United States v. Rajat K. Gupta – Helyszíni tudósítás a tárgyalás egy napjáról
- Részletek
- 2012. június 14. csütörtök, 03:25
- Hanák András
A múlt héten egy bennfentes értékpapír-kereskedéssel vádolt üzleti vezető, a fent nevezett Rajat Gupta elleni büntetőeljárásban a manhattani szövetségi bíróság előtt tett tanúvallomást LLoyd C. Blankfein, a Goldman Sachs bank nagyhatalmú elnök-vezérigazgatója. Múzeum és vásárlás helyett az elmúlt hét péntekén ellátogattam a büntetőper tárgyalására. Több dolog is vonzott. Történetesen ismerem az egyik esküdtet, röviden szót ejtettünk arról, hogy általánosságban miként látszanak a dolgok az esküdtszék pódiumának perspektívájából. Nem volt ismeretlen előttem az ügyet tárgyaló bíró munkássága sem. És végül, ezen a pénteki napon fejezte be tanúvallomását Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs első embere. Amolyan amerikai oligarcha. Mi tagadás, szerettem volna szemtől szembe látni és hallani a bankvezért. Erre ez a tárgyalás volt az egyetlen reális lehetőségem.
Az ügy vádlottja Rajat K. Gupta, a McKinsey tanácsadó cég egykori vezetője, több prominens vállalat, így a Goldman Sachs és a Procter & Gamble igazgatósági tagja volt. A büntetőper éppen ezen tevékenységéhez kapcsolódik: a vád az, hogy Gupta az igazgatósági üléseken szerzett értesüléseit megsúgta a Galleon befektetési alapot vezető, szintén indiai származású honfitársának, Raj Rajaratnamnak. A jóval sötétebb bőrszínű és tamil Raj-ot a bíróság már 2011-ben egy külön tárgyaláson 11 év szabadságvesztésre ítélte el. Ennél hosszabb ideig tartó letöltendő büntetést még nem kapott vádlott az Egyesült Államokban bennfentes kereskedés vádja miatt.
A már elítélt Raj Rajaratnam
Több szempontból is torzó lesz ez a bírósági tudósítás. Legfőként azért, mert a már több mint három hete zajló tárgyalást nem követtem végig, és a per ezen a héten még bizonyosan folytatódik. Nem tudni, mikor és mi lesz a verdikt. Írásomban tehát néhány olyan szempontot emelnék ki az amerikai ezoterikából, amelyre annak ellenére érdemes figyelnünk, hogy nagyon mások a mi dolgaink.
A bíró: Jed Rakoff
Kezdjük a bíróval, aki a per folyamát terelgeti annak érdekében, hogy az esküdtek majd a megfelelő döntést hozhassák meg. A pert vezető Jed Rakoff bíró az idén tölti be 69-ik évét, és még nem nyugdíjazták. Nem is fontolgatják ezt a lépést. Rakoff bíró életpályája sem a hivatalnok bírák előmeneteli grádicsán haladt előre. A Harvard egyetemen szerzett jogi diplomát, szövetségi ügyészként kezdte, majd két rangos ügyvédi irodánál volt büntetőügyvéd: gazdasági jogi perekben, fehérgalléros elkövetők ügyein dolgozott. Az utóbbi húsz évben bíráskodik, és nagyon is kielégíti ambícióit, hogy első fokon vezessen jelentős, a közérdeklődésre számot tartó ügyeket. Nem kíván feljebb kerülni, ez a munkastílus megfelel neki. Mindenki elismeri, hogy remek bíró, aki a tárgyalások unalmas, nehéz pillanatait emberi hanggal és nem erőltetett humorral tudja feloldani. Halk szavú ember, de ha valami nem tetszik neki, határozottan megemeli hangját.
A vádlott: Rajat Gupta
A vádlott tekintélyes üzletember és gazdasági vezető. Indiában született és nevelkedett, itt jutott árvaságra. A középiskola elvégzése után vették fel a Harvard egyetemre. Nem voltam meglepve, hogy nem láncon vezették elő péntek reggel, nem volt mellette és körülötte egyetlen smasszer sem. Népes családja és barátai körében érkezett, kezet rázott ügyvédjével, szabadon mozgott. Ha történetesen a szünetben oda kellett kimennie, ahová még a Goldman Sachs vezére is gyalog jár, nem követték egyenruhás őrzők. Gupta úr ott állt mellettem a mellékhelyiség öblítős kagylóinál, és indiai kuzinjával éppen azt beszélte meg, hogy a Miami Heat csapata miként egyenlítette ki előző este a Boston Gardenben tartott meccsen a Celtics kosárcsapatával szemben a hátrányát. The „Heat is On” – jegyezte meg igen eredeti módon a kuzin (ez volt egyébként a reggeli sportlapok szalagcíme). „Innen szép nyerni” – tette hozzá a tudósító, ekként próbálva beszédre bírni a vádlottat, de csak egy mosoly jelent meg Gupta úr szájának szegletében. Magabiztos volt, és visszasietett a tárgyalóterembe. Péntek délután már az esküdtek távozása után jelentette be a védelem, igen valószínű, hogy Gupta vallomást tesz az ügyében. Erről az esküdteknek nem szabadna tudniuk, de az én esküdtem már akkor tudta, mielőtt még találkoztunk volna, márpedig akkor még az újságban sem olvashatta el. Az esküdtek a témára vonatkozó újságcikket és tudósításokat nem olvashatják. De a hírek ebben a modern világban gyorsan terjednek. Aztán a rákövetkező hétfőn, mikor is a tudósító visszatért Amerikából, már arról írtak a lapok, hogy ügyvédjének levele szerint a vádlott mégsem kíván tanúvallomást tenni.
A tanú: Lloyd Blankfein
Az ügy „nagy” tanúja, Lloyd Blankfein, a vád tanúja volt ebben a büntetőügyben. Az ilyen embert próbálóan hosszú tanúvallomásoknál a tanú egy kényelmes széken ülhet a bíró mellett, úgy, hogy az esküdtek jól láthassák, követhessék minden arcmozdulatát. A tárgyalótermi rajzolók hada őt vette célba (semmilyen fotó vagy videó nem készülhet amerikai bíróságon); már délig elkészült négy-öt remekmű. Blankfein egész hetét erre az eljárásra szánta, közben két napot kihagyhatott, mert Rakoff bíró engedélyezte számára, hogy lánya középiskolai ballagásán részt vegyen. A tanú már jó előre kérte, hogy ezen a napon egy yonkersi étteremben ünnepelhessen a család. Rakoff bíró, aki maga is ebben a városkában lakik, örömmel hozzájárult a kéréshez, bár megjegyezte, hogy ha arra az étteremre gondol, amelyre a tanú utalt, akkor azt az ő a bírói fizetéséből nem könnyen engedhetné meg magának. Blankfein a tanú-székben is bizonyította, hogy nem véletlenül ő a Goldman Sachs első számú embere. Magabiztos volt és visszafogott. Még Gary Naftalis ügyvédet is igen udvariasan és kioktató hangsúly nélkül tette a helyére, amikor az ügyvéd azt kérdezte tőle: „akkor Ön lenne a banknál a Number 1”? Blankfein röviden csak annyit válaszolt: elnök és vezérigazgató vagyok, a Number 1 titulus nem létezik a Goldman Sachs banknál. A tanú minden kérdésre nyugodtan és megfontoltan válaszolt, nemcsak kioktató, leereszkedő sem volt soha. Nem kívánt elkalandozni. Nem kívánt kibújni a kérdések alól, de nem is mondott annál többet, mint amennyi szükséges volt. Ott ült előttünk a pénzvilág egyik hatalmassága, akinek rövid életrajzában nem hallgatták el családi hátterét sem, benne a postai alkalmazott apát és a pénzt beosztani kényszerülő anyát. Legfeljebb arról nem volt szó, hogy a Harvard jogi karán a diplomaszerzését követően Blankfein néhány évig ügyvédként dolgozott. Úgy tűnik, hogy a bankvezér olyan oligarcha, aki tehetségével küzdötte fel magát a csúcsra. Tanúvallomásának hosszú óráiban is igazolta, hogy nem érdemtelenül és nem is nemtelenül jutott ide.
Az ügyész: Reed Brodsky
A vádat egy harmincas éveinek közepén járó igen agilis ügyész, Reed Brodsky képviseli. Az ügyészség számára nem volt nehéz Rajaratnammal szemben a bizonyítékok hadát felsorakoztatni a 2011-es ügyben. Ebben a perben jóval nehezebb a dolguk. A bíró által a bizonyítási eljárás során felhasználhatónak ítélt, jogszerű lehallgatással szerzett hangfelvételek a jelek szerint nem adják ki az egyértelmű, közvetlen bizonyítékok olyan hálóját, amely a bűnösség biztos megállapításához szükséges lenne. De Brodsky ügyész sem kétéves nyeretlen, jól dolgozik azzal, ami a kezében van, ami talán nem erős fegyver. Nem sorozatlövő géppuska, hanem egy olyan utántöltős karabély, melynek néhány jól célzott lövése mégis célba érhet. Az látható, és az általam látogatott tárgyaláson is kitűnt, hogy Gupta valóban súgott, kikotyogott bizalmas információt, és szakmai hitele akkor is jelentős csorbát szenved, ha az esküdtek felmentik. A vádhatóság bizonyítékainak értékelésén fog múlni, hogy milyen döntés hoz az esküdtszék a bűnösség tekintetében. A tudósító nem volt jelen, amikor a terhelő bizonyítékokat tárták az esküdtek elé.
A védő és védence: Gary Naftalis és Gupta
A védelem oszlopos alakja Gary Naftalis szintén a 69-ik életévében jár. Jól ismeri a bírót, több mint negyven éve együtt kezdtek a szövetségi ügyészségen. Egyik fiának az esküvőjén Rakoff vezette a hivatalos ceremóniát. Senki sem kifogásolta ezt a szinte baráti kapcsolatot, a bíró kizárása fel sem merült. A fehérgalléros ügyeket sikeresen védő ügyvédek körében Naftalist a jogi diplomával rendelkező Columbo hadnagyként ismerik. Ruházatára nemigen ad, halk szavú, alapos és megértő. Ezen a tárgyalási napon elsősorban azt kívánta elmagyarázni és a tanúval kimondatni, hogy Gupta csupán olyan információt osztott meg Rajaratnammal, amely ilyen vagy olyan ok miatt már nem volt bizalmas információ, üzleti titok. Jelentések, elemző cégek nyilvános hírlevelei kerültek fel a tárgyalóterem nagy monitorára. A védelem stábja minden írásbeli bizonyítékot a terem jobb oldalán elhelyezett hatalmas monitorra is kivetített. Az esküdtek, a tanú és a bíró saját monitorjukon vizsgálhatták meg a dokumentumokat. Ha a védelem kiemelt egyes részeket, azt külön nagyítva, „szalagcímszerűen” is bemutatták, ha kellett, sárga színnel nyomatékosítottak. Gyorsan, a közönség számára is követhetően mutatták be a bizonyítékokat. Azt kell mondanom, hogy ilyen folyamatos és jól követhető módszert én még nem láttam magyar tárgyalóteremben.
Naftalis eleinte egy kicsit nyersebb volt a bankárral, talán kötözködött is. Először azon vitáztak, hogy mennyiben tekinthető titoknak mindazon információ, amelyre már a nyilvánosság is szert tett. Szinte fenomenológiai vita zajlott le arról, hogy mennyi az a „minden, ami a nap alatt van”. Majd arról faggatta Blankfeint, hogy ha ő nap mint nap megvizsgálta a bank pénzügyi helyzetét, elmondhatja-e, hogy minden nap más, mint az előző. A bankszakmában ez egyértelműen így van, de ebben a teremben mintha nem érvényesülne ez a mély igazság – jegyezte meg Blankfein, majd az egyértelműség kedvéért hozzátette, hogy számára a mai nap éppen olyannak tűnik, mint tanúvallomásának előző napjai. A közönség értékelte a bölcsességet, a védőügyvéd is hálás volt, hogy gazdagabb lett egy élettapasztalattal. Naftalis a hét végére mintha kissé elfáradt volna, sok időt vett igénybe, hogy végigmenjen egy-egy kérdésen. De az is lehet, hogy ez volt a taktikája. Ha egyszer komoly fogást amúgy sem találhatott Blankfein vallomásán, ha a „Number 1” hitelességét ebben az ügyben nem ingathatta meg, akkor inkább tűnt érdemesnek az unalomba fojtani a dolgokat. Ezt a célját sikeresen elérte, az esküdtek fele ásítozott, Blankfein sem egyszer emelte kezét a szája elé. Néha azért mégis váratlan dolgok vitték fel az adrenalinszintet. Már a vád képviselője kérdezte Blankfeint, tudta-e, hogy a vádlott milyen összegű díjazást tárgyalt meg egy majdhogynem konkurens befektetési banknál vállalt igazgatósági tagsági pozícióért. A védői tiltakozására Rakoff eleinte megtiltotta a választ, majd hosszas vita után engedélyezte, hogy a tanú igen vagy nem jellegű választ adjon. A tanú nem nagyon figyelhetett, és az igen helyett rögvest kibökte az 500 ezres számot. Ez azon nyomban felvillanyozta a tárgyalóterem levegőjét, különös tekintettel arra, hogy az esküdteknek hivatalosan rögvest el kellett felejteniük ezt az összeget, amelyet már csak azért sem feledhettek, mert ennyit ők több év nehéz munkájával keresnek meg.
Rajat Gupta sorsa kétségtelenül a 12 esküdt kezében van. Meg is tesz mindent annak érdekében, hogy pozitív színben tűnjön föl a hét nőből és öt férfiúból álló esküdtszék előtt. Akárhányszor bevonulnak és kimennek az esküdtek, a vádlott és hozzátartozói, valamint az egész védelem felállnak, és tisztelettudóan az esküdtek felé fordulnak. A vádlott családja szinte mindvégig ott ül mögötte, és figyelik a tárgyalás menetét. Középen ül Gupta felesége, mindkét oldalán foglal helyet két-két húszas-harmincas éveiben járó, erősen hindu arcvonású lánya. Csak ritkán hiányoznak a lányok; egyízben az egyik lánynak diplomaosztása volt a Harvard Business Schoolon, amelyre Rakoff bíró nem adott eltávozási engedélyt a vádlottnak. A lányok férjei közül is feltűnt egyik-másik. A beengedhető látogatók száma részben attól függ, hogy az adott napon a család hány tagja jelenik meg. A család jelenléte minden bizonnyal befolyásolja az esküdteket; a reményük az, hogy az esküdtek többsége arra a meggyőződésre jut, hogy ha valakit ennyien szeretnek, az rossz ember nem lehet.
Az ügyész és a védő küzdelmét követően, és a bíró instrukciói alapján a 12 – egyre fogyatkozó türelmű – ember dönt hamarosan a vádlott sorságról, aki mégiscsak a mai pénzügyi világ egyik prominens alakja. Részben erről szól a tárgyalás. Az üzenet az, hogy a legnagyobb hatalmú bankárok, pénzügyi mágnások sem kerülhetik el Justitia bekötött szemét. Justitia többméteres szobra egyébként a bíróság földszintjén magasodik, ott, ahova már a közönség és a tanúk sem vihetnek be mobiltelefont, hang- és képfelvételt készítő apparátust.
Sajtóillusztráció a tárgyalásról: A bíró, a vádlott, a tanú
Blankfein sem vihette be BlackBerryjét, amelyen nap mint nap megkapja a bank aznapi pénzügyi összefoglalóját, óráról órára követheti mindazt, ami fontos a világ pénzügyeinek állását illetően. A múlt pénteken néhány órára nélkülöznie kellett a készülékét, mert sem ő, sem a jelen írást jegyző alkalmi tudósító nem tudott hangfelvételt készíteni, fényképezni. Az esküdtszék döntése minden bizonnyal azon múlik, van-e elégséges közvetlen bizonyíték, és mi a bizonyítási küszöb. Erről még sok vita lesz a vádhatóság és a védelem között, s Rakoff bíró csak ez után ad pontos és érthető utasításokat az esküdtek számára. Az esküdtek nem igazán kiszámíthatók. Többek számára már most nyűg, anyagi teher, életvitelbeli megterhelés a részvétel. Ők minél előbb mennének haza. Vannak, akik már most döntöttek, ki így, ki úgy. Az én ismerősöm még mérlegel, fontolgatja a dolgokat. Arra fog figyelni, hogy összességében milyen konkrétumot bizonyított a vádhatóság, és mit mond Rakoff bíró, hogy a bizonyítás ezen szintje elégséges-e a bűnösség megállapításához. A rendszer ezen a szinten tehát úgy működik, mint azt kialakítói eltervezték.
Valamivel tágabb értelemben, a közvélemény számára az a nagy kérdés, hogy egy ilyen eljárással mennyiben állítható helyre a bennfentes információkon nyugvó kereskedés tilalmának tekintélye. Az ügyészség tudni véli a választ: több ügy és következetes jogalkalmazás lehet erre alkalmas. Ezért nem elég számukra a konkrét ügy főkolomposának elítélése. Amikor a főkolompos, Rajaratnam viselt dolgairól esett szó, Rakoff bíró kissé rezignáltan jegyzete meg, hogy itt nem csak egy rohadt alma van, hanem a kosár szinte minden gyümölcse az. A tágabb kérdés tehát az, hogy hány rohadt alma van, és hányat emel ki a jog ebből a kosárból.
És ha még ennél is átfogóbb perspektívából nézzük ezt a pert, egyértelmű, hogy a jogrend és a bíróságok a kapitalizmus rendjét kívánják megvédeni, megerősíteni. Aki tehát nem az Occupy Wall Street mozgalmaktól várja a változásokat, az nyilván úgy látja, hogy az ilyen eljárás a Rendszer működését védi. És úgy véli, hogy a Rendszer képes a kisebb-nagyobb önkorrekciókra. A mi perünk a kisebb fajta dolgok közé tartozik, de ne feledjük, kis dolgokból lesznek a tartós nagyobbacska dolgok. És a kis dolgokból való építkezés nem zárja ki, hogy a kapitalista alapzatok nagyobb egységeit is elérhesse a változások szele.
Írásai a Galamusban:
G-7
Basta
Countdown – Keith Olbermann távozik
Minden macska (ember nem lehet)
A médiatörvény szégyen (Ab-indítvány helyett)
Minden macska (ember nem lehet)
Marad a híresztelés
Alkotmányozni nem mindig szabad, de olykor érdemes
Kerget a tatár
A szótlanság szabadsága
F D R
Gauche caviar – a DSK-ügyről
Master of the House
Az égben és nem az égen
Honduras (HON) – Hungary (HUN)
Apró ellenvetés, gigantikus probléma
Megmondta, hogy megmondja majd, mit mond a jog
Kasszandrák, Kasszendrék (Sliding Doors)
The Boxer: Joe Frazier
It’s been a Hard Day’s Night
Annus horribilis
Megfejtés a találóskérdésre
Köztársaság
Intellectual Mismatch
Plágium 2
Dilettánsok és dezertőrök
Kis magyar pornográfia
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
