Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. augusztus 7.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2012. augusztus 09. csütörtök, 03:23; Megbeszéljük

3. oldal / 3

Őt is elbocsátották – helyzetjelentés az operából
Rácz István operaénekes

Bolgár György: - Önt rendkívüli felmentéssel bocsátotta el az operaház közalkalmazotti állományából Ókovács Szilveszter, még kormánybiztosként. Egyébként tényleg, milyen funkcióban van jelenleg Ókovács Szilveszter? Ugye nem pályázaton elnyert tisztségben van, nem az operaház főigazgatója, viszont a kormánybiztosi tisztségét megszüntették. Szóval mint kicsoda bocsátotta el Önt?

Rácz István: - Augusztus 31-éig Ókovács Szilveszter még az operaház kormánybiztosa. Ez az információnk van a sajtóból. Nekem is és az egyesületnek is, a Magyar Operaénekesek Egyesületének is. És úgy tudjuk, szintén a sajtóból, hogy augusztus 31-e után vagy mint miniszteri biztos vagy mint megbízott főigazgató továbbra is az operaház élén marad.

– De hát ez a beszélgetés nem Ókovács Szilveszter sorsáról, hanem az Önéről szól. Szóval, mi az, hogy rendkívüli felmentés, mi az oka, és ráadásul, ahogy tudom, Ön a Közalkalmazotti Tanács vezetője. Hogy lehet Önt csak úgy egyszerűen elküldeni? Milyen alapon?

– Annyit helyesbítenék a dolgon, hogy én a Közalkalmazotti Tanács tagja voltam, illetve a szakszervezetnek is tagja vagyok, és főbizalmiként működtem az operaházban addig, ameddig a felmentésem, idézőjelben, meg nem született. De továbbra is a szakszervezeti funkcióm megmaradt, és az országos szakszervezeti elnökségnek is tagja vagyok. A rendkívüli felmentés pedig arról szól, hogy valamilyen indokkal alátámasztva, egyik napról a másikra felmenthetnek egy közalkalmazottat, és ennek a következményei azok, hogy attól a naptól már fizetés nem jár, és az operaházból most minden operaénekest csoportos létszámleépítés kapcsán elküldtek. A kollégáknak még jár végkielégítés és felmondási idő. Nekem már ez sem, mert a rendkívüli felmondás ezt hozza magával. Illetve még annyi érdekesség van a dologban, szintén idézőjelben, hogy én a következő évadra az Ókovács Szilvesztertől még munkát sem kaptam.

– Hogyhogy? Önt nem bocsátották el eddig?

– Eddig azért nem bocsátottak el, mert a csoportos létszámleépítésnél a munkáltatónak engedélyt kell kérnie, illetve ki kell kérnie a szakszervezettől, a szakszervezeti vezető funkcióban lévő embert, embereket, és a szakszervezet engem nem adott ki. De aztán időközben elindítottak ellenem egy fegyelmit is, amely aztán végül is június 30-án lezárult, különösebben eredmény nélkül. Erről július 4-én kaptam értesítést, hogy megszüntették a fegyelmit, és írásbeli figyelmeztetésben részesítenek, majd július 6-ával pedig az elbocsátásomat kaptam kézhez.

– Na akkor térjünk egészen konkrétan a tárgyra. Mi a baj Önnel, miért indult a fegyelmi eljárás? Hamisan énekel, nem ment be a próbára, veszekszik a karmesterrel, a rendezővel vagy rosszakat mond a kormánybiztosra, az operaház tekintélyét lejáratja és így tovább. Hátha eltaláltam az egyikkel a valódi okot.

– Igen, azokról, amelyeket Ön először mondott, egyről sincs szó, tehát nem szakmai indokokról és szakmai okokról van szó. Az volt a fegyelmimmel kapcsolatban is az egyik indok, illetve most a felmentésemmel kapcsolatban is, hogy én olyan nyilatkozatokat tettem, illetve a Magyar Operaénekesek Egyesülete olyan nyilatkozatokat jelentetett meg a sajtóban, amelyek hátrányosan érintik és nagyon komolyan inszinuálva rombolják az intézmény és az intézmény jelenlegi vezetésének a hírnevét és a nimbuszát, mármint nem az intézménynek, hanem a jelenlegi vezetésnek.

– De ez csak azért van, mert Önök tiltakoztak amiatt, hogy az operaénekeseket eltávolítják az operából és alkalmanként szerződtetik őket? Tehát egyszerűen a más véleményüket nem tolerálják?

– Így van. Ez az alapprobléma, hogy mi ennek hangot adtunk. Hogy az Magyarország egyetlenegy operaházában abszurd dolog, hogy nincs társulat, azaz hogy a társulat tagjai között nincsenek operaénekesek, noha ez az operaház működését tekintvén ugye alaptevékenység. Egy operaházban szoktak néha operát játszani, és operaénekesek is szoktak néha énekelni. És mi ezt nehezményeztük, illetve a kezdet kezdetén, amikor ez az egész elindult ősszel, akkor még nagyon baráti és hát ígéretesnek tűnő volt a hangnem, amelyben még válaszokat kaptunk. Mert hiszen mi sem támadtunk egyből. De aztán az egész kezdett elromlani, és lassan ez lett a vége, hogy egy ilyen, mondhatni üldözés indult be azok ellen az emberek ellen, akik a fő hangadói voltak ennek az ügynek. Ezt nem én mondom, minket minősített így a kormánybiztos meg renitenseknek nevezett. A fő hangadók ellen ez a fegyelmi eljárásokban csúcsosodott ki, aztán a végső kifejlete a dolognak az volt, hogy engem rendkívüli felmondással eltávolított a kormánybiztos az operaházból úgy, hogy már tegnap be sem engedtek az operaház épületébe.

– Ez ráadásul ennyire súlyos? Hogy bemenne bomlasztani, és azt azért nem engedhetjük meg?

– Nem ez az indok, hanem az, hogy mivel én már az operaháznak nem vagyok tagja, csak indokolt esetben mehetek be, és akkor is csak úgy, ha valaki engem felkísér, ha megjelölöm, hogy milyen ügyben megyek és hová akarok menni. Hát mint egy rabot a beszélőre.

– Ez rendkívüli állapotot jelez, de miért jött létre ez a rendkívüli állapot? Feltételezem, hogy nem politikai oka van ennek, hiszen annak nyomait sem látom, nem érzékelem. Valószínűleg pénz van mögötte, és talán az, hogy a kormánybiztos más módon akar pénzt spórolni, mint ahogyan azt az operaház társulata vagy a társulat meghatározó tagjai hasznosnak, normálisnak, ésszerűnek gondolják.

– Igen, valószínű, hogy ez van mögötte, mert született egy kormányhatározat, amely minden állami intézményre vonatkozóan lett kihirdetve, amelyben, azt hiszem, egy húszszázalékos költségspórolásról volt szó. De sem a kormányhatározatban, sem a minisztériumtól érkező direkciókban nem szerepelt az, hogy az operaház alaptevékenységéhez elengedhetetlen szervezeti egységet, a magánénekeseket és a karmestereket, elbocsássák. Arról nem is beszélve, hogy a harminchat magánénekes között, aki még az operaház tagja, még mindig vannak, akik a felmondási idejüket töltik rajtam kívül, s ez 190 milliójába került az operaháznak éves szinten, bruttó. Így pedig a következő évadra betervezett művészlétszám csak az operaénekeseket tekintvén közel 820 millió forintjába fog kerülni az operaháznak.

– Ezt komolyan mondja? Hogy négyszer annyiba fog kerülni a spórolás után az énekesi gázsi, mint ha közalkalmazottként foglalkoztatták volna őket?

– Így van, így van.

– De ezt a kormánybiztos is biztosan tudja, nem?

– Tudja, persze. Sőt ő nyilatkozta nem is tudom már pontosan, hol, hogy ő tisztában van azzal, hogy többe kerül ez az egész, de hát ez így fog működni.

– Akkor lehet, hogy valamilyen személyes ízlésbeli kérdés, hogy mondjuk ő nem szereti Tokody Ilonát, nem szereti Rácz István, ellenben szereti x-et y-t és z-t, hát akkor inkább őket foglalkoztatja, és majd velük köt szerződéseket. Nekik ajánl fel szerepeket.

– Merem remélni, hogy nem így van. De amennyiben így van, az megint csak érdekes helyzet. Ennek egyértelműen a kormánybiztos nem adott hangot, de persze az ember gondolhatja meg érezheti úgy, hogy a személye ellen irányul ami történik, konkrétan most ugye velem kapcsolatban vagy a Tokody művésznővel kapcsolatban. De ez kinek-kinek a saját megítélésén múlik. De az tény, hogy spórolásnak ezt nem lehet nevezni, hiszen az elbocsátottaknak a végkielégítése közel 1,1 milliárdba kerül.

– Kik maradtak közalkalmazottként az operában?

– Közalkalmazottként maradt a zenekar, az énekkar, a nemzeti balett és a műszak. Valamint az adminisztráció, egy elég jelentős számú adminisztráció, amit én most nem azért hangsúlyozok, mert őket bántani akarom ezzel, csak érzékeltetni.

– Persze. Na de pont az operaénekeseknek ne lenne helye ebben a közalkalmazotti státusrendszerben? Hiszen ha gyakorlatilag mindenki más maradhat, akkor éppen ők miért nem?

– Hát ez számunkra is megdöbbentő, és ez ügyben próbálunk már kora ősz óta egyezkedni, hogy ez nem elfogadható helyzet, hiszen az egész szakmát kitenni az utcára, és onnan behívogatni énekeseket különböző produkciókra, nagyon rövid idő alatt összepróbálva a darabokat, ez egy nonszensz helyzet, hiszen az utcáról nem lehet beszaladgálni egy operaházba, és azt mondani, hogy na most itt világszínvonalú vagy európai színvonalú produkciókat csinálunk. Ez nem egy hobbi dolog, az operaéneklés. És itt komoly műhelymunkának kell és kellene folyni, mint ahogy korábban is folyt, hogy olyan produkciók szülessenek, amelyekre valóban azt lehet mondani, hogy komoly, magas színvonalú előadások jelennek meg az operaház színpadán.

– Azt olvasom a Népszavában, hogy a kormánybiztos többek között azzal indokolta az Ön eltávolítását, elbocsátását, hogy egy Facebook-bejegyzésben sértő kifejezésekkel illette őt vagyis Ókovács Szilvesztert. Ez igaz?

– Hát egy ilyen facebookos beírás valóban született, én is láttam, az én nevem alatt, és azzal a fényképpel, amely a Facebookon fenn volt. De én erre azonnal reagálva írtam a Facebookra, megírtam, hogy ez nem az én beírásom, és ez valóban így van, én ilyet nem írtam.

– Hát léteznek ilyen technikai lehetőségek ilyesfajta hamisításra, ez biztos.

– Abszolút, hiszen hallottunk már régebben olyan dolgokat, hogy 12-13 éves gyerekek beléptek a Pentagonhoz meg a NASA-hoz, hát akkor ez is elképzelhető.

– Gondolom, azért nem olyan nehéz itt a Rácz István neve alatt Facebook-bejegyzést írni.

– Én is azt gondolom, hogy nem nehéz.

– De mi volt ebben? Nagyon durva volt? Akárki találta vagy akárki írta is ezt?

– Én egyszer-kétszer elolvastam, hát olyasmiről szólt, hogy nem alkalmas Ókovács Szilveszter az operaház vezetésére.

– Hát ez nem olyan durva, ezt akár operaénekesként vagy közalkalmazottként is elmondhatná a nyilvánosság előtt is, ha ez a véleménye, nem?

– Természetesen. Én úgy gondolom, hogy szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van, tehát ez nem olyan vészes. Arról nem is beszélve, hogy ellenem akkor még fegyelmi eljárás folyt, hát azért annyira balgának, úgy gondolom, senki nem gondolhat a kollégáim közt meg a színház vezetésében, hogy amikor eleve egy fegyelmi eljárás folyik, akkor én ilyen lépést teszek. Tehát azért egy kicsit durva és átlátszó is, hogy ilyen hirtelen megjelent egy ilyen beírás, és ez milyen jó kázus volt arra, hogy engem ennek alapján és még egy-két más indoknak az alapján el lehessen bocsátani azonnal az operaházból.

– Mije marad? Milyen eszközei vannak az elbocsátás után Önnek mint szakszervezeti vezetőnek, mint az énekesek egyik leghangosabb vagy leginkább jelenlévő, legalábbis eddig jelen lehetett érdekvédőjének?

– Lehetőségként a munkaügyi per marad, amelyet én el is indítok, illetve el fogok indítani napokon belül a rendkívüli felmondással kapcsolatban.

– De abból szerepe nem lesz. Mármint operaszerepe.

– Abból sajnos nem, és mint tudjuk, évekig is elhúzódhat egy munkaügyi per, addig a megélhetésem, egy rövid ideig, ameddig valamennyi tartalékom van mint volt közalkalmazottnak, a közalkalmazotti béremmel egy hajszálon lóg. Már voltam a múlt héten a munkaügyi központban munkanélküli segélyre bejelentkezni, mert hát ez kötelező dolog, amit három hónapig kapok, és utána nem tudom, hogyan tovább.

– A többi operaénekes csendben van? Tehát hangjuk van, remélem marad is az operaszínpadon, de egyébként ezeket az ügyeket egymás után csendben lenyelik? Tokody Ilona, Rácz István és a többiek?

– Hát én úgy tudom, hogy Tokody művésznő is perelni fog és még van egy-két kolléga.

– Én értem, a per az egy dolog, és azt nyilván meg is kell lépniük. Csak ha a többi operaénekes is azt mondaná, hogy na azért ez már túl sok, ezt nem fogadjuk el, tiltakozunk emiatt, akkor talán a kormánybiztos is jobb belátásra jutna.

– Igen, hát ezzel az a probléma, hogy jövőre a volt harminchat közalkalmazotti jogviszonyban lévő operaénekes közül és a már nem közalkalmazottként fellépő művészkollégák közül is sokan kaptak jövőre előadásokat. Elég jó pénzekért, és elég nagy előadásszámban.

– Szóval ki akarná ezt kockáztatni? Ugye?

– Így van, és tulajdonképpen ezzel a szakmát, a külsős és belsős énekeseket, azaz a még volt közalkalmazottakat és a nem közalkalmazottakat tulajdonképpen leszalámizták és megosztották a társaságot, és természetesen, ami érthető, mindenki az egzisztenciáját félti, és művészember lévén vágyik a színpadra, mert ugye az az élete, az életünk, hogy színpadra mehessünk és léphessünk. Nagyon komoly munkával, ami megelőzi ezt. De hát így tulajdonképpen nehéz a harc, de nem fogjuk feladni természetesen, mert ez egy abszurd állapot, hogy egy 128 éves múltú intézményben, ahol mindig is volt operaénekesi csapat, akármilyen szerződésben is, akár határozott, akár határozatlan idővel, de hogy ez megszűnjön, és sem a jelenlegi gerinchadnak, a korosztályomnak, sem a fiataloknak egy prespektíva se legyen, hogy az operaház tagjai lehetnek, ez tarthatatlan. Ez tarthatatlan, és számomra döbbenetes, és az egyesület számára és a szakma nagy részének is az. Ezt egyszerűen nem értik meg azok, akik ebben az egész problémás ügyben döntést tudnának hozni.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!