Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. augusztus 15.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. augusztus 17. péntek, 02:37
- Megbeszéljük
Bolgár György: - Orbán Viktor a hétvégén adott egy hosszabb interjút, és ebben kitért a felsőoktatásra is. A következőket mondta: „A tandíjat ellenzem, azt szeretném, hogy Magyarországon olyan felsőoktatási rendszer működjön, ahol képes legyen minden diák maga állni a tanulási költségét. Mindenki a teljeset.” Az Ön tudomása szerint van ilyen felsőoktatási rendszer a fejlett országokban?
Mészáros Tamás: - Én nem ismerek ilyet, mert még az amerikai egyetemeken is az állami egyetemnél az állam támogat, a végzett diákok adnak össze, és természetesen ott is van saját bevétel. Nem is értem egyébként, hogy miért kellene kivonulni az államnak a felsőoktatásból, hiszen ez egy komoly befektetés. És ezt nem csak én mondom, komoly szakértők is ezt mondják, hogy a legjobb befektetés. És ugye a nagy kérdés az, hogy mennyibe kerülne ez annak a hallgatónak, aki ennek az önfenntartó felsőoktatásnak a résztvevője.
- Vannak Önnek akár számításai, akár becslései erről? Hiszen a tanulás teljes költségébe minden beleszámít, az épület fenntartása is.
- Pontosan, és ezzel nem nagyon számolunk jelen pillanatban. Én valamikor kiszámoltam a Corvinus egyetemre, hogy amikor körülbelül tizennyolcezer hallgató volt és tizennyolc milliárdos volt a költségvetés, akkor minden hallgatóra egymilliárd jutna. Ennek körülbelül ötvennégy százaléka volt állami támogatás, a többi az úgynevezett saját bevétel. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy ma egész magas tandíjat kérünk, ugye vagy költségtérítést, vagy önköltséget kérünk, mindegy, hogy nevezzük, de körülbelül öt-hatszázezer az alapszak és nyolcszázezer a mesterszak ezeknél a közgazdasági, társadalomtudományi szakmáknál, az agrárszakokon pedig lényegesen alacsonyabb a piaci viszonyok miatt, mint amibe kerülne. Magyarán, ha egymilliót kérnénk mindenkitől, akkor az épület bérleti díján kívüli működést fedeznénk csak, és akkor még ott vannak az épületeink, ott vannak az infrastrukturális elemek, amiket valamilyen módon fedezni kéne, vagy meg kellene venni, vagy hitelt felvenni rá, és így tovább.
- Szóval olyan egy és másfél millió forint közötti…
- És ez egy olcsó oktatás. Most gondoljuk ezt el egy műszakin, vagy gondoljuk ezt el egy orvosin, ahol ha az összes költséget figyelembe veszem, azt hiszem, nagyon magas lesz a szám. És itt a nagy probléma igazából az, hogy ez a tandíj, ez az önfenntartás azt jelentené, hogy a jelenlegi állami támogatás helyett fizetik, és nem a mellett. Gondoljuk el, valamikor kettő százalékát szerettük volna a GDP-nek felsőoktatásra fordítani. Úgy tudom, hogy 2013-ban ez a százhetvenmilliárd körüli összeg, hat tized százaléka a jelenlegi GDP-nek. Most, ha még ezt is tandíjjal pótoljuk, és a tandíj nem a minőség emelésére, a többletteljesítmény honorálására és a versenyképes felsőoktatás megteremtésére megy, akkor tulajdonképpen a diák egy leépülő felsőoktatásért fog fizetni, és nem egy nemzetközileg versenyképes felsőoktatásért. Én ezt látom a legnagyobb problémának.
- Meg lehet ezt csinálni?
- Nagyon hosszú távon, és kellenek hozzá feltételek. Például, hogy a bérekbe épüljön be az oktatás költsége. Jelen pillanatban egy szűk rétegnél ez megvan, de a lakosság többségénél nincs. Tehát rengeteg olyan ember van, akinek nincs miből megtakarítani, nincs miből félrerakni, hogy majd a gyerekem húsz év múlva vagy tizennyolc év múlva egyetemre megy. Kettő, hogy alakuljon ki az a kultúra, hogy ha szeretném majd taníttatni a gyereket, akkor az élete során folyamatosan meg kell hogy takarítsak. Legyen egy markáns ösztöndíjrendszer, ami a leszakadókat segíti és az esélyegyenlőséget biztosítja. Ez az egyik legnagyobb probléma, ha csak úgy ráhúzom a magyar felsőoktatásra a tandíjrendszert. Jó, van a diákhitel-rendszer, de én azt nem tudom elképzelni, hogy a teljes önköltséget, amit be kell fizetni a hallgatónak, azt ő hitelből fizeti, és majd valamikor ő ezt felveszi. Egy kis százalék lesz ez szerintem. Miközben, még egyszer mondom, a diákhitel-rendszer fontos feltétel, és ezen túlmenően ki kell számolni, hogy mennyi lenne a tandíj.
- Ha a tényleges költségekből indulunk ki, akkor minimum egy ilyen ötéves képzési idő alatt tízmillió, a drágább egyetemeken meg húsz, vagy akár annál is több millió. Most képzeljük el, hogy friss diplomások elindulnak egy tíz-húsz-huszonöt milliós hitelteherrel.
- De még a hárommillió is nagyon sok.
- Igen. De ha valóban a teljes költséget kellene vállalni, mert a miniszterelnök ezt mondta, az biztos, hogy lehetetlenné tenné gyakorlatilag a mostani tanuló nemzedék kilencven százalékának indulását a felsőoktatásban. Az azt jelenti, hogy lényegében csak a társadalom felső tíz százalékának gyerekei juthatnának egyetemre. Körülbelül jól képzelem ezt el?
- Én ezt azért egy másik szélsőségnek tartom.
- Nem azt gondolom, hogy ez így lesz, mert szerintem megvalósíthatatlan. De ha ezt következetesen végigviszik, hogy akár tíz-húszmilliós hiteltartozással induljon el a diploma megszerzése után egy diák, és ezt ugye mindenki ki fogja számolni, akkor gyakorlatilag a magyar társadalom felső tíz százaléka meri csak majd elengedni a gyerekét a felsőoktatásba.
- Igen, mert arra számít, hogy nem biztos hogy a gyerek lesz képes visszafizetni, hanem a család is besegít majd nyilvánvalóan, nagyon sok esetben nyilván a mostani diákhitelnél is ez a megoldás. Igen, más feltételek is kellenek, és én azt hiszem, hogy teljes mértékben az államnak nem szabad kivonulni. És még egyszer mondom, nem csökkenteni kellene összességében a felsőoktatás ráfordításait, hanem növelni. És itt a legnagyobb probléma, hogy az állam kivonul, helyette megjelenik a tandíj, de nem egy olyan felsőoktatásban, ami prosperáló és fejlődőképes, és nemzetközileg versenyképes, mert már most érezni az állami elvonások vagy a kevesebb állami támogatás miatt a feszültségeket a felsőoktatásban. Kettő, mi lesz azokkal az intézményekkel, amelyek emiatt megszűnnek? Mert akkor a jó intézményekhez fognak jelentkezni, mert ha már fizetek, akkor fizessek a jobb intézménybe, gondolja a család. De azért szerettük volna fenntartani Békéscsabát, szerettük volna fenntartani Szolnokot, Zalaegerszeget.
- Hiszen ez az adott városokat is fellendíti, emeli.
- Bizony, nem lesz hallgatójuk. Most én száz százalékban nem néztem végig a felvételi végeredményeket, mert nem voltam itthon, de azért bizonyos esetekben nagyon kevés a jelentkező a költségtérítés miatt, elsősorban a vidéki főiskolákon. És ez azért problémát fog jelenteni, főleg akkor, ha a miniszterelnök másik ígéretét beváltja, hogy azokat az egyetemeket támogatjuk, ahova jelentkeznek, és ahova nem jelentkeznek, azok majd valamilyen módon megszűnnek. Na most, azért itt nagyon sok politikai és egyéb érdek fog ütközni, és ezt így egy az egyben valószínűleg nem lehet bevezetni.
- És ha ötven-hetvenezres városok elvesztik azt a szellemi erőt, amit egy főiskola jelent, az egy csapás számukra. Gazdasági és kulturális szempontból egyaránt.
- Igen. Márpedig nem fognak fizetni oda. Még egy nagyon érdekes dolog van. Nem tudtam még kielemezni, de keresem, hogy hol vannak a magas pontszámú hallgatók. Mert ha a mostani pontszámítás és a ponthatárok szerint csak az állami támogatásokat vesszük figyelembe, és arra megint büszkék vagyunk, hogy a Corvinus a felső ötöt viszi, de ha megnézzük, azért magas az állami pontszám, mert nagyon kevés hallgató jut be most már állami helyekre. A költségtérítéses helyeken négyszáz körül vagyunk mi is a ponthatárt tekintve. És nézem a műszaki egyetemet, ott háromszázhatvan, háromszázhetven a ponthatár, tehát nem tudom, hogy hol vannak a nagyon magas ponthatárú hallgatók. Biztos hogy jobban szétszóródtak és más helyekre is mentek, de az ELTE pszichológián sincs négyszáz pont fölött már a költségtérítéses képzés.
- Az a gyanúja, hogy már elmentek külföldre?
- Elképzelhető, hogy egy részük igen. Azért a tandíjért, azt mondja, inkább elmegy külföldre. Nem állítom, csak keresem egyelőre, hogy hol vannak ezek a magas pontszámú hallgatók.
- Igen. De éppen ez lehet az egyik azonnali következménye annak, ha Magyarországon valóban bevezetnék az általános, nem tandíjnak nevezett, de teljes költségtérítést, hiszen akkor azt lehet mondani, hogy akár a szomszéd országok magyar nyelvű egyetemeire is elmehetnek, és akkor azt majd ott adott esetben még lehet, hogy fejlesztik is Romániában vagy Szlovákiában. Ugye? Furcsa módon ez egy kedvező következménnyel járna.
- Igen.
- Vagy a Magyarországról érkező hallgatók elmennek Ausztriába vagy Németországba, és adott esetben ingyen tanulhatnak az ottani egyetemeken. Ez tragikus következményekkel jár.
- Nem hiszem, hogy akarja ezt bárki is.
- Ugye? Én is úgy érzem, hogy ez egy abszurd elképzelés.
- Igen. Fontos dolog egyébként, hogy én tandíjpárti voltam világ életemben, elsősorban a minőség ösztönzés finanszírozó szerepe miatt, de még egyszer mondom, akkor, ha a többlet ott marad az egyetemen, és fejlesztésre lehet használni.
- És nem a teljes költséget fedezi. Hiszen a tandíj abban a pillanatban azt jelenti, hogy a többség számára megfizethetetlen.
- Így van. És ez valószínű. Ki lehet számolni, hogy körülbelül hány hallgató van a magyar felsőoktatásban, és mennyi a felsőoktatás költségvetése. Én most nem akarok itt számokkal dobálózni, de ha nálunk, nagyon leegyszerűsítve, a számítás egymillió forint, akkor nyilvánvaló, hogy az eszközigényes, klinikaigényes helyeken ez ennek a sokszorosa. És akkor vegyük figyelembe, hogy a kutatásra még külön finanszírozás kell. Ezek a pályázatok és egyebek, amiket bevezettek, ez csak az oktatás költsége lényegében, és az egyetemeknek egy nagyon fontos funkciója a kutatás, amit azért az oktatási bevételekből is finanszíroztunk az eddigiekben.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
