Galamus.hu - Hatékonyság

Hatékonyság

Nyomtatás

Részletek: Lendvai L. Ferenc; 2010. június 27. vasárnap, 05:00

Az utóbbi hetek futószalagon zajló törvénykezési és döntési folyamatai kapcsán, különösen ott, ahol kétharmados többséget igénylő dolgokról van szó, gyakran hallani, hogy íme, végre hatékony munkát tud végezni az országgyűlés és a kormány. Ez nem is kétséges. Csak mondjuk fölvetődik a kérdés, hol marad a „nemzeti együttműködés” nagyhangon meghirdetett rendszere, ha a törvényjavaslatokat például azért nem a kormány nyújtja be megvitatásra, hanem – persze formailag, mert ugyan ki hiszi el, hogy nem a kormány áll mögöttük – egyéni képviselők, mivel így megkerülhető a szabályos, különféle egyeztetéseket igénylő törvényalkotási folyamat. Legyünk tisztában vele: egy államot annál nehezebb kormányozni, minél inkább demokratikus a berendezése, s annál könnyebb, minél inkább diktatórikus. Jogállamokban teljhatalmú diktatúrát olyan különleges veszélyhelyzetekben alkalmaznak, melyek – ahogy manapság mondják – „rapid” megoldást igényelnek. A rómaiak például 6 hónapra választottak dictatort, aki erre az időre teljhatalmat kapott: a híres Cincinnatust az eke szarva mellől szólította el a szenátus, s ő a föladatát elvégezve, a terminus lejárta előtt vissza is ment oda.

A demokráciát nemcsak a nép szavazásai teszik demokráciává. Amikor Montesquieu klasszikusan megkülönböztette egymástól a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom ágazatait, így fogalmazott: „Hogy a hatalommal ne lehessen visszaélni, ahhoz az kell, hogy a dolgok helyes elrendezése folytán a hatalom szabjon határt a hatalomnak. […] De minden elvesznék akkor, ha ugyanaz az ember, vagy a főembereknek, nemeseknek, vagy a népnek ugyanaz a testülete gyakorolná ezt a három hatalmat… […] Ezért azok a fejedelmek, akik önkényuralmat akartak gyakorolni, mindig azzal kezdték, hogy minden hatóságot a maguk személyében egyesítettek…” (A törvények szelleméről, Második rész, Tizenegyedik könyv). Montesquieu természetesen jól ismerte Róma történelmét, hiszen könyvet is írt róla, s a föntebbi fejedelem példájánál alighanem Octavianusra gondolt, aki szépen fölvette mind a consul, a praetor, a censor, az imperator, a tribunus, sőt a pontifex maximus méltóságát is, mely tisztségek így már nem egymást korlátozták, hanem éppenséggel korlátlan hatalmat adtak neki. A „princeps” méltóság és az „augustus” cím már csak formaság volt – miközben a köztársaság intézményei elvileg mind megmaradtak.

Shadow of Rome - fragland.net

Magyarországon ma lényegében korlátlan hatalom van az országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkező pártszövetség kezében. Ezzel a többséggel ugyanis lényegében bármit megtehet. Hiába fordulna valaki az alkotmánybírósághoz, hiszen a kétharmados többség választja az alkotmánybírákat. Hiába mondaná ki az alkotmánybíróság bármely intézkedésre, hogy alkotmányellenes, hiszen a kétharmados többség az alkotmányt is megváltoztathatja. Ha korábban az ellenzéki obstrukció tett lehetetlenné kétharmadot igénylő döntéseket, ma egy másik veszély fenyeget. Ezt a veszélyt Tocqueville úgy hívta: a többség zsarnoksága. Lehet a kisebbség felé időnként udvarias gesztusokat tenni, ez végül is szép dolog, de a lényeg nem ez. A lényeg a hatalom önkorlátozása és a konszenzust kereső kormányzás. Mert a korlátlan hatalom nagyon hatékony tud ugyan lenni, de a kontrollálatlan hatalom egyben nagyon káros is.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!