Feltételes módban
- Részletek
- Lévai Júlia
- 2012. augusztus 31. péntek, 02:18
– Ahogy a kislány beleszólt a telefonba, rögtön hallottam, hogy baj van, hogy beindultak az események – mesélhetné a tanárnő, mondjuk egy interjúban, a tévé képernyőjén.
– Ha izgul, mindig elvékonyodik a hangja. Ez a feleléseinél is így van, és most a telefonban majd egy oktávval magasabban beszélt. Viszont olyan nincs, hogy bármikor mellőzze az udvariasság szabályait („énrám ugyan senki se mondhassa, hogy egy tiszteletlen cigánykurva vagyok”, szokta magyarázni), úgyhogy előbb most is gondosan megadta a módját a bejelentkezésnek. Már én vágtam közbe, hogy „te, mi van, jönnek a nácik?”
– Igen, már jönnek – mondta a kis éneklő hangján –, és hát akkor, akkor ugye szól a Tanárnő a többieknek, ahogy megbeszélték?
– Persze, persze! – válaszoltam gyorsan, és tényleg, azonnal akcióba kezdtem.
Először a polgárőröknek telefonáltam, azután a kolléganőmnek, aki a következő szem volt a riadóláncban. Hét-nyolc perc se kellett hozzá, és már indultunk is a cigányok utcái felé. Elöl a nők, mert ez volt a stratégia. Ezt találtuk ki, amikor láttuk a videókon, hogy kik is hősködtek Devecserben meg Cegléden. Láttuk, hogy beszari alakokkal állunk szemben, nincs nekünk semmi félnivalónk. Ezeknek csak akkor nagy a szájuk, ha az ellenfelüket magára hagyva, kiszolgáltatottnak látják. Ha felbátorodhatnak azon, hogy akiket megtámadtak, azok maximum lesni fogják csak őket a kerítéseik mögül, és riadtan próbálják kisakkozni, hol zúdulnak majd rájuk, a vérszomjas horda-tempójukkal. Ha a romákon múlik, nem tör ki verekedés.
A cigány szervezetek azt az egyet most nagyon jól megszervezték, jól bevésték mindenki agyába: botot, kaszát-kapát csak védekezéshez. Belelendülni, hagyni magukat provokálni, visszacsapni, azt semmiképp sem, mert akkor, ugye, a cigányról máris kimondható, hogy gyilkolni akar, és ő az, akit máris gondolkodás nélkül visznek. A romák hál’istennek betartják a parancsot, és így egyértelmű, hogy ki a háborúzás egyetlen gerjesztője. Na de most kissé megzavarjuk ezeket a fölgerjedőket, hadd akadjon fel a szemük attól, hogy olykor a „sajátjaival” is szembe kerülhet az ember. Hogy nem olyan evidens az a „magyarok kontra cigányok” felállás. Derüljön csak ki, hogy ők csupán addig hősök, amíg a másik fél legyűréséhez elég az „alázd meg!” kiélése, és amíg a „harcban” nem kell nekik tényleg megküzdeni bármivel is. Hát most majd meg kell! Most csak kelljen nekik azon gondolkozni, hogy hoppá, itt van, ugye, a fejünkben a szép eszmény – „védjük a magyar nőket!” –, mire szembe jön velünk, minden különösebb fegyver és felszerelés nélkül egy rakás magyar nő, fehér bőrrel. Éspedig a cigányok védelmében. Hogy azt ne mondjam, „Mária országából” képviselik itt most, velünk szemben, a büszke Máriákat. Hát akkor tessék ezekkel nagyképűsködni meg harciaskodni. Ezeket tessék lebüdösözni, lerétinégerezni, leorkozni. Ciki lesz, mi?
Hát ciki is volt! Azt se tudták, hogy akkor most erre vagy arra. Úgy lefagytak, mint windows a mágnesviharban. Még azok a dumák se jutottak eszükbe, amiket ilyenkor reflexből be szoktak írni a portáljaikra: hogy na majd ha ránk vetik magukat az „állatok módjára gerjedő kancigók”, akkor szeressük őket… na de hát szemmel láthatólag nem a kancigók, hanem éppenséggel ők gerjedtek volna állatok módjára, ölésvágytól eltorzult képpel, mi viszont nem őket szerettük, egyszóval volt itt zavarodás.
De hogy fizikai erővel is találkozzanak, ne csak morálissal, a polgárőrökkel is egyeztettünk, és ők a kellő időben megérkeztek az autójukkal. Emellett gyalog is jött még néhány, polgárőr karszalagos férfiember. Ám a felvonulásukon kívül különösebb tennivaló már nem volt.
– Szeretem ezt a kislányt – tehetné még hozzá a tanárnő, már csak hogy minden vonatkozásban képben legyünk. – Négy éve ismerem, ötödiktől tanítom nekik a történelmet, és az osztályomban benne van a legtöbb élénkség, kíváncsiság. Szórakoztató gyerek, mindenben a színházat látja. Legutóbb azt találta ki, hogy játsszunk bírósági tárgyalást az első világháború felelősségéről. Legyen a vádlott Ferenc József, mint „háborista”, a vádló pedig a magyar anyák képzeletbeli szövetsége, akik jogellenesnek tartják, hogy a férfiakat csatába viszik, miközben otthon rengeteg dolguk lenne. A gyerekek versenyeztek a szerepekért, és közben halálra röhögte magát az egész osztály. A legjobban azon a fiún derültek, aki mindenáron a császár mellett akart tanúskodni, és szenvedélyesen előadta, hogy inkább ezer ellenséget vállal, minthogy otthon egy szőnyeget is kiporszívózzon. – A tisztelt tanú fogja vissza magát, a porszívó még nincs feltalálva – figyelmeztette az „ügyvéd”, de mindezek közben a háborúzás által fölvethető összes morális és jogi problémát végigzongorázták. És ez a kislány, aki a bíró szerepét játszotta, úgy vezette a képzeletbeli tárgyalást, annyi bölcsességgel, mintha buddhistáktól tanulta volna.
Szóval nekem evidens, hogy ha megtámadják, akkor meg kell védenem őket. De nemcsak róla, az ő családjáról van szó, a többiek miatt is mentem. Végtére is én vagyok a tanárnőjük, az osztályfőnökük, mindennap együtt vagyunk, és ők bíznak bennem. Legyenek bármilyenek is, hogy nézhetném el tétlenül, hogy aránytalan és értelmetlen büntetéseket kelljen elszenvedniük, az értékelésükre illetéktelen vademberektől?
2012. augusztus 25., Budapest, Hősök tere – a jogerősen betiltott Magyar Gárda megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából tartott megemlékezés
MTI-fotó: Szigetváry Zsolt
– Az az igazság – mesélhetné aztán a helyi polgárőrség vezetője –, hogy én olyan nagyon nem szoktam közösködni cigányokkal. Nem azt mondom, hogy ez mindegyikre áll, mert vannak azért barátkozások, de úgy alapjában más nekik a stílusuk, és ez idegen tőlem. Ezt én ki is mondom, mert mit szégyelljek rajta. Nem bántani akarom őket, csak nincs hozzájuk túl sok közöm. De a mindenségit, attól még, hogy nekem nem puszipajtásaim, ők nem ugyanolyan emberek, mint mi? Nekik nincs ugyanúgy joguk az életre, a családjuk biztonságára, mint nekünk? Micsoda ostobaság lenne így gondolkodni? A joguk tiszteletének semmi köze az én érzéseimhez. Ráadásul ezek itt, nálunk, csupa konszolidált család. A legtöbbjük kőházban él, de amelyik szegényesebben, annál is meg lehet nézni a tisztaságot. Ha pedig konfliktus keletkezik, akkor abban vastagon benne vannak a többiek is. Akkor annak az is az oka, hogy a többséghez tartozók fölényeskednek, nagyképűsködnek, uraskodnak velük. Ki ne kiabálna ilyenkor vissza? Én is kiabálnék a helyükben, a fölényeskedést én sem tűröm.
Feketemunkán sem csak ők vannak, számlaadás nélkül sem ők dolgoznak, adót meg végképp nem ők csalnak. Lopni se csak cigányok lopnak. Úgyhogy lássuk be, bőven megvan a szimmetria: a romáknak is minden okuk megvan rá, hogy mi se tessünk nekik. Pláne, amióta annyi lett köztünk a náci, hogy már megszámolni se tudjuk. Most ezt kéne szeretniük rajtunk? Mégsem támadnak ránk szervezett hadseregként, fekete egyenruhákban, mintha valami lövészárok másik oldalán csoportosulnánk. Úgyhogy nálunk nem lesz semmiféle háborúzás a cigányokkal. Niksz Rózsa Sándor, akire hivatkoznak, miközben azt sem tudják, hogy ki volt. És vitéz nagybányai Horthy Miklós se kell, a fehér lován.
Hofi is megmondta, hogy „Mi?! Még csak nem is kőbányai? Hanem micsoda? Nagybányai? Na az milyen szar sör lehet!”
Nahát, én is a jobbfajta magyar sörökhöz tartom magam. Egyébként is! A polgárőrség arra szegődött – mondhatná ki a lényeget –, hogy megvédje a község polgárait. A cigány származású lakosaink pedig ugyanúgy a község polgárai, akár az összes többi. Úgyhogy mi úgy döntöttünk, nem várjuk meg, amíg a rendőreink kegyeskednek előmerészkedni, hogy aztán kollektíven ott parázzák össze magukat egy agyilag súlyosan terhelt banda látványától. Meg paragrafusok után kapkodjanak, ahelyett, hogy fognák a vízágyút, és nyomnák, ahova kell. Mi odamentünk, és én bizony némelyik feketeruhástól – attól az egytől, amelyik egyáltalán közelebb merészkedett –, meg is kérdeztem, hogy ugyan mit lopja itt a napot? Talán már nincs mit tennie a munkája terén, vagy nincs rendes csaja, akivel szórakozzon?
Nna, azt láttátok volna, hogy lett a feje búbjáig vörös, de mint a főtt rák! Hogy neki igenis van rendes csaja! Tiszta magyar fajú, minden szempontból magukfajta! Föl is vonult velük, egészen a község határáig, csak ott aztán ő mondta neki, hogy maradjon hátra, mert ettől kezdve már veszélyes lehet a helyzet.
– Aztán ugyan milyen helyzet hordozza itt rajtatok kívül a veszélyt? – kérdeztem tőle. – Félsz, hogy megint úgy visszatámad titeket a kőkerítés, hogy a sajátjaitokat érik a köveitek? És tán egy szimentáli tehénnel jöttél, hogy folyton fajokról meg fajtákról beszélsz?
De nem válaszolt, mert mérgében inkább visszaszaladt az övéihez.
2012. augusztus 25., Budapest, Hősök tere: Az utánpótlás
az index fotógalériájának egyik felvétele
– Kedves nézőink – foglalhatná össze az eseményeket a közszolgálati tévécsatorna tudósítója –, ez az az utca, amelyben a helyi lakosok, elsősorban nők, a polgárőrök segítségével, megakadályozták az ide készülő nácikat a randalírozásban. Szerettük volna megkérdezni a rendőrség helyi képviselőjét is, hogy mi a véleménye, de mint kiderült, rendőr nem volt jelen az eseményen. Állítólag kommunista provokációról kaptak hírt – valaki sarlót és kalapácsot rajzolt egy olyan, közismerten katolikus, templomjáró hölgy kerítésére, aki mindig visszaküldi Orbán Viktor konzultációs leveleit –, ezért ők aznap azzal foglalkoztak. Így nekem nem maradt más tisztem, mint hogy végezetül még egyszer elmondjam ennek a példamutató településnek a nevét, hogy mindenki jól megjegyezhesse – fejezhetné be mondandóját a tudósító, ha volna annak a községnek neve. És ha elhangzottak volna beszámolók a példamutatásról. De nem hangzottak el, ezért a tudósítóról szólva is benne kell maradnunk a feltételes módban: befejezhette volna. Ahogyan olyan település is csak feltételes módban létezik, ahol a személyes érzelmek, félelmek, kiszolgáltatottságok nem írják felül a demokratikus értékek megvédésének vágyát, valamint ahol a polgárőrség a külső agresszorok érkezésekor reflexből védeni kezdi az ott élőket. Lehetne ilyen, de nincsen.
Magyarország egyelőre kizárólag a lehetőségek hazája, s jelenleg az érvényes államformája is feltételes módú: „Magyarország köztársasághatna”.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
