rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 1.



Bolgár György kérdései 2012. június elsejei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Orbán Viktor szerint sikeres két évet tudhat maga mögött a kormány, amelynek tevékenysége arra épült, hogy a magyar győztes nemzet, és az elmúlt ezer év is ezt bizonyítja. Szent Istvántól Orbán Viktorig egyenes az út?

Másik témánk, hogy tízezer debreceni szurkoló fütyülte ki a miniszterelnököt a múlt hét végén a debreceni stadionban, erről azonban csak most jelent meg egy hír, eddig – úgy látszik – nem tűnt föl senkinek. Hogyhogy?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy Ángyán József újabb visszaélést talált, ezúttal a borsodi földbérlet-pályázatoknál: szintén a helyi gazdák kárára egy előre kiválasztott üzleti csoport nyert jogosulatlanul. Egyre kínosabb a Fidesznek?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy megint módosítják az egy éve elfogadott alaptörvényt? Ezúttal Schmitt Pál javára, ugyanis kimondják benne, hogy a volt államfő megbízatásának megszűnése utána ugyanolyan közjogi státust élvez, mint hivatalában, és így juttatásait is csak kétharmados többséggel lehet elvonni. Ami jár, az jár?

És végül beszéljük meg, hogy mi legyen az állampolgároknak kiküldött úgynevezett nemzeti konzultációs kérdőívekkel? Tudnak-e az ellenzéki pártok kitalálni valamit, ami nagyot szól?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!