Nem lehet átlátni, hogy mi lehet itt és mindenféle célzásokat is tett az elnök, amit most nem szeretnék megismételni, de akit érdekel, nézze meg vasárnap este az ATV-n.

- Milyen volt a személyes benyomásod arról, mikor megtudták valahol, hogy te magyar vagy, rögtön reagáltak valahogyan? Egyáltalán az átlagember tudja-e, hogy Magyarország mit csinált és hogy ebből mi következett?

- Tudja, pontosan tudja. Ki is derült, mint mondtam neked, a temetőben is pillanatok alatt összeverődött húsz-harminc ember.

- Mondjuk a temetőben az ember gondolhatja, hogy igen, összefüggésbe hozható ez az ember a Safarov-üggyel meg Magyarországgal, de ha Jerevánban betértél valahova és kiderült, hogy magyar vagy...

- Abszolút tájékozottak, pontosan tudják és nem felhőtlen a barátság. A legkevesebb az, hogy ferde szemmel néznek rád. Aztán nem tudom, hogy mi lesz a vége a dolognak, nem tudom, hogy sikerül-e rendezni a dolgokat. Az biztos, hogy nagyon csúnya és nem túl barátságos lépés volt, amit Magyarország tett.

- Az örmények szempontjából kifejezetten barátságtalan volt, az biztos. Az itteni örmények segítségét nem próbáltad kérni?

- Nem.

- Pedig az ember azt gondolná, hogy nekik biztos jó kapcsolataik vannak Örményországgal.

- Ez látszik is a hírekből, nem kétséges, de miután megvolt másik kapcsolat, így nem kellett ehhez fordulni. Azt biztosan mondhatom neked, hogy ha most civilként jelennék meg Jerevánban, akkor valószínűleg nem mondanám meg, hogy magyar vagyok. Az elnök úrral is nagyon feszülten indult a dolog. Oroszul beszéltünk, de az interjúban aztán ő örményül nyilatkozott. Utána megint oroszul beszéltünk és a vége felé felengedett, akkor, amikor átadtam neki az ajándékot. Azt tudni kell, hogy Örményország a világ első keresztény állama, 340-ben már voltak keresztény közösségek, 301-ben, tehát több mint ezerhétszáz évvel ezelőtt lett keresztény állam, úgyhogy én egy Vizsolyi Biblia másolatot vittem ajándékba.

- Gondolom arra is emlékszel, hogy a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői küldtek egy levelet is az örmény katholikosznak, amiben együttérzésükről biztosították őt, tehát ez a fajta kapcsolat máig megvan. Hogy ennél több volt-e, azt nem tudjuk, még az is lehet, hogy esetleg beszéltek vagy egyeztettek. Tettek egy formális gesztust is, hogy talán nem egészen értenek egyet azzal, ami történt.

- Igen. Mindenesetre érdekes és izgalmas volt, és a magamfajta tévés ugrik az ilyenre.

- Még egy dolgot kérdezek, nem tartozik ehhez, de te is megélted a Kádár-érát meg a szovjet vicceket és a Jereváni Rádió is visszatérő vicc volt. Nem voltál véletlenül a Jereváni Rádióban?

- Nem. Mindössze harminchat órát voltam Jerevánban, jöttem-mentem, egy lépést sem tudtam tenni a barátaim nélkül.

- Még annyit mondj meg, hogy az örmény elnök sejtette vagy pontosan tudta, hogy hogyan helyezzen el téged, hogy mi az az ATV és benne Juszt Magyarországon?

- Abszolút képben volt, sőt utaltam egy régi műsorra, és ott szabadult fel igazán.

- Értem. Képben van és képben lesz vasárnap este.

- Igen. Egyébként ahogy jöttem hazafelé a reptérről tegnap délután, a kocsiban hallgattalak. Akkor kapcsoltam be, amikor Illés Zoltánnal beszélgettél. Bocsánatot kérek, hogy most átmegyek egyszerű hallgatóba és hozzászólok a dologhoz.

- Parancsoljon, Juszt úr!

- Szóval hallgattam azt a részt, amikor arról volt szó – korábban olvastam én is –, hogy tábornok úrnak szólíttatja magát, aztán tegnap mosakodott, hogy nem tábornok úrnak, de jelentéstétel, az van, mint a hadseregben.

- Államtitkár úr, jelentkezem! Igen, ez a megszólítás.

- Igen és azt mondta, hogy ez azért van, mert a szocializmusból így örökölték, Dégen államtitkár ezt így szervezte meg. Akkor tájékoztatásul – Illés úr nagyon gyakran beszél úgy, hogy nem tájékozódik előtte és nem elég olvasott, de ez talán a korosztályának is valamiképpen betudható – szeretném elmondani, hogy ez a jelentéstétel és ez az alá-fölérendeltségi viszony a vízügyben onnan származik, hogy 1956 után az ÁVH-sok igen nagy csoportja került át a vízügyhöz, magukkal hozva a szokásokat. A vízügynél így alakult ki ez az alá-fölérendeltségi viszony és ez a katonai drill, amihez hozzátartozik a jelentéstétel, illetve a jelentésfogadás is. Illés úrnak ezt nem kötelező tudni, viszont nagyon visszás és furcsa is, hogy a civil szférában – amikor már nem ÁVH-sok vannak ott – ez így jelenjen meg.

- Nem a leghaladóbb hagyomány!

- Hát igen. Mindenesetre érdekes volt, hogy mint remek szocialista rendszert – már értsd úgy, hogy a szervezeten belüli rendszert – alakítottak ki, milyen örömmel vette át. Közlöm, hogy egy ÁVH-s hagyományt vett át, de ha a további részletekre kíváncsi, akkor ajánlom nagy szeretettel Moldova György Az elbocsátott légió című riportkötetét, amiben ez részletesen le van írva.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >