Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 21.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2012. június 23. szombat, 04:43; Megbeszéljük

6. oldal / 6

Az intolerancia tolerálhatatlanságáról
Krémer Ferenc szociológus

Krémer Ferenc: - Korábban beszélt egy úriemberrel, aki vállalkozóként mutatkozott be, és mondott egy példát arra, hogy túlzásba viszik manapság az emberek az antiszemitizmussal szembeni fellépést, amikor minden apróságnak külön jelentőséget tulajdonítanak.

Bolgár György: - Igen. Én úgy próbáltam ezt érteni, hogy elhangzik a közbeszédben bántó él nélkül is, hogy ez például milyen zsidós jelenség vagy motívum, vagy akármi. Tehát van ilyen, és szerintem sokszor így is van.

– Valóban van ilyen. Én dolgoztam mázolóként az érettségi után, és ott megdöbbenve hallottam, amikor valóban vétettem némi hibát a mázolás közben, kimaradt egy-egy rész, és ilyenkor azt mondták az idősebb szakik, hogy ez zsidós. Na most ez kifejezetten, durván antiszemita megjegyzés. Ugyanis mit kell ilyenkor csinálni? Ki kell javítani. Vagyis azt a hibát ott el kell tüntetni. Ugye?

– És a megjegyzés arra vonatkozott, hogy ezek a zsidók ilyen hanyagul dolgoznak?

– Nem. Ez arra vonatkozik, hogy a zsidós, mert hiányos, vagyis a hibát ki kell irtani. Tehát nagyon vigyázni kell arra, hogy mit engedünk meg és mit nem.

– Ebben igaza van, bár sokan valószínűleg használat közben vagy azt hallva sem így értik vagy nem így gondolják, vagy nem gondolnak bele.

– Inkább nem gondolnak bele semmilyen módon, viszont az ilyen neutrálisnak tűnő kifejezések használata elfogadhatóvá tesz sokkal nyilvánvalóbb antiszemita megnyilvánulásokat.

– Értem. Szóval Ön a nulla tolerancia állásponton van, hogy ha már egyszer valaki nem antiszemita, és úgy gondolja, hogy mindenfajta megkülönböztetés származási alapon elítélendő, akkor azt se engedje meg, hogy bárki – akár gondatlanságból, nem figyelésből, elnézésből, jóindulatú megközelítésből – elengedje az ilyen talán csak félig-meddig bántó megjegyzéseket, mert nem lehetünk egy kicsit sem toleránsak ebben a tekintetben.

– Így van.

– Minden egyes, akár a legkisebb mértékben is bántó megjegyzés táptalaja a sokkal rosszabbnak.

– Nagyjából így gondolom, vagy inkább úgy mondanám, hogy mindez relativizálja a rasszimust, a zsidóellenességet, és ugyanezet meg lehet figyelni a romákkal vagy a nőkkel kapcsolatban és egyéb kisebbségekkel, így a melegekkel kapcsolatban is. Lehetne sorolni ezeket a csoportokat.

– Azt hiszem, nagyjából egyetértek vele, bár sokszor megengedőbb vagyok a magánéletben, és tulajdonképpen megnézem vagy megpróbálom értékelni, hogy az illető mit és hogyan gondol, és talán ilyenkor jobb is megmagyarázni vagy kibeszélni a dolgot, és rávezetni az illetőt, hogy talán ő sem igazán így gondolja. Tehát talán egy kicsit megengedőbb vagyok, de azért azt hiszem, hogy van abban valami, hogy politikai korrektnek kell lenni. Ez, ami Amerikában nagyon divatos volt, és manapság is elfogadott, hogy nem szabad megsérteni mondjuk kisebbségben lévő vagy korábban elnyomott csoportokat, korábban lenézett embereket, hanem minden módon egyenlővé kell tenni őket, szavakban is tettekben is, és nem szabad megengedni azokat a kisiklásokat, amelyek korábban akármilyen általánosak voltak. Mert csak ez vezethet a teljes egyenlőséghez. Nálunk viszont ezt a politikai korrektséget nagyon sokan lenézik, legyintenek rá, hogy óh micsoda felesleges marhaság ez.

– Sőt. A jobboldal és főleg a szélsőjobboldal el is ítéli. Tehát én azt gondolom, hogy nekünk itt, Európa közepén, Magyarországon, figyelembe véve a saját történelmünket – ha éppen nem akarjuk letagadni mindazt, amit elkövettünk az elmúlt évszázad során –, figyelnünk kell a következményekre. Tehát, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy megnyilatkozásnak, egy-egy állásfoglalásnak, egy-egy cselekedetnek. Nekem erősen az a benyomásom, hogy mostanában csak bizonyos típusú következményeire figyelnek a politikusok. A mostanában, ez nem a mostani néhány év, hanem a mostani néhány évtized. És ennek következtében válhatott ennyire elfogadottá, tolerálttá az intolerancia. Én meg azt gondolom, hogy egyetlen út vezet ki ebből, az intoleranciával szembeni teljes, totális intolerancia. Tehát abban a pillanatban, amint valaki kisebbségekkel szemben – legyenek vallási kisebbségek vagy egyéb típusú kisebbségek – intoleránsan lép fel, az államnak mindenekelőtt, tehát a közhatalmi intézményeknek főleg, a jognak is, de az állampolgároknak is intoleranciát kell mutatni.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!