Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 21.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. június 23. szombat, 04:43
- Megbeszéljük
Prohászka Ottokárról
Fazekas Csaba történész
Bolgár György: - Ön egyháztörténész, vallástörténész, a mai Népszabadságból még azt is megtudtam, hogy Prohászka Ottokár életművét is kutatja. A téma ebből adódóan az, hogy a főváros szobrot akar emelni Prohászka Ottokárnak. Megérdemli?
Fazekas Csaba: - Egyrészt úgy gondolom, hogy ez az ötlet pontosan beleilleszkedik abba a folyamatba, amely a köztereken az elmúlt hónapokban, években megindult. Másrészt pedig abba a folyamatba, amely Prohászka Ottokárt a szélsőjobb irányából mintegy be akarta húzni középre. Gondoljunk arra, hogy a Prohászka-szobor ötlete eredendően a szélsőjobboldalon merült fel a 90-es években. 2004-ben Budapesten a Fővárosi Közgyűlés elutasította az akkori MIÉP erre irányuló javaslatát, maga a Fidesz is így foglalt akkor állást. Néhány évvel később pedig már fideszes politikusok is részt vettek egy Prohászka-mellszobor avatásán Lakitelken, amiből elég nagy botrány is lett. Tehát nem meglepő, hogy 2012-ben ez az ötlet egyáltalán felmerül. De én úgy gondolom – ahogy a Horthy-szobor esetében is –, hogy Prohászka Ottokár legalábbis vitatható életművet hagyott hátra és közéleti tevékenységében bőven vannak olyan pontok, amelyek ezt a fajta tiszteletadást megkérdőjelezik.
- Vele kapcsolatban az vetődik fel a vitatható pontok közül – és ez valószínűleg nem is vitatható –, hogy nagyon élesen, markánsan antiszemita nézeteket vallott és a zsidókról meglehetősen durván, elítélően ír. A zsidóságot megbélyegezve olyan romlott, erkölcstelen népnek, sőt fajnak nevezi őket, aminek nemigen volna helye ebben a Magyarországban. De erre mindig azt szokták válaszolni – természetesen a védők a jobboldalról –, hogy igen, de akkoriban, a század elején ennek más értelme volt, ez nem ugyanaz, mint a holokauszt utáni antiszemita beszéd. Meg lehet-e ezt így különböztetni, miközben ebben kétségtelenül van igazság, van tény?
- A holokauszt nagyon-nagyon fontos határvonal az antiszemitizmus történetének megítélésében. De ha nem lett volna második világháború és annak minden borzalma, a 20-as évek elején az akkori szélsőjobboldal antiszemita nézetei akkor is vállalhatatlanok lennének. Tehát nem pusztán annak az eseménysornak a következtében kell elítélnünk a 20-as évek antiszemitizmusát, mert beletorkollott a 30-as évek végén a zsidótörvényekbe, majd a holokausztba, hanem önmagában is elítélendő jelenség. Prohászka Ottokár ennek valóban markáns, központi személyisége volt. Prohászka a 20-as évek elején a Horthy-korszak egyik fő ideológusa volt, az úgynevezett keresztény nemzeti eszmerendszer egyik kidolgozója és nagyon markáns képviselője. Márpedig ebben az eszmerendszerben benne volt az, hogy a zsidók felelősek Magyarország romlásáért, a liberalizmus – amely egyenlő jogokat adott a korábbi évtizedekben Magyarország polgárainak, és így a zsidóknak is – közvetlenül tehető felelőssé a háborús összeomlásért, Trianonért, a forradalmakért és egyebekért. Tehát én úgy gondolom, hogy ezek a dolgok nem azért ítélendők el, mert beletorkolltak a későbbi szörnyűségekbe. Ha valami csoda folytán elmaradt volna a második világháború, és nem történnek meg ezek a borzalmak, ez akkor is vállalhatatlan.
- És akkor is megtörtént volna nyilvánvalóan másfajta borzalom, hiszen ha egy népet, egy közösséget erkölcstelennek, romlónak, parazitának nevezünk, akkor abból erőszakos cselekmények is következhetnek, mint ahogy voltak is pogromok Európában mindenfelé, a holokauszt előtt is. Nem kellett ehhez megélni ezt a minden korábbinál nagyobb és súlyosabb drámát.
- Igen.
- Ha már említette az ő szellemi tevékenységét, akkor azért mégiscsak érdekes volna azt körüljárni, hogy miért lehet az, hogy a magyar jobboldal és a Horthy-korszak vezető ideológusai a zsidókban látták a romlást és minden rossz okozóját, miközben a kiegyezés utáni Magyarországon, ahol a zsidó tőkének, a zsidó vállalkozásoknak hihetetlen komoly szerepe volt, az 1867 utáni Magyarországon minden korábbinál és minden későbbinél is nagyobb és jelentékenyebb, komolyabb fejlődés zajlott le. Vagyis ha a dolgokat értékükön nézzük, akkor azt lehetne mondani, hogy Magyarország hallatlan fellendülése jórészt éppen a zsidó tőke, a zsidó szellemi erő közreműködésével és nagymértékű részvételével zajlott le. Hogy lehetett ebből éppen az ellenkezőjét kihozni?
- Egy olyan kérdést tett fel, ami az antiszemitizmus társadalomtörténeti kutatásának több kötetre vagy akár könyvtárra rúgó szakirodalmát felölelné vagy szükségeltetné, hogy megválaszoljuk. Nagyon röviden arról van szó, hogy az 1867 után lezajló folyamatok, amelyek egyrészt a gazdasági tevékenység liberalizációjában, valamint az emberi szabadságjogok kiterjesztésében és legszélesebb köröknek való biztosításában megjelentek, természetesen nem a maguk kristálytiszta formájában, de valóban, rendkívüli módon a különböző jogfosztottsággal sújtott néprétegeknek, elsősorban a zsidóságnak voltak köszönhetők.
- Nagy lehetőségeket teremtettek számukra, ez kétségtelen. Ők pedig éltek ezzel, nyilván a maguk javára is.
- Így van.
- De az egész magyar társadalom javára is. Ezt valószínűleg a jobboldal sem tagadja, hogy 1914-ig itt óriási fellendülés zajlott le.
- Igen, vannak bizonyos társadalomtörténeti tények. Például, hogy a zsidóság bizonyos foglalkozási ágakban, bizonyos település típusokon felülreprezentált volt, ez egy tény. Ebből a tényből nagyon sokfajta következtetést le lehet vonni, de például mondjuk az orvosi szakmában, a hírlapírók között, az ügyvédi tevékenységben, illetve a már korábban említett kereskedelmi vállalkozói tevékenységben a zsidóság jóval nagyobb számban vett részt, mint mondjuk az országos számaránya volt.
- Aminek valószínűleg az volt az oka, hogy a hagyományos magyar uralkodó osztály ebben nem látott fantáziát vagy továbbra is csak az előjogokkal meg a földbirtok különböző előnyeivel próbált élni az időközben megváltozott világban.
- Ez az egyik nagyon fontos ok. Ezáltal a zsidóság nagyon is alkalmassá vált arra, hogy – különösen az első világháború időszakában, annak második szakaszában is – a háborús nehézségekért bűnbakként felelőssé tehető legyen. Előhívva az antiszemitizmus részben a középkorban gyökerező, részben pedig nagyon is modern – legalábbis akkor modernnek számító – elemeit. Nagyjából ezzel magyarázható az, hogy a zsidóság bűnbakként jelent meg a 1919 utáni közbeszédben, és rengeteg elem csatlakozott ehhez. Ezek között voltak igazak, például az, hogy a Tanácsköztársaság vezetőinek jelentős része eredetileg a zsidóságát megtagadó, de zsidó származású személy volt, és voltak teljesen hamis elemek, minthogy a zsidók nem vettek részt olyan mértékben a frontharcokban, mint a keresztények – ami egyébként ténylegesen nem volt bizonyítható –, hogy csak haszonélvezői voltak a háborúnak és így tovább. Tehát 1919 után valóban volt egy antiszemita közvélemény ebben az országban, amivel ezt a sok-sok borzalmat, amin keresztül ment ez az ország, a zsidók nyakába lehetett varrni, és én azt hiszem, hogy ebben a helyzetben egy olyan nagytekintélyű katolikus püspöknek, mint amilyen Prohászka Ottokár volt, talán inkább a visszafogó, a toleráns szerepet kellett volna játszania.
- Azt, ami egy katolikus, egy egyházi vezetőtől elvárható. Az emberi értékeket, a megértést kellett volna hangsúlyoznia. Ez nyilvánvaló. Milyen szerepet játszottak akkoriban a keresztény egyházak Magyarországon ebben a zsidóellenességben? Prohászka ebből a szempontból is – most akkor idézőjelbe teszem – kiemelkedő volt? Vagy mások is ugyanilyen hangnemben, ugyanilyen eréllyel támadták a zsidóságot?
- Prohászka Ottokár minden szempontból kiemelkedett ebből a mezőnyből, jóllehet más keresztény egyházi vezetők is hangot adtak zsidóellenes nézeteknek. De talán tanulságos lehet az, hogy mondjuk Csernok János esztergomi érsek 1920-ban, éppen a numerus clausus-viták időszakában, aminek Prohászka Ottokár volt az egyik előterjesztője, éppen Prohászkával szemben, védelmébe vette a zsidóságot. Tehát nem beszélhetünk semmiképpen egységes egyházi hozzáállásról. Voltak az egyházi személyek között markánsan antiszemiták, akik különböző szélsőjobboldali csoportokban aktivizálódtak, de voltak olyan személyek is, akik markánsan szembefordultak a Parlamentben is elharapózó zsidóellenes kijelentésekkel. Vagy például nagyon érdekes volt Banga Béla esete, aki a háború után közvetlenül hangot adott antiszemita nézeteknek, később azonban váltott, és sokkal inkább megértő vagy toleráns is tudott lenni.
- Magyarán és összefoglalva, Prohászka Ottokár ezek szerint nem az a katolikus személyiség, nem az a gondolkodó, akinek a 21. században szobrot kéne emelni, mert annyira vitathatóak a nézetei, hogy ezekről vitatkozni, beszélni és írni kell és lehet, de egyértelmű elismeréssel a főváros nem adózhat neki?
- Én így gondolom. Gyorsan tegyük hozzá, hogy Prohászka esetében nemcsak az antiszemitizmusról van szó, nagyon markáns nézetei voltak a parlamentarizmusról, a pártpolitikáról, amik sokkal inkább a szélsőjobboldallal rokonítják őt. Egyébként katolikus főpapként vannak ennek az életműnek nagyon is vállalható és pozitív elemei, ez megint csak kétségtelen, hiszen Prohászka szociális érzékenységéről volt ismert, nagyon sok olyan gondolatot megfogalmazott az egyházon belül, amelyekkel messze megelőzte a korát. De mindezt meg kellene hagyni egy szakmai diskurzusnak. Zajlik is rengeteg Prohászka-kutatás most az országban, konferenciák, kötetek készülnek, illetve kerülnek megrendezésre. A szoborállítás mindig üzenet a fennálló hatalom részéről, jelen esetben a fővárost irányító politikusok részéről.
- És ez nem az az üzenet, hogy mi is ugyanilyen szociálisan érzékeny emberek vagyunk.
- Legalábbis ezt a kockázatot vállalják, és ezt az utókor előtt is vállalniuk kell majd.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
