A gordonkázó nő Adyt olvas
- Részletek
- Napi apró
- 2012. június 15. péntek, 02:02
- Huszár Ágnes
Újabb magyar lecke Európának: az emberek kormánya nem fizette ki a június 8-i határidőig a strasbourgi emberi jogi bíróság által megítélt 4000 euró kártérítést Fratanolo Jánosnak, s nem térítette meg 2400 eurónyi perköltségét sem.
Az ügy 2004-ben kezdődött, amikor Fratanoló Pécsett, egy május 1-jei szakszervezeti rendezvényen vörös csillagos kitűzővel jelent meg, s így nyilatkozott a helyi televíziónak is. Ezért 2007-ben büntetőeljárást indítottak ellene tiltott önkényuralmi jelképek viselése miatt. Az eljárás 2010-ben fejeződött be jogerősen, megrovással. Fratanolo nem nyugodott, a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult, s az igazat adott neki. Hogy mire ment vele? Semmire. A kormány nem hajlandó végrehajtani a strasbourgi bíróság ítéletét.
A magyar kormány elutasító álláspontja nem meglepő a jogvégzett Kövér László házelnök tavalyi nyilatkozatának tükrében, miszerint „nem kellene sokat foglalkoznunk azzal, hogy mi van Európában és Strasbourgban”. A kabinet elutasító döntését támogatja a KDNP-nek a kommunizmus bűneit kutató munkacsoportja, valamint számos civil szervezet is.
Derék dolog ez a mostani szimbolikus politizálás sodrában, de kár lenne itt megtorpanni. Tiltott önkényuralmi jelképek lappanganak még nemzeti képgyűjteményekben és képzőművészeti albumokban is. Itt van mindjárt Berény Róbert Gordonkázó nő (1928) című közismert képe, amely az ötágú vörös csillag tudatos vizuális átfogalmazása.
Berény Róbert: Gordonkázó nő (1928) – retronom.hu
A sötétvörös ruhájú nő két keze lába, valamint a cselló alkotja a csillag öt ágát. Berény közismerten kommunista volt, a Tanácsköztársaság idején a Művészeti Direktórium festő szakosztályát vezette. Plakátokat is tervezett ebben az időszakban, ezek közül a legismertebb a Fegyverbe! Fegyverbe!
Jelentem, kimutatható a tiltott önkényuralmi vörös csillag jelenléte a magyar nemzeti irodalmi kánonban is. Gyermekeink olvashatják, sőt talán kötelesek is olvasni a következő sorokat:
Sohse hull le a vörös csillag,
Nap, Hold, Vénusz lehullott régen,
S ő dölyföl a keleti égen.
(Ady Endre: A csillagok csillaga)
(Huszár Ágnes)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!