Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 22.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2012. június 25. hétfő, 02:42; Megbeszéljük

4. oldal / 4

A politikai korrektségről és a múlt századi antiszemitizmusról
Kálmán László nyelvész

Bolgár György: - Két dologgal kapcsolatban szeretném kérdezni. A két dolog összefügg. Tegnap a műsorban szó volt a főváros tervéről, hogy szobrot emelnek Prohászka Ottokár katolikus püspök emlékére, méghozzá Angyalföldön, és ezzel kapcsolatban beszélgettem Fazekas Csaba történésszel arról, hogy miért is erősödött meg Magyarországon a 20. század elején az antiszemitizmus. Aztán hozzászólt később a beszélgetéshez Krémer Ferenc szociológus, meg egy hallgató is beszélt arról, hogy a formailag vagy látszólag antiszemita jelzők a magyar közbeszédben elfogadhatók-e, vagy ártatlanok, van-e súlyuk, jelentésük, vagy érdemes-e velük törődni. Úgyhogy kezdjük a dolog nyelvi oldalával. Nyelvészként ön mennyire lát nyelvi antiszemitizmust a magyar beszédben és érintkezésben?

Kálmán László: - Kezdjük akkor ezzel a második témával, a Krémer Ferenc-féle megszólalással. Én Krémer Ferencet igazán nagyon nagyra becsülöm, nagyon nagy embernek tartom, de szerintem összekeveredett egy pár dolog. A közbeszédben nagyon sokszor összekeveredik a politikai korrektséggel kapcsolatban ezeknek a jelenségeknek a megítélése. Tehát én legalább két-három dolgot megkülönböztetnék egymástól. Az egyik az, hogy nem sértegetjük embertársainkat, nem hívjuk őket olyan néven, ahogy ők nem szeretnék. Ez olyan alapvető udvariassági kérdés, aminek szerintem semmi köze a politikai korrektséghez. Tehát ha a cigányok nem szeretik, hogy cigánynak hívjuk őket – amit egyébként én nem tapasztaltam, de ez mindegy ebből a szempontból…

-… Én sem, és ezért vagyok hajlamos azt mondani, hogy ez nem sértő, mert lehet, hogy sokan romának mondják magukat, de nem érzik sértőnek a cigányt se.

- Például a beás anyanyelvűek nem hívják magukat romának, hiszen az nem beásul van. De ha mondjuk nem szeretnék, akkor nyilvánvaló, hogy nem szabad őket úgy hívni, és ez egy alapvető udvariassági kérdés, és semmi köze a politikai korrektséghez. Természetesen nem fogjuk őket így hívni. Ha igen, akkor nem a politikai korrektségünkkel van baj, hanem akkor bunkóságot követnénk el. Ez egy dolog.

- Még akkor is, ha ennek esetleg társadalmi súlya, jelentősége van, például az amerikai négereket egy idő után már nem volt ildomos négernek nevezni, mert ez társadalmi-politikai probléma is volt, nemcsak egyszerűen emberi probléma.

- De ismétlem, ez annak a kérdése, hogy ők szeretik-e, ha úgy hívjuk őket, vagy nem. Például a legrégibb kifejezés, amit ismerünk, ugye a nigger megjelölés, nagyon erősen asszociálódott a rabszolgasággal és nagyon utálták a négerek, ha így hívták őket. Akkor áttértek egy másikra, elterjedt a nigro kifejezés helyette, majd azt is úgy érezték, hogy becsmérlő.

- Akkor lett a fekete, aztán az afro-amerikai.

- Így van. Még közben volt a színes bőrű is. A lényeg az, hogy nem sértegetjük embertársainkat azzal, hogy úgy hívjuk őket, ahogy nem kedvelik. Ez egy alap udvariassági, illemtani kérdés, még akkor is, ha sokszor társadalmi méretű, de nem a politikai korrektség kérdése. A politikai korrektség egész mást jelent. Az tulajdonképpen egyfajta kegyes hazugság, vagy a valóság megszépítése népnevelői célzattal. Mondjuk, amikor nem nyelvileg tapasztaljuk, hanem például régebben amerikai filmekben rendszeresen értelmiségi feketéket mutattak be. Most már talán nem annyira divat, de egy időben ez mánia volt, hogy a professzorok, főorvosok mind feketék voltak.

- De ez nem politikai korrektség, ez hollywoodi korrektség. A politikai korrektség az, ha mondjuk egy politikus, egy közszereplő elszólja magát, és véletlenül négernek nevez valakit, vagy nem véletlenül, mert belülről jön neki. Vagy akár csak tesz egy ártatlannak látszó, de mégis elfogadhatatlan megjegyzést, akkor onnantól kezdve a közvélemény, a média, a sajtó, a közélet többi szereplője azt mondja, hogy ez megengedhetetlen.

- Ilyen nem volt. De ne lovagoljunk a megnevezéseken, tehát nem az a lényeg, hogy milyen szavakat, jelentéseket használnak. Ezért próbáltam ilyen filmes hasonlatot hozni. Tehát a politikai korrektség, mint mozgalom, Amerikában azt jelentette, hogy nyelvileg is, filmben is, minden szempontból állítsuk be a dolgokat úgy, ahogyan szeretnénk, hogy legyenek, és akkor hozzászoktatjuk az embereket ahhoz, hogy nincs azzal semmi gond, ha valaki főorvos és fekete, vagy bármi és fekete. Ez a politikai korrektség. Egyébként az elnevezés nem igazán a politikából származik, hanem ez valami, ami egy kicsit megszépítése a valóságnak, és ezért nem is feltétlenül korrekt abban az értelemben, hogy nem feltétlenül fedi a valóságot, de politikailag mégis ez a korrekt beállítása a dolgoknak. És ennek egy kis része az, hogy nyelvileg is megnyilvánul ez a fajta tendencia, és még túlzásba is esik nagyon sokszor, már messze nem azzal a céllal, hogy ne sértsék meg az embertársukat. Például van ez a mánia, hogy az angolban a „man” szót, ami elsősorban ugye férfit jelent, nemcsak embert, minden szóból megpróbálják kiirtani és helyette „person”-t használnak, tehát nemre nem jellemző szót. Mondjuk egy bizottságnak az elnöke a „chairman”, ehelyett „chair persont” illik mondani.

- Én értem az Ön averzióját. Régen a „chairman”-ek, az elnökök valóban elnöklő férfiak voltak, és ugye ennek a kifejeződése ez a szó, manapság viszont legalább annyira lehetnek nők is, és ezért nem tudjuk, hogy most éppen nő-e az elnök, vagy férfi, akkor nevezzük „chair person”-nek, elnöklő személynek.

- Így van. De ennek az eredete az, hogy ugyanúgy, ahogy a filmekben kicsit másképp mutatjuk meg a valóságot, mint amilyen, ne mondjunk olyan kifejezést, ami implikálja, hogy az csak férfi lehet, használjunk olyan kifejezést, ami semleges, akkor is – amikor ez elterjedt –, amikor még messzemenően csak férfiak voltak mondjuk vezető pozícióban. Tehát azt akarom megkülönböztetni, hogy más dolog az, hogy ne használjunk sértő kifejezést, és más dolog az, amikor valamilyen politikai korrektséget alkalmazunk, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen egyfajta élenjárással a dolgok elejébe vágunk.

- Nem szereti, ha beavatkoznak a nyelvbe, úgy érzem.

- Ebben semmi ilyesmi nem volt. Én azt gondolom, hogy Amerikában a politikai korrektségi mozgalom, akár nyelvi, akár nem nyelvi szempontból – bár nagyon sokan finnyáskodnak, gúnyolják őket, mert tényleg vannak ilyen furcsa túlkapásaik – hihetetlenül hasznos volt. Azért Amerikában a harmincas évektől a kilencvenes évekig szinte teljesen sikerült megszüntetniük a rasszizmust, vagy legalábbis a négerellenességet.

- Vagy ennek a nyilvánvaló formáit.

- Én azt gondolom, hogy aki ez ellen berzenkedik, és ezt gúnyolja, az nézzen nagyon magába és gondoljon bele abba, hogy mi mindent értek el ezzel Amerikában, amit mi még messze nem értünk el.

- Szóval tudja-e a nyelv és annak tudatos használata, formálása a gondolkodást, a mentalitást megváltoztatni, vagy fordítva van, hogy a mentalitásunk formálja a nyelvet és az életünket?

- Ez egy nagy kérdés, és szerintem ha ezen mélyebben el akarunk gondolkozni, akkor gondoljunk bele a filmes példába. Abban nincs nyelvi dolog, tehát az a nyelvtől függetleníthető. Vajon tudja-e befolyásolni, hogy a filmekben fekete főorvosokat és egyetemi tanárokat látunk azt, hogy több legyen a fekete értelmiségi egyetemi hallgató.

- Ha nem juthatnának könnyen az egyetemre, akkor nem tudná, de miután a két dolog együtt járt, elfogadtatta a közönséggel ezt a helyzetet.

- Pontosan. Tehát nem ahhoz járult hozzá, hogy több egyetemi hallgató és több professzor legyen, hanem ahhoz, hogy az emberek ezt könnyebben elfogadják és ez is egy nagyon fontos dolog.

- Abszolút.

- Aki azt gondolja, hogy a valóságot tudja ezzel befolyásolni, az szerintem téved, viszont a valóságnak egy részét, a köz általi elfogadottságot igenis tudja befolyásolni.

- Márpedig ez a percepció is a valóság része. Nem feltétlenül úgy, ahogy meg lehet számolni, hogy hány fekete diák jár az egyetemre.

- Vagy ha nem is változtat olyan keményen a valóságon, hogy tényleg megváltoztatná az arányokat. Anélkül, hogy az emberek percepciója és elfogadása megváltozna, a helyzet sem fog sosem megváltozni.

- Na és Magyarországon mondjuk a zsidókra, akár ártatlanul, belegondolás nélkül, vagy mindenféle él nélkül alkalmazott kifejezések ártanak-e, föl kell-e lépni velük szemben, ahogy Krémer Ferenc mondja?

- Pontosan ez az, amiben én nagyon vitatkoznék Krémer Ferenccel. Ugye volt szó azokról a kifejezésekről, amik kifejezetten sértenek egy csoportot, és ezeket nyilván kerüljük, már csak az illem kedvéért is. Vannak ezek a bizonyos kegyes hazugságok, szómágia és filmbeli mágia, ami egy bizonyos nevelői célzattal történik. És van ez a harmadik dolog, amikor teljesen véletlenül kerül bele egy kifejezésbe egy csoportnak vagy egy nemzetiségnek a neve, és egyébként egyáltalán nem sérti őket. A cigányok is szerintem röhögnének, ha mondjuk a cigánykerék helyett ennek a tornagyakorlatnak valami más nevet kellene adni, mert hiszen az égvilágon semmi negatív nem tapad hozzá. Tehát nemcsak hogy nem sért senkit, hanem egy teljesen hétköznapi dolog bevett, történetileg legelfogadottabb elnevezése. És én azt gondolom, hogy ezeket a kifejezéseket teljesen értelmetlen kerülni, ezeknek nincs népnevelő, tudatformáló hatásuk. Ha mondjuk megtiltanánk a cigánykerék kifejezést vagy a hozzá hasonlókat, a kártyában a zsidólapot, szerintem ez félreértés. Félreérti a politikai korrektséget, aki azt gondolja, hogy nem korrekt dolog politikailag ezeket a kifejezéseket használni.

- Még ha az eredeti kifejezés esetleg valamiféle pejoratív gondolatból következett is, azóta már olyan jelentésbeli változáson ment át, hogy az, aki használja, nem pejoratívan érti.

- Ugye a másság önmagában nem biztos, hogy pejoratív, alapvetően ezt akartam mondani, ezzel értek egyet. És azért nagyon fontos, hogy ezeket a dolgokat megkülönböztessük, mert ha nem gondolkozunk világosan ezeken a politikai korrektséggel kapcsolatos dolgokon, akkor Magyarországon, ahol szerintem óriási hiány van politikai korrektségben, nem fogjuk tudni megértetni az emberekkel, hogy miért nagyon fontos a politikai korrektség és miért nem méltó arra, hogy gúnyolódjanak rajta. Persze nagyon könnyű célpont, például vannak Amerikában ilyen viccből csinált szótárak arról, hogy kell valamit politikailag korrektnek mondani. És ilyenek vannak benne, hogy gazember helyett mondjuk azt, hogy erkölcsi kihívásokkal küszködő, vagy ilyesmi. Tehát ezzel azt gúnyolják, hogy valamit, ami tényleg rossz dolog, hogy valaki gazember, azt szépítjük ezekkel a kifejezésekkel. De amikor például Sólyom László vagy Schmidt Mária – vagy mondhatnám még hosszan a példákat – hadat üzentek a politikai korrektségnek, és azt mondják, hogy az azért rossz, mert nem tudjuk nevén nevezni a dolgokat, akkor ez egy szimpla butaság, hiszen ugyanúgy nevén tudjuk nevezni a dolgokat akkor is, ha nem sértő kifejezést használunk. Sőt még akkor is, ha a filmekben vagy bizonyos kifejezésekben egy kicsit szépítjük a valóságot. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a dolgokat ne tudnánk a nevükön nevezni.

- Akkor még röviden érintsük ezt a Prohászka-ügyet is.

- Azon nagyon röviden túl tudunk lenni. Tehát én csak arra hívom föl mindenkinek a figyelmét, hogy olvassa Bibónak az antiszemitizmusról szóló tanulmányát, amiben részletesen elmagyarázza, hogyan is alakult ki Magyarországon az a helyzet, hogy az antiszemitizmust ilyen mértékben föl lehetett szítani. Hiszen ugye a tegnapi beszélgetésből is kiderült, nem teljesen érthető, hogy egy ennyire pozitív szerepet játszó magyar népességcsoport hogy tudott ennyire célpontjává válni egy uszításnak. És Bibó azt magyarázza el – és én nagyon-nagyon elfogadhatónak tartom az ő magyarázatát –, hogy itt történt egy óriási változás a 19. század végén, a századfordulón, és a 20. század elején. Méghozzá Galíciában az orosz területeken történt egy óriási zsidóellenes változás, pogromsorozat és intolerancia: egy korábbi sokkal békésebb állapot átment egy nagyon durva helyzetbe, aminek a következtében hatalmas néptömegek kezdtek elvándorolni a Kárpátaljáról, Galíciából és Oroszországból. A menekült zsidók az ottani üldözések elől mentek Németország és Magyarország felé, főleg, mert pontosan a békeidőkben uralkodó tolerancia miatt Magyarország nagyon vonzó célállomás volt, és itt tényleg nagyon jó állapotok uralkodtak: nem volt zsidóellenesség. És ide beáramlott iszonyatos mennyiségű, borzasztó szegény, lényegében koldus sorban élő zsidó, aki elmenekült ezekről a területekről. Ezek nagyon ortodox, óhitű zsidók voltak, egy csomó furcsa babonás hagyományt őriztek, még az itt élő zsidók is idegenkedtek tőlük a sok furcsaság miatt, és főleg mert iszonyatosan szegények voltak.

- Innentől kezdve a megkülönböztetés látható és nyilvánvaló volt.

- Nagyon világos volt még a korábban itt élő zsidók számára is. Valamennyire, azt hiszem, talán segítették őket, de azért valójában aki itt egy polgári környezetben zsidóként élt, annak is rettentő idegenek voltak ezek a Galíciából beáramló zsidók.

- Így aztán megtalálták ezt a könnyű és nagy létszámú célpontot, amit aztán átvetítettek másokra is.

- Nem is volt mondacsinált, mert tényleg társadalmi problémát jelentett a szegénységük. Ezt Bibó nagyon részletesen leírja, el lehet olvasni, és szerintem ez az igazi magyarázata annak, hogy ilyen könnyű célpontjává váltak ennek az antiszemita oktatásnak.

- És az már egy könnyű transzponálása volt ennek a zsidóellenes politikai és közéleti hangulatnak és fellépésnek, hogy akkor rájuk sütni a Tanácsköztársaságot, a baloldalt, a liberalizmust, a gazdagságot, szóval mindent, ami magyarellenesnek minősíthető.

- Ráadásul volt egy nemzetközi háttere is ennek, mert ez más országokban is párhuzamosan kialakult, tehát könnyű volt ezt átvenni is.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!