Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. július 18.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2012. július 20. péntek, 02:37; Megbeszéljük

3. oldal / 4

A kisvállalkozásokat érintő tervekről és az államosítás folytatásáról
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Bolgár György: - Az Önök elnökségi ülésén jelen volt tegnap a miniszterelnök és jónéhány közeli munkatársa, miniszterek, államtitkárok. Velük együtt tárgyalták meg a kormány tervezett gazdaságpolitikai lépéseit. Ön egyenesen forradalminak nevezte ezt a munkahelyvédelmi akciótervet. Miért? Azért, mert a forradalmi nagyon gyakori jelző lett a mostani magyar mindennapokban, vagy tényleg úgy gondolja, hogy ez a terv alapvetően fog változtatni a magyar gazdaságon?

Parragh László: - Tegnap a kormány és a kamara együttműködött, úgyhogy természetes, hogy ott volt a kormányfő illetve a kormánytagok, és az is, hogy a kamara képviselői is ott ültek. A dolognak az a lényege, hogy ha ezek a lépések következetesen végbemennek – ezt mindig hozzá kell tenni, mert sok programot láttunk már, amely nem valósult meg –, akkor hihetetlenül jelentős mértékben fogják megváltoztatni a hétköznapi vállalkozások életét. Az egyik ilyen lépés a pénzforgalmi típusú áfa-fizetés. Bizonyára mindenki tudja, hogy a mai rendszerben, ha egy vállalkozás kiállít egy számlát, akkor – függetlenül attól, hogy megkapta-e a számla ellenértékét – be kell fizetnie az áfát. Akkor is, ha az ellenértéket mondjuk ő csak kilencven nap múlva kapja meg, neki a hó végén a számla áfáját be kell fizetni. Ha pedig esetleg tönkremegy a partnere, és nem fizeti ki a számlát, akkor elveszíti az áfát.

- Tehát hitelezünk az államnak, vagy még örökbe is adunk neki valamit, amit mi nem kaptunk meg.

- Pontosan így van. A kormány vállalta, hogy január elsejétől ezt a szabályt megváltoztatja, és csak akkor kell befizetnie az áfát az ötszázezer euró alatti forgalmú cégeknek, ha ők a számla ellenértékét már megkapták a partnerüktől.

- Azonban közben van egy olyan változtatás is, hogy harminc nappal megnövelik az áfa-visszatérítés határidejét. Vagyis más gazdasági szereplőknek viszont harminc nappal tovább kell hitelezniük az államot.

- Azért kezdtem azzal – és a miniszterelnöknek is ezt mondtam –, hogy akkor van könnyítés, ha a program komplex módon végbemegy. Ha az állam az egyik kezével ad, a másikkal elvesz, akkor ez nyilvánvalóan nem éri el azt a célt, amiről beszélünk.

- És ha eléri, akkor ez mekkora könnyebbség lesz az Önök becslései szerint?

- A mi számításaink szerint ez nagyjából nyolcvanmilliárd forintot jelent. Vagyis nyolcvanmilliárd forinttal kevesebb fog befolyni az államkasszába januárban és februárban, és ez az összeg ott marad a gazdasági élet szereplőinél. Azonban vannak új adók is, amelyek a vállalkozásokat érintik, és az evával azonos nagyságrendűek, vagy legalább akkora áttörést jelentenek az adórendszerben, mint az eva annak idején. Én élénken emlékszem azokra a vitákra, amelyek az evát előzték meg, és arra, hogy a folyamat miként zajlott. Akkor a vállalkozások lassan kezdték el alkalmazni az új rendszert, de két-három év után egyre több és több adóbevétel folyt be. Mindig több volt a bevétel, mint amennyivel az adott költségvetés annak idején számolt. Mi azt gondoljuk, hogy ha ezek az adók tényleg úgy fognak működni, ahogy a politikusok állítják, és nem az lesz, hogy majd még kell egy illetékbélyeg hozzá húszezer forintért, meg még kell valamilyen külön papír, akkor ez legalább százötven-kétszázezer vállalkozás által kerül majd alkalmazásra, ami a gazdaság jelentős része.

- Ez mekkora könnyebbség lesz nekik pénzügyileg? Mekkora megtakarításra számíthatnak a könnyebb és kisebb adók után?

- Most nincs előttem ez a szám, de valahol kettőszázhúsz-kettőszázharminc milliárd forint körüli lesz ez a kisvállalkozásoknál.

- Tehát ez az összeg a költségvetésből kiesik.

- Ez a költségvetésből nyilván kiesik. Azonban ez az átrendezésnek csak egy része, mert cserébe belépnek olyan adók, amelyek a nagy cégeket érintik, ezért a gazdaságban olyan százmilliárd körüli hiány jelenik meg. Tehát ez egy nagyon jelentős átrendezés. Ha az ötvenöt év felettieket, a huszonöt év alattiakat, a részmunkaidősöket és a kismamákat nézzük a járulékkedvezmény tekintetében, akkor ez a számításunk szerint 1,3–1,7 millió munkavállalót érint. Ez a teljes munkavállalói körnek az egyharmada. Véghez kell vinni ezt a változtatást, mert ha ezt nem csinálják meg, akkor az egész egy lila köd vagy egy rózsaszín álom marad. Azonban ha ezt végigviszik, akkor ezt nagyon sok ember és vállalkozás meg fogja érezni.

- Egyike ez azon kevés, az elmúlt két évben végrehajtott kormányzati lépésnek, amelyet tulajdonképpen minden oldalról üdvözölnek, és azt mondják, hogy az irány is jó. Lehet, hogy a konkrét lépések is jók, de persze azt majd meg kell nézni, hogy a valóságban pontosan milyenek lesznek a végrehajtási utasítások, milyen lesz a kivitelezés, hogyan fog reagálni rá a gazdaság, hol keresnek kibúvókat, és mennyire hozza majd a várt eredményeket ez a lépéssorozat. Azonban összességében a kormányzat háromszáz milliárd forintot szán erre, ami azért egy nem egészen harmincezer milliárdos GDP-hez képest körülbelül csak egy százalék, vagyis ez a gazdaságot nem fogja forradalmasítani. Másrészről azt is tudjuk, hogy a forrásoldalról viszont mindenki hibát talál a dologban, mert ez a háromszáz milliárd nem létezik. Ez a nemzeti banktól lesz elvéve, az államkincstártól lesz elvéve és a tartalékból lesz elvéve, vagyis a semmiből. Az államnak valahogyan majd mégiscsak be kell pótolnia ezt a háromszáz milliárdot, a költségvetési hiányt viszont nem akarják növelni. Szóval lehet, hogy azon fog elbukni ez a dolog, hogy nem lesz hozzá pénz?

- Én tegnap világossá tettem a miniszterelnöknek, illetve a sajtóban is mindenütt elmondtam, hogy mi azzal nem kívánunk foglalkozni, hogy a forrásoldalt honnan teremtik elő. Van egy ilyen kormányzati ígéret, és mi azt várjuk, hogy ez teljesüljön.

- Persze, hiszen ez a kormány nem az Önöké.

- Igen, és ez a kormányzatnak a dolga. Egyébként egy teherátrendezésről van szó, sokféle technikával. Hozzáteszem, hogy tekintve, hogy milyen a külpiac, a külgazdaság illetve a külső környezet, én nem gondolom, hogy a magyar költségvetésben egy váratlanul fellépő százmilliárdos többlethiány megoldhatatlan problémát jelentene. Egyrészt jelentős tartalékok vannak, másrészt szerintem ezt egy gördülő tervezéssel meg lehet oldani. Azonban hangsúlyozom, ez nem az én dolgom. A kamara és vállalkozások annak örülnek, amit ígért a kormány, és azt várják, hogy amit ígért, azt teljesítse.

- Igen, ez az Önök dolga. A kamarának mi más dolga volna, mint ez, a másik oldal miatt meg fájjon a kormány feje. A miniszterelnök ezen a tegnapi találkozón mondott még két érdekes dolgot, ami nem annyira a kisvállalkozásokat meg a középvállalkozásokat érinti, de az egész magyar gazdaságot feltétlenül. Az egyik az volt, hogy a bankrendszerben ötven százalékra szeretnék csökkenteni a külföldi tőke arányát. Amióta ez elhangzott, azóta is sokan próbálják megfejteni a miniszterelnök szavainak az értelmét. Ön hogyan értette tegnap ezt a helyszínen?

- A probléma, amit én feszegettem az volt, hogy 2008 októbere óta – amikor a pénzügyi válság egyértelművé vált, és rázúdult a gazdaságunkra – a magyar gazdaságban lévő pénzeszközmennyiség, vagyis a hitelmennyiség nyolcvankét százalékára csökkent. Tehát közel húsz százalékkal csökkent. Én feltettem tegnap egy grafikont erről, és bemutattam, hogy más országokban mi történt. Például Bulgáriában azóta tizenöt százalékkal nőtt a kihelyezett hitelállomány, és az Európai Unióban is csak minimálisan – a statisztikai hibahatáron belül – csökkent a teljes hitelállomány. Tisztán látszik ebből, hogy Magyarország az a szereplő, aki messze a legnagyobb szenvedője ennek a folyamatnak. Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy a magyar bankrendszer szerkezetében nagyon erős a külföldi tulajdonrész. Ezek a külföldi cégek és bankok pedig kivonták a forrást, és elvitték haza, ahol a problémákat meg kellett oldani, a tüzet el kellett oltani. Ez talán az osztrák bankokra igaz leginkább. Azok a bankok, amelyek évszázados tradíciókkal rendelkeznek, kevésbé követték ezt a fajta politikát.

- Értem, de egy kicsit a másik oldalról nézve mondanék néhány dolgot. Nem azért vittek el innen pénzt a külföldi tulajdonú bankok, mert külföldiek, és nem szeretik a magyar gazdaságot, és nem azért vontak ki innen forrásokat, mert úgy gondolták, hogy inkább oldjuk meg a bajainkat Németországban vagy Ausztriában, hanem azért, mert a magyar kormány példátlan büntetésekkel, szankciókkal, terhekkel sújtotta őket. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a bankadót nálunk vezették be először, ami mellesleg nem igaz, mert Svédországban. Bár az igaz, hogy nálunk sokkal nagyobb mértékű, mint bárhol máshol. Tehát nálunk akkora terhet róttak a bankokra, hogy elkezdtek nyögni. Aztán még ráadásul figyelmeztetés nélkül megsorozták őket a devizahiteles-mentéssel, ami újabb veszteségeket okozott a bankoknak, és akkor most még jött a tranzakciós adó. Szóval egymás után akkora pofonokat kaptak Magyarországtól és olyan kiszámíthatatlanul, hogy csodálom, hogy csak ennyi pénzt menekítettek ki innét. Hiszen teljesen értelmetlen Magyarországon befektetni, mert nem látják, hogy mi lesz a pénzükkel és saját magukkal.

- Én mindig élvezem a beszélgetéseinket, és szellemi kihívásnak tekintem őket, de most azt kell mondanom, hogy amit Ön mond, az egy kicsit olyan, mint egy mantra, amit állandóan szajkóznak, de tartalmilag nem igaz. Anélkül, hogy konkrét bankokat mondanék, szeretném elmondani, hogy azok a magyar tulajdonú bankok, amelyek jelentős külföldi érdekeltségekkel rendelkeznek, és komoly nyereséget termelnek külföldön, sokkal kisebb mértékben csökkentették a magyarországi hitelezést, vagy nem csökkentették az itteni piaci jelenlétet. Szemben azokkal a bankokkal, amelyek itt a piaci nyereséget az elmúlt tíz évben, nagyon sajátos technikákkal – elsődlegesen a lakáshitelezésre gondolok – hihetetlen mértékben lekaszálták, és a fogd a pénzt és fuss elmélete alapján, ahogy a pénzt megkeresték, azonnal el is vitték. Jellemzően nem is nyereségesen, hanem költségáron. Erről konkrét adatok vannak, csak talán nem lenne szerencsés, ha konkrét bankokat mondanánk, de négyszemközt szívesen megteszem. Tehát nagyon világosan látható, hogy van egy banki kör, jellemzően magyar tulajdonú bankok, amelyeknek az aktivitása alig csökkent. Van egy másik kör, a tradicionális banki iparágban több száz éve jelenlévő bankok, amelyek vittek ki pénzt, de nem mindent. Végül van néhány bank, amely gyakorlatilag rablóként viselkedett a piacon, és ezek azonnal elvittek mindent.

- Értem. Akkor távolodjunk el a kliséktől. Nézzük azt, hogy a magyar bankrendszer évek óta messze legnyereségesebb bankja a főként magyar érdekkörű OTP. Az egész bankrendszer nyereségének legalább a fele mindig az OTP-é volt, és a 2008-2009-es nagy világválság idején ez volt az a bank – az FHB-val együtt –, amelyik az IMF-hitelből kapott pénzt arra, hogy ha kell, akkor tudjon kihelyezni pénzt. Ezt végül nem vették igénybe. Az összes többi nyugati tulajdonú banknál az anyacégek adtak pénzt ahhoz, hogy Magyarországon maradjon pénz a tőke- és hitelkihelyezésekre, és ők tartották életben a külföldi tulajdonú leányokat Magyarországon. Annak, hogy az utóbbi időben kivontak forrásokat, az oka az, hogy nincs értelme Magyarországon kihelyezni pénz. Hiszen a gazdaság leállt és kiszámíthatatlan Magyarországon, a GDP visszaesik, több más országgal – például Ausztriával és Németországgal – ellentétben. Tehát mi a fenének legyen itt pénz, ha nem lehet értelmes hiteleket adni?

- A folyamat leírásával hellyel-közzel egyetértek, de a következtetéssel nem teljesen. Hiszen most vezette le, hogy melyek azok a bankok, amelyek nyereségesen működtek ebben az időszakban, és nem csökkentették a hitelaktivitásukat. Ha pedig ez így van, akkor vajon a többi bank, amely innen félig-meddig kivonult, miért nem követte ezt a példát?

- Azért, mert nem volt nyereséges, hiszen hatalmas összegeket vesztettek. 2011-ben a magyar bankrendszer százmilliárd fölötti veszteséget szenvedett el. Az OTP nem volt a veszteséges bankok között. Lehet, hogy azért, mert nagyszerűen vezetik vagy, mert más a hitelszerkezete, de nem érintette annyira súlyosan például a devizahiteles-válság, ami bizonyos osztrák bankokat feltűnően és talán aránytalanul nagymértékben érintett. Zárjuk le ezt az eszmefuttatást a bankokról, mert úgy látszik nem jutottunk dűlőre. Önnek is van egy álláspontja, meg nekem is.

- Megérne egy portfolióelemzést azért ez a történet.

- Az biztos, de volt még egy érdekes kijelentése a miniszterelnöknek, amiről még meg szeretném kérdezni a véleményét. Szerinte nem megengedhető ezekben a válságos időkben, hogy a közszolgáltatók profitalapúak legyenek, vagyis nonprofit alapra kell helyezni a gáz-, a víz-, a szemét- és egyéb szállítást, illetve szolgáltatást. Ez nagyon jól hangzik, hiszen negyven évnyi szocializmus után az emberek azt várják, hogy nehogy már valakinek nyeresége legyen a vízből és a gázból, csakhogy a világ nem így működik. Ha ezek nonprofit alapúak lesznek, akkor a legrosszabbra számíthatunk. Hiszen a szocializmus idején is olcsóak voltak ugyan – vagy legalábbis sokáig próbálták olcsón tartani – ezek a szolgáltatások, csak az állam gebedt bele.

- Két megjegyzésem van ehhez a témához, amit érdemes végiggondolni. Az egyik, hogy való igaz, hogy ha ezek a cégek megijednek, akkor Magyarországon visszafogják a fejlesztéseiket, és nem fogják pótolni az amortizációikat. Ez egy fontos következmény, ami komoly problémát jelenthet. Azonban a másik fontos dolog az, hogy ha megnézzük, mondjuk, a német vagy a francia gazdaság szerkezetét, akkor azt látjuk, hogy ezek az elosztó hálózatok bár nagyon sokszor tőzsdén vannak, de alapvetően az állam közvetlen befolyása alatt állnak. Igaz ez például az energiaszektorra, a bankszektornak egy jelentős részére vagy a telekommunikációra. Tehát nagyon sok olyan szolgáltatási területre, ahol meghatározóak a költségek. Ezt figyelembe véve én értem a kormányfőnek a logikáját, mert ő szeretne befolyással bírni ezeknek a képzésére. Tehát mondjuk egy francia állami tulajdonban levő vízmű Franciaországban a politikai igényeknek megfelelően alakítja az árpolitikáját, miközben Kelet-Európában vagy másutt abszolút a piaci profit feltételeihez kötik mindezt. Csak azért mondom ezt, mert ezt az összefüggést azért érdemes átgondolni. Biztos, hogy az államosító, elvevő, azonnal átalakító logika nem működik, és nagyon komoly károkat okoz. Azonban az is igaz, hogy nem feltétlenül jó azt mondani, hogy ezeken a területeken érvényesüljön a piac, miközben ezek a területek alapvetően monopolhelyzetűek, és nincs igazi verseny. Például én nem tudom eldönteni a házamban, hogy kitől veszem a vizet, mert egy vízmű van. Tehát ezek a speciális területek, speciális szabályozást igényelnek.

- Ebben egyetértünk. Speciális szabályozás kell, de szerintem nem a nonprofit alap a megoldás, mert úgy minden ellenőrizhetetlenné, korrupttá, visszamaradóvá és fejlesztést kizáróvá válik.

- Én nem vitatom azt, amit Ön mond, mert ebben nagyon sok igazság van. Azonban az elmúlt húsz évben az is kiderült, hogy arra az állításra, hogy az állam rossz gazda és a magántulajdon az egyedüli helyes megoldás, teljesen máshogy gondolunk ma, mint mondjuk 1995-ben.

- Ez biztos. Ebben teljesen egyetértünk.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!