Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 20.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2012. június 22. péntek, 04:17; Megbeszéljük

3. oldal / 3

A Zsanett-ügy lezárásáról
Magyar György ügyvéd

Bolgár György: - Nemcsak azért hívtuk, mert a műsor egyik témája is az, hogy jogerősen felmentették a nemi erőszakkal is megvádolt rendőröket a Zsanett-ügyben, hanem különösen azért, mert félórával ezelőtt egy hallgató – egy fiatalasszony, a hangjából is ítélve, meg a gyereksírásból is –, azt mondja, hogy neki ez a dolog azért nem megnyugtatóan végződött, mert nehezen tudja elképzelni, hogy egy ilyen fiatal lány vállalja azt a kockázatot, hogy több éves bírósági eljárással nekimegy több rendőrnek, a hatóságnak, férfiaknak. Ezt csak akkor vállalhatja valaki, ha száz százalékig biztos abban, amit mond. És vállalja mindazt a lelki és egyéb terhet, amivel ennek a bizonyítása járhat. És ebben van valami. Ön viszont belülről látta, hogy mi történik, vagy legalábbis sok mindent abból, ami történik, ismeri a körülményeket, valószínűleg ugyanolyan jól, mint az eljáró hatóságok. Úgyhogy meg tudja nekünk talán magyarázni ezt az ellentmondást, hogy vajon mi vehette rá ezt a fiatal lányt arra, hogy vállalja ezt a számára végül is vereséggel, komoly pénzügyi kiadásokkal vagy akár megszégyenüléssel járó tortúrát, és így kerüljön ki belőle. Mi lehet ennek a magyarázata?

Magyar György: - Kedves Bolgár úr, én jogot végeztem, pszichológiát nem, úgyhogy elég nehezen tudok erre válaszolni.

- De azért ismeri azokat az embereket, akik a bíróságon akár vádló, akár vádlott szerepben fellépnek, és jobban ismerheti őket, mint egy pszichológus, nem?

- Hát igen, beletanulunk mi másba is előbb vagy utóbb, aztán már letehetjük a kandidátusit is, ha a saját munkánkat tesszük le, és nem másét, ugye. Komolyra fordítva a szót, inkább elvonatkoztatva mondom, nehogy valami sérelem érje Zsanettet vagy a jogi képviselőjét, és Ön is inkább a tapasztalataimra volt kíváncsi, ugye?

- Igen.

- Én úgy vagyok ezekkel a büntetőeljárásból szerzett tapasztalatokkal, hogy aki elkezd egy történetet, és azt magáévá teszi, ki kell hogy tartson mellette. Tehát nagyon nehezen lép ki ebből a szerepből, aki már arra adta a fejét, hogy azzal meri meggyanúsítani a hatósági közeget, hogy vele szemben jogellenes magatartást tanúsított.

- Akkor már lehet, hogy úgy érzi közben, hogy nagyobb volna a kockázata, ha az egészet hagyná a fenébe, mert akkor kiderül róla, hogy hazudott, alaptalanul állított, rágalmazott, és így tovább, és akkor már tartsunk ki végig?

- Most ebben a borzasztó ügyben öt rendőrt tartottunk öt éven keresztül a büntetőeljárás hatálya alatt, a mai napon kaptak pontot az ügy végére, és tudták meg, hogy ők valójában nem követtek el bűncselekményt, és nem lehet őket ezért a cselekményért elmarasztalni. Most jutottunk el oda, hogy a hamis vád kérdésköre felmerül. Annak idején, amikor a hölgy megtette a feljelentését, majd jogi képviselő segítségével minden jogi utat végigjárt, akkor meggyőződésem szerint ő a saját szándékainak és a saját hipotéziseinek megfelelően cselekedett. Ezért mondtam azt, hogy sokkal inkább pszichológiai a kérdés, mint jogi tartalmú.

- Egy idő után ilyenkor az ember akár el is hiszi azt a történetet, amit felépít magában, részben, vagy akár sok részben valós elemekből, és elképzelhető, hogy akkor egy idő után el is hiszi vagy kipótolja a létezőket nem létezőkkel, hogy hitelesebben összeálljon?

- Bizony, ez így van. De meg is fordíthatjuk, én inkább szoktam találkozni vádlottakkal, gyanúsítottakkal, és ők is képesek arra az eljárás tartalma alatt, hogy elhiszik a saját ártatlanságukat.

- Igen, hogy ők nem is követtek el semmit, és fel tudják építeni magukban és hitelesen képviselni, nemcsak ártatlan arccal mondani, de akár el is hitetni másokkal, hogy ez az ember nem lehetett az, mert belülről jön őszintén, hogy tagad. Ugye?

- Igen, és gondolom, azt a hallgatót, akit tetszett az előbb idézni, sikerült is ezzel megtéveszteni. De azt kell hogy mondjam, hogy igen gyakori vádlottaknál, hogy a védekezési koncepciót annyira magáévá teszi, hogy a végén még el is hiszi, hogy az akként történt. Hitelesen tudja a szerepét játszani. Ebből aztán szubjektív igazságok fognak születni, és azt kell mondjam Önnek és a hallgatóknak, hogy a jog ennél sokkal szigorúbb. Oda objektivitás kell. És objektív tények és objektív bizonyítékok, mert objektív igazságot keresünk. Nem a rendőrök szubjektív igazsága és nem a sértett Zsanett szubjektív igazsága felől fog a bíró döntést hozni.

- Mekkora szerepet játszott ebben az egész nagyon hosszú időre elnyújtott eljárásban az a kezdeti botránysorozat, vagy politikai következmény-sorozat, hogy lényegében az egész rendőri vezetés igazságügy-miniszterestül belebukott ebbe. Ez csak ürügy volt arra, hogy akár megszabaduljanak a más okból kényelmetlenné vált rendőri vezetőktől, vagy ez valóban sokkot okozott a rendőrségen belül is, meg a kormányzaton belül is. Ön ügyvédként hogy érzékelte ezt?

- Jó kérdés, csak megint kicsit szakmán kívüli. Ez már belemegy a politikába. Azt kell mondjam, személyesen kicsit a közélettel is foglalkozván, hogy ez már inkább a megfelelési effektus kategóriája lehetett. Az akkori kormányzat határozott lépéseket akart produkálni és azt mondta, hogy nem tűröm a rendetlenséget. Nem tűröm, hogy az én rendőrségemet ilyen gyalázat érje. Ha vannak bűnösök, bűnhődjenek, és a rendőri szervek kivetik magukból a megtévedteket. Ennek ez volt a politikai üzenete, ugye? És ebből következett, hogy az igazságügy-miniszter feje hullott, rendőrkapitányok feje hullott, és bizony ezt most mind-mind vissza lehet kérdezni. És én nem akarok szemtelenkedni, de a Klubrádióban talán elmondhatom, hogy pici ízt érzek olyan vonatkozásban is, hogy elindult ez a rendőrellenes hangulat – ne felejtsük el, hogy melyik időszakot éljük –, és utána pedig elindultak ezek a szeptemberi fellobbanások, majd a tévéostromok, és így tovább, és így tovább. Ezek az idők egymást követték. Tehát én nem hiszem el, hogy ezt valaki kreálta, sokkal inkább ürügyként használta fel.

- Igen. Egy másik hallgató, aki ott volt ezen az utolsó tárgyaláson, ahol az ítéletet is felolvasták és megszületett az ítélet, azt mondja, hogy amennyire ő követte, látta, mindenről volt kamerás bizonyíték, kivéve kilenc percet, és azalatt bármi meg is történhetett. Erről a kilenc percről az ötéves eljárás során mi derült ki? Vagy mi nem?

- Jelenteni szeretném, hogy nincs kilenc perc. Hat perc van, amit a térfigyelő kamerák nem rögzítettek. Ugye tudjuk, hogy a helyszín a Múzeum körút. Ott állították meg a hölgyet az éjszaka folyamán igazoltatás céljából. A térfigyelő kamerák rögzítették, hogy ő ott megállt a kis autócskájával, a rendőrautó is megállt, és megtörtént az ellenőrzés. Hat perc volt az, ami távolléti időszakot a térfigyelő kamera rögzített. Ezalatt az időszak alatt kellett volna öt rendőrnek a hölgyet hatodikként beültetni a rendőrautóba, el kellett volna vinni kietlen helyekre, utcavégekre, ott meg kellett volna történjen a sok-sok szörnyűség, utána vissza kéne érkezni a helyszínre, mert a térfigyelő már látja, hogy a helyszínen vannak. Következésképpen hat perc alatt kellett volna ezt a cselekvőséget elvégezni. És tudja, most a pótmagánvádas eljárás folyt le, hiszen a közvádas ügyet az ügyészség már 2007-ben jogerősen lezárta bűncselekmény hiányában. Ez csak egy zárvány volt.

- Igen, utána a feltételezett sértett élt ezzel a jogával, hogy ő akkor magánvádlóként viszi tovább az ügyet.

- Igen. Ő komolyan gondolhatta – és ez volt az első kérdése –, hogy a magyar állam teljes bűnüldöző apparátusa nem talált bizonyítékot az ő előadásához, és nem talált bűnös tartalmat, és futni hagyta az egyébként 33 napig előzetes letartóztatásba elhelyezett rendőreit, és akkor ő pótmagánvádas eljárásban magánbizonyítékkal be fogja tudni bizonyítani, hogy hat perc alatt igenis megtörténhetett az, amit ő kitalált. Sajnos nem sikerült. A mai ítélet és végzés arról szólt, hogy nincs bűncselekmény, a fiatalokat fel kell menteni, és a hölgy által előadottak nem nyertek bizonyítást.

- Feltételezem, de megint csak nem látok bele senkinek a fejébe, hogy egy jogi képviselő, egy ügyvéd azt mondja, nem biztos, hogy érdemes élni ezzel a pótmagánvádas lehetőséggel, hiszen ha az ügyészség úgy találja, hogy ez bizonyíthatatlan, és a teljes apparátusa nem volt elegendő ahhoz, hogy bebizonyítsa a mi vádunkat, akkor még kevesebb lehetőségünk lesz pótmagánvádlóként.

- Igen.

- Vagy ez történik, hogy ezt mondja – és feltételezem, hogy józanul ezt mondja egy jogban járatos szakember –, akkor viszont még inkább az a verzió a valós, hogy a sértett, aki ezek szerint most már bírósági ítélet alapján mégsem volt sértett vagy áldozat, kellett hogy ragaszkodjon annyira az egészhez, hogy vitte magával az ügyvédet is. Én bizony ezt akarom csinálni, csináljuk meg. Nem?

- Ez a harmadik olyan terület, amit érintünk, és nem közvetlenül rám tartozik.

- Ez megint csak egy kicsit általános, ha tetszik pszichológiai megközelítése a dolognak.

- Meg az ügyvéd-ügyfél viszonyáról szól.

- Igen.

- Hogy mondjak valamit, mert tényleg azért harmincnyolc éve ezen a pályán sétálok, az ügyvédnek van egy jogi szakvéleménye. Az ügyvédnek kutya kötelessége minden törvényes út lehetőségéről tájékoztatni az ügyfelét. Az ügyfélnek lehetősége – nem kötelessége, lehetősége –, hogy a jogi tanácsot megfogadja vagy a jogi tanács ellenére adjon megbízást. Ugye? És mondhatja azt az ügyfél az ügyvédnek, hogy ügyvéd úr kérem, minden jogi utat tessék bejárni, én biztos vagyok az igazamban. És a jogi képviselő tájékoztatja a lehetőségekről, és elvállalhatja. Mint láttuk, el is vállalta a jogi képviselő, hiszen ez a foglalkozása. Ő is meggyőződhetett arról, hogy a hölgy által előadott tényállás valós, és teljes hitében képviselte. Nem is képviselte rosszul. Tehát szeretném a kollégát a magam részéről szintre emelni és elmondani, hogy a saját felfogása szerint jól végezte a munkáját. Hogy nem sikerült, erre szokták sajnos azt mondani, hogy nem lehet két győztes egy perben. A futballmeccset is csak döntetlenre lehet maximum kihozni, de a büntetőeljárás ezt a lehetőséget nem ismeri. Következésképpen semmi hibát nem látnék én abban, hogy az ügyfél ragaszkodott az ügy folytatásához, az ügyvéd pedig erről vagy lebeszélte, vagy nem, és együtt vitték tovább. Aztán, hogy mi lett ennek az eredménye, az már egy másik dolog.

- Ezt meg ma megláttuk. Még egy dolgot. Ezt az ügyet végig beárnyékolta a politika és a rendőrségellenes hangulat. Mennyiben befolyásolta ez az igazságszolgáltatás menetét?

- Azt mondhatom, hogy valószínűleg nem befolyásolta. Nekem ebben bíznom kell hivatalból, ezt tanítjuk, ezt érzékeljük, hogy az igazságszolgáltatás minden tekintetben független, csak a törvényeknek és a bíró lelkiismeretének van alárendelve. Én hiszek még a jogállamban, és azt gondolom, hogy a mi bíráink ugyanilyen felfogásban tevékenykednek. Kizártnak tartom, hogy politikai nyomás, rendőri befolyás, egyik vagy másik oldal irányába való elfogultság vezette volna az igazságszolgáltatás résztvevőit. Azt gondolom, hogy ez egy szakmai döntés volt, szakmai volt már eleve az a megalapozottság, ahogy az Ügyészségi Nyomozó Hivatal annak idején lezárta ezt az ügyet, és ugyanilyen szakmai volt, hogy akkor már megindítottak egy hamis vádas eljárást Zsanettel szemben, amit fel kellett függeszteni, éppen a pótmagánvád miatt. De miután a mai napon a pótmagánvádas eljárás lezárásával a felfüggesztési ok megszűnt, a hamis vádas eljárást ismeretlen tettessel szemben az ügyészségnek folytatni kell. Ennek kimenetelét megjósolni nem vagyok hajlandó.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!