rss      tw      fb
Keres

Már bocsánatot kérek!



A Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc által indított rágalmazási per első fokon befejeződött. Budai Gyula egykori elszámoltatási államtitkárnak bocsánatot kell kérnie a felperesektől – ha a döntés jogerőre emelkedik –, mivel megalapozatlanul állította, hogy Bajnai és Gyurcsány hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt. Bár Budai korábban magabiztosan állította, hogy „papírjai vannak” állításának alátámasztására, ezeket nem tudta bemutatni.

Szeptember elején jogerős döntés született Lakos Imre és Molnár Gyula ügyében. A Fővárosi Törvényszék megállapítása szerint hamisan vádolták őket a Kopaszi-gát ügyében. Mivel Molnár Gyula MSZP-s polgármester ellen a vád három nappal a választások előtt fogalmazódott meg, a korábban sikeres újbudai polgármester elvesztette a választásokat.

A Hagyó-ügy is kezd tisztulni. Antall Attila BKV-vezérigazgató visszavonta vallomásainak azt a részét, amelyben a főpolgármestert és közvetlen munkatársait vádolta korrupcióval.

Közben hatvankét éves korában meghalt Verók István, a hatodik kerület ingatlanpanamákkal gyanúsított volt MSZP-s polgármestere. Az ügy folyik tovább, de őt már nem érinti az igazságszolgáltatás. Sem elítélni, sem felmenteni érdemben nem tudják.

A felmentés eredménye amúgy is kétséges. A több éven keresztül a sajtó rágalomhadjáratának össztűzében álló szereplők megtépázott idegzettel és személyes hitelességgel kerülnek ki az ügyből. A bírósági végzés által kikényszerített bocsánatkérést is lehet – akár a címben megidézett viccben – úgy megfogalmazni, hogy az újabb támadásként hat.

A vádként megfogalmazott állítások megtételével tehát – akár a bíróságon, akár a sajtóban – a karaktergyilkosság végbement. Az – esetleg – évekkel később a még függetlennek tekinthető bíróság által hozott ítélet nem jóvátétel, nem „reparáció”, nem hoz  helyre semmit.

De talán  éppen ez volt a hamisan vádlók szándéka.

(Huszár Ágnes)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!