Kis magyar kirúgástörténet – Mihancsik Zsófia interjúja
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2012. július 22. vasárnap, 05:35
- Krémer Ferenc
Krémer Ferencről
– Kirúgtak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudmányi Karáról. Már többször, több helyen elmondtad a történetet, de dokumentáljuk itt a Galamusban is, már csak azért is, mert az eddigi ismereteim alapján többről szól az ügy, mint egy ember sorsáról – a tiédről – és a mai hatalom bosszúálló természetéről. Kezdjük rövid bemutatkozással, mert bár a Galamus olvasói nyilván jól ismerik a gondolkodásmódodat, azt nemigen tudják, milyen szakmai-tudományos teljesítmény áll mögötted. Először is: mit csináltál az egyetemen, illetve egyik elődjén, a Rendőrtiszti Főiskolán?
– A Társadalomtudományi Tanszék szociológiai szakcsoportjának a vezetője voltam, és tanítottam szociológiát, kommunikációt és politológiát.
– Hány éve?
– Tizenkilenc. 1993. július elsejével vettek fel, és most, 2012. július elsejével rúgtak ki.
– Fokozatod?
– PhD-m van, egyébként főiskolai docens vagyok. Csak két főiskolai tanár van a tanszéken, mindenki más docens, noha mindenkinek PhD-je van, sőt egyikük habilitált is. De nem adtak több tanári státust.
– Publikációid száma?
– Hát ha a galamusos írásokat levonom, mert az igencsak megdobja a dolgot, ötven-hatvan lehet. Tanulmányok, könyvek, könyvrészletek, publikáltam az Egyesült Államokban, Németországban is, de a nagy része nyilván magyar. A múltkor éppen megnéztem, van egy háromkötetes amerikai rendőrségi lexikon – külön az Egyesült Államokra és külön a világ többi részére –, és a Magyarország fejezetnél a szakirodalmat én képviselem.
– Nyelvtudásod?
– Angol-német.
– Kutatásaid?
– Most jön a nagyképűség. 1996-ban az Egyesült Államokban töltöttem egy jó félévet ösztöndíjjal, és a rendőrségszociológiát tulajdonképpen én hoztam be Magyarországra, de majdhogynem Európába is. Bár volt már néhány német kutatás elszórtan a németeknél, franciáknál, angoloknál.
– Ma is vannak nemzetközi kapcsolataid?
– Igen, hogyne, elég sokfelé jártam Európában, sok barátom van és sok kollégát ismerek. Közös kutatásunk pillanatnyilag azért nincs, mert már régóta nincs rá pénz Magyarországon. Egy norvég kutatásban való közreműködés is ezen úszott el, amely 2010-ben indult.
– És uniós pályázatok?
– Most is van kettő, amelyben a tanszékkel részt veszünk. Az egyiket a németekkel és az osztrákokkal együtt csináljuk, a mediációról és a helyreállító igazságszolgáltatásról szól. Épp a múlt héten voltak itt, elmentünk velük Nógrád megyébe. A másikat szintén a németekkel, illetve a hollandokkal és a skótokkal együtt csináljuk, az a rendőri oktatásról szól, egy közös modul kidolgozása a cél. Mi például a gyűlöletbűncselekményekkel való foglalkozás oktatási moduljának a kidolgozására vállalkoztunk.
A rendőrségszociológiáról és a rendőrtisztoktatásról
– A rendőrségszociológia a rendőrségi állomány és működés szociológiai vizsgálatát jelenti?
– Igen. Ez a tudományág a hatvanas évek végén jelent meg, és a célja az volt, hogy megvizsgálja a rendőrséget abból a szempontból, hogy a működése megfelel-e azoknak a demokratikus társadalmi igényeknek, amelyekre szükség van. Ez az egyik legfontosabb tudományos kontroll a rendőrség felett.
– És ebben nemcsak a működés van benne, hanem például az is, hogyan gondolkozik a rendőr önmagáról, a társadalomról, az állampolgárról.
– Így van. A rendőri foglalkozási kultúra, a szervezeti kultúra, a belső viszonyok, a civil–rendőr-viszony, a rendőr viszonya a szabályokhoz, a szervezethez, és fordítva. Tehát minden olyan tényező, amelynek következményei vannak a rendőrség társadalmi hatásait tekintve.
– És miután rendőröket, majdani rendőrtiszteket oktattok, nyilván rajtatok is múlik, milyen tisztek kerülnek ki a főiskoláról.
– Igen, szeretjük hinni, hogy így van. De amit mi oktatunk, az csak egy része a rendőrtiszt-oktatás egészének, és sajnos a korábbi kutatások azt mutatták, hogy első évben, amikor belépnek a hallgatók a főiskolára, sokkal jobbak a mutatóik, mint amikor harmadév végén kikerülnek.
– Komolyan?
– Igen. A rendőrtisztoktatás évtizedek óta rontja a paramétereket az idegenellenességben, a kisebbségekhez való viszonyban stb.
– Mivel magyarázod ezt?
– Így épül fel az egész rendszer. Emiatt a korábbiakban is állandó volt a konfliktus: a mai magyar rendőrség még mindig a Szovjetunióból a kommunisták által importált struktúrában létezik, sőt, időnként a gondolkodásmód is hasonló. A főiskola pedig a rendőrséget tekinti megrendelőnek. Ezenkívül nálunk sohasem érvényesült az, ami Nyugat-Európában igen, hogy csak bizonyos ideig, négy-öt évig maradhatnak a rendőroktatók oktatók, mert elavul a tudásuk. Tehát időnként vissza kell menniük a gyakorlatba, a terepre. Mert nem oktathatók a majdani rendőrtisztek olyan tudás alapján, amely már elavult. Nálunk ez nem követelmény. Levelezős hallgatók mondják – ők ugye a munkájuk mellett képzik tovább magukat –, hogy elképesztő, mikre tanítják őket, egy sor olyan ismeretre, amelyek régóta használhatatlanok. Hát ez most csak rosszabb lesz. Mindenesetre a mi tanszékünk sok ilyen elégtelenséget felszínre hozott, de a rendőri korrupcióról is mi kezdtünk először beszélni kutatások, adatok alapján, már a kilencvenes években. És ez állandó konfliktusok forrása volt. Nem véletlen, hogy jó ideje semmiféle kutatást nem rendelnek meg tőlünk, sem a belügyminisztérium, sem a rendőrség. Ehhez persze tudni kell azt is, hogy nálunk a rendőrséget vizsgálni csak a rendőri vezetés engedélyével lehet.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tisztavató ünnepségén, a budai Várban, 2012. június 24-én (csepelinfo.hu, fotó: Botár Gergely)
A rendőrség-koncepciók ütközéséről
– Nyugaton nem?
– Persze hogy nem. Ott a rendőr önálló. Nincs alávetve a szervezetnek olyan módon, mint nálunk. Náluk a rendőr civil. Nálunk katona. Óriási különbség. De ezt még a Fidesz által felszámolt alkotmány is így tárgyalta, egy fejezetben a katonákkal, fegyveres szervek [sic!] címen, de a rendőröket a rendőrségi törvény is úgy kezeli, mintha katonák lennének. Egyébként a szolgálati törvényt éppen Kuncze Gábor belügyminisztersége idején fogadták el, épp erről beszéltünk vele a múltkor a Klubrádióban. A rendőrségi törvényben a mai napig benne van, hogy a parancsot teljesíteni kell, kivéve, ha bűncselekmény elkövetésére szól az utasítás, de ha törvényszegő a parancs, akkor is teljesítenie kell a rendőrnek.
– De a rendőrség mindenütt hierarchikus szervezet, nem?
– Nem egészen. Valamikor az volt ugyan, és Magyarországon még ma is ez a mítosz él. De az Európa Tanács már 1974-ben kiadott egy ajánlást, amelyben azt javasolja a tagoknak, hogy demilitarizálják a rendőrséget.
– De a fegyvertelen angol bobby is a feljebbvalója utasítását teljesíti, nem?
– Minden munkavállaló minden munkahelyen a főnöke utasítása szerint dolgozik. Mert a főnökök szervezik a munkát. És a munkaszervezés szempontjából adnak utasításokat. Ezek funkcionális jellegű utasítások. A parancs ettől nagy mértékben különbözik. A parancs mindig a hatalmat őrzi, és a hatalmat továbbítja. Nem törődik a szervezet működésének hatékonyságával, ahogy azzal sem, milyen következményei vannak a parancs végrehajtásának. A parancs arra való és csak arra jó, hogy reprodukálja a szervezet alá-fölérendeltségi viszonyait.
– Akkor a nyugati rendőr inkább rendfenntartó, nálunk meg inkább az erőszakszervezet nevében fellépő hatalmi tényező?
– A dolog még bonyolultabb. Nálunk valóban erőszakszervezetnek tekintik a rendőrséget, aminek a lényege az, hogy fel van hatalmazva erőszak alkalmazására. Ami minden rendőrségnél így van. Igen ám, de nem mindegy, hogy az erőszak ultima rációként van a rendszerben, hogy amikor már kifogyok minden egyéb eszközből, akkor alkalmazom, annak érdekében, hogy megvédjem a jogrendet vagy az állampolgárt, vagy az ő tulajdonát. Teljesen más rendszer az, ahol az erőszak nem a végső, hanem a fő eszköz. A rendszerváltás utáni időszak óta folyamatos ambivalencia van a rendőrökben. Mert a szakközépiskolákban is, a főiskolán is arra tanítják őket, hogy a kommunikáció eszközeivel próbálják meg érvényesíteni az akaratukat, és elintézni az adott konfliktust. Ugyanakkor viszont a szervezeten belül megkövetelik tőlük, főleg a politikusok elvárásai miatt, hogy erővel hajtsák végre ugyanazt a feladatot. Hiszen ugyanazt a feladatot különböző módszerekkel lehet elvégezni.
– Tehát eleve arra jár az agyuk, hogy ők egy erőszakszervezet képviselői, és eleve így is szólnak hozzám, állampolgárhoz.
– Igen. Ez állandó ambivalenciák forrása, és a rendőröknél sokszor ugyanannál a személynél is megfigyelhető.
– Tehát hogy melyik magatartásra hajlik inkább, az személyfüggő és nem szervezetfüggő.
– Így van. Véletlenszerű és személyfüggő, ami megengedhetetlen egy modern szervezetnél. Mert minden modern szervezet meghatározott magatartásformák alapján működik. Egy bankban az ügyintéző nem szidhatja le az ügyfelet, mert rövid úton kirúgják. A rendőr ezt megteheti, és ennél durvább dolgokért sem rúgják ki. Miközben a másik rendőr teljesen normálisan, szolgáltatóként viselkedik. Tehát több minden keveredik a rendőri magatartásban: a legkorábbi, az erőszak típusú magatartás, később, a hatvanas évektől a rendvédelem és rendfenntartás magatartása vált általánossá, a kilencvenes évektől pedig a szolgáltatás mozzanata jelent meg. Mi, akik ezzel foglalkozunk, szolgáltató típusú rendőrséget szeretnénk. Nemcsak a mi tanszékünk, sok más kutató is, sőt a rendőrségen belül is vannak hívei ennek a felfogásnak, vezetői és beosztotti funkcióban egyaránt. És meg is valósítanák, ha lehetne. De Magyarországon nem lehet. Mindenesetre a dolog lényege az, hogy arra kell figyelni, mi a társadalmi hatása annak, amit egy közhatalmi szervezet tesz. Ezt kell minden más előtt meghatározni. Ha az állandó rendőri jelenléttel és az erőszakkal operálunk, annak a társadalmi hatása nem lesz demokratikus, nem fog demokratikus viszonyokat reprodukálni, inkább függőségeket és kiszolgáltatottságokat. Az pedig nekünk, nekem nem kell. Márpedig erre figyelnek a legkevésbé ma, mert az egész politikai koncepció, a rendőrség szervezeti rendszere, a benne lévő hatalmi viszonyok, a tábornoki kar jelentős része pontosan az ellenkezőjét akarja. A hatalmukat, a befolyásukat fenntartani csak úgy tudják, ha nem figyelnek arra, hogy a rendőrség milyen társadalmi hatásokat idéz elő, termel minden nap. A két felfogás közti konfliktus az elmúlt huszonvalahány évben folyamatosan jelen volt. És most, az Orbán-kormány 2010-es színre lépése óta abszolút győztesek lettek azok, akik úgy gondolják, hogy kizárólag a tradicionális, erőszak alapú, fegyelmező, elrettentő típusú rendőrségre van szükség. És sajnos ennek a szemléletnek felel meg ez az új egyetem is, amelyet most létrehoztak. A katonasággal azonos egyetemen összehozni a rendőrséget, ez már önmagában is hajmeresztő és antidemokratikus. Sehol a világon nincs ilyen. Hacsak valahol Afrikában nem.
Az új egyetemről
– Miből állt össze a Nemzeti Közszolgálati Egyetem?
– Az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemből, kiszedték a Corvinus Egyetemből a korábbi Államigazgatási Főiskolát, itt most közigazgatási kar néven fut, és a Rendőrtiszti Főiskolából. És úgy kezelik, mintha ez a három oktatási terület komplementer és csereszabatos lenne, mintha mondjuk egy harckocsikezelő elmehetne szociális ügyintézőnek az önkormányzathoz. Ez ugyanis az életpályamodell, ami totális zagyvalék. De főként nem szabad, hogy a katonaságnak és a rendőrségnek köze legyen egymáshoz. Ahogy nem azonos a fogorvos és a villanyszerelő szakma sem, pusztán azon az alapon, hogy fogóval dolgozik mind a kettő.
– Ez az egyetem kinek az ötlete volt?
– Hogy most kinek az ötlete volt nem tudom, de nem is érdekes, az alapja egy igen régi koncepció, amely alapvetően Boross Pétertől származik, de Pintér Sándor is híve, és persze van számos követőjük, például Janza Frigyes, aki most a fenntartói testület tagja. Ennek az egyetemnek ugyanis van egy fenntartói testülete. A fenntartói testület három tagját három minisztérium delegálja, a hadügyi, a belügyi meg azt hiszem, az oktatási. A testület jogokat von el az egyetemtől – az egyetemi autonómia egy részét megszünteti –, és gyakorlatilag mindenről ők döntenek, hogy mi és hogyan történjen az egyetemen.
– Mióta működik ez?
– Január elseje óta.
– Mert akkor már van tapasztalatod arról, milyen irányba megy.
– Igen. És ezek a tapasztalatok hajmeresztőek, pedagógiailag is meg szakmailag is. Összhangban van a kilencvenes években a korábbi rendőri vezetők hatalomátmentő stratégiáival. Akkor azt mondták, hogy a rendőrségnek profiltisztításra van szüksége. Ne foglalkozzon olyasmivel, ami nem tartozik rá, például útlevél-ügyintézéssel. Ez rendben is van. Csak ettől még nem válik alkalmasabbá a rendőrség arra, hogy egy demokráciában működjön. És amit most csinálnak, azt is profiltisztításnak hívják. Valószínűleg egy sor olyan ember hatására, aki akkoriban is megpróbálta megakadályozni, hogy a rendőrségi reform megvalósuljon. És ez pedagógiailag azt a képtelenséget jelenti, hogy nem lesz minden karon ugyanolyan tanszék. Tehát jogot mind a három karon kell tanítani, de jogi tanszék csak a közigazgatási karon lesz. Társadalomtudományt mindenhol kell tanítani, de tanszék csak az egyik karon lesz, még nem tudni, melyiken. De ez egyben azt is jelenti, hogy kevesebb oktatóra lesz szükség, 2013-tól, ha jól tudom.
– Diák viszont ugyanannyi lesz.
– Csakhogy nem szeminárium lesz, hanem előadás. Elképzelheted, hogy ennek milyen lesz a hatékonysága. Ez az egyik probléma. A másik: ugyanazt kell tanítani például szociológiából a katonáknak meg a rendőröknek? Vagy a rendőröknek meg a közigazgatásban dolgozóknak? Abszolút nem. De mindenhol ugyanazt fogják tanítani, ugyanazok.
– Ugye, ha ezt hallja az ember, azt mondja, hogy ez olyasmi lehet, mint amikor három termelőszervezetnek közös bérelszámolási osztályt állítanak fel, hogy spóroljanak az adminisztrációs költségeken. Csak hát itt valóban nem arról van szó, hogy hat darab számot mind a három szervezetnél ugyanúgy kell összeadni.
– De ők így képzelik. Csakhogy az oktatás nem így működik. Ráadásul ugyanezt képzelik az egész közoktatásban is: államosítunk, és akkor minden rendben lesz. Hogyne, minden olyan lesz, mint a kommunizmusban. Ott se működött. Amikor 1993-ban ide kerültem, először én is általános szociológiát próbáltam tanítani, hiszen fogalmam sem volt a rendőrszociológiáról. Semmi értelme nem volt annak, amit csináltam. Most is ugyanez a helyzet fog előállni. Nem fogja érdekelni a diákokat, mert nem látják a hasznát. Levizsgáznak, és azonnal elfelejtik. Ott állnak majd a rendőrtisztek teljesen képzetlenül. Holott Nyugaton már régóta az a követelmény, hogy a rendőrtiszteknek, hiszen a rendőrség lokálisan működik, képesnek kell lenniük arra, hogy megértsék az adott közösség – ez több településből álló rendszert jelent – sajátosságait, problémáit, felmérjék a különbségeiket, és ezeknek az ismereteknek az alapján hozzanak létre programokat. Hogy melyik településen mire kell figyelni, hogy élhető legyen a helyi társadalom. Ezek az emberek, akiket így képeznek, erre nem lesznek alkalmasak. Csak arra lesznek alkalmasak, hogy ha azt mondják nekik, menj oda és csapj szét köztük, akkor odamenjenek és szétcsapjanak. Közben viszont folyton a helyi lakosság, a civilek igényeivel, követelményeivel, az értetlenségükkel és a dühükkel fognak szembesülni. És itt van a probléma. Ebből következett eddig is az az elképesztő fluktuáció, ami a rendőrségénél van. Ezért van harminc év körül az átlagéletkor a magyar rendőrségnél. És ebben benne vannak az idős tábornokok és ezredesek is. Skandináviában például 24 éves kor alatt nem jelentkezhet senki rendőrnek. Mert bizonyos fokú érettségre szükség van ahhoz, hogy valaki el tudja dönteni, hogyan oldja meg az emberek problémáit. Nálunk ez nem számít.
– Mert úgyis az a feladat, hogy hatalmi szóval oldja meg.
– Így van. Ez a korhatár egyébként Svédországban azt is jelenti, hogy előtte másutt tanulnak a majdani rendőrök. Ott a rendőrök negyven százaléka egyetemi diplomával jelentkezik erre a pályára. Több nyelven beszélő, kulturált rendőrök vannak az utcákon. Mi meg már ott tartunk, hogy mi a fenének érettségi is a rendőrnek. Ez a fő feszültségforrás aközött, amit mi az elmúlt húsz évben a tanszéken csináltunk, és aközött, amit a mai hatalom akar. És ez a szakmai feszültség akkor is meglett volna, ha nem írok politikai elemző cikkeket a Galamusba.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapító ünnepsége a parlamentben 2012. január 11-én (mno-képgaléria, fotó Székelyhidi Balázs)
Az elbocsátás valódi okáról, a tanszék megszüntetéséről
– Na, akkor nézzük, mi történt.
– Idén márciusban a 168 óra csinált velem egy interjút, ahol bekerült a felvezető szövegbe az, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának az oktatója vagyok. Semmi biztos információ nincs, de a legenda úgy szól, hogy ezt rögtön szemlézték a sajtóosztályok, és állítólag az interjú Orbán Viktor asztalára került, aki dühöngött miatta. Mert nem tudom, emlékszel-e, hogy ezt az egyetemet ő alapította. És nem akárhol, hanem a parlamentben. Ott hívta össze az alapító értekezletet, ő tartotta a beszédet, ő adta át a zászlót, magyarán ez az ő egyeteme. Ez az egyetlen egyetem, amelyet a parlamentben alapítottak, és maga a miniszterelnök alapította. Nyilván a sajátjának érzi, ezért is dühíthette, hogy valaki olyanokat beszél ott, mint én. Állítólag akkor azonnal ki is akartak rúgni, de nyilván valaki figyelmeztette őket, hogy ennek semmi jogi alapja nincs. Legalábbis akkor még nem volt. Politikai vélemény miatt nem lehet kirúgni senkit, hiszen még az alaptörvényükbe is beleírták, hogy a vélemény szabad. Mindenki azt mond, amit akar, legfeljebb nem sokáig mondhatja. Akkor csak annyi történt, hogy leszóltak a dékánnak, Sárkány Istvánnak, aki egy tőlem elhatárolódó levél megírására kérte a tanszéket. A tanszékvezető, aki akkor Kozáry Andrea történész-politológus volt – ma már nem az, mert nincs tanszék sem –, először írt egy levelet arról, hogy az én munkámmal minden rendben van, hogy a tudományban milyen teljesítményeim vannak stb. A dékán visszadobta azzal, hogy nem az a feladat, hogy engem dicsérjenek. A harmadik-negyedik verzióra aztán összejött egy olyan levél, amelyet megfelelőnek tartott. Nem a politikai állásponttól határolódtak el, hanem attól, hogy mellette ott szerepeljen az egyetem neve. De mire ez a levél elkészült, odafent már mást gondoltak, és jött az április 3-ai tanszékvezetői értekezlet, ahol megjelent Patyi András, az új egyetem rektora, és ezen az ülésen mondott le Sárkány István, a dékán. Ő egyébként csak idén decemberig lett volna dékán, mert már 67 éves, de oktatóként maradt a karon.
– Miért mondott le?
– Mert nem tudott engem kordában tartani. És volt egy hivatkozás arra, nem tudom, hogy ezen az értekezleten-e, de az biztos, hogy a főiskolán elhangzott Sárkány Istvántól, hogy akkor kellett volna engem kirúgni, amikor Szima Judit feljelentett.*
– Pedig az egy nagyon korrekt válasz volt, amelyet a főiskola szenátusa akkor Szima Juditnak adott, és Sárkány István – akkor még főiskolai rektorként – írta alá.
– Igen. Csupa jogszabály-idézet van benne. Arról szólnak, hogy nem is rúghatott volna ki.
– Hogyan kerültél fel a napirendjére ennek a tanszékvezetői értekezletnek?
– Ezt pontosan nem lehet tudni. Valószínűleg nem voltak elégedettek az elhatárolódó levéllel. De pontosan nem tudom, viszont van róla egy elméletem, amely nagyjából úgy szól, hogy ebben a rendszerben két lépcsőben intézik el a dolgokat. Először nem azokat rúgják ki, akikkel probléma van, hanem azokat a vezetőket, akik nem alkalmasak rá, hogy megfegyelmezzék a munkatársaikat. Sokkal hatásosabb ugyanis, ha nemcsak kirúgnak néhány embert, akinek jár a szája, hanem a vezetőket félemlítik meg. Valószínűleg az a problémájuk, hogy bár átalakították az egész jogrendet, mégsem tudnak igazán mit kezdeni az olyan típusú emberekkel, mint én, akik minden megfélemlítés ellenére mondják a magukét. Nagyon sokan nem vagyunk, sajnos, de néhányan azért vagyunk szerte az országban. Ezért volt az is, hogy velem az első a pillanattól kezdve, amikor ez a probléma felmerült, egészen június 29-éig senki egyetlen szót sem beszélt arról, hogy ez nem tetszik nekik, hogy másként kéne csinálni, gondolkodjak el rajta.
Patyi András, az új egyetem rektora átveszi megbízólevelét Schmitt Pál köztársasági elnöktől 2011. november 29-én – (kormany.hu, fotó Árvai Károly)
– Tehát április 3-án volt egy tanszékvezetői értekezlet, ahol egyértelművé vált, hogy a dékánnak miattad kell lemondania, aztán június 29-én közölték veled, hogy kirúgnak, és közte egyetlen szóval sem közölték, hogy baj van veled.
– Soha senki egyetlen mondatot sem mondott, egyetlen kérdést sem tett fel. Amit egészen döbbenetesnek tartok.
– De az mégis eljutott hozzád, hogy a dékánnak miattad kellett lemondania.
– Igen, elmesélték részint azok, akik jelen voltak, részint azok, akik beszéltek vele később. De Sárkány sem szólt az egészről nekem egy árva szót sem.
– Tehát mind a mai napig nem tudod, hogy haragszik-e rád, mert le kellett mondania miattad?
– Nem tudom. Két héttel ezelőtt ugyan találkoztam vele, váltottunk néhány teljesen közömbös szót, nevetgéltünk, kezet fogtunk, kész.
– Tehát tudtad, hogy baj van, csak éppen hivatalosan mégsem tudtad.
– Persze. És nem tudtam, hogyan fogják ezt majd megoldani. De hogy mekkora fejetlenség van az egész egyetemen, arra mondok egy példát. Az oktatási rektorhelyettes eljött a karra azzal, hogy a mesterképzés tanterveit át kell alakítani, ezért ő leült szombat délután, és egyedül átírta, az oktató tanárok nélkül, az óraszámokat. Mi az egyik kollégámmal korábban kidolgoztunk a nyugat-európai, főleg a belga oktatási tapasztalatok alapján egy tréning jellegű képzést, amely integrált társadalomtudomány név alatt fut, és a lényege az, hogy előadások csak a gyakorlatok után következnek, a gyakorlatok pedig a problémafelismerésre és -megoldásra irányulnak. Hiszen ez egy rendőrségi vezetőképzés, és mi mást csinál egy rendőrségi vezető, mint hogy folyamatosan problémát old meg. Tehát ez egy tréning jellegű képzés, nagyon kevés órában, 18 órában futott. Ezt lehúzta tíz órára. Amikor elmeséltem neki részletesen, hogy miről van szó, és hogy ez így nem fog működni, akkor rámcsodálkozott, hogy tényleg, ez ilyen? Majd visszaírta a 18 órát. Csak hát ez a mi tárgyunk, mi találtuk ki –ketten oktatjuk, hiszen a diákokat szét kell szedni csoportokra, harminc embert nem lehet egyszerre oktatni ilyen jellegű foglalkozásokon, jövőre állítólag nyolcvanan lesznek –, én viszont jövőre már nem leszek. De visszaállította a 18 órát, mert a tréning jellegű képzés állítólag fontos. Érted a dolog működését?
– Értem. Mindenesetre április 3-a után te értesültél erről a dologról, de te magad sem mentél utána, nem érdeklődtél.
– Nem. Kíváncsi voltam rá, mit csinálnak.
– Majd jött a májusi kari tanácsi ülés, ahol mi történt?
– Arról döntöttek, hogyan alakuljon át a tanszéki struktúra. Ezt se beszélték meg senkivel.
– Kik nem beszélték meg?
– Igazából nem tudjuk, kik csinálják ezt az egészet. Nagyon úgy néz ki, hogy ez a fenntartói testület tartja a kezében az egészet, és bíz meg általa hasznosnak tartott szakembereket.
– Ez a három miniszteriális ember hivatalnok vagy a tudományhoz is van közük?
– Nincs közük a tudományhoz. A testület rendőr tagja, Pintér Sándor delegáltja Janza Frigyes, nyugdíjas rendőrtábornok, és a tudományhoz annyi köze volt, hogy eredetileg állatorvosnak tanult. Utána lett rendőr, és egy ideig ő volt a dunakeszi kutyakiképző iskola vezetője. Majd később tábornok lett. Sose volt reformer beállítottságú ember.
– És mi történt még a kari tanácsi ülésen?
– Egyetlen tanszéket szüntettek meg, a társadalomtudományit, azaz a miénket. Nekünk egyetlen képviselőnk volt ott, de ő is csak megfigyelőként, tehát szavazati jog nélkül.
– Mivel indokolták a megszüntetést?
– Nincs indoklás. Ezért mondhatta a jelenlévő képviselőnk a felszólalásában azt, mert felszólalási joga volt, ha szavazati nem is, hogy nyilván azért szüntették meg a tanszéket, mert ez volt a legjobban teljesítő tanszék a főiskolán, a legtöbb nemzetközi kapcsolattal, a legtöbb publikációval, a legtöbb nyelvvizsgával. De hát ez nem számít. Megszüntették a legjobban teljesítő tanszéket, és kirúgták azt az embert, engem, aki Magyarországon gyakorlatilag egyedül képviseli a rendőrszociológiát.
– Megszüntették a tanszéket, és mit mondtak a tanszék dolgozóinak?
– Semmit. Ugyanúgy semmit, ahogy nekem se. A mai napig nem tudják, hová fognak kerülni, egyáltalán kerülnek-e valahová. Mert nyugodtan megtörténhet, hogy még közülük is elküldenek néhányat. Ráadásul már nincs tanszék, de ősszel még tanítani kell a régi rendszer szerint, hacsak nem zavarják le a tanszékvezetői pályázatokat a nyáron. Ami nem kizárt, hiszen az ilyen pályázatoknál rendszerint előre megvan a nyertes, csak formailag kell végigvinni a pályáztatást.
Az elbocsátás menetéről
– De a kirúgás menetét még nem mondtad el.
– Június 28-án este csörgött a mobilom, az új dékán, Ruzsonyi Péter hívott, hogy ráérek-e másnap reggel, mert föl kéne mennem hozzá. Természetesen megkérdeztem, hogy miért. Régóta ismerjük egymást egyébként, ő a büntetésvégrehajtási tanszéknek volt a vezetője, egy emeleten dolgoztunk egymás mellett, és tényleg jóban voltunk egymással. Ő alapvetően tanár típus, noha hivatásos. Most se haragszom rá egyébként, csak éppen ő volt a végrehajtó. Miért ne mondanám meg, mondta nekem a telefonban, a közalkalmazotti jogviszonyod megszüntetéséről van szó.
– Ilyen szépen fogalmazta meg, hogy elbocsátanak?
– Igen. De én már előtte kerestem magamnak munkajogászt, voltam annyira előrelátó.
– És hogy érintett téged az elbocsátás?
– Semmi különös. Lelkileg már régen felkészültem rá. Régóta tudom, hogy valamit reagálnia kell a hatalomnak mindarra, amit én csinálok. Ez egyértelmű volt. A kérdés csak az volt, hogy mikor és mit. Na mindegy, bementem hozzá másnap reggel, a papír még nem volt ott, úgyhogy egy ideig beszélgettünk. Mondta, hogy szeretné, ha később, amikor találkozunk, ennek ellenére szót tudnánk érteni egymással.
– És arról nem mondott semmi, hogy ő ezt miért csinálja? Nem is mentegetőzött?
– Gyakorlatilag semmit. Én mondtam neki, hogy azért vigyázzon, mibe hagyja magát belerángatni, meg hogy azért arra számítson, hogy ez nem fog örökké tartani és később úgyis fel kell majd számolni ezt az „egyetemet”. Ezen csodálkozott kicsit.
– Hát igen, ebben a rendszerben nem lehet annyira szolgalelkűen teljesíteni, hogy az ember hosszabb távon is biztonságban érezze magát. Nem tudhatja, mikor és miért veszíti el az uralkodó kegyét. És milyen indok van a felmondásodban?
– Semmilyen. Nincs indoklás. Meg van jelölve néhány törvényhely, slussz.
– Tehát azt mondod, még ürügyet se találtak rá, hogy kirúgjanak.
– Nem találtak. Csak elhatározták, hogy most aztán megteszik. Annyi van a hivatalos papírban, hogy nem tudnak nekem a képzettségemnek megfelelő másik munkát felajánlani. De az nincs benne, hogy miért.
– Közös megegyezéssel távozol?
– Nem, felmentéssel. Hiszen állítólag nem tudnak nekem megfelelő munkát adni. De az még külön probléma lesz, hogy én már védett korban vagyok, elmúltam 58 éves.
– Amennyire a könyveidet ismerem, azokkal legfeljebb az lehet a baj, amit az elején elmondtál, hogy teljesen más nézeteid vannak a rendőrség funkcióiról, szervezetéről és működéséről, mint a most uralkodó kurzusnak.
– Ez biztos.
– Az írásaid a Galamusban más ügy: azok kemények, egyértelműek, tisztán vannak megfogalmazva, tehát nem bújtatod el sohasem a rendszerkritikus mondandóidat. Mármint az Orbán-rendszerét.
– Nyers vagyok és durva?
– Nem, szerintem egyáltalán nem. Te arra használod a szavakat, hogy minél pontosabban és világosabban megfogalmazd, amit gondolsz, nem arra, hogy eldugd. Ez se nem nyerseség, se nem durvaság. De gondolom, ezt velem ellentétben nem írják a javadra.
– Ebben is biztos vagyok.
– És még egy dolog ellen lehetne kifogásuk, a tanításod ellen. Nekik túlságosan európai vagy az ő konzervativizmusokhoz képest túlságosan forradalmi lehet.
– Hát nézd, engem már a Szima-feljelentés előtt is feljelentettek szélsőjobboldali levelezős hallgatók, és volt igazságuk, mert én tudatosan provokáltam őket. Tudatosan úgy alakítom a dolgot, hogy a többiek kinevessék őket. Ugyanis én velük nem vitatkozom, erről szó sem lehet. Viszont nincs annál bántóbb, mint ha kétszázan röhögnek rajtuk.
– Érdekes, hogy megint összeért a két jobboldal. Itt vannak a Galamuson a Szima-ügy dokumentumai, csak meg kell nézni őket. Valahogy mindig sikerül közös pontot találniuk egymással az Orbán-féle kurzusnak meg a szélsőjobbnak.
– Igen, Orbán megcsinálta, amit Szima is akart, csak neki még nem sikerült. Akkor nem vállalhatták, hogy kirúgnak, mert az világos bizonyítéka lett volna annak, hogy együttműködnek, legalábbis egy húron pendülnek a szélsőjobbal. Kivárták a pillanatot, hogy enélkül a gyanú nélkül lepöckölhessenek.
A jövőről
– Kényelmesebb életed lesz vagy unalmasabb?
– Fogalmam sincs. Szerintem egyik se. Munkám, remélem, lesz. A nyaram meg mindig ilyen. Azt nem tudom, hogy szeptemberben mi lesz. Én harminc éve tanítok. Nem tudom, milyen érzés lesz, amikor nem kell majd bemenni az iskolába, nem kell megismerkedni az új diákokkal, elmondani nekik, hogy a gondolkodás alapja a kételkedés. De hát majd megkérdezem a többieket, hogyan zajlik nélkülem a szociológia. Az én tankönyvemből. De nyilván majd lecserélik azt is.
– De azért a Galamust folytatod, ugye?
– Természetesen. Most is van elképzelésem egy megírandó cikkről, csak muszáj befejeznem egy aktuális munkát.
– Ez a baj veletek, tudósokkal, hogy mindig van valami éppen befejeznivaló tanulmányotok.
– Sőt, még egy tankönyvet is meg kellene írnom a gyűlöletbűncselekményekről. De ez nem jelenti azt, hogy nem fogok tudni írni a Galamusnak. És szeretnék is, most például a romániai ügyekről.
– Igen, ami Romániában folyik, érdekes és fontos fejlemény. Talán jó jel, hogy Európa sokkal nagyobb erővel feszült neki a románoknak, mint korábban Orbánnak.
– Kezdik érteni, miről van szó. Most kezdik felismerni, mekkora veszélyt jelent Orbán, és hogy Európának ez a része teljesen más rugóra jár, mint ők. Amíg ezt nem fogják fel, nincs sok esélyünk. Mert Orbán a nyolc ellenzéki év alatt telebeszélte a fejüket, hogy ő mekkora demokrata.
– Amire Jean-Christophe Rufin francia történész egy év alatt rájött, hiszen azt írta: Orbán „tiszteletben tartja a demokrácia formáit, hogy alaposabban elárulhassa a lényegét”. Míg egy évvel korábbi, Orbánról szóló írásában ezt még nem tudta.
– Igen, most jönnek rá, hogy ha Orbán demokráciát mond, az nem azt jelenti, amit ők értenek rajta. Mi tudjuk régóta, hiszen Rákosi is népi demokráciáról beszélt, meg Kádár is.
– De ezt ne beszéljük meg ennél részletesebben, mert akkor miről fogod írni a következő Galamus-cikkedet…
 Krémer Ferenc |
 Mihancsik Zsófia |
* A feljelentésről részletesen írt Krémer Ferenc A véleményszabadság korlátozása? S(z)ima ügy! című írásában, a végkifejletről lásd Mihancsik Zsófia írását: A Cserni- és a Krémer-ügy – beszámoló. Sajnos a dokumentumokhoz megadott linkek már nem működnek, minthogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) honlapja azóta megszűnt. Lásd Szima Judit és a TMRSZ történetét a Jobbikkal való szakítástól Szimanak a szakszervezetek demonstrációján elmondott beszédéig, illetve a bujtogatás, majd a sikkasztás stb. vádjával ellene indított büntetőeljárásokig híreinkben és egyéb írásainkban.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!