rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. július 13.

Őt is feljelentették
Szilvásy István, a mai Honvéd Kórház elődjének, az Állami Egészségügyi Központnak a volt főigazgatója

Bolgár György: - Visszanevezték, ugye, az Állami Egészségügyi Központot Honvéd Kórháznak, ahogy ezt nyilván Ön is látta meg hallotta, de hát ma Ön nem egyszerűen a hírekben szerepelt, hanem a kormány zászlóshajójának, újságjának, a Magyar Nemzetnek a címlapján, legfölül, öthasábos címben: Feljelentést tesznek Szilvásy ellen. És itt arról van szó, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter hűtlen kezelés és egyéb gazdasági vétségek gyanújával büntetőfeljelentést kezdeményez Ön ellen. Mennyire számított erre, hogy ez lesz a vége? Sokat támadták Önt már főigazgatósága alatt is, utána aztán még inkább. Gondolt arra, hogy még ez is bekövetkezik?

Szilvásy István: - Talán a főigazgatóságom alatt nem a teljesítményemért támadtak, hanem a családi kapcsolatomért, ugye nem titok, hogy a Szilvásy György volt titokminiszter öccse vagyok.

– Ez annyira fontosnak számít még most is, hogy a Magyar Nemzet leadjében a vastaggal szedett bevezető bekezdésben ott van, hogy Szilvásy István (Szilvásy György volt titokminiszter testvére) ellen. Úgyhogy ezt a mai napig nem felejtették el.

– Ahogy én látom, ez három csapás egyszerre. Egyrészt a bátyám ellen, de azért ne felejtkezzünk meg arról, hogy a bátyám után Gyurcsány miniszterelnök ellen. A másik: azért én látom, hogy van egy ilyen politikai figyelemelterelés is egy kicsit a közgépes ügyekről: egy jó nagy intézményt kellett kiválasztani. A harmadik meg, amit inkább zokon vennék, ez az Állami Egészségügyi Központ elért sikereinek az aláásása, bemocskolása. Szakmailag ugye soha nem tudták megtenni, most Budai Gyula állítólag kérte a Hende Csabát, hogy vizsgálja át az ÁEK gazdálkodását. Teszem hozzá, 2008-ban és 2009-ben is a HM ellenőrzési osztálya részéről ez komplexen megtörtént, az ellenőrzési jegyzőkönyvek rendelkezésre álltak, tehát mindkét olyan aktív évben, amikor én voltam főigazgató, nagyon részletes gazdálkodási ellenőrzést kaptunk.

– Na de Budai Gyula nagyon éber. Igaz, hogy az elmúlt napokban őt is érték bizonyos kudarcok, mert a filozófusok elleni följelentését nemcsak a rendőrség, hanem az ügyészség is visszadobta, pedig ott is több százmilliós ügyre derített volna fényt, csak kiderült, hogy ügy nincs. Tátrai Miklós volt nemzeti vagyonkezelő vezérigazgató ellen pedig első fokon egy bírósági ítélet mondta ki, hogy a vád alaptalan, nem történt bűncselekmény.

– Igen, legalább öt ilyen téma van, amit most lehetne überelni az ÁEK-val, de hadd lohasszam le a kedvüket. De először azt hadd mondjam el, hogy amikor engem 2010. június elsején, a kormányváltás huszadik percében, munkaidőt számítva, tehát 8 óra 20 perckor berendelt Hende Csaba, és tájékoztatott arról, hogy nem kíván velem dolgozni, én fölajánlottam, hogy sok mindent elmondok neki a kórház működéséről, hiszen a kórház a teljes honvédelmi tárca, beleértve a Magyar Honvédséget is, tíz százalékát alkalmazta dolgozóként és a költségvetésének tíz százalékát költötte. Tehát az én főigazgatóságom alatt az Állami Egészségügyi Központ teljes költsége nyolcvanmilliárd forint volt. Ehhez képest nem akart velem természetesen beszélni, azóta se, noha szívesen beszélgetnék vele arról, hogy milyen is egy ilyen nagy kórház, hogyan kéne vezetni, mert azért azt látjuk, hogy lejtmenetbe sikerült vezérelni.

– Igen, erre majd, erre majd térjünk ki, hogy miért van lejtmenetben. De hát ezek szerint, ha nyolcvanmilliárdos költségvetésű kórház, akkor még azt is érteni vélem, hogy miért 8 óra 20 perckor rendelte Önt magához. Lehet, hogy több pénz volt erre fordítva, mint mondjuk a gyalogságra vagy a tüzérségre, vagy légierőkre.

– Nagyon köszönöm, hogy ezt mondta. Talán emlékszik arra a beszélgetésünkre, amit 2007-ben folytattunk, hogy mit várunk az Állami Egészségügyi Központ tevékenysége kapcsán. Akkor én azt mondtam, hogy évi körülbelül tízmilliárd forintos költségcsökkenést az előbbi intézmények összköltségéhez képest.

– Igen, hiszen akkor összevonták a MÁV Kórházzal, a Honvéd Kórházzal, a BM Kórházzal.

– És ami nagyon fontos, az Országos Gyógyintézeti Központtal, ami egy klinikai szintű intézmény. Ezek együtt 2007-ben, illetve 2006-tól számoljunk, mert az volt teljes év, negyvenmilliárd forintot költöttek. Az Állami Egészségügyi Központ az első olyan évében, ami önállóan számolható, az 2008 volt, huszonhét milliárdot. Tehát ott már tizenhárom milliárd spórolás volt. Majd mindjárt mondom azért a szakmai kitételt is, mert orvosként ilyet nem szabad mondani. A 2009-es büdzsénk pedig huszonnégy és fél milliárd volt. Tehát gyakorlatilag folyamatosan csökkent a költség nagyon jelentősen, és ráadásul 2008-hoz képest 2009-ben minden orvos szakmai mutató, minőségi mutató és mennyiségi mutató is emelkedett.

– Tehát több beteget láttak el sikeresen, ez volt a dolog lényege? Kevesebb pénzért.

– Pontosan. Na most ezt 2010 májusában, a kirúgatásom előtt néhány nappal Európai Minőség Díjjal jutalmazták, ami az elkötelezettségért, a kiválóságért minőség díj volt, s alaplépés egy intézmény életében, de mindenképpen a minőséget és a hatékonyságot is bizonyítja. Egyébként Hende Csaba a 2010. július elsejei állománygyűlésen, a Semmelweis napi állománygyűlésen nagyon szépen elmondta, hogy milyen eredményeket ért el a kórház, az én nevemet természetesen nem említette, most viszont Budai Gyula késztetésére kiderítették, amit én nem tudok, hogy mi, mert azért hadd ne fogalmazzak úgy, hogy ez már gyanúsítás.

– Nem, nem, még csak ott tart, hogy feljelentést kezdeményez.

– Jó. Feljelentést kezdeményez, mert arra van gyanú, hogy a 2002-től 2010-ig terjedő időszakban a jelenlegi Honvéd Kórház és elődintézményei, tehát ez az Állami Egészségügyi Központ és korábban a Honvéd Egészségügyi Központ és a Központi Honvéd Kórház gazdálkodásában felleltek furcsaságokat. Én nem tudok arról beszélni, hogy mi történt 2002-től 2007-ig, és arról se, hogy 2010. június elseje után mi történt, mert akkor rúgtak ki. Én a kettő közti időszakban, tehát 2007. július 1-jétől 2010. június 1-jéig tudok beszámolni.

– Hát ugye amit a Magyar Nemzet ír, az lényegében leegyszerűsíthető arra, hogy megkerülték a közbeszerzést többször, több milliárd forint értékben, egyedi megrendelés alapján szereztek be gyógyszereket és higiéniás takarítást is, ahelyett, hogy versenyhelyzetet teremtettek volna, azaz úgy látszik megkerülték a versenyszabályokat.

– Ez egy nagyfokú ostobaság, és az információk tudatában meg kifejezetten azt mondom, hogy káros népbutítás, ugyanis talán más témában felvetődött korábban, hogy 2006-ban Szekeres Imre miniszter azért központosított nagyon sok gazdálkodást a Honvédelmi Minisztérium és a magyar honvédség kapcsán, hogy pontosan a korrupciót és annak a gyanúját is kiszűrjék. Ezért hozták létre a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökségét (FLÜ), amelyik az összes közbeszerzést bonyolította a teljes HM és MH részére.

– Magyarán ez eleve a kórházon kívül zajlott.

– Abszolút! Hát a kórház dolgozói jártak ki, ezért kezdeményeztem egyébként az FLÜ főigazgatójánál, hogy nem tartanának-e kihelyezett üléseket a kórházban, hogy ne a professzoroknak kelljen utazgatni ezekre a beszerzési, ajánlatkérési procedúrákra, hiszen nagyon fontos az, hogy jó szakember tudja, milyen anyagot, milyen eszközt akar beszerezni, de hát neki operálni is kéne. De ezt átvészeltük. A Központi Pénzügyi Ügynökség volt az, amelyik az Állami Egészségügyi Központ valamennyi fillérjét kezelte. Tehát képzelje el, hogy például egy normál önkormányzati kórház, amennyiben teljesített, az OEP kifizeti neki a pénzt, az megérkezik a számlájára, abból gazdálkodik. Az ÁEK esetében ez úgy zajlott, hogy beérkezett a volt finanszírozás, éves szinten ilyen tizenhárom és fél milliárd forint, a HM Központi Pénzügyi Ügynökségéhez, amely besorolta a kiadásokat. Azokat a kiadásokat, amik részben személyiek, és nyilván az prioritás volt a HM-en belül. Teszem hozzá, hogy az OEP-finanszírozásunk kilencven százalékát elvitték a személyi juttatások. Ennek részben az az oka, hogy kicsit magasabbak a bérek a központi intézményben, részben pedig egyéb okai is voltak, de tény az, hogy dologi kiadásra az OEP-finanszírozásból maradt mondjuk egy-másfél milliárd forint. Ehhez a HM tárca hozzátette azokat a költségvetési előirányzatokat, amik szükségesek és kimutathatóak voltak ahhoz, hogy egy járóbeteg-ellátás megvalósulhasson. Az ellátási kötelezettségünk adott volt, hiszen azt az Egészségügyi Minisztérium annak idején meghatározta. Tehát nem lehetett azt mondani, hogy egy beteget nem veszünk föl, mert nincs pénz.

– Magyarán azt mondja, hogy ezek a vádak, amiket az újságban lehet olvasni, még nem vádak, ezek csak egy feltételezhető feljelentés gyanúsítási pontjai, ezek teljességgel alaptalanok. Számomra elég nyugodtnak is hallatszik Ön, mert ráadásul ilyenkor azt szokták mondani azok, akiket meggyanúsítanak, hogy jobb, ha nem is beszélek erről, hiszen majd úgyis jön a rendőrség, vagy meg esetleg per jön, hát csak nem fogom előre megmondani, hogy mit is képviselek, de ezek szerint Önnek ez teljesen abszurdnak tűnik, aminek semmi, de semmi alapja nincsen.

– Hát nézze, csak azt szeretném érzékeltetni a hallgatókkal is, hogy az én vezetői értekezleteimen körülbelül harmincan ültek, direkt azért, mert ugye négy elődintézményből származtak a dolgozók, hogy minél diverzifikáltabb legyen, minél átláthatóbb a tevékenység. A katonai biztonsági hivatal embere ott ült. Később én kértem, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal is jelenjen meg, pontosan azért, mert a dolgozók jó része közalkalmazott volt, tehát nem katona, és a pácienseknek is a jó része civil volt. Ugye IV. kerület, XIII. kerület, és az agglomeráció. Hát ki képzelheti el azt, hogy ebben a helyzetben, gyakorlatilag a Gyurcsány egészségügyi átalakításnak a zászlóshajója esetében valaki elkezd fillérekért – és mindjárt mondom, hogy miért fillérekért – saját zsebre dolgozni. Azért mondom, mert minden Állami Egészségügyi Központ-pénzt központilag felügyeltek, előirányzatosítottak és utaltak. Semmit nem tehetett az ÁEK. Egyet tehetett, hogy kettőmillió forintig ajánlatkéréses alapon bizonyos beszerzéseket folytathatott.

– Szóval nem milliárdokról volt szó.

– Hát nem.

– De anélkül nem is tudna dolgozni egyetlen intézmény sem, ha még ilyen szűk körben, ilyen szűk határok között sem rendelhetne semmit...

– Én rájöttem arra, hogy sok mindent lehet tenni a főigazgatónak pénz nélkül is, szakmai fejlesztést, arra nagyon odafigyeltünk. Képzelje el, hogy a HM-en belül volt egy olyan intézmény, talán most is van, ahol a parancsnokok, laktanyaparancsnokok stb. a parancsnoki kerettel rendelkeznek. Én csak úgy kaptam parancsnoki keretet, hogy eleve leírták, mire van elköltve. Ez természetesen olyan költség volt, ami vagy megvalósult, vagy terv volt, de mindenképpen volt mögötte közbeszerzési háttér. És akkor hadd mondjam azt határozottan, hogy bárki bármit hazudik, semmilyen olyan ÁEK-ban beszerzett egészségügyi anyag, gyógyszer, vagy eszköz – nyilván ezek nem nagy értékűek, hanem kisebb értékűek – nem volt úgy beszerezve, hogy ne lett volna közbeszerzési előzménye. Na most ezek után természetesen engem meg lehet gyanúsítani meg a gazdasági igazgatót is, hozzáteszem, a gazdasági igazgató egy ezredes, aki a volt Honvéd Kórháznak is a gazdasági igazgatója volt, tehát ha valaki, akkor ő még véletlenül se tévesztette el, hogy milyen HM-rendeletek és utasítások vonatkoznak az új Állami Egészségügyi Központ intézményre, még akkor is, ha én ezt nem tartottam teljesen helyesnek, hiszen egy civil intézmény került katonai közegbe. Most már ez megváltozott...

– Most már visszakerült katonaiba.

– Újra katonaiba, majd megnézzük, hogy milyen eredményekkel fog ez zárulni 2014-ben.

– Tehát meg lehet Önöket gyanúsítani, csak azt mondja, hogy néhány éven belül – mert tudjuk, hogy lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai – ki fog derülni, hogy alaptalanul.

– Hát nézze, tavaly májusban gyanúsítottak meg engem egy közalkalmazott alkalmazása kapcsán, hogy nem volt teljesítés mögötte, ez egy tanácsadói szerződés – hozzáteszem, ez gazdálkodásfejlesztési tanácsadó volt –, most volt az iratismertetés, egy év telt el. De még annyit hadd mondjak, hogy 2010. június végén a Munkaügyi Bíróságon feljelentést tettem, illetve beadványt adtam be, hogy a miniszter jogellenesen mentett föl. Eltelt kettő év és még nincs alperes. Ennyit az igazságszolgáltatás felgyorsításáról.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái