rss      tw      fb
Keres

Egy kis súlyú ügy



Az első őszi parlamenti ülésnapon zajlott a vita a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállássá tételéről. Százhatezer ember nyomatékosította aláírásával a törvényhozó testülethez benyújtott kérvényt a napirendre vételről. A vita az éjszakai órákban zajlott, kamerák és újságírók távollétében. Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője kérte ugyan az időpont módosítását, a kérésnek azonban a fideszes többség és Kövér László házelnök nem tett eleget: az indoklás szerint ez nem olyan súlyú ügy, amely nagyobb figyelmet érdemel.

Az éjszakai időpont nem gátolta a képviselők 90 százalékát kitevő „honatyákat” abban, hogy megtalálják a családi erőszak igazi bűnöseit: a helytelenül viselkedő nőket.

„Tessék példát mutatni a normális családból, és akkor utána majd lehet a nőknek érvényesülni” – Karvalics Ottó, KDNP.

„A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtettek gyereket szülni. Majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyermekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni” – Varga István, fideszes képviselő.

„Az emancipáció mozgalmak mindig is átcsaptak abba, hogy az egyenlőség iránti vágy átmegy férfigyűlöletbe” – Szávay Imre, jobbikos képviselő. (Forrás: magyarinfo.blog.hu)

Ez a törvényhozói bölcsesség. Tanuljunk belőle.

(Huszár Ágnes)


A szerk. megj. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén nem támogatta azt a népi kezdeményezést, amely arról szól, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családi belüli erőszaknak. Lásd még Varga István hétfői felszólalását az index.hu cikkében: Tapasztalt minibotrányhős az akasztós Varga

Kapcsolódó híreink:
LMP: a Fidesz képviselői szégyent hoztak az Országgyűlésre
Közlemény a családon belüli erőszak törvényi szabályozásáról
Az MSZP Nőtagozatának közleménye: A Fidesz még mindig tud meglepetést okozni!
Civilek: hetente egy nő, havonta egy gyerek hal meg családon belüli erőszak miatt
MSZP: a Fidesznek vissza kell hívnia képviselői posztjáról Varga Istvánt!



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!