OGY - Az LMP népszavazást tartana a választási regisztrációról
- Részletek
- Hazai vonatkozású hírek - 2012/3. negyedév
- 2012. szeptember 29. szombat, 14:41
MTI 2012. szeptember 29., szombat 13:29
Az LMP azt kezdeményezi, hogy csak akkor lépjen hatályba az alaptörvény módosítása a választási regisztráció bevezetéséről, ha azt népszavazás erősíti meg.
Karácsony Gergely, a párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján elmondta: az alaptörvény módosításához benyújtott javaslatuk szerint a változtatás életbe lépéséhez szükséges lenne, hogy annak parlamenti elfogadását követő négy hónapon belül, a köztársasági elnök által kiírt népszavazáson erősítsék meg az emberek a regisztráció bevezetését. Karácsony Gergely hangsúlyozta: az előzetes regisztrációt magába foglaló választási eljárási törvény, valamint az alaptörvény módosításának parlamenti vitájában mind a támogatók, mind az ellenzők azzal érvelnek: álláspontjuk a demokrácia kiteljesedését szolgálja. A regisztrációt ellenző LMP ezért úgy látja: ha ez valóban így van, a leghelyesebb az, ha maguk az érintettek, vagyis a választók döntenek a kérdésben. A politikus az MTI kérdésére elmondta: abszurd módon, választójogi kérdésben a jelenlegi jogszabályok szerint nem lehet aláírásgyűjtéssel népszavazást kezdeményezni, így pártja ezzel az eszközzel nem élhet. Ezért várja az LMP, hogy az Országgyűlés kezdeményezze a referendumot. A párt emellett minden olyan módosításról megkérdezné az embereket, amely érinti az alaptörvényt.