Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. augusztus 29.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. augusztus 31. péntek, 01:47
- Megbeszéljük
Megvennék a Népszabadságot
Kránitz László, az MSZP Szabad Sajtó Alapítványának vezetője
Bolgár György: - A Népszabadság sorsáról szerettem volna Önnel beszélni, mert a napokban azt nyilatkozta, hogy a Szabad Sajtó Alapítvány hajlandó megvásárolni a svájci Ringier Kiadótól a lap többségi részesedését. A Szabad Sajtó Alapítvány kisebbségi tulajdonos, és tudjuk, hogy a Ringier el akarja adni a lapot, mert nem egyesíthette a portfolióját vagy a lapjait a magyarországi Springer kiadóvállalattal, mert a Médiahatóság erre nem adott engedélyt neki. Így jobb híján megválna a Népszabadságtól, Önök pedig bejelentették az igényüket. Legalábbis azután olvastam ezt, hogy Csintalan Sándor is meg akarta venni az újságot, legalábbis bejelentette ezt. Mi a helyzet most? Komoly eladási szándékról, eladási kényszerről van szó vagy egyelőre csak bejelentésekről? Csintalan is bejelentette, a Szabad Sajtó Alapítvány is bejelentette és a végén lehet, hogy egyikből sem lesz semmi.
Kránitz László: - Remélem, hogy az utóbbi kijelentése nem fog megvalósulni. A Szabad Sajtó Alapítvány kisebbségi tulajdonosa a Népszabadság Zrt.-nek. Mi 27 százalékos tulajdonosai vagyunk a Zrt.-nek, a többségi tulajdonos – ahogy Ön is említette –, a svájci Ringier Kiadó. Jó néhány hónapja tárgyalásokat folytatunk a Ringier Kiadó Kft.-vel a Népszabadság Zrt. helyzetéről. Volt egy olyan pillanat, amikor úgy tűnt, hogy a mi 27 százalékunkat megvásárolja a többségi tulajdonos, de ez különböző okok miatt az utolsó pillanatban meghiúsult. Hogy ennek mi volt az oka, egészen őszintén mondom Önnek, hogy a mai napig nem tudom megmondani, de már nem is érdekes. Ezután állt elő az az új helyzet, amikor is a többségi tulajdonos azt mondta, hogy ő ugyan nem veszi meg a mi 27 százalékunkat, ellenben a 70 százalékos tulajdonát felajánlja nekünk megvételre. Kaptunk egy nagyon korrekt ajánlatot a svájci kiadótól.
- Ez a korrekt azt jelenti, hogy megfizethető?
- Korrekt az ajánlat. Ha megengedi, akkor most üzleti titokra való hivatkozással…
- Nem, én nem kérek számokat Öntől, csak azt, hogy azt jelenti-e a korrekt, hogy megfizethető, tehát hogy komolyan tudnak-e vele foglalkozni.
- Igen, nagyon komolyan tudunk vele foglalkozni, hiszen a Népszabadság egy olyan brand, egy olyan tradíció, olyan hagyománya van Magyarországon, amivel csak és kizárólag komolyan szabad foglalkozni. Épp ezért nem is foglalkoznék az Ön által említett úr ajánlatával. Mi komolyan gondoljuk azt, hogy a Népszabadságra Magyarországon szükség van, az az olvasói tábor, amivel rendelkezik, megérdemli azt, hogy a lap jövője rövid-, közép-, és hosszú távon biztosított legyen. Épp ezért küldtük el a napokban a válaszunkat a Ringier ajánlatára, amiben tulajdonképpen az áll, hogy természetesen a dolog érdekel bennünket és kezdeményeztük a tárgyalások megkezdését. Nyilván Ön is tudja, hogy hosszabb folyamat, amikor elkezdünk alkudozni magáról a Népszabadságról. Az ajánlat korrekt, egészen közel áll azokhoz az elképzelésekhez, amiket mi gondolunk a Népszabadság többségi tulajdonának megszerzéséről. Remélem, hogy a svájci kiadó ezt az ajánlatát nagyon komolyan gondolja. Amennyiben ez így van, akkor szerintem rövid időn belül meg tudunk állapodni a többségi tulajdon megszerzéséről.
- Arról nincs véletlenül információja, hogy a Ringier zavaró repülésnek tartotta-e Csintalan lépését vagy felajánlkozását, vagy komolyan vette esetleg, és vele is elkezd tárgyalni, netán kihasználja Önökkel szemben, hogy jobb árat érjen el? Mit tud erről?
- Nem tudok ezzel kapcsolatban nyilatkozni, erről a többségi tulajdonost kellene megkérdezni, hiszen az ajánlat vagy a megkeresés is hozzájuk futott be, nem pedig hozzánk. A tényekhez még hozzátartozik, hogy nekünk van egy elővásárlási jogunk, ami ugyan korlátozott, de mégiscsak elővásárlási jog, amivel adott esetben élni fogunk és élni is szeretnénk. Illetve az is egy nagyon fontos dolog, hogy bennünket keresett meg a Ringier egy ajánlattal, nem pedig másnak adott ajánlatot. Mi erre az ajánlatra válaszoltunk. A másik megkeresést a magam részéről egyelőre tényleg nem minősíteném, nem akarunk vele foglalkozni. A mi szándékainkat, elképzeléseinket se pro, se kontra nem befolyásolta ez a megkeresés vagy ez a légből kapott kacsa.
- Akkor tekintsünk optimistán a jövőbe, és tételezzük fel, hogy megállapodnak a Ringierrel, a Szabad Sajtó Alapítvány fogja mondjuk 2013-tól kiadni a Népszabadságot. Mit terveznek vele? Felvetődtek olyan aggályok az elmúlt hónapokban, hogy esetleg egy párt, az MSZP befolyása alá kerülne ez a kétségtelenül baloldali lap, és az nem tenne jót neki, mert egy pártnak mások az érdekei, mint adott esetben egy kiadóvállalatnak. Hogyan tekintenek erre a feladatra? Végül is a Szabad Sajtó Alapítvány nem is egy kiadóvállalat, tehát ez újdonság volna Önöknek is.
- Így van. Újdonság volna nekünk is, habár tulajdonosai vagyunk a Népszabadságnak – ahogy említettem – 27 százalékban, de egész más kisebbségi tulajdonosként viselkedni és egész más felelősséget jelentő, többségi tulajdonosnak lenni. Nekünk az a célunk, hogy a lap értékrendje, irányvonala ne változzon. Mi ebből a lapból nem szeretnénk pártlapot csinálni. Ehhez jelen pillanatban meg később sem fűződik semmilyen érdekünk, hiszen a lap olvasói között nyilván nagyon sokan vannak olyanok is, akik nem feltétlenül az MSZP-re szavaztak vagy szavaznának bármikor is, hanem sokan más szervezetekre szavaztak vagy szavaznának. De nekünk mégiscsak fontosak a Népszabadság olvasói, meg maga a Népszabadság is nagyon fontos, hiszen úgy gondolom, hogy a politikai napilapok palettáján a Népszabadság a leghitelesebb, a legobjektívebb, annak ellenére, hogy kisebbségi tulajdonosként mégiscsak benne van a Szabad Sajtó Alapítvány. Semmiképpen nem mondanám pártlapnak. Nem szeretnénk ezen változtatni, ezt nagyon szeretném hangsúlyozni. Szeretnénk megtartani a lap értékrendjét, irányvonalát. Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Az is igaz, hogy mi nem rendelkezünk kiadói tapasztalattal, de keressük annak a lehetőségét, hogy olyan harmadik személyt, tehát társaságot vonjuk be a lap későbbi üzemeltetésébe, aki rendelkezik ezekkel a készségekkel és képességekkel.
- Tehát egy szakmai szereplőt, akinek esetleg valamilyen anyagi ereje is volna?
- Pontosan. Ilyenre gondoltunk.
- A következő nagy kérdés az, hogy fenn tudják-e tartani a Népszabadságot. A korábbi években ez a lap – bár a legnagyobb példányszámú politikai napilap – mégiscsak veszteséges volt. Nem tudom, hogy a legutóbbi évben is az volt-e, de éveken keresztül igen. És nyilván az MSZP-nek és benne a Szabad Sajtó Alapítványnak nincs arra pénze, anyagi háttere, hogy tartósan egy sok száz milliós vagy milliárdos veszteséget elviseljen.
- Ez pontosan így van, nem célunk az, hogy további veszteséget termeljük. Habár a Népszabadság múlt éve a vártnál jobb volt. Az, hogy veszteséges, sok okra visszavezethető, amivel én most nem kívánnék foglalkozni. Nyilván a piac is, az olvasói szokások is megváltoztak. A mi célunk az, hogy ezt a lapot biztosan tudjuk működtetni, üzemeltetni. Azért is válaszoltunk az ajánlatra, mert korrektnek tartottuk. Nyilván, ha megállapodunk a Ringier-vel, akkor majd magáról az ajánlatról vagy magáról a vételről is hosszabban tudok Önnek, illetve a rádió hallgatóinak beszélni. Alaposan végiggondoltuk ezt a helyzetet, és arra a következtetésre jutottunk, hogy tudjuk biztosítani és garantálni a lap működését. Ez tényleg egy megfontolt, alapos döntés volt, hiszen nem kerülhet a Népszabadság abba a helyzetbe, amibe néhány más lap az elmúlt pár évben került. Ezt mindenféleképpen el szeretnénk kerülni. Megvannak azok a lehetőségek a tárházunkban, ami alapján ezt a lapot nagy biztonsággal, nyugodtan tudjuk majd üzemeltetni és működtetni.
- Ha már említett néhány olyan lapot, amelyek erősen beszorított helyzetbe kerültek, akkor itt van a szocialista párthoz ugyancsak közelálló Népszava, aminek a léte forog kockán sok információ szerint. De ha a Szabad Sajtó Alapítvány és az MSZP megszerzi a többségi tulajdonrészt a Népszabadságban és ez valószínűleg hosszú időre komoly kiadásokat kényszerít az Alapítványra illetve az MSZP-re, akkor vajon életben tudják-e tartani a Népszavát?
- Én, mint a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának elnöke erről nem igazán tudok mit mondani. Nyilvánvalóan az elmúlt időszakban a Szabad Sajtó Alapítvány támogatta a Népszavát, pontosan a politikai irányvonala, értékrendje miatt. Hogy a jövő mit hoz, ezt nem tudom Önnek megmondani. Természetesen a Szabad Sajtó Alapítvány nem véletlenül támogatta a Népszavát, hiszen olyan értéknek tartotta és tartja, aminek meg kell maradnia.
- Legalább elvileg azt tudja mondani – mert gondolom nem olyan egyszerű megmondani –, hogy mi mennyi lesz, és hogyan lehet ennyi pénzből kijönni? Az MSZP, illetve a Szabad Sajtó Alapítvány szerint szükség van mind a két baloldali lapra? Ezek kiegészítik egymást vagy adott esetben esetleg a kisebbiktől meg lehet válni?
- Nagyon őszintén mondom, hogy nem tudok erre most válaszolni Önnek.
- Tehát nem tudja.
- Nem, hanem nem tudok rá válaszolni. A Népszavának nyilván van egy tulajdonosa, vannak támogatói. Az egyik támogatója a Szabad Sajtó Alapítvány, az Alapítvány elnökeként azt tudom mondani, hogy a Népszava nagyon fontos szerepet tölt be a politikai lapok között.
- Szóval, hogy szükség van-e mind a két lap hangjára, hogy ezek kiegészítik egymást, adott esetben erősítik egymást, az nyilvánvaló.
- Nyilván szükség van rá, baloldali politikusként nem is mondhatok mást. Hiszen mindkét lap tulajdonképpen más-más csoportokhoz jut el, más-más emberek olvassák. Az elvi kérdésre a válaszom az, hogy igen, elvileg szükség van mind a két lapra.
- De hogy a gyakorlatban mit tudnak vele csinálni, azt egyelőre nem tudja megmondani.
- Erről nincs is kompetenciám beszélni.
- Akkor visszatérve még egy utolsó kérdés erejéig a Népszabadsághoz. Mit gondol, mennyi idő alatt lehet lezárni a tárgyalásokat a vételről?
- Az volt a kifejezett kérésünk a válaszlevelünkben, hogy a lehető legrövidebb időn belül szeretnénk a tárgyalások végére jutni és a végén megszerezni a Népszabadság többségi tulajdonát.
- Ez a lehető legrövidebb akár néhány hét is lehet?
- Néhány hét azért nyilván nem, azért ennél hosszabb időben gondolkodunk. Itt pár hónapról beszélünk.
- Akkor jól lőttem be ezt a 2013-tól időpontot?
- Nagyon szeretnénk 2013. január elsejétől a Népszabadság többségi tulajdonosai lenni. Igen, jól lőtte be.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!