Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 6.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2012. június 08. péntek, 03:12; Megbeszéljük

2. oldal / 4

Miért tartott szakmai évértékelőt, és mire jutott?
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke

Bolgár György: - Miért tartott két évértékelőt? Gondolja, hogy Önnek valamiféle versenyben kell állnia Orbán Viktorral? Ha ő tart egy értékelőt, Önnek is kell?

Gyurcsány Ferenc: - Hát szerintem nekünk, ellenzéki politikusoknak, mindnyájunknak versenyben kell állnia a kormánypárti politikusokkal. Ilyen személyes párbajszerű viadalra nem tartok igényt, nem is folytatok. De volt ennek előzménye, ilyen természetű évértékelést, a közgázon tartott előadás formájában, addig is végeztem, amíg hivatalban voltam. És úgy éreztük, én is, hozzáteszem, tehát nem kívánom a többiekre fogni ezt a dolgot, hogy a ciklus felénél elérkezett az idő, hogy ne egyszerűen etikus prózai politikai beszédben, hanem a számok, grafikonok nyelvén bemutassuk, hova jutott el az ország. Ez inkább hasonlított egy szakmai előadásra, mint egy politikai beszédre.

– Igen, ez az önértékelés nagyjából fedi a valóságot és éppen ezért alkalmat ad arra is, hogy megkérdezzem, jól döntött? Hogy egy grafikonokkal illusztrált, számokra alapozott, többé kevésbé gazdasági előadást tartson egyrészt az összegyűlteknek, másrészt az országnak? Hiszen egyrészt már nincs miniszterelnöki pozícióban, másrészt nem biztos, hogy erre olyan fogékonyak az emberek.

– Ha azt kérdi, a többség fogékony-e erre, akkor én is azt hiszem, hogy inkább nem. Hozzáteszem, a magyar politikában van hagyománya az évértékelő szövegeknek, ugye döntően ez a februári időszak, azon is van vita, hogy kell-e vagy nem kell. Önnel beszélgettem azon a februári napon, amikor ezt a nagyon hagyományos típusú politikai természetű utolsó egy év-értékelést én megtettem. De azt hiszem, hogy vannak páran, tíz-húsz százaléknyi?... nem tudom, akiket izgat az, hogy mi van a politikai szöveg mögött, mik a tények, mik az összefüggések, hogy együtt lássák a gazdasági folyamatokat és össze tudják hasonlítani az elmúlt két évet az előtte lévő hét-nyolc, akár tíz évvel. Bizonyos grafikonokban visszamentünk 1990-ig. A politika nyelve nem feltétlenül az egyetemi előadások nyelve, ez igaz, ezért aztán a politikusok többsége nem is ezt a nyelvet használja. Azt ígérhetem, hogy én sem fogok minden héten ilyet tartani. De azt gondolom, hogy a sok politikai beszéd között időnként egy ilyen racionális, rideg-hideg szakmai szöveg elfér, sőt fontos is lehet.

– Csakhogy manapság nem állnak rendelkezésre azok a médiaeszközök, amelyek korábban, a miniszterelnöksége idején még valamennyire csak-csak rendelkezésre álltak. Tehát nem tud magának egy egyórás vagy másfélórás televízióműsort kérni, hogy miniszterelnökként bemutassa az ország gazdasági helyzetét, akár egy előadás keretében. Maximum arra van lehetősége, hogy itt beszéljen tíz-tizenöt percet, az Egyenes beszédben tíz-tizenöt percet, elmondja, hogy mit mondott azon az előadáson. Nem ugyanaz a helyzet. Tehát nem biztos, hogy ugyanazzal az akkor sikeres eszközzel célszerű élnie.

– Nézze. Bizonyára nem én vagyok a legjobb politikai kommunikációs elemző és tervező. Bizonyára. Mégis azt kell gondoljam, hogy sok-sok, mondjuk úgy, hogy hagyományos politikusi megszólalásunk mellett nem baj, ha azt is látják egy politikusról, ebben az esetben rólam, hogy amellett, hogyha kell, akkor tud jó vagy éppen közepes vagy rossz politikai szónoklatot tartani, képes annak átfogó, szakszerű bemutatására is, hogy hol tartunk, és ez hogyan értékelhető akár az előzményekhez képest, akár a régió országaihoz képest vagy az európai átlaghoz képest. Ez szerintem fontos, hogy a hallgatók, nézők, olvasók valamennyire lássák vagy tapasztalják. Fontos nekünk is, politikusoknak, mert minden ilyen megszólalás újra és újra kényszerít bennünket arra, hogy újragondoljuk ezt a dolgot. És miközben ezt az előadást terveztem és dolgoztam a grafikonok elkészítésén, lett nagyon világos számomra például, hogy négy évvel ezelőtt, épp a ciklus közepén, egy ennél lényegesen nagyobb kiigazítás megvalósítása után 2008-ban, tehát két évvel a választás után már növekvő pályán volt az ország gazdasága, növekedtek a reáljövedelmek. Most pedig fura módon megint a ciklus közepén – úgy, hogy egyébként nincs Európában gazdasági válság, van a periférián pénzügyi természetű válság, de Szlovákia növekszik…

– Na azért ezzel vitatkoznék, az eurózóna gazdasága nem növekszik, és ki tudja milyen válság előtt állunk itt Görögország és Spanyolország helyzetét tekintve. Én azt mondanám inkább, hogy Európa nem lábalt ki még ebből a válságból, vannak országok például, Szlovákia, jól mondja, meg Lengyelország, igen, Németország is kint van, de azért az egész régió visszasüppedhet a válságba, annyira kétesélyes ma a helyzet.

– Ha úgy fogalmaz, hogy mindaz, ami a periférián történik, ráadásul most a spanyolok az elmúlt napokban megint nehezebb helyzetbe kerültek, ez Európát újra egy válságba taszíthatja, ha ezt mondja, akkor ezzel egyetértek. De ugye az én megjegyzésem, hogy ma nincsen válság, az arra vonatkozik, hogy belezuhantunk 2008-ban egy brutális válságba. Németország és Magyarország is közel nyolc százalékkal csökkent 2009-ben. Ebből a válságból 2010-re nagyjából kikecmeregtünk, itt maradt az európai perifériának egy államadósság-válsága és ebből fakadóan egy pénzügyi természetű válság. De az unióban – én Önnel nem vitatkozom, mert Ön elég jó a számokban és olvasom is a kormánypárti politikusok megjegyzéseire írt rendszeres heti válaszait a 168 Órában –, ha az én memóriám jó, akkor szerintem az első negyedévben az Európai Unió összesített GDP-adata plusz 0,2 százalék. Tehát enyhe növekedésben van az unió. Németország, a mi fejlődő piacunk tehát ehhez képest 0,8-ban, de ezeket fejből mondom. Szécsényben vagyok, nincs előttem számok halmaza, de szerintem így néz ki most az unió gazdasága.

– Értem, de talán ezt lett volna vagy azt lenne célszerűbb hangsúlyozni, és mintha ezt nem éreztem volna ki ebből a tegnapi előadásából meg annak kommentárjaiból, hogy Magyarország az Orbán-kormány különösen rosszul sikerült, különösen dilettáns, különösen hepciáskodó, mindenkivel tengelyt akasztó politikája miatt sokkal rosszabbul jön ki abból a helyzetből, amit akár válságnak is nevezhetünk, akár nehéz helyzetnek. És hogy ráadásul ennek a gazdasági dilettantizmusnak és akarnokságnak van egyfajta párja. Van egy ezzel párhuzamos és legalább ilyen súlyos fenyegetés a kormány részéről, a demokrácia szétverése. Így ez a kettő együtt igazán súlyos fenyegetés a magyar társadalom számára, és mintha ez az utóbbi elsikkadt volna ebben a két évértékelőben, holott legalább olyan fontos, mint a gazdasági szerencsétlenkedés.

– Azzal kezdtem az előadást, hogy eltérően a közgázos előadásoktól, hadd teremtsem meg a környezetét az előadás fő részét alkotó gazdasági elemzésnek, hogy tudniillik az a fajta rendszerváltozás, annak az ellen-Magyarországnak a megépítése, ami Orbán Viktor nevéhez fűződik, legalább négy dolgot jelent. Egy: az alkotmányos rendszer megváltoztatása, egy önkényuralmi struktúra irányába tett lépéssorozat. Kettő: a piacgazdaság működési elvével való szembefordulás ennek összes következményével. Három: a társadalompolitikában a befogadó, integráló magatartás helyett egy alapvetően bűnbakkereső, bűnbakképző gondolkodás. Négy: a közös európai együttműködésben vagy integrációban bízó magyar orientáció helyett leginkább tájékozódó és bezárkózó mentalitás. Ez az orbáni ellen-Magyarországnak a négy nagy pillére, ha úgy tetszik, az orbáni… nem fülkeforradalomé, hanem ellenforradalomé a szabadság világához képest. És nézzük meg, hogy akkor mi történik. Persze nagy bajban van az ember, ha minden előadást az MTI-hír alapján kell majd elvinnie a választókhoz. Az elemzés, amikor számokról beszéltünk, mindenütt tárgy- és tényszerű kívánt lenni. Hozzáteszem, mindig azt vizsgálva, hogy igen, mi az, ami itt történik. Egy példát hadd mondjak. Orbán azt mondja a hétfői parlamenti beszédében, hogy aki a devizaárfolyamokat a kormányon kéri számon, az közgazdasági analfabéta és dilettáns. Részben erre is reagálva bemutattam egy devizaárfolyam-összehasonlítást a régió országairól: cseh korona, lengyel zloty és román lej, magyar forint, hogyan alakultak az árfolyamok az elmúlt egy évben. És az derül ki, hogy miközben a magyar forint több mint kilenc százalékot veszített az értékéből, a másik három valuta értékvesztése egyiknél sem haladta meg a három százalékot. És gyorsan kiszámoltuk, hogy ez például azt jelenti, hogy a magyar kormány legalább háromszáz milliárd forintot vett el a tőlünk. Elvett a magánnyugdíjpénztári pénzeknek az államadósságra való fordításának a konverziójakor, mert bizony a nagyon gyenge forint, ami miatta ennyire gyenge, és ezért nem lehetett ennyivel kevesebb az adósságunk. Amit ez az ország a nemzetközi környezetnek köszönhet, azzal nem tudunk mit tenni, de amit ennek a dilettáns kormánynak köszönhet...

– Önt a hívei mindig is csodálták azért, hogy viszonylag bonyolult dolgokat érthetően, világosan el tudott magyarázni, és ezért még azok is érthették a gazdasági összefüggéseket, akik nem sokat konyítanak hozzá. De azért lázba hozni az embereket azzal, hogy a forint többet veszített az értékéből, mint a zloty vagy a cseh korona és így tovább, valószínűleg nem lehet. Tehát nem lehet, hogy félreértelmezi e pillanatban a saját lehetőségeit, helyzetét? Mert ami miniszterelnökként meggyőző volt és szükséges volt, az ellenzéki vezetőként talán kevés? Szóval több tüzet, több szenvedélyt, több, ha tetszik, bár ezt nem szívesen mondom és ne is értse szó szerint, inkább csak jelzés értékűnek, politikai demagógiát várnának Öntől a hívei, hogy világosan megmutassa, ez az Orbán-kormány milyen súlyos hibákat és bűnöket követ el. Ehhez képest, hogy a forint és a zloty árfolyama hogyan változott, másod- vagy harmadrangúnak látszik.

– Nézze, akinek van devizahitele és sokaknak van még devizahitelük, azok ha értik, hogy a forint gyengülése miatt nekik most többet kell fizetniük, márpedig ők ezt értik, és azt is értik, hogy a gyengülésnek legalább kétharmadát, tehát a kilencszázalékos gyengülésnek a kétharmadát, nagyjából hat százalékot Orbánnak köszönhetik, higgye el, ha ők ezt megértik, akkor nem lesznek nagyon boldogok. Az, akinek a zsebéből ez a kormány kivesz – egyébként nem a nemzetközi helyzet által indokoltan – jó pár ezer forintot, azok gondolom, tudják, hogy egy dilettáns kormánnyal állnak szemben. Egyébként meg újra csak azt tudom mondani Önnek meg a hallgatóknak, bennem meg a Demokratikus Koalícióban van tűz. De aki csak égni tud, az előbb utóbb el fog égni. Időnként azt is mutatni kell, hogy nemcsak arra vagyunk képesek, hogy előbb-utóbb megverjük Orbánt, hanem arra is képesek vagyunk, hogy utána kormányozzunk. A verekedéshez kell tűz, a kormányzáshoz kell némi higgadtság, önuralom, racionalitás. Be kell mutatni a képességünket, hogy lánglelkű politikusok vagyunk, de be kell mutatni azt a képességünket is, hogy racionális, mérlegelő, a szakmát értő emberek. Szerintem ennek az aránya fontos. A kritikáját, mert hogy nem tudom nem kihallani abból, amit mond, persze komolyan veszem, és nagyon elgondolkodnék, ha minden héten ilyen előadásra jelentkeznék. Nem fogok minden héten, Önt is megnyugtatom. Gyanítom, hogy untatnám Önt is vele, meg a hallgatókat.

– Közben megnéztem az Eurostat adatait, hogy kinek van igaza. Az igazság kettőnk között van, és ráadásul egy tized százalékos.

– 0,1.

– 0,1, igen, én stagnálást mondtam Ön 0,2-t. Az európai 27-ek 0,1 százalékkal bővültek, és Magyarország rendkívül rosszul teljesített, mert ugye a totális csődben lévő Görögország, valamint a nagy válságban lévő Portugália után…

– Így van. Ő a harmadik.

– …a harmadik legnagyobb gazdasági visszaesést szenvedte el, még a súlyos bajban lévő Spanyolországban is 0,4 százalék volt mindössze a visszaesés. Tehát Magyarország valami elképesztő hibasorozatot kellett hogy elkövessen.

– Hadd mondjak még Önnek egy megjegyzést. Itt, gyanítom, hogy a vége felé a beszélgetésünknek. Tudja, mi nagyon sokat verekedtünk az elmúlt években. Én is. Azt is gondolom, a Demokratikus Koalíció elnökeként, sokat vitatkozva önmagunkkal is, hogy nagyon jó lenne egy picikét normálisabb, nyugodtabb, értőbb hang is ebben a magyar politikában. Hogy veszélyes az, ha előbb-utóbb bezáródunk a szenvedélyeinkbe és az indulatunkba. És annyira kellene nekünk is azért tenni, hogy a választók is ne csak indulatot érezzenek, és indulatból szavazzanak, hanem merjenek a dolgok mögé nézni, akarják végiggondolni. Ettől még Önnek igaza van, hogy a politikai nyelv mindig más lesz, mint a szakmának a nyelve. De van bennünk egy erős késztetés, hogy mi lenne, ha normálisnak mutatná magát a magyar politika, és mi magunk is legyünk végre picikét normálisak. Beszéljünk a lényegről, ne csak arról, hogy milyen átkozottul kormányoznak Orbánék. Hiszen azt azért már elég sokan látják, hogy valóban átkozottul rosszul kormányoznak.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!