rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. augusztus 15.



Bolgár György kérdései 2012. augusztus 15-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Trianon tényleges, szó szerinti revízióját sürgette egy fideszes képviselő egy erdélyi ifjúsági táborban. Kőszegi Zoltán azt mondta, ha a Fidesz tovább erősödik, akkor akár már nyolc év múlva hivatalosan is fel lehet vetni a békeszerződést revízióját. Vagyis Trianon, a trianoni békeszerződés századik évfordulóján. Szerinte úgy, hogy Erdély független állammá válna. A Fidesz szóvivője, Selmeczi Gabriella azonban úgy nyilatkozott, Kőszegi Zoltán feltehetően nem alaposan átgondolt magánvéleményének adott hangot. Hacsak úgy nem?

Egyébként próbáltuk elérni Kőszegi Zoltán képviselőt, nem sikerült, úgyhogy interjú helyett felolvasom a parlament honlapján elhelyezett önéletrajzát. Születési hely idő: 1964. Nem született Dabason. Jól értették, nem született Dabason. Végzettsége 1982-ben érettségizett a budapesti Pesti Barnabás élelmiszeripari szakközépiskolában, 1992-ben a testnevelési egyetem szakedzői szakán szerzett első, majd 1996-ban az államigazgatási főiskolán, igazgatásszervező szakon második diplomát. Munkahelye semmi, politikai életút: az önkormányzat képviselő testületének munkájában az 1994-es választások óta vesz részt. Hogy milyen önkormányzatról van szó, azt nem közli az önéletrajz. Az első években a jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság elnökeként és 1996-98 között alpolgármesterként dolgozott, polgármesteri tisztséget1998. október 19-től tölt be. 2002-ben és 2006-ban is újra megválasztották polgármesternek. A helyi Fidesz-csoportnak 1990-ben alapítója volt, csakúgy, mint a Dabas fejlődéséért – na kiderült, hogy hol működik – integrálódok egyesületének. Pest megye 14. számú választókörzetében a Fidesz-KDNP Pest megyei listáján kapott mandutámot a választások második fordulójában. És Trianon revízióját sürgeti, de ez már nincs az önéletrajzban.

Ezek után talán valamennyire ezzel is összefüggő téma: mit gondolnak arról, hogy a volt New York-i kormányzó, a republikánus és egyébként magyarul nem beszélő George Pataki szavazni szeretne a 2014-es magyar választásokon.

Következő téma, hogy az eredetileg tervezettnél is több jutalmat, harminc-harmincöt millió forintot kaphatnak a londoni olimpia aranyérmesei. Ezek szerint a vártnál több győzelem a kormánynak is többet megér?

Ezzel is részben összefüggésben, mit szólnak ahhoz, hogy a Magyar Hírlap egyik publicistája Alexa Károly szerint a balliberális médiamocsár minden képzeletet felülmúlóan szólta le a magyar sportolók remek olimpiai szereplését, és szerinte, idézem, „valamiféle öröklődő genetikai torzulás lehet a háttérben”. Már megint az a fránya genetika? Vajon mire gondolhat a szerző és kinek szabad genetikáznia?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy a régióbeli versenytársainknál is jóval rosszabb a magyar gazdaság teljesítménye a GDP-adatok alapján. Jellemző azonban, hogy a kormánypárti Magyar Nemzet mai számának első oldalán a gazdasági visszaesés helyett azt emeli ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank kudarca az infláció növekedése. Na persze, és Gyurcsány a hibás.

És végül beszéljük meg, hogy a Népszabadságban tett közzé féloldalas hirdetést a Simicska-féle Közgép. Amikor néhány hete a Népszavában jelent meg ugyanilyen reklám, az MSZP keményen bírálta a lapot. Szabad-e a kormányhoz közelálló cégtől hirdetést elfogadni az ellenzéki oldalon?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!