Sokadszor a gyűlöletbeszédről
- Részletek
- Napi apró
- 2012. június 14. csütörtök, 03:35
- Mihancsik Zsófia
Ha Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa azt mondta a szerdai „Gyűlölet-bűncselekmények a jog és társadalom szempontjából” című beszélgetésen, amit az MTI és az Inforádió összefoglalt mondandója érdemi részeként, akkor Szabó Máté, az egyébként kitűnő ombudsman téved. (Az alábbiakban azzal a megdöbbentő kijelentésével nem foglalkozom, hogy „a közösség megsértésére alkalmasabb egy emlékmű vagy kegyhely meggyalázása, mint egyes embereké”.)
Régen túlvagyunk azon a tévhiten, hogy a társadalomra rábízhatnánk az antiszemita, rasszista, xenofób és homofób uszítás (a gyűlöletbeszéd) és az uszítók elszigetelését. Odáig meg el se jutottunk soha az elmúlt húsz évben, és ez mind a mai napig így van, hogy a jogra rábízhattuk volna ennek a feladatnak legalább a töredékét. A totalitarizmus bukása után nagyon is merésznek tűnő feltételezés* arról, hogy a magyar társadalom kellőképpen önérzetes, tudatos, értékrendje biztos, önvédelmi képessége meg erőteljes lesz az uszítókkal szemben, bukott és ártalmas gondolat volt már a kilencvenes évek legelején, születése pillanatában is. Bukott és ártalmas gondolat volt ennek megfelelően az is, hogy az államnak ezzel a beszédmóddal nincs dolga, „büntetőjogi büntetésekkel nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni”.* Ha ezek helyett a magasröptű, sommás, ám kategorikus megállapítások helyett a Sólyom László vezette alkotmánybíróság meg nyomában a minden rendű és rangú doktrinerek azzal foglalkoztak volna, hogy aprólékos fogalmi gondossággal elkülönítsék egymástól az uszítást meg a mocskos, alpári politikai – ennélfogva a közbeszédből is kiirthatatlan – beszédmódot, mert az elsőt kötelező, a másodikat viszont (bizonyos esetektől eltekintve) nem szabad szankcionálni, mert akkor a szólásszabadságot korlátozzuk, ma nem itt tartanánk.
Nincs értelme tehát Szabó Máté kijelentésének, hogy a jog önmagában nem alkalmas rá, hogy gátat szabjon az erőszakhoz vezető folyamatoknak, noha a társadalom ezt várná el a törvényektől.
Nem, a társadalom nem ezt várja el a törvényektől. Csak azt, amit utoljára A gyűlölettartály meg a tartalma című írásomban (és előtte ezerszer másutt) leírtam: hogy ez a végtelenül bizonytalan értékrendű társadalom végre azt érezhesse, hogy a jog és az állam minden erejével és tekintélyével mellette áll, ha nem akarja eltűrni az uszítókat a közéletben és maga körül, az egyre magabiztosabb uszítók meg érezzék, tudják, hogy a jog és az állam minden erejével és tekintélyével ellenük fordul, ha egy többszörösen embergyilkos ideológiát mernek nyíltan képviselni. Ez az, aminek eddig nyoma sem volt. És nem is lesz, ha úgy van, ahogy ugyanezen beszámolók szerint Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke mondta ugyanezen a beszélgetésen. Hogy ugyanis a gyűlöletbeszéd (az uszítás) megvalósulását még mindig ahhoz a feltételhez kötnék, hogy az az erőszak közvetlen és azonnali veszélyével fenyegessen. Mert akkor igaza van Kádár András Kristófnak, hogy a magyar rendőrség, ügyészség és bíróság ezután sem fog ok-okozati kapcsolatot látni a tiszaeszlári felszólalás és a közelmúltban (meg a távolabbiban) zsidókkal szemben elkövetett, egyelőre csak verbális atrocitások közt. Mint ahogy nekem is igazam volt 2009-ben, amikor azt írtam: „Józan ésszel belátható, hogy ez a kritérium [hogy az uszító beszéd azonnali és közvetlen veszélyt idézzen elő] nem teljesíthető, egészen addig, amíg a Magyar Gárda valamelyik tagja cigányt nem öl (vagy legalábbis egy rasszista szónoklat közvetlen hatására megölhető cigány keresésére nem indul, mert ha megöli, az már másik tényállás), vagy amíg Morvai Krisztina ’zsidófarkincák’ levágására nem ad utasítást valamelyik nagygyűlésén a híveinek (és azok el nem kezdenek a környező nadrágokban turkálni, de ha már vágnak is, az megint más tényállás).”
Értékelem, hogy a jogvédő szervezetek elkezdték keresni a megoldást arra, hogy az uszító beszéd és magatartás ügyében hogyan szabadítható meg a Büntetőtörvénykönyv a parttalan és elégtelen megfogalmazásoktól, a jogalkalmazás meg a felháborító passzivitástól. És ha Répássy Róbert igazságügyi államtitkárnak sikerül elérnie a pártjánál, hogy legalább ezek a javaslatok bekerüljenek a Btk-ba, már nem élt hiába.
(Mihancsik Zsófia)
* Lásd Sajó András 2004-es örökbecsű és azóta is figyelmen kívül hagyott tanulmányát: „A faji gyűlölet igazolása büntetendő”.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
