rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. július 13.

A lánya nem szerepel az olimpián, ellene vádat emeltek
Gyenesei István, volt önkormányzati miniszter


Bolgár György:
- Ön a blogjában arról panaszkodik, hogy lányát, az ismert és sikeres öttusázónőt, Leilát nem viszik ki a londoni olimpiára. Pedig Ön szerint megérdemelné?

Gyenesei István: - Köszönöm szépen, hogy fölteszi a kérdést, de ez messze nem panasz volt, egyszerűen a tények a leírása. Megpróbáltam objektíven nézni a helyzetet, bár egy szülőnek nyilván ezt nagyon nehéz megtennie. Egyébként ez az ötszázkilencven-valahányadik blogbejegyzésem, tehát nem ezért írtam a blogot, csak most éppen ez járt a fejemben.

- Pontosan az ötszázkilencvenkettedik bejegyzése volt. Nagyon termékeny, de nyilvánvalóan nem mindegyik olyan, amivel az egész ország nyilvánossága foglalkozik. Ez viszont érdekes, már csak a személyes érintettség miatt is, de amit ír benne, amiatt is. Úgyhogy várom a válaszát, pedig megérdemelné?

- Leila az utóbbi négy évben a legeredményesebb magyar öttusázó volt. Az elmúlt éve betegség és egyéb okok miatt nem a legtökéletesebben sikerült, de a 2012-es évet, az olimpiai kvalifikáció évét úgy zárta, hogy az év három nagy versenyén – a magyar bajnokságon, a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon – megverte magyar ellenfeleit, akik szintén olimpiai kvalifikációt szereztek. Tudni kell azt, hogy három magyar lány szerzett így jogot az olimpiai indulásra Londonba, de a szabályok szerint csak kettő indulhat, egynek tartalékszerep jut, és ez most Leilának jutott. Annak ellenére, hogy az utolsó versenyen – az Európa-bajnokságon – ő a negyedik lett, a másik magyar kislány, Kovács Saci hatodik lett, és a harmadik magyar kislány, Tóth Adrienn pedig a tizenhatodik helyen végzett.

- Ön ebben a bejegyzésben utal arra, hogy más sportágakban – például a legsikeresebb magyar sportágban, a kajak-kenuban – ez nem így van. Nem ez a rendezőelv vagy kiválasztási elv, hanem az utóbbi idők legsikeresebb vagy legfontosabb versenyein kell sikeresen szerepelni az olimpiai kiküldetéshez. Miért van, az Ön tudomása szerint, az öttusában ez másképp?

- Igazából nem tudnék erre választ adni. A legnagyobb gond, ami félreértésekre ad lehetőséget, az, hogy az öttusában nem határoztak meg olimpiára válogatási elveket. Vagyis tulajdonképpen szubjektíven lehet dönteni arról, hogy az a fontosabb, ha valaki az év elején szerepelt jobban, vagy az, hogy az olimpia előtti utolsó két hónapban. Most gyakorlatilag úgy döntöttek, hogy nem az a fontosabb, hogy az olimpia előtt ki szerepelt jobban. Egy rendkívül jól felkészült, korrekt, kiváló szakember a szövetségi kapitány. Úgy gondolom, hogy most őt valahol valakik sarokba szorították, és nem biztos, hogy a magyar öttusa és a magyar sport szempontjából a legjobb döntés született. Nyilván valakik számára ez a jobb megoldás.

- Ön, mint önkormányzati miniszter, volt sportért felelős miniszter is, tehát biztos belelát a dolgokba, az akár a nyilvánosság számára nem ismerhető kártyákba, meg nyilván a lánya révén tudhat olyasmit is, amit egykori politikusként nem. Szóval mindenféle bennfentes információja lehet, és abból, amit mond, az embernek olyan gondolata támad, hogy lehet, hogy valamiféle politikai motívum van annak hátterében, hogy a lánya nem kerül ki az olimpiára, hiszen a papája mégiscsak a Gyurcsány-kormányban szolgált miniszterként.

- Én nagyon szeretném azt hinni, hogy ennek semmi köze nincsen ehhez a döntéshez. Én szakmailag nem tartom ezt jó döntésnek, még akkor sem, ha megpróbálom objektíven, kívülről nézni. Hiszen az amerikai válogatási szisztéma is például az, hogy az megy az olimpiára, aki az utolsó versenyen a legjobb, még ha az addigi világbajnokot győzi le, akkor is. Ahogy Ön is említette, a magyar kajakos nőknél például az egy-két héttel ezelőtti Európa-bajnokságon nyújtott teljesítmény alapján a legjobbak mennek. Az öttusában a legjobb pedig itthon marad.

- Pedig a világbajnokság, az Európa-bajnokság és a magyar bajnokság valóban megkerülhetetlennek látszik, és ha Gyenesei Leila volt az, aki a legjobban teljesített, akkor magától értetődőnek kellene lennie, hogy ő megy.

- Ez volt az utolsó három verseny. Ráadásul az olimpia előtti három legfontosabb verseny időben is az olimpia előtt egymás után következett, és ezeken mindegyiken Leila volt a legjobb. Pontosabban az egyik kislányt mindegyik versenyen megverte, a világbajnokságon pedig Kovács Saci kilencedik lett, Leila tizedik, Tóth Adrienn pedig tizenegyedik. Tehát az eredmények alapján egyértelműen az lett volna indokolt, hogy Kovács Saci és Gyenesei Leila menjen az olimpiára. Én senkinek nem mondom, sugallom, hogy ebben politikát keressen, de meggyőződésem, hogy ez egy szakmai tévedés. Különösen úgy, hogy a szövetség elnöke az Európa-bajnokság előtt egyértelműen megfogalmazta, hogy az öttusa sport érdeke, hogy az olimpia előtti utolsó versenyen legjobban szereplő két versenyzőlány kerüljön ki az olimpiára. Ez most nem teljesült.

- Az, hogy Leila édesapja – bármennyire tényszerű adatok alapján – a nyilvánosság előtt védi meg őt, vagy képviseli ily módon az érdekeit, nem okoz neki gondot? Szóval nem okoz ez feszültségeket például az öttusázó lányok között?

- Én megpróbáltam a blogomban is úgy fogalmazni, hogy senkit ne sértsek meg. Csupán a tényeket írtam le. Nyilván egy sporthoz valamennyire értő, tapasztalattal rendelkező emberként, de mégiscsak a szülő szemszögéből tettem ezt. A számok, az eredmények egyértelműen azt igazolják, hogy nem a két legjobb versenyző, vagy legalábbis nem a két jelenleg legjobb formában lévő versenyző utazik az olimpiára. Ennek pedig gyakorlatilag a vesztese éppen a lányom adott esetben, de ugyanez lenne a véleményem akkor is, ha ő nem a lányom lenne. Még egyszer mondom, én reálisan próbáltam ezt leírni, és ha már egyszer ezt leírtam, akkor vállalom is a véleményem. Valószínűleg Leilának ez nem okoz gondot. Ő egyébként két olimpián volt már, huszonhat éves, és most éppen jogi egyetemre.

- Akkor még négy év múlva is lehet sikeres, nem?

- Igen, ott van még neki a Rio de Janeiró-i olimpia. Ahogy én őt ismerem, egy ilyen tulajdonképpen nem igazságos döntés inkább megkeményíti őt, megedzi őt. Szerintem megmutatja majd, hogy ő a legjobb. Rio de Janeiróban remélhetőleg majd éremesélyes versenyzőként fogja képviselni a magyar sportot és az öttusát.

- Nem véletlenül kérdeztem rá az esetleges politikai összefüggésekre. Ebben a műsorban is később fognak szerepelni olyanok, akik ellen éppen ma emeltek vádat vagy éppen ma tettek ellenük feljelentést. Szóval folytatódik az előző kormányzat vagy kormányzatok tisztségviselőinek folyamatos levadászása. Néhány héttel ezelőtt Ön ellen is vádat emeltek magánokirat-hamisítás miatt. Miről van szó pontosan?

- Ez egy külön történet, amin csak mosolyogni lehet. Ha nem velem történne, akkor talán még nevetnék is. Arról van szó, hogy az egyik megyei önkormányzati képviselőnk, Ormai István kilépett a Somogyért Egyesületből, és elhagyta a frakciónkat is. Előtte minden egyes képviselő saját kezűleg írt egy mandátumról lemondó nyilatkozatot, arra az esetre, ha megszűnne az egyesületi tagsága. Neki most megszűnt a tagsága, és gyakorlatilag letagadta, hogy ő önszántából írta ezt a lemondó nyilatkozatot. Azt mondja, hogy erre nem hatalmazta föl az egyesületünket, amelynek az elnöksége érvényesítette a lemondó nyilatkozatot. Mi bevittük ezt az érvényesített nyilatkozatot a választási bizottsághoz, amit végül a választási bizottság nem fogadott el. Mivel a dátumot valóban az egyik egyesületi tagunk írta rá, mert erre fölhatalmazott bennünket Ormai István, ezért a vizsgálatot végző hatóságok ezt nem tartották jogosnak, és engem, mint az egyesület elnökét, megvádoltak okirat-hamisítással.

- Ezt Ön semmilyen módon nem hozza összefüggésbe az egykori politikai szerepével?

- De, egyértelműen erről van szó. Ha én nem lettem volna a Gyurcsány-kormány minisztere, ha nem lettem volna korábban tizenhét éven keresztül a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, és ha nem lennék a Somogyért Egyesület elnöke – amely itt Somogy megyében a legnagyobb politikai ellenfele mindegyik politikai pártnak, amelyik éppen hatalmon van, vagyis jelenleg a Fidesznek, de az MSZP-nek is adott esetben –, akkor nem történne mindez.

- Ez jelen pillanatban is igaz? Erősebbek, mint az MSZP?

- Igen. Sokkal erősebbek vagyunk. Elég megnézni, hogy a megyei közgyűlésben a Somogyért Egyesületnek három képviselője van, az MSZP-nek kettő, a Jobbiknak egy, az LMP-nek meg egy sincs. Ebből már látszik a támogatottság aránya.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái