Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. július 20.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. július 23. hétfő, 04:13
- Megbeszéljük
Az ügyészség ejtette a vádat
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke
Bolgár György: - Várta ezt az eredményt, vagy volt Önben némi félelem és óvatosság, hogy amennyi ideig elhúzták ezt a nyomozást, annak a végén még akár vádemelés is jöhet?
Gyurcsány Ferenc: - Én vádemelésre számítottam, majdnem biztos voltam benne, hiszen a gyanúsítás mögött is erős politikai akarat volt. Azt gondolom, hogy a vádemelés elhúzódása, a hezitálás azt mutatta, hogy vita volt az ügyészségen belül az ügyészség és a kormány politikusai között, hogy meg merik-e tenni ezt az alávaló vádat? Végül azt gyanítom, nem volt ügyész, aki a nevét adta volna ehhez a tisztességtelenséghez, és ezért bukott el a vád!
– Ön azonban megnevez egyet, a legfőbb ügyészt, Polt Pétert, és azt írta a Facebook-bejegyzésében, hogy ezek után a legfőbb ügyésznek mennie kell, sőt bocsánatot kell kérnie Öntől! Azért feltételezem, hogy Ön sem gondolja ezt a reális kimenetelnek?!
– Nézze, a legfőbb ügyész tavaly írt a parlamentnek egy levelet, ebben a levélben azt állította, hogy bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy én visszaéltem a hatalmammal! Most úgy döntött, hogy mégsincsenek bizonyítékai, olyanok, amelyek megállnák a helyüket a bíróság előtt. Ezek szerint a legfőbb ügyész valamikor nem mondott igazat, vagy akkor nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy vannak bizonyítékai, tavaly, amikor kikért a parlamenttől, vagy most nem mond igazat, akkor, amikor azt mondja, hogy mégsem elégségesek a bizonyítékok! Ez egy ilyen súlyú ügyben, a köztársaság volt miniszterelnökének megvádolása ügyében, azt gondolom, teljességgel elfogadhatatlan. És nem elégedhetünk meg azzal, hogy engem most nem vádolnak meg, mert ezzel együtt pedig megvádolnak jó néhány embert, akik tisztességgel – énszerintem – szolgálták a hazájukat, és akikkel én végtelenül szolidáris vagyok. Muszáj azt mondanom, hogy feltétel nélkül hiszek az ő ártatlanságukban, tisztességükben, ha kell, akkor tanúskodom mellettük. Semmi okom nincsen rá, hogy örüljek ennek a döntésnek. Ha kellett volna, én szembenéztem volna a vádlóimmal, s azt gondolom, hogy éppen ettől féltek, hogy ez meg fog történni, és minden nap egy vesszőfutás lesz a bíróságon, amivel nekik szembe kellett volna nézni. Ezt nem akarták, nem merték, nem tudták vállalni, de ezzel az én részemről nincs elintézve az ügy!
– Mindenesetre azt mondhatják kormányoldalról vagy az Önnel szembenállók oldaláról, hogy na tessék, sok gyanú volt arra, hogy Gyurcsány Ferencnek köze volt az őszerintük törvénytelen sukorói beruházás-ügyhöz, és most hosszú vizsgálat után mégis kiderült, hogy nem, vagyis nem emelünk ellene vádat, a nyomozást megszüntetjük, hát mi bizonyítja fényesebben azt, hogy itt nem szűnt meg a jogállam, mint éppen ez?!
– Hát majd még örülünk is annak, hogy nem lőnek be bennünket a Dunába! A végén még mi leszünk boldogok, hogy ez az alávaló hatalom nem viszi el ezt a képtelen hatalomgyakorlást a legvégsőkig! Nehogy már az legyen a vége, hogy mi mondunk köszönetet nekik, mert nem hurcolnak meg ártatlan emberek közül egyet vagy kettőt, miközben egyébként ezer másik helyen folytatják az alávaló gyakorlatot! Ezernégyszáz ügyben indítottak eljárást az előző kormányzathoz tartozó emberek, személyek ügyében, amiről a többségében kiderült, hogy aljas rágalom mindaz, amit tettek. Nem hálás kívánok lenni ennek a hatalomnak, és nem dicsérni kívánom ezt a hatalmat, hanem vádolni kívánom azzal, hogy visszaél a demokratikus felhatalmazással, hogy nem a közjó szolgálatát tekinti feladatának, hanem a magánjavak, az ő magánjavaik gyarapítását, a kizárólagos hatalom megszerzését. Ha valaki visszaél a hatalmával, azok nem az előző kormányhoz tartozó tisztségviselő politikusok voltak, hanem ők azok!
– Még azok ellenére vagy azok után is egyértelműen politikai indíttatásúnak és alapúnak érzi a sukorói ügyben indított eljárásokat, majd most az Ön kivételével a vádemeléseket a telekcsere ügyében, hogy mégis a Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját és másokat az ügyészség felelősnek és bűnösnek tart, ezért vádemeléssel fordul a bírósághoz? Tehát úgy érzik, hogy ott van valamiféle bizonyíték a kezükben. Úgy gondolja Ön, az esetet nyilvánvalóan alaposan ismerve, negyvenezer oldalnyi nyomozati anyagot át is tanulmányozva, hogy ez alaptalan?
– Jó, hogy Ön mondja, egy fél szobát megtöltenek ennek az ügynek a nyomozati anyagai. Valóban, közel negyvenezer oldalnyi ez az anyagmennyiség! Ezeket átolvasva, áttanulmányozva én nem látok ezekben egyetlenegy olyan bizonyítékot, tényt, amely alátámasztaná az ügyészség gyanúját, vádját. Én azt gondolom, hogy Tátrai Miklós, Markó Andrea, Császy Zsolt, leginkább őket kell hogy említsem, ők vezetői voltak az előző kormány apparátusának, ezek az emberek egy jó ügyet szolgáltak, azt akarták, hogy idejöjjön egymilliárd dollárnyi befektetés, azt akarták, hogy a Velencei-tó mellett legyen egy olyan nagy szálloda, szórakoztatóipari komplexum, amelyből ezret ismerünk a világban Floridától a Dél-afrikai Köztársaságig, ez az ország érdekét szolgálta volna. Ezek az emberek azt tették, ami a dolguk, szolgálták a hazájukat! Ezek az emberek nem kárt akartak okozni Magyarországnak, hanem hasznot kívántak hajtani. A Fidesz nem kívánta ezt, vagy nem kívánta a Hankook-beruházást Dunaújvárosban, nem kívánták az Apollo Tyres beruházását Gyöngyösön, és meghiúsították, ugyanígy nem kívánták ezt a beruházást sem. Alávaló, tisztességtelen módon támadták akkor, és most használják fel az igazságszolgáltatást is arra, hogy utólag is megbélyegezzék azokat az embereket, akik az ország javát akarták! Én újra mondom, hogy végtelenül megindulva szolidáris vagyok ezekkel az emberekkel, és nem gondolom, hogy azzal, hogy engem nem vádolnak meg, a dolog el van intézve! Ezek az emberek tisztességesek, őszintén hittek abban, hogy jó dolgot tesznek, és a Fidesznek az szúrta a szemét, hogy sikert akartak hozni Magyarországnak. A Fidesz nem akarta, Orbán Viktor nem akarta az előző kormány sikerét, ez lett ezeknek az embereknek a vesztük. Erőt kívánok nekik, és azt, hogy egy percig ne védekezzenek, hanem vádoljanak, a per minden napján vádolják ezt a kormányt tisztességtelenséggel, korruptsággal, hatalommal való visszaéléssel, és mondják Polt Péterre, Polt Péter szemébe az ügyészen keresztül, hogy nincs helye a Magyar Köztársaságban ilyen legfőbb ügyésznek, aki nem az alkotmányt szolgálja, hanem a Fideszt, a kormánypártot és Orbán Viktort!
– Tátrai Miklós, a Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatója ezt már meg is tette, igaz, még nem a tárgyaláson, hiszen akkor még nem tudhatta, hogy vádat emelnek ellene. De az e heti HVG-nek azt nyilatkozta, hogy még a nyomozás megszüntetését is kilátásba helyezték vele szemben a Sukoró-ügyben, ha megoldja a főügyész úr nagy problémáját, ami kétséget kizáróan azt jelentette, hogy Gyurcsányt kellene feladnia, vagyis Ön ellen vallania. Nem tart attól, hogy még a bírósági szakban valakinek valami mégiscsak eszébe jut?
– Dehogy tartok! Nézze, én ezeket az embereket nem nagyon ismertem, Tátrai Miklóst ma délelőtt fölhívtam, hogy biztosítsam őt a szolidaritásomról, támogatásomról, elmondtam neki, hogy ő emlékszik arra, hogy én nagyon bizonytalan voltam abban, támogassam-e az ő kinevezését, mert nem ismertem eléggé, nem volt elég tapasztalatom róla, nem dolgoztam vele együtt. Voltak kételyeim abban, hogy ő-e a legjobb választás, de amit megismertem erről az emberről az elmúlt években, nemegyszer éppen az ellene folytatott rengeteg eljárásból, az azt mutatja, hogy erős, tisztességes, nagyon normális ember, aki a hazáját szolgálta! Hallottam híreket korábban is erről, hogy kvázi alkut akartak kötni Miklóssal az én fejemért. Mondja, hát ez elfogadható, ez tisztességes, ez jogállami, hogy ha össze tudnak kaparni rólam valamit, akkor azt elengedik, aki egyébként az ügynek az egyik fontos operatív vezetője? Mem azt mutatja ez az egész dolog, hogy igen, Gyurcsány fejét akarták bármi áron, szinte mindent megadtak volna azért, hogy engem börtönbe lehessen juttatni, de újra mondom: akár Miklósban, akár Markó Andreában vagy másokban végtelenül hiszek, bízom. Én ezekkel az emberekkel ebben az ügyben az egy szem találkozón kívül, amit most már ezerszer elmeséltünk, hogyan zajlott le Nándorfehérvári teremben, soha nem beszéltem, nem hívtam, nem üzentem nekik, nem találkoztam velük, nem voltak közöttünk közvetítők. Ezek az emberek nem megvesztegethetők, ezek ezerszer tisztességesebbek, mint az ügyészség és Polt Péter, nem fogják eladni harminc ezüstért a maguk tisztességét. Ők ezért nem fognak úgy menekülni saját szorult helyzetükből, hogy koholt vádakkal megpróbálnak engem eladni! Bármit megadnék az ő tisztességükért, és azt remélem, hogy a végén felmentő ítélet lesz mindegyikük esetében!
– Önnel szemben van-e még bármilyen eljárás folyamatban, mert én kinyitottam a mai Magyar Nemzetet, ott elsőoldalas sztori a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladási ügye, és a második oldalon többek között Tátrai Miklós fényképét is közli, meg Császy Zsoltét is, akik ebben a sukorói ügyben is a vádlottak között vannak. Mégpedig egy olyan fényképet, hogy a szemük ki van takarva, szóval bűnözőkről van szó, ez azért érzékeltetve van. Majd egy ötödik fénykép is, kérdőjellel, és a fényképen az alakoknak csak a körvonalai látszanak. Nem mondom, hogy az Öné a haj- és fejforma alapján, de az aláírásból az embernek van valamilyen érzése, hogy de ki lesz a következő?! Nem gondolja, hogy mégis megpróbálják Önt valahogy valamilyen ügyben megtalálni?
– De ezt gondolom, a Fidesz retorikájában évek óta, bizonyos értelemben 89 óta, amikor Orbán azt mondta egy interjúban, hogy egyetlenegy ember van, a Gyurcsány nevű, akire oda kell figyelni, az egyik célja a Fidesznek, hogy engem politikai értelemben lehetetlenné tegyen, politikai értelemben megöljön. Ha most nem ez az ügy, akkor nyilván lesz erőfeszítés, hogy ez más ügyben történjen meg. De azt tudom Önnek meg a hallgatóknak mondani, hogy én tiszta lelkiismerettel szívesen megküzdök a Fidesszel bármelyik ügyben! Klára, a feleségem azt szokta mondani, hogy időnként úgy érzi, én akár még élvezném is ezt a küzdelmet, ha bíróság elé kéne állni. És némi igazsága van, igen, én azt gondolom, hogy ha ez az alávaló garnitúra úgy gondolja, hogy küzdjünk meg a politika terepén kívül, az igazságszolgáltatás fórumain, intézményein belül, akkor én állok elébe, azt tudom mondani, hogy nagyon-nagyon-nagyon nehéz dolguk lesz! Én politikusként nyilván követtem el hibákat, voltak tévedéseim, nyilván voltak rossz döntéseim, de hogy azon politikusok közé tartoztam – és azért vannak egyébként sokan ilyenek, bárki bármit gondol –, akik soha nem személyes gyarapodásra, építkezésre használták a politikai pályafutásukat, akik nem nyertek a politikai pályafutásuk alapján személyesen, hanem bizonyos értelemben nagyon sokat áldoztak. Én ebben biztos vagyok, én ezt őszintén hiszem, és nyugodtan aludtam mindvégig az elmúlt hónapokban, mert ezen a területen én csak győzhetek! Nem lehet a hazugsággal legyőzni a tisztességet, márpedig – még egyszer mondom – a nyilvánvalóan elkövetett tévedések, hibák mellett a kormányzásom ebben az értelemben, emberileg, politikailag, szakmailag végtelenül tisztességes volt. Úgyhogy azt tudom mondani az uraknak, hogy szedjék össze magukat, nyugodtan jöjjenek velem szembe, cudar vége lesz minden ilyen eljárásnak, mert győzni fogok fölöttük. Be fogom bizonyítani ország-világ előtt, hogy ez egy tisztességtelen, elfogadhatatlan hatalom, amely megérett arra, hogy elbukjon, és el is fog bukni!
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!