Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. augusztus 28.

• Nyomtatás

Részletek

2012. augusztus 30. csütörtök, 02:50

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései 2012. augusztus 28-ai műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy kamatot csökkentett a nemzeti bank, a Monetáris Tanácsban minden jel szerint alul maradt Simor András elnök, viszont azonnal gyengülni kezdett a forint. Játék a tűzzel? Vagy az egésznek nagyobb a füstje mint a lángja?

Másik témánk, hogy három-négyszáz milliárd forintot is elkölthet a kormány az E.ON nevű német energiacég megvásárlására, illetve államosítására, miután Orbán Viktor azt találta ki, hogy nonprofit vállalkozásban kellene működtetnie a közműszolgáltatásokat. Ki fizeti a révészt és miből?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy furcsa körülmények között, de kiszabadult Szíriában három volt magyar rendőr, akiről nem tudjuk mit csinált a polgárháború kellős közepén? Meg fogjuk tudni?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy több száz rendőr futott lyukra Csókakőn, ahol értesülésük szerint gárdaavató lett volna. De ehelyett Dunaföldváron volt, rendőri közbelépés nélkül. Kinek vannak jobb informátorai?

Beszéljük meg aztán, hogy egy svájci neonáci mozgalom az új magyar alaptörvény nemzetfogalmát tartja követendőnek. A Haza mozgalom, amely parlamenten kívüli szerveződés Svájcban, elutasítja a több nyelvű országot, és önállóságot követel a német, a francia és az olasz területeknek. A mozgalom a nemzetet a faji azonosság alapján határozza meg. A svájci neonácik szerint a magyar alaptörvény szellemiségét nem is annyira a jobbközép koalíció, hanem a Jobbik képviselné leginkább, ugyanis a Jobbik az európai nemzeti megújulást képviselő nyilaskeresztesek eszmeiségéből táplálkozik, pozitívan emeli ki a svájci szervezet az árpádsávos zászlót amely a nyilasok számára valódi magyarságot jelentette. Svájcból mindez ilyen világosan látszik?

És végül az MSZP Szabadsajtó Alapítványa megvenné a Népszabadságot. Jó ez a pártnak? És a Népszabadságnak?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

A dokumentumok számítanak, a tényleges helyzet nem
Dede Katalin, az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentésének ellenőrzésvezetője

Bolgár György: - Több érdekes megállapítása is van annak a jelentésnek, amely az államadósságról, az államadósságkezelésről készült. Például az, hogy az Állami Számvevőszék mostani megállapítása és értékelése szerint nem is kellett volna Magyarországnak 2008 végén felvennie a gyorshitelt a Nemzetközi Valutaalaptól. Mire alapozzák ezt a jelentésükben?

Dede Katalin: - Az ellenőrzésünk célja röviden az volt, hogy megnézzük az adósság alakulását 2006 és 2011 közötti időszakra vonatkozóan, valamint a kamatkiadásokat és a finanszírozási szerkezet kockázatait. Ezen kívül még az adósságkezelés eredményességét is. Tehát nem azt állapítottuk meg, hogy nem volt erre szükség, ugyanis a 2008 évi válság begyűrűzése kapcsán finanszírozási problémák voltak, az ÁKK nem is tudta értékesíteni az államkötvényeket és fel is függesztették őket. Alapvetően az volt a célja akkor az IMF-hitel felvételének, hogy csökkentse a finanszírozási igényt, segítse a likviditás fenntartását, segítsen a bizalom megerősítésében. Ugyanakkor, amikor 2008 novemberében lehívtuk az első IMF-hitelrészletet – ami 4,9 milliárd euró volt –, akkor ezt nem használtuk fel. Tehát az volt a problémánk ezzel kapcsolatban, hogy ez a hitel bekerült a devizabetétbe és nem jutott belőle az államadósság csökkentésre. Mert ha az államadósságot csökkentettük volna, akkor végül a 2008 évi államadósság 3 ezer milliárd forinttal lett volna alacsonyabb, és ez hozzásegítette volna a piacokat a bizalom megerősítéséhez, a hozamok csökkentéséhez.

- Ez egy érdekes megközelítés, de ha másik oldalról nézzük, akkor azért volt szükség erre a pénzre, mert nem lehetett tudni, hogy a válság mennyi ideig tart, milyen mély lesz, mikor lehet ismét a piacokról finanszírozni az országot. Tudjuk, hogy minden évben fel kell vennünk hiteleket vagy kibocsátanunk államkötvényeket ahhoz, hogy működni tudjon a gazdaság és – például – törleszteni tudjuk a korábbi adósságot. Tehát ha mindezt nem tudták – márpedig 2008 novemberében nem tudhatták –, akkor miért csökkentették volna ezzel az államadósságot? Akkor megint ott maradtak volna pénz nélkül.

- Nem egészen így van, mert összesen húszmilliárd eurós hitelkeretünk volt. Magát a hitelkeretet sem használtuk fel végérvényesen, csak hatvan-hetven százalékban hívtuk le, meg voltak még a mögöttes lehívások.

- Tehát azt hiszem, abban megállapodtak, hogy milyen ütemezésben és mennyit veszünk fel egy alkalommal, nem?

- Így van, megvoltak a megállapodások. Az első lehívás 2008 novemberében történt, a második az 2009. március 30-án. Március 30-áig hozzá sem nyúltunk az első lehívásból eredő pénzhez. Ez addig devizabetétként az MNB-ben volt. Ha azt rögtön a csökkentésre fordítottuk volna, akkor a március végén lehívott pénzt ugyanúgy felhasználhattuk volna segítségként a bankok számára. Tőkét emeltünk és hitelt nyújtottunk a bankoknak ebből a részből.

- Hiszen a bankok sem jutottak forráshoz, és ahhoz, hogy ne álljon le a banki hitelezés teljesen, a bankoknak is szükségük volt valamilyen támogatásra. Ezt a pénzt próbálta meghitelezni az IMF kölcsönön keresztül a kormány bizonyos bankoknak, legalábbis a magyar bankoknak, mert a külföldi tulajdonú bankok megkapták külföldről.

- Így van. Három bank kapott ebből, az OTP, az FHB és a Magyar Fejlesztési Bank. De erre 2009 áprilisa és júniusa között került sor. 2009 március végén pedig ugyanúgy lehívtunk egy 2,4 milliárd eurós hitelrészletet.

- De arra, hogy lehívtuk ezeket a hiteleket, nem éppen elég indok az, hogy teljes volt a pénzpiaci bizonytalanság, egészen súlyos a válság? 2009-ben a magyar gazdaság 6,5 százalékkal esett vissza és kellett, hogy legyen valamilyen tartalék. A nemzeti banki tartalékok alacsonyak voltak, meg kellett nyugtatnunk a piacokat.

- A tartalékok növekedtek is.

- Éppen ezért növekedtek.

- Az összes lehívással növekedtek. Igazából az is cél lett volna, hogy az állam finanszírozási igényét csökkentsük, mert kisebb államadóssággal kevesebb lehetett volna a kockázat, alacsonyabbak lehettek volna a hozamok. De 2008-2009-ben elképesztően óriásiak voltak, 11-13 százalékkal adtuk el a kötvényeket.

- Még egyszer, nem egészen értem, hogy miért gondolják azt, hogy az államadósságot kellett volna csökkenteni, amikor 2008 végén az volt a probléma, hogy a szokásos törlesztéseket nem tudjuk majd fizetni. Tehát ezt a bizonyos adósságszolgálatot nem leszünk képesek semmiből sem finanszírozni, mert a piacon nem jutunk pénzhez. Ha ezt az évi, mondjuk, ezermilliárd forintot nem szedjük össze, akkor befuccsolunk, akkor csődöt jelenthetünk, mert nem tudjuk törleszteni az adósságot. Miért törlesztettük volna az adósságot a felvett pénzből?

- 2008-ban csak az államkötvénypiac állt le, tehát a diszkontkincstárjegyeket továbbra is vitték. Azon kívül az ÁKK és mi is alátámasztottnak láttuk azt, hogy adósságkezelési szempontból nem volt szükség arra, hogy az IMF-hitelt ilyen gyorsan felvegyük. Különösen, hogy nem is használtuk fel.

- Ha valakit megnyugtattunk vele – márpedig megnyugtattuk az egész világot és még a magyar gazdaságot is valamennyire –, akkor érdemes volt felvenni, nem?

- Ezt a hozamok nem támasztják alá.

- Milyen értelemben nem támasztják alá?

- Olyan értelemben, hogy 13 meg 11 százalékos hozamokkal…

- Ez mutatja, hogy nagyon nehéz volt és nagyon drágán lehetett finanszírozni az országot. Ha még IMF-hitelt sem veszünk fel, ki tudja, hol áll meg ez a hozam, nem?

- Igen, fel is vettük, viszont ha az államadósság csökkentésre fordítottuk volna – mint ahogy egy részét arra is fordítottuk –, akkor most is azt mondja a piac, hogy ha csökken az adósság, akkor a hozamok le tudnak menni, mert akkor nem olyan bizonytalan a finanszírozás. Nem beszélve arról, hogy az adósságszolgálat, a kamatok fizetése mekkora terhet ró a költségvetésre.

- Tehát Ön azt mondta volna vagy az Állami Számvevőszék mostani vizsgálata körülbelül arra a következtetésre jutott, hogy nem is kellett volna felvenni az IMF-hitelt.

- Nem ezt mondtuk, azt mondtuk, hogy nem kellett volna ilyen gyorsan. És ha már felvettük, akkor a sokkal kedvezőbb IMF-hitelt kellett volna adósságcsökkentésre fordítani, nem pedig a kétszeres hozamú kamattal kiadott államkötvényeket.

- Csak éppen lehet, hogy az IMF-kölcsönt nem arra adják, hogy államadósságot csökkentsünk. Nem?

- Benne volt a célok között, erről beszéltünk mindvégig. Az IMF-hitel céljai között szerepelt az államadósság csökkentése, az államfinanszírozás igényének csökkentése, a likviditás fenntartása. És valóban, a bizalom megerősítése és a devizatartalékok növelése is. Tehát így együttesen ez mind-mind szerepelt a célok között.

- Csak éppen nyilván nem mindegy, hogy adott pillanatban melyiket tartják fontosabbnak, akár a kormány, akár az IMF. Akkoriban a bizonytalanság olyan óriási volt, nemcsak Magyarországon, másutt is, hogy valószínűleg azt gondolták, ezt a pénzt nem kell azonnal elkölteni, és mondjuk a húszezermilliárd forintos államadósságból lecsípni egy-két ezret.

- Háromezret.

- Lehetett volna háromezret is, de az gyakorlatilag több mint a fele lett volna az IMF-hitelnek, mert az több mint 10 milliárd…

- Ha ezt a részletet arra fordítottuk volna, akkor ez háromezer milliárd forint csökkentést jelentett volna. Ezt úgy értem, hogy1500-zal növeltük, és ha azzal csökkentettük volna, az a kettő különbözete. Tehát maga az államadósság akkor háromezer milliárd forinttal csökkent volna. Ami azért egy jelentős mérték.

- Mindenesetre érdekesnek tartom ezt a megállapítást, mert az elmúlt majdnem négy évben most már lényegében senki nem hozta elő. Se közgazdászok, se az IMF, se a pénzpiacok, hogy Magyarország miért nem arra költötte az IMF-hitelt.

- Mert nem is igazában voltunk tisztában azzal, hogy mire költöttük az IMF-hitelt, mert ahogy mi is megállapítottuk, 2009-et követően az éves adósságnövekedés tényezőjét a zárszámadás keretében nem mutatták be, ezek nem jelentek meg. Felvettük az IMF-hitelt, szerintem mindenki azt gondolta, hogy felhasználtuk törlesztésre és a bankmentő csomagban is.

- Mindenki tudta, hogy a Nemzeti Bank tartalékai növekedtek meg jelentősen.

- A Nemzeti Bank tartalékai nemcsak a devizabetéttel, hanem az összes devizahitel-felvétellel nőnek. 2008-2009-ben összesen 12,9 milliárd euróval nőttek. A Nemzeti Bank tartaléka a válság előtti szintnél 17 milliárd euró volt, most pedig 34-39 között áll.

- Igen, de 2008-2009-ben a pénzpiacokról devizahitelt nemigen tudtunk felvenni. Sőt, 2009 végén próbálta meg először a kormány, és akkor ez megtörtént. De addig nem.

- Az IMF valóban hozzájárult a devizatartalékok növekedéséhez.

- Magyarán ezt tudni lehetett, ezt nem is titkolta el senki. De ez kellett ahhoz, hogy helyreállítsuk a bizalmat, hogy Magyarország válságos állapotban is tudja átmeneti időre finanszírozni magát. Nem ez volt akkor a döntő? Lehet, hogy utólag okosabbak vagyunk, mert nem omlottunk össze. De ha nem vesszük fel az IMF-hitelt és ha nem növeljük a nemzeti banki tartalékot, akkor lehet, hogy mégis vagy összeomlunk vagy közelebb kerülünk ahhoz az állapothoz.

- Ezzel kapcsolatban Államadósság Kezelő Központ – amely finanszírozza és bonyolítja a költségvetést – azt a nyilatkozatot tette és mi is alátámasztottuk, hogy az IMF-hitel lehívásra nem volt szükség ilyen gyorsan. 2008 év végén nem volt probléma. A 2008 évi finanszírozás az IMF-hitel nélkül is működött.

- Nem emlékszik arra, hogy milyen állapotba került a forint? Hogy 320 forint fölé ment az euró árfolyama?

- Spekulációs támadásnak volt kitéve.

- Na de a spekulációs támadás azért indul el, mert az ország helyzetét bizonytalannak látják. Ha nem vesszük fel az IMF-hitelt, hanem várunk még, lehet, hogy 350-nél sem áll meg.

- Ez az összefüggés nincs így bebizonyítva.

- Azért nincs, mert szerencsére nem történt meg. De az IMF-hitel kellett ahhoz, hogy megnyugodjanak a piacok, meg is nyugodtak. Ezt miért nem vették figyelembe egy ilyen jelentés összeállításánál?

- A jelentés összeállításnál kizárólag a dokumentumokra tudunk alapozni.

- A valóság nemcsak dokumentumokból áll, hanem a tényleges helyzetből is. Itt éltek Önök is.

- Tényleges helyzet az is, hogy az IMF-hitel céljai között szerepelt az államfinanszírozás igényének csökkentése. A valóságban ez viszont nem történt meg az első lehívásból.

- Az állam finanszírozási igényének csökkentése lehet, hogy nem történt meg, de a bizalom helyreállítása megtörtént és stabilizálódtak az állapotok. Ennél többet valószínűleg egy IMF-hiteltől nemigen lehet remélni.

- Azért megvan annak is a nagy ára.

- Természetesen mindennek megvan az ára. Az új kormánynál pozitívumként értékelik, hogy a magánnyugdíjpénztári vagyon egy részét az adósság törlesztésére fordították. El lehet azonban gondolkodni, hogy ezzel ugyan eljátszották a későbbi nyugdíjasok pénzét, az már nincs meg, arra már nem számíthatnak, majd az államnak kell kipótolni. Elköltöttek egy megtakarítást, de tegyük fel, hogy ez az államadósság csökkentése miatt jó dolog.

- A nyugdíjakkal kapcsolatosan a vizsgálati időszakunkra vonatkozó elmúlt hat évben az állam 1500 milliárd forintot pótolt a nyugdíjkasszába a költségvetésből azért, hogy a nyugdíjat fizetni lehessen.

- Kétségtelen. Mondom, ezen el lehet vitatkozni, hogy ez jó-e vagy nem, hogy ezt a jövőbeni nyugdíjat legalább részben finanszírozó megtakarítást az állam támogatta és kipótolta a mai nyugdíjasok érdekében. De Önök azt mondják, hogy pozitívum volt, hogy deviza-, illetve adósságcsökkentésre fordították. Kérdem én, hogy akkor miért pozitívum az, hogy a 2700 milliárdból csak 1400 milliárdot fordítottak erre? Akkor miért költötték egyéb folyó ügyekre a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat?

- Az államadósság-csökkentés részét nevezhetjük pozitívumnak, mert csökkent az államadósság 1488 milliárd forinttal.

- És akkor nem kell a dolognak a másik oldalát is vizsgálniuk, hanem csak ezt? Ebből a szempontból pozitív?

- Ennek a vizsgálatnak a keretében, ahol az államadósságot vizsgáltuk, az államadósság szempontjából néztük a tényezőket.

- Az embernek az az érzése egy ilyen jelentést olvasván, hogy bár a múltról szól, mégis a jövőnek küld üzenetet, hogy nincs is szükség se gyors IMF-megállapodásra vagy akár talán semmilyenre. Ilyenre nem gondoltak közben?

- Nem. Ilyen üzenete nincs. Elsősorban javítani próbáltunk a rendszeren, ezért a rendszer kockázataira helyeztük a hangsúlyt és erre vonatkozóan adtunk javaslatokat is.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Igazak-e a KSH foglalkoztatottsági adatai?
Simon Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő, a szocialisták foglalkoztatási szakpolitikusa

Bolgár György: - Két érdekes hír is napvilágot látott ma, az egyik, hogy a Központi Statisztikai Hivatal kiadott bizonyos értelemben egy diadaljelentést, hogy a foglalkoztatottság a 2008-as válság előtti szintre emelkedett itt az elmúlt hónapokban, és tíz év óta a leggyorsabban nőtt a foglalkoztatás Magyarországon. Egyidejűleg viszont olvasom, hogy a Dunaferr, a Dunai Vasmű nyolcszáz ember elbocsátását tervezi. Önök az ellenzékből mit gondolnak, melyik az iránymutató, melyik a lényeges adat vagy mit jelentenek ezek az adatok, amelyek ellentmondani látszanak egymásnak?

Simon Gábor: - Bármennyire furcsának tűnik is, de a két információ együtt mutatja annak a foglalkoztatás- és gazdaságpolitikának az ellentmondásait, amelyet az elmúlt két évben tapasztaltunk. Az egyik oldalon, a versenyszférában egy nagy múltú céget, a Dunaferrt és azon belül a budapesti XVIII. kerületben a Lőrinci Hengerművet, egy 1949-ben alapított céget zárnak. Ha ez a döntés így valósul meg, akkor kétszázötvenhat főt küldenek el és bezárják a Lőrinci Hengerművet. Tehát a versenyszférában nyolcszáz fő leépítése történik meg, miközben, ha a statisztikai adatok mögé nézünk, azt látjuk, hogy a mostani bővülés egyharmada a közfoglalkoztatásból származik. A kormányváltás után eltelt időszak új munkahelyeinek a kétharmada a közfoglalkoztatásból származik. Tehát egyik oldalon, a reálgazdaságban, a versenyszférában munkahelyek szűnnek meg, a másik oldalon pedig a közfoglalkoztatás révén a kormány próbál valamelyest javítani a helyzeten. Nézzünk a dolog mögé, a közszférában egy nyolcórás foglalkoztatásban ma nettó 47 ezer forintot lehet keresni, a versenyszférában azért ennél magasabb minimálbérek vannak. Nyilvánvalóan ez egy rendkívül rosszirányú átrendeződés, ez is ennek az ellentmondásos és fenntarthatatlan gazdaságpolitikának a jellemzője.

- Tegyük hozzá, hogy a foglalkoztatás még egy szektorban látszik bővülni, ez a bizonyos egy és öt közötti személyzetet alkalmazó kicsi- vagy mikrovállalkozások. Tehát lényegében az önfoglalkoztatók lehetnek ezek, mert a versenyszférát az öt főnél többet foglalkoztató vállalatoknál, egységeknél vagy cégeknél tartja számon a KSH. De ez nem tartozik igazán a versenyszférába, nem lehet a magyar gazdaságot fellendíteni egy-két fős kisvállalkozásokkal, ezek lényegében csak a vegetálásra jók. De ha így van ez, akkor a közfoglalkoztatás és ez az önfoglalkoztató vegetálás miért látszik az egyetlen válasznak arra a válságra, amely kialakult Magyarországon? Miért nem képes a kormány minden jelszava ellenére változtatni ezen?

- Nézzünk a folyamatok, a számok mögé és egy lássuk azt, hogy valójában mi zajlik a háttérben. Nagyon tanulságos, ha csak a Központi Statisztikai Hivatal mostani adatait és a hozzákapcsolódó kormányzati, győzelmi jelentéseket megnézzük: egyrészt hol van ez a szám ahhoz képest, amit a kormány ígért az egymillió munkahellyel kapcsolatban, hol van ahhoz képest, amit a miniszterelnök úr az elmúlt napokban oly sokszor elmondott, hogy 5,5 millió foglalkoztatottat szeretne ebben az országban.

- Ráadásul úgy mondta ezt el – ez egészen elképesztő, nem is tudom felfogni, hogy mondhatta ezt, de minden információ szerint ezt mondta –, hogy a következő egy-két évben szükség van 5-5,5 millió munkahelyre összesen, különben Magyarország gazdasága továbbra is törékeny marad. De nem lehet a mostani 900 ezerhez képest egymilliót vagy egy és félmilliót létrehozni. Hogy képzeli ezt?

- Már megszoktuk, hogy az elmúlt két évben nincsen olyan ígéret, amit sikerült volna betartania. Egymillió munkahelyet ígértek, ha részarányosan nézzük, akkor eddig mínusz nyolcvanegyezernél vannak, és ami egyébként teljesült, annak is a zöme a közfoglalkoztatásban, egy alacsonyabb, kiszolgáltatottabb, sokszor az éhbérért történő foglalkoztatási feltételek közepette jött létre.

- Tehát ez a fajta foglalkoztatás inkább valamilyen szociális-társadalmi funkciót tölt be és nem gazdasági vagy versenyképes funkciót.

- Nem gondolkodott el azon esetleg, hogy ennek ahhoz a nagyon sajátos Orbán-féle keleti unortodox posztállam szocialista modellhez lehet közel, amikor az állam a legnagyobb foglalkoztató és ezen keresztül a munkavállalók a leginkább kiszolgáltatottabb helyzetben vannak? Ez talán beleillik abba a képbe, amit a miniszterelnök úr gondol az országról.

- Tehát van benne rendszer is, van benne elképzelés is, csak ez az elképzelés és rendszer nem jó.

- Harmincháromezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma a versenyszférában, tehát a reális gazdaságban, ott, ahol a működő tőke van, ahol beruházások vannak, ahol nem a közpénzből, hanem magánpénzből jönnek létre új munkahelyek. Abszolút rossz szerkezetű a foglalkoztatásban ez a változás. Ahogy Ön is említette és én is mondtam, a közfoglalkoztatásban egy kiszolgáltatott, éhbérért és közpénzből történő foglalkoztatás oldalán van bővülés. Én csak remélem, hogy Orbán miniszterelnök úr ezt a plusz egymilliót nem az állami foglalkoztatottak körében, a 47 ezer forintos nettó jövedelem kategóriájába gondolja el.

- Ez teljesen abszurd. Ha majdnem félmilliót elérne a számuk és még másokat is aktivizálnának, akkor sincs plusz egy vagy másfél millió hadra vagy munkára fogható ember. Szóval ennek az egésznek ilyen szempontból sincs értelme. Aztán ha egymillió embert meg akarnának fizetni állami pénzből, akkor nincs az a költségvetés, amelyik ezt lábon kibírná. Szóval az egésznek tulajdonképpen semmi értelme, úgyhogy javaslom, hogy ne is erről beszéljünk a továbbiakban, hanem arról, ami ilyenkor mindig felvetődik. Na és az MSZP mit tudna csinálni? Na és az MSZP mit tudna ajánlani ebben a kétségtelenül nehéz nemzetközi és hazai gazdasági helyzetben?

- Helyben is és országos szinten is szükségesek lépések. Kezdem a kicsiben. A XVIII. kerületben Ughy Attila és Kucsák László fideszes képviselők ténykedése révén úgy látom, hogy nem sikerül megmenteni ezeket a munkahelyeket. De önkormányzati vezetőként – mert ezek az országgyűlési képviselők egyben önkormányzati vezetők, polgármesterek, alpolgármesterek – nyugodtan létrehozhatnának egy helyi vis maior keretet, amely az elbocsátott dolgozók támogatására szolgálna. Nyugodtan csökkenthetnék a helyi vállalkozások adóterheit, a következő éves költségvetésnél tervezhetnék azokat a foglalkoztatást és a helyi kerületi beruházást élénkítő támogatásokat, amelyek egyébként ma elengedhetetlenül szükségesek. Nagyban, első lépésként a munkára rakódó terheket kéne csökkenteni.

- Megvolna ehhez a forrás? Tehát, ha például adott esetben MSZP-sek vezetnék a kerületet, akkor megtalálnák erre a forrást?

- Igen. Ajánlásokat és javaslatokat is tettünk és most is fogunk tenni. Már korábban is helyben, a frakciónk folyamatosan benyújtott olyan önkormányzati előterjesztéseket, írásos, dokumentálható javaslatokat, amelyek leírták azt, hogy milyen forrásból, honnét elvéve, hogyan lehetne ezeket a problémákat orvosolni. Nagyban, országos szinten. Ezt az unortodox gazdaságpolitikát abba kéne hagyni és csinálni egy rendes, beruházást ösztönző, kiszámítható, foglalkoztatásbarát, növekedésbarát politikát, aminek része az is például, hogy a munkára rakódó terheket csökkenteni kell. Része az is, hogy egy másfajta adó- és jövedelempolitikára van szükség. Ma a minimálbéren foglalkoztatottak jövedelme csökkent, nem kisrészt azért, mert az adójóváírást kivezették. Az a tény, amiről az előbb beszéltünk, hogy a közszférában, illetve a közfoglalkoztatásban dolgozóknak nettó 47 ezer forintja van, ami egyébként korábban, az előző kormányban 60 ezer fölötti összeg volt, ennek a két évvel ezelőtti vásárlóértéke mindössze 38 ezer forint volt. A csökkenések nem kis részben abból is származnak, hogy az adójóváírás a legalacsonyabb keresetűeknél megszűnt. Ezek egymással összefüggő dolgok és én egy szemléletváltást is javasolnék. A helyi gazdaságok, a helyi társadalmakban zajló együttműködések támogatása, összefogása azon a településen, ahol az ott élők képesek egymással együttműködni akár egy-egy szövetkezetben, akár egy közös termelési folyamatban, ott elviselhetőbbek ezek a tervek. Ott, ahol erre nincs mód vagy nincs lehetőség, igény, ott sokkal súlyosabban élik meg ezt az emberek.

- Szóval, mit tudna kitalálni például az MSZP, ha valóban elbocsátják a Lőrinci Hengermű kétszázötvenhat dolgozóját? Hogyan lehetne rajtuk segíteni?

- Először is helyben – amint említettem –, az önkormányzat vezetésének van felelőssége abban, hogyan gondozza ezeket az embereket. Nem úgy, mint ahogy a Malév elbocsátott munkavállalóit. Ott az önkormányzat erejéből annyi telt, hogy egy PR értékű álláskeresést terveztek, ahol életvezetési tanácsokat adtak a Malév dolgozóinak. Abból nem lesz megélhetés.

- Jó, a dolgok persze így összerakódnak, hagyták a Malévet is bedőlni. Ezek szerint lehet, hogy a Dunaferr sorvadását vagy visszahúzódását és csökkentését is elnézik, ahelyett, hogy megpróbálnák valamilyen módon segíteni az életben maradását?

- Abszolút. Én nem tudom, mert a hírek nem szólnak erről, hogy például amikor a miniszterelnök úr találkozott a Dunaferr vezetésével néhány hónapja, akkor azon a tárgyaláson vajon szóba került-e már ez a leépítés, tett-e a kormányzat olyan ajánlatot, javaslatot, amely a leépítés megakadályozása irányába mutatott. Nem olyan régen a Coca-Colánál a miniszterelnök úr látványosan bejelentett egy beruházást, miközben a szakújságírók már megírták, hogy annak a beruházásnak, amely egy-kétmilliárd forint volt, a többszörösét, negyvenmilliárd forintot már korábban beruházott a Coca-Cola, csak nem itt. Ez mind azt mutatja, hogy a kormányzat magatartásán változtatni kell, mert nem lesz új munkahely, nem lesz befektető, nem lesz beruházó, aki egyébként Magyarországon új munkahelyet hozna létre. Kicsiben ugyanez a helyzet: vállalkozásbarát politikára van szükség. Az önkormányzat kell hogy támogatást nyújtson ezeknek az embereknek, akik most utcára kerülnek, akár úgy is, ahogy említettem, hogy egy vis maior keretet állítanak fel az átmeneti időszakban támogatás céljából. Meg kell nézni, hogy az önkormányzati vállalatoknál van-e olyan felajánlható munkalehetőség, amit igénybe lehet venni. Nem szabad hagyni, hogy ezek az emberek elkallódjanak. Nincsen – utánanéztem gyorsan – a XVIII-XIX. kerületekben, a délpesti régióban most annyi felajánlható munkahely a gazdaságban, ami automatikusan megoldaná ezt a problémát. A közszereplőknek, a felelős önkormányzati és parlamenti képviselőknek is van feladatuk abban, hogy ez a helyzet megoldható legyen.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

„Patrubány úr, sírva fakadok”
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke

Bolgár György: - Hogy van? Olyan szomorú, lemondó hangon köszönt itt nekem vissza.

Patrubány Miklós: - Lehet, első szabadságnapomat töltöm Tusnádfürdőn, és lehet, hogy még megvisel a szabadság.

– Vagy az eddigi munka viselte meg, nem? Régóta nem hallottam Önről.

– Ez csak Önökön múlott, mert én még sosem utasítottam vissza az Önök megkeresését.

– Valóban mindig rendelkezésünkre állt, de arra gondoltam, hogy talán azért sem hallottam Önről mostanában, mert minden rendben volna a magyarokkal, és az Orbán-kormány mindent úgy elintézett, hogy Önökre igazából nincs is szükség vagy nem is nem is kerülnek igazán a nyilvánosság érdeklődésének homlokterébe, legfeljebb csendesen dolgozgatnak még itt-ott, amit kell.

– Hát nézze, az idő eldönti, hogy az életünk fölöslegesen telik-e vagy sem, tény az, hogy nem kényeztetnek el minket a médiumok. Túl nagy nyilvánosságot még a magyarok világkongresszusa se élvezett. De hát gondolom, hogy ennek kapcsán kerestek most meg.

– Igen, mert feltűnt nekünk is, hogy újra meghatározták, mi a magyar nemzet ezen a világkongresszuson, és akkor mindjárt adódik is a kérdés, miért kellett ezt meghatározni? Hát nem tudjuk, hogy mi a magyar?

– Hát nem. Nem. Ezen sokan sokat évődtek az évszázadok során, különösképpen a 20. században egész komoly irodalmi mozgalmak firtatták és vitatták, hogy mi a magyar. És hát minket mint Magyarok Világszövetségét, illetve a magyarok világkongresszusát, amelyik tulajdonképpen a Magyarok Világszövetségének létrehozója is, az a felismerés vezényelt, hogy minden nép lényegében megalkotta a maga nemzetfogalmát, sőt arra is felfigyeltünk, hogy szinte ahány politikus, annyi mindent értenek a nemzet fogalma alatt. Ha csak a legérdekesebb mutációra figyelünk fel, ami az elmúlt tíz-tizenöt esztendő európai politikai szóhasználatában bekövetkezett, látszik egyfajta tudatos egybemosás a nemzet, a nemzetiség és az állampolgárság fogalmának. Például angolul és franciául ezek egyértelműen leírják az állampolgárság fogalmát, mégis a legmagasabb politikai fórumokon is gyakran felcserélik más fogalmi körrel. És hát például ha ma Brüsszelből azt mondja valaki, hogy a magyar nemzet, akkor egyértelműen a mai magyarországi lakosságot érti alatta. Így aztán mikor egy magyar politikus, teszem azt, egy kormánypárti politikus a magyar nemzetről beszél, akkor nem lehet pontosan tudni, hogy ezt most a brüsszeli szóhasználat szerint érti-e vagy annak a törvénynek a fogalmi készlete szerint, amit pontosan június 4-e kapcsán a nemzeti összetartozás napja cím alatt fogadott el még 2010-ben az Orbán-kormány vezette, illetve hát az Orbán-kormány idején felálló kétharmados többség.

– Az ő kétharmados többséggel rendelkező parlamentjük, igen. Na de akár az egyik akár a másik felfogás a jó, Önöknek ezek szerint egyik sem tetszik? Mert mégiscsak új meghatározással álltak elő.

– Így van. Ezt szerettem volna akkor még pontosítani. Tehát megvizsgáltuk az angol nemzetfogalmat, a francia nemzetfogalmat, a német nemzetfogalmat és az amerikai nemzetfogalmat. Sőt, egy picit még az oroszra is kitekintettünk, és rájöttünk, hogy lényegében mindenki megalkotja a maga nemzetfogalmát, és mindenki törekszik arra, hogy a legjobb erényei szerint és a maga elképzelése szerint alakítsa a világot. A legélesebb az ellentét talán a francia és a német nemzetmodell között húzódik, különösképpen a két világháború között erősödő német nemzetfogalommal, ez ugyanis, szemben a francia nemzetfogalommal, amelyik teljesen kiiktatott mindent, ami ősiség, mindent, ami közös gyökér, ami származás és közös nyelv és egy adott pillanatban egy államhoz tartozás elvére alapozta a francia nemzetfogalmat. Ez éppen a németek ugye még a miszticizmusba is hajló módon próbálták…

– Faji alapon meghatározni, misztikusan és faji alapon, ez aztán világtragédiába torkollott.

– Így van, tehát a magyar út ezzel szemben… mert ugye nekünk azért van különösen előnyös helyzetünk, mert abban egyek voltunk, hogy azt kell a nemzetfogalmunk középpontjába emelnünk, amit mi a legértékesebbnek tartunk a magyarságunk általunk megismert történelmi alkotásából. És ez nem más, mint az a magyar állam, amit a szentkorona uralt, amelyikben minden nép és minden nemzetiség egyenrangúként élhette a maga életét. Aminek aztán olyan megnyilvánulásai voltak, mint a Trianonban szétszabdalt Magyarország, ahol például még Ausztria is kapott területeket Magyarországtól, és teljesen horvát, sőt meg német ajkú települések is fegyveres zendülést indítottak. Képzeljük el Pornóapátit, ami ott van a nyugati végeken, a német ajkú Ausztriához került, és ők fegyveres harcot indítanak azért, hogy márpedig ők nem Ausztriához akarnak tartozni, hanem ők a szent korona országához tartoznak.

– Na de maradjunk egy pillanatra a szentkoronánál. Mert azt mondja, hogy ez egyesített magyarokat, románokat, horvátokat és így tovább és így tovább. Na de akkor hol itt a magyar nemzet? A románokat is besorolja a magyar nemzetbe?

– Nem kérem szépen, a magyar nemzet alkotta meg ezt az államot. Ezt nem kétséges. Erre még a Charta 77-es Rudolf Kucsera cseh politológus is felfigyelt, és a maga könyvében, a Közép-Európa története című magyarul is megjelent könyvében kifejti, hogy a magyarság a középkorban, tehát értsd, az Árpád-házi királyok idején, amikor ez a szentkorona-tan és a szentkorona államisága kialakult, a maga közjogi harcaival véres verejtékkel megalkot egy olyan államot, ahol a szentkorona azáltal, hogy az ország első személyiségévé válik, egyrészt kapcsolatot teremt az istenség és a földi hatalom gyakorlás között, másrészt az emberi esendőségektől mentesíti a földi főhatalmat, tehát nem kerülhet Magyarország olyan helyzetbe, mint VIII. Henrik, aki akárhány feleségének a fejét leüttetheti, hiszen ő a szuverén, és azt csinál, amit akar. Magyarországon a király csak a második volt. Az első a szentkorona, amelyik szent és sérthetetlen. És ebből a fogalmi váltásból, ami lényegében Magyarországon egyedülálló és egyedi, ebből következett aztán az, hogy minden nép megtalálhatta a maga helyét, amennyiben magát a szentkorona…

– Aztán mégsem találta meg és nem is akarta megtalálni, mert el akartak szakadni. Hát akkor mégiscsak hibádzik egy kicsit…

– Ez már a francia forradalom és az ott kialakult…

– Ilyen a történelem, így változik a történelem.

– …az ott kialakult nemzetfogalom, ami egy virilis nacionalizmus volt, tehát ne felejtsük el, hogy Franciaországban felütötte a fejét ez az egy nyelv, egy nemzet elgondolás, amelyiknek bizonyos reminiszcenciái átcsaptak Magyarországra is, és sajnos ugye a magyarság akkor veszítette el az államát, amikor felült erre a lóra, hogy márpedig megpróbálja erőltetni a magyar nyelvet egy olyan általános kontextusban, amikor Európa-szerte a nyelvek háborúja zajlott. Mint mondtam, Franciaország itt élen járt és a francia nacionalizmus…

– Vagy akkor veszítettük el az államunkat, amikor elvesztettük Mohácsnál azt a bizonyos csatát, amikor a törökök megszálltak minket.

– Hát akkor még nem.

– Amikor a Habsburgok verték ki a törököket Magyarországról, hát sokáig el volt veszve ez a magyar állam, bár bizonyos értelemben fenn is maradt.

– Sok rendbélileg ebben egyetértünk, hogy sok rendbélileg így van.

– Na de a szentkorona, ez egy dolog amit elmondott, nehéz bizonyos értelemben követni meg vitatkoznivalóm is volna vele. De Önök tovább is mennek. És azt mondják, hogy a magyar nép ősnép. Amelynek műveltségteremtő és államalapító ereje bizonyítottan kimutatható öt földrészen, Európában, Ázsiában, Afrikában, Észak és Dél-Amerikában. Na ezt aztán végképp nem értem. Mi az, hogy ősnép és hogyan alapítottunk államot mondjuk Észak-Amerikában?

– Nézze. Tehát én erre csak azt tudom mondani, hogy ezt az egész mondatot a Magyar Tudományos Akadémia paradigmájából nézve lehetetlen is megérteni. Mert hát ahhoz ki kell lépni ebből a szellemi kalodából.

– Szóval lépjünk ki a mai tudományból.

– A mai tudományból nem kell kilépni.

– Én hajlandó vagyok kilépni.

– A Tudományos Akadémiának a kalodájából kell kilépni, amelyre szegény Széchenyi István, aki a legnagyobb szerepet játszotta a megalapításában, azt mondta 1858-ban, hogy bár csak soha ne járultam volna hozzá a Magyar Tudományos Akadémia létrehozásához, mert én azért alapítottam, hogy a magyar nyelv pallérozását végezze, ez az intézmény pedig a magyar nyelv ellenségévé vált. És sajnos ez azóta mit sem változott.

– Jó. Lépjünk ki. Lépjünk ki az akadémiából. De akkor sem értem, hogy mitől vagyunk mi államalapítók. Mondjuk Észak-Amerikában.

– Államalapító képességekről beszél a szöveg, nem arról, hogy államalapító.

– Államalapító ereje. Na jó, műveltség teremtő és államalapító ereje kimutatható.

– Így van.

– Na de hogy mutattuk ki az államalapító erőnket?

– Hát ott van a lábjegyzet, ami oda van biggyesztve, van egy lábjegyzet, és minden egyes tétel ugye látható mindegyiknél azt hiszem, ha jól emlékszem, de most ugye itt vagyok, itt nincs…

– Nekem elég ha egy mondatot mond a lábjegyzet felolvasása helyett.

– Simon Péter, ha jól emlékszem, Simon Péter ugye azt írja a lábjegyzetnél, Simon Péter, ez egy Torontóban doktorált az indiánok életét kutató tudós, aki a kutatásai során eljutott az észak-amerikai indián törzsekhez, ahol teljesen természetes módon megértette magyar nyelven az ott élő észak-amerikai indián törzsekkel magát, mert hiszen azok olyan nyelvet beszéltek, olyan ősnyelvet beszéltek, amelyik magyarul tökéletesen érthető és viszont.

– Patrubány úr sírva fakadok. Komolyan mondom.

– Ne tessék, ne tessék, tessék inkább ezeknek a dolgoknak utána járni.

– Simon Péternek higgyek, hogy a magyarok és az indiánok megértik egymást, mert…

– Vannak olyan törzsek, sőt továbbmegyek, Indokínában is találnak olyan őserdei törzseket, akik magyarul beszélnek és magyarul érthetők.

– Patrubány úr, kérem…

– Sőt Dél-Amerikában is találnak, de ezt nem kell tudomásul venni.

– Ha ez így van, akkor a Magyar Tudományos Akadémia azonnal expedíciókat indít oda, mert ez fantasztikus felfedezés volna.

– Hát ezt kellett volna, kellett volna hogy indítsanak.

– De Önök inkább hisznek egy-két nem minősítem milyen tudósnak, mert tegyük fel, hogy ők is tudósok.

– Nem, nem. Ha szabad egy gondolatot még hozzáfűznöm.

– Igen. Hogyne szabad.

– Mi abban valóban különbözünk mindenféle magát tudományosnak nevező intézménytől, hogy számunkra az emberi erkölcs nem vonható ki a tudásból és a tudományból. Na most mi ezeket az értesüléseinket olyan emberi közlésekre alapozzuk, ahol szerepet játszik az illető személyének a hitelessége is.

– Na de inkább hisznek egy tegyük fel egy tisztességes…

– És kizártnak tartjuk, hogy hazudik. Kizártnak tartjuk, hogy hazudik.

– Na de az, hogy valaki aki őszintén hisz ebben a… most nem minősítem, miben, mondjuk csak valótlanságban, ellentétben az egész világ tudományos közösségével vagy nyelvészek közösségével… Ezt miért hiszik el inkább, mint annak a százezer vagy tízezer tudósnak a véleményét, aki mindezt cáfolja.

– Mondok Önnek valamit. Hallott Ön Petráról? Ugorjunk tovább egy földrésszel. Petra a világ hét csodájának egyike. Jordániában van. Ez az interneten mindenütt megkereshető.

– Hogyne. Gyönyörű.

– És ha megnézzük, a világ lexikonjai azt írják, hogy Petrát kik alapították, ezt a négyezer évvel ezelőtti csodálatos várost? Azt írják, hogy a nabateusok alapították, amelyik egy törzs volt, valahonnan a Nílus partjáról átjött a szaúdi sivatagon, és megalapította ezt a csodálatos várost. Na most Barát Tibor, dr. Barát Tibor, aki egy zseniális történész volt, még a Sorbonne-on is oktatott, ő megírta, hogy a nabateus nem mást jelent, mint a Nílus jobb partjáról származót ezelőtt háromezer éve. Most ettől mindenki nevetőgörcsöt kapott, körülbelül úgy, mint most Ön az imént, de, de…

– Hát én sírva fakadtam.

– Hát az addig tartott csupán, amíg ki nem derült, hogy a ma ott élő arabok, tehát a Jordánában élő arabok, akik szájhagyomány útján örökítik át egymáshoz az információt, ha megkérdezi tőlük, hogy kik alapították Petrát, akkor nem azt mondják, hogy a nabateusok, hanem azt mondják, hogy a mi magyar nagyapáink. És megkérdezi tőlük, hogy mondják a ti nyelveteken azt, hogy magyar, akkor azt mondja, így mondjuk, magyar. Tehát ő ott élő arabok…

– Patrubány úr…

– …így tudják, hogy a háromezer-ötszáz évvel ezelőtti Petrát alapító népség magyar volt. Dehát ettől még lehet engem is lehülyézni.

– Nem, nem, ha véletlenül akadt tíz ilyen arab, aki ezt mondja, ez még ugyan nem tudományos bizonyíték.

– Hát nem, de a szájhagyomány, és amit egy nép örökít, azt nem lehet semmibe venni. Hát ők nem elfogultak, hát nem is láttak magyar életükben.

– Hát akkor kinek mondták ezt? Nem magyarnak?

– Hát egymásnak örökítik. Nem az van, hogy eljön a Magyarok Világszövetségéhez az arab és megmondja.

– Ja, ja, ja. Értem. Na most tegyük fel, hogy annak a petrai jordániai arabnak van igaza, és ők a magyaroktól származnak.

– Hát ők így tudják. Igaza van, hogy.

– Mint ahogy az indiánok is. De tegyük fel, hogy mindenki tőlünk származik. Mi vagyunk az ősnép akitől mindenki, minden más nép…

– Egy ősnép vagyunk, az biztos. Egy ősnép vagyunk, ehhez kétség nem fér.

– És akkor mi van?

– Hát az van, hogy mértéktelenül sok jelentős hozzájárulásunk van a világ menetéhez és az egész szentkorona értékrend, az nem egy légből kapott szülemény.

– Na de az sokkal későbbi ezek szerint.

– Nem egy agybéli, nem egy agybéli dolog ez…

– Hát a szentkorona az évezredekkel később történt, mint ahogy állítólag megalapítottuk Petrát.

– Ahhoz, ahhoz, hogy egy ilyen bölcseletre eljusson egy nép és egy nemzet, egy ilyen fokára a bölcseletnek, ahhoz sok évezred kell.

– Olyan fokára jutottunk el a bölcseletnek, hogy itt vagyunk tízmillióan, éppen egy gazdasági válság kellős közepén, a kevésbé fejlett országokhoz tartozunk, a tudományunk most éppen leszálló ágban van, mondjuk a két világháború között nagyon-nagyon nagy tudósokat nevelt ez az ország, a művészetünk változatlanul jó és világhírű, az iparunk a gazdaságunk kevésbé. Ezt tudjuk. Ezek vagyunk mi. Miért kell ehhez ősnép? És miért kell hozzá…

– Hát nem, tehát nem kell hozzá kitalálnunk semmit. Attól nem szabad letagadnunk a létező dolgokat. Csupán erről beszélgetünk.

– De nem letagadásról, itt kitalálásról van szó, Patrubány úr.

– Jaj, nem. Hát nézze meg.

– De miért nem elég Önöknek az, hogy a magyar nemzet Patrubányból áll és a Bolgárból áll. Orbánból áll és Gyurcsányból áll. Kész. És ezzel meg vagyunk.

– De hát ez nem annyiból áll, mint ami... A mi egy kontinuum nélküli idecsöppent…

– Dehogy, nem ezt akartam mondani. Azt akartam mondani, hogy mindegyikünknek megvan a…

– Osztozunk minden örökségen.

– …a családi háttere, a rengeteg keveredés, ami itt a Kárpát-medencében történt, a magyar honfoglalók, az itt maradt avarok, az itt maradt szlávok keveredése, jöttek a törökök, jöttek a tatárok. És keveredtünk németekkel, mindenivel, aki itt volt a környéken. És ezért a magyar genetikailag egy igen kevert nemzet.

– Hát valóban a magyarság az nem egy faj, a magyarság az egy állapot és egy értékrend természetesen.

– Hát de miért nem elég Önöknek ez, miért kell az ősiséget kutatniuk, ami mindenkinek van, valamilyen őstörténete?

– Hát nézze, azért nem, nincs mindenkinek. Bocsánattal legyen mondva. Egyet mondok Önnek meg a kedves hallgatóknak. Ott van dr. Borbola János ezeroldalas könyve, amelyik 2012-ben jelent meg, és amelyik egy új időszámítást jelent a magyar kultúrában és az egyetemes kultúrában. Ugyanis nem kevesebbet bizonyít dr. Borbola János, de visszavonhatatlan tudományos apparátussal és megkérdőjelezhetetlen tudományos apparátussal, mint hogy a Nílus-parti civilizációban a műveltség nyelve a magyar nyelv volt. Hát most lehet azt mondani, hogy ettől eltekintünk, mert most éppenséggel nekünk a 20. században ennyi bajunk van…

– Azért mert valaki ír egy ezeroldalas könyvet, azt Ön készséggel elhiszi, a Magyar Tudományos Akadémiát meg úgy, ahogy van, kidobja.

– De hát nem, nem hiszem úgy el, hanem úgy hiszem el, hogy dr. Borbola János megoldotta a moszkvai matematikai papiruszokat. Erről azt kell tudni, hogy van egy matematikai feladványokat tartalmazó papirusz, amit a moszkvai legnagyobb múzeumban őriznek és a nemzetközi tudomány ennek a tíz feladványból álló moszkvai matematikai papirusznak megoldotta kilenc feladványát.

– Tudja hány ilyen matematikai rejtély van a matematika tudományában? Százával vannak.

– Csak ebben én… De hát ez nem a matematika tudomány.

– És ezeket előbb utóbb megoldják.

– De ez a Nílus-parti…

– Ja, értem.

– …Nílus-parti civilizáció, amit Borbola János az ő magyar nyelvű olvasatával megfejtett és vele együtt az összes többi tízet. És ez nemzetközi tudomány elfogadta és elismerte, csak Magyarországon nem akarunk erről tudomást szerezni?

– Patrubány úr, én úgy ismertem Önt, mint aki mégiscsak a realitások talaján működött, bár…

– Hát eléggé, eléggé az vagyok. Eléggé az vagyok.

– Hát mostanra úgy látom, hogy elszállt a valóságtól.

– Hát lehet, hogy most egy olyan témát vizsgáltunk meg… Nem. De hát megnyitunk egy új beszélgetést és köszönöm szépen a lehetőséget. Én bármikor állok rendelkezésre és nagyon örvendek, hogy mit tudom én… Nem hiszem, hogy a magam számítógéptervező mérnök voltát feladtam volna, itt csak annyi, hogy egy picit többet engedtem beszüremleni ezen az ablakon, mint az elmúlt esztendőkben ebben az ügyben.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >