Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 4.
- Részletek
- 2012. október 06. szombat, 04:29
- Megbeszéljük
Bolgár György kérdései 2012. október 4-ei műsorban
Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy mégis együtt tüntet október 23-án a demokratikus ellenzék. Miután a Szolidaritás Mozgalom lemondott saját tüntetésének megszervezéséről. Jól tette, hogy engedett a Milla nyomásának?
Másik témánk, hogy az IMF hivatalosan és egyértelműen megcáfolta, sőt meghazudtolta az Orbán-kormányt. A Nemzetközi Valutaalap budapesti képviselője a Bloomberg Gazdasági Hírügynökséggel közölte, a szervezet nem vár el több megszorítást annál, amit a kormány már jelenleg is tervez. Épp ellenkezőleg, olyan lépéseket várnának szívesen, amelyek kiegyensúlyozottak és segítik a növekedést. Nekünk akkor se dirigáljanak?
Ehhez kapcsolódik az Origo hírportál értesülése, amely szerint a kormány az áfa további emelését is fontolgatja a költségvetés jövő évi kiigazításában. 28 vagy akár 29 százalékra is nőhet az áfa, de az egykulcsos adóról nem mondanak le. Csak az Orbán-kormány következetes?
Mit szólnak ezenkívül vagy talán ehhez kapcsolódva ahhoz, hogy a miniszterelnökség rendkívüli sürgősséggel médiakampányra készül. Mégpedig Magyarország lakosságának tájékoztatása érdekében, előre nem látható okból. Te jó ég, mi lesz itt?
Mi a véleményük továbbá arról, hogy a fővárosi Fidesz az MSZP segítségével akarta többször is korlátozni Tarlós István főpolgármesteri jogkörét. De a szocialisták ezt elutasították. Tarlós netán Orbán bögyében van? Vagy miért?
És végül beszéljük meg, hogy az Orbán által néhány hete a köztudatba bedobott világnemzet fogalom a 90-es évekbeli új nyilas párt nevében is benne volt, Szabó Albert világnemzeti népuralmista pártot alapított, majd néhány évvel később emigrált. Milyen világnemzet és milyen alapon?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- Előző
- Következő >>